Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-17 / 165. szám
4 f v I f A Peringben folyó szovjet—kínai kafártárgyalásokról Valóság és valótlanságok a szovjet—kínai tárgyalásokról Irta: Adam W. Wysocki A nagycenki Széchenyi múzeum-vasútoii Az ország egyetlen élő múzeumában a nagycenki Széchenyi múzeum-vasúton csúcsforgalom van. A GYSEV kezelésében lévő 5 kilométeres keskeny nyomtávú vasútvonalon muzeális értékű mozdonyok és vagonok közlekednek. A minivasút szolgálatát a GYSEV szakembereinek irányításával 66 soproni, nagycenki úttörővasutas látja el. Horváth István állomásfőnök és az úttörővasutasok. (MTI-fotó: Fényes Tamás felvétele—KS) Huszonöt olvasótábor A PROBLÉMA „KELETKEZÉSE” Mire vonatkoznak ezek a kínai követelések? Lényegük — a kínai kormány 1969. október 7-i nyilatkozata és kínai hivatalos tényezők nyilatkozatai után ítélve — az, hogy a Szovjetuniónak a határkérdések megtárgyalására való áttérés feltételeként előbb egyoldalúan hozzá kell járulnia ahhoz, hogy számos szakaszon áthelyezzék az egyezmények alapján fennálló határvonalat a Szovjetunió területére, méghozzá igen hosszú szakaszon. Emellett a kínai fél „csapatszétválasztás” ürügyén azt követeli, hogy a Szovjetunió — ismét csak egyoldalúan — több szakaszon vonja vissza fegyveres erőit (a határőrséget is beleértve) a jelenlegi határvonalról, míg a kínai fegyveres erők a korábbi helyükön maradnának. Ha közelebbről kívánnánk megvizsgálni valamennyi pekingi követelés értelmét, akaratlanul is arra a következtetésre jutnánk, hogy e követelésekkel nem azért hozakodtak elő, hogy a tárgyalásokhoz szükséges feltételeket megteremtsék, hanem azért, hogy a mindkét fél számára elfogadható megoldások útját eltorlaszolják. Milyen vonalra kellene — a kínai fél elképzelései szerint — áthelyezni a határt és visszavonni a szovjet határőrséget? 1964-ben a szovjet kormány kezdeményezésére kétoldalú szovjet—kínai konzultációkra került sor a határkérdésben; e konzultációk — mint ismeretes — nem jártak eredménnyel. A szovjet fél olyan javaslatokat tett, melyek elfogadása lehetőséget adott volna arra, hogy a legrövidebb időn belül — mindkét fél egyetértésével — a szovjet —kínai államközi határt az egyes szakaszokon pontosan megvonják. A kínai fél viszont a konzultáció értelmét egy olyan „területi probléma” megteremtésében látta, amely sok évre bonyodalmakat okozna a két ország kapcsolataiban. Erre különösen akkor derült fény, amikor az 1964-es konzultációk idején a felek kicserélték térképeiket. A kínai térképek áttanulmányozása után ugyanis kiderült, hogy a Szovjetunió területének számos szakaszát Kínához „csatolták” és a határ vonalát hosszú szakaszon a szovjet terület belsejében jelölték meg — az orosz—kínai egyezményekben megállapított határvonal mögött, túl azon a vonalon, melyet a szovjet határőrök a szovjet állam létrejöttének pillanatától őriznek. És, ami a legkülönösebb, a „határvonalat” a kínaiak térképeiken önkényesen, minden tárgyi magvarázat, vagy dokumentum nélkül húzták meg, saját nézőpontjuk támogatására és a tényleges határhelyzet mellőzésével. Uj kínai térképek jelentek tehát meg, melyek megsértették a határról szóló orosz- kínai szerződéseket. A térképek ilyen '„kidolgozása” után a Kínai Népköz - társaság a priori, azaz érvek és ellenérvek vizsgálatának elébe vágva, az orosz—kínai szerződés-dokumentumok megvizsgálását megelőzően makacsul szorgalmazni kezdte azt, hogy a szovjet fél ismerje el érvényesnek az egyoldalúan készített kínai térkéneket. Más szóval: a Szovjetunió ismerje el határnak azt a vonalat, amelyet térképein a kínai fél húzott meg. Csekélység . . . Annak arányában, ahogy megismerkedünk a kínai érveléssel, nőttön nő csodálkozásunk, álmélkodásunk. A Szovjetunió területének a kínai térképeken megjelölt azon részeit, vagyis, melyek a jelenlegi szerződéseken alapuló határvonal és a kínai fél által önkényesen meghúzott vonal között találhatók, Peking mint „vitás körzeteket” javasolja megvizsgálni. Ez azonban csak álcázás, hiszen a Kínai Népköztársaságban minden restelkedés nélkül úgy nyilatkoznak, hogy a „vitás” kifejezés csak amolyan „engedmény” a szovjet fél javára, és ezt a kifejezést a szovjet partner helyzetének „enyhítésére” használják, valójában azonban a „vitás körzetek” vitathatatlanul kínai területet képeznek. Több, mint különös logika, pontosabban minden logika hiánya. Képzeljük el egy pillanatra, mi történne akkor, ha e „logikai sort” tovább folytatnánk; minden állam a határról szóló szerződéses d >- kumentumok felrúgásával — a maga módján készítene térképeket, majd e térképeknek megfelelően jelentené be követeléseit egy másik állam területének ilyen, vagy olyan részér^. Papíron elvileg bármilyen vonalat meg lehet húzni. Különösen akkor, ha valaki nagyhatalmi szándékoktól fűtött gazdag képzelettel rendelkezik . . . A „vitás körzetek” koncepcióra a Kínai Népköztársaságnak csak azért volt szüksége, hogy álcázza a Szovjetunióval szemben támasztott területi követeléseit. A szovjet fél nem egyszer adott olyan nyilatkozatot, hogy kész tárgyalások keretében teljes hosszában megvizsgálni a határvonalat, beleértve azokat a szakaszokat is, ahol Gondosan bezárta maga mögött az ajtót, majd fölnyitotta a konyhában levő csapóajtót. Föltárult előtte a lépcső. A lépcső, amely az alagsorba vezetett. Nem kallantyúzta ki a csapóajtót. Úgy gondolta, jobb, ha szépen leereszti maga után. Elvégre soha nem lehet tudni. Olyan is előfordult már, hogy akik kétnapos útra elindultak, valami ok miatt néhány óra múlva visszatértek a lakásba. S ha netán a csapóajtót nyitva találnák, nem lenne nehéz föltételezniük, hogy valaki járt a lakásban. Netán azt, hogy esetleg még itt is tartózkodik. Ha viszont lecsukja,' akkor még egy ilyen malőr esetében is egérutat nyerhet. Hiszen akár két napig is észrevétlenül meghúzódhat ott lent. S ennyi idő alatt csak adódna egy alkalmas pillanat arra, hogy észrevétlenül kisurranhasson a lakásból. De hát ilyesmitől — az előjelekből ítélve — egyáltalán nem kellett félnie. Zseblámpával világította maga előtt az utat, és rögvest rátalált a pincefakkra, ahová a két fél e határt különböző módon rajzolja. Figyelembe vette Csou En-laj 1960. április 23-i ismert nyilatkozatát is, amely a Katmanduban, Nepál fővárosában tartott sajtóértekezleten hangzott el. Az egyik tudósítónak arra a kérdésre válaszolva, vannak-e a „Szovjetunió és Kína között meg nem állapított határszakaszok”, Csou En-laj ezt a választ adta: „A térképeken az eltérések jelentéktelenek. Ezt igen könnyű békés úton rendezni.” Mi történt azóta? Hiszen a nemzetközi jog értelmében mindaddig, amíg nem kezdődnek tárgyalások a határ megvonásáról és amíg a felek nem állapodnak meg, nincs alap arra, hogy új határt vonjanak csupán azért, mivel valakinek kedve támadt ezt a határvonalat saját térképein feltüntetni. De térjünk vissza a vita lényegéhez. Bár a Kínai Nép- köztársaság szavakban nem ellenzi azt, hogy a határkérdést a határról szóló egyezmények alapján rendezzék, valójában azon van, hogy aláássa a szovjet—kínai határ jogi — szerződéses — alapját és a „vitás körzetek” koncepció legalizálása útján egyoldalú előnyökre és fölényre tegyen szert, figyelmen kívül hagyva a másik fél állami és nemzeti érdekeit. A határvonal áthelyezésére vonatkozó követelés, annak hangoztatása, hogy szovjet területen „vitás körzetek” léteznek, nem más, mint területi követelés. És hadd álljon itt még egy következtetés: a meglévő határ egyoldalú áthelyezésével és a határőrségnek mélyen a szovjet területre történő visszavonásával kapcsolatos követelések szöges ellentétben állnak magának a kínai félnek a határ- helyzet megőrzésére és pontos fenntartására vonatkozó javaslataival. (Folytatjuk) huszonhat esztendővel ezelőtt a kincseket magába záró ládát elásták. S amiben biztos volt, abban tényleg nem csalatkozott. Csakhogy ezért legszívesebben káromkodni támadt volna kedve. Ugyanis a tüzelőt tényleg ebben a pincerészben halmozták föl. Úgyhogy — első saccra — legalább tíz mázsá- nyi szenet kellett megmozgatnia ahhoz, hogy egyáltalán nekifoghasson az ásáshoz. Mindenekelőtt azonban a lomkamrába ment. Keresett — és talált — egy nagy ócska zsákdarabot, azzal gondosan elfüggönyözte az elég magasan fekvő alagsori rácsos ablakot. Ha netán valakit mégis erre enne a fene — gondolta, és az illetőnek kedve támadna a kíváncsiskodáshoz, akkor ne láthasson semmit. Dannerék apró szemű lengyel szenet hozattak ebben az évben, úgyhogy annak lapátolása nem ütött különösen nagy zajt. Meg Bódi egyébként is nagy óvatossággal és körültekintéssel, már-már nesztelenül dolgozott. Nem siette el a dolgot, nem kapkodott, de mindvégig folyamatosan tartotta a magára Az olvasó népért mozgalomhoz kapcsolódó kezdeményezések között egyik legsikeresebb az úgynevezett olvasótáborok létrehozása volt; ezekben a hátrányos helyzetű fiatalok könyvhöz vezető útját egyengették. Az első olvasótábor 1972-ben nyílt meg; 1973-ban már 12 tábor működött az ország hat megyéjében. Az idén legalább 25 olvasótábor nyílik majd, s örvendetes, hogy a szükséges anyagiakat társadalmi összefogásból fedezik: erőszakolt ritmust, attól nem tért el. És két óra telt el csupán, amikor végre földet ért a lapát. A szénhalom már a lépcső tövénél tornyosult, el is lepve jó néhány lépcsőfokot. A szenes sufni pedig üresen ásított. Bódi alaposan szemrevételezte a távolságokat. Emlékezete szerint a ládát az ablak alatti fal tövében ásták el. Jó másfél méternyi gödörbe süllyesztették bele. Úgyhogy pontosan meg akarta á helyet határozni, nehogy egy esetleges tévedés miatt még egyszer el kelljen végeznie ezt a nehéz munkát. Bizony az elmúlt évek során eléggé összetömörült, megkeményedett a széntároló talaja Meg aztán tekintetbe kellett venni azt is, hogy különösebb zajt nem üthetett, mert azzal könnyen magára vonhatta volna az emeleten lakók, vagy az utcai járókelők figyelmét. Ezért az első órában csak nehezen, lassan haladt előre. De semmi fáradtságot nem érzett. Lankadatlanul lapátolta, lazította fel ásóval a földet, mert tudta, hogy minden egyes mozdulattal közelebb férkőzik a ládához. ' És nemsokára elérkezett az a pillanat, amikor a tábori ásó éle beleütközött az első hasábfába. Bódi jól emlékezett rá, hogy annak idején hasábfákkal bélelték ki a gödröt. Került belőlük a láda alá is, fölé is. megyei, járási, községi tanácsok, ipari üzemek, termelőszövetkezetek és állami gazdaságok közösen teremtik elő a szükséges összeget. Egy-egy táborban 40 fiatal ismerkedik a közös művelődés örömeivel, élményeivel. A táborok célja az ifjúság irodalmi ízlésének alakítása, a fiatal olvasók közösségének gyarapítása, az olvasás megked- veltetése, a művelődési kész- ség fejlesztése és tökéletesítése. Most két kézzel kaparta le róluk a földet. És egymás után szabadította ki mindegyiket eredeti helyzetéből. Az idő megkorhasztotta,’ szinte szétporlasztotta ezeket a hasábfákat de azért megvoltak. Védték a ládát. A ládát, amely néhány perc- cal később előbukkant alóluk.1 Bódit rettenetes izgalom kerítette hatalmába, amikor megpillantotta. Reszketett a keze, majd reszketni kezdett az egész teste, úgyhogy kénytelen volt leülni a gödör szélére, és kis ideig pihenni. Meg" várni, hogy csillapodjék a reszketés. Különben is nagy munka várt még rá. Frank utasítása ugyanis úgy szólt, hogy el kell tüntetni minden nyomot. Ami gyakorlatilag annyit jelentett,' hogy be kellett temetni a gödröt. és a pince újra elegyengetett talajára vissza kellett lapátolni a tízmázsányi lengyel szenet. Hogy aki esetleg lejönne az alagsorba, és szemrevételezné a dolgokat, mindent úgy találjon, ahogv az Bódi ideérke- zése előtt állt. Kivette és megtisztogatta tehát a ládát a rárakódott szennytől, aztán hozzáfogott a gödör betemetéséhez. — Csak nyugalom, nyugalom — mondogatta magában! — Hamar elkészülök én ezzel. Aztán már csak az estét kell megvárni. Amikor észrevétlenül távozhatom innen. Lám, mondtam én a Robinak, hogy elég egv nao, de ő kötötte az ebet a karóhoz. .______ (Folytatjuk) 1 PAPP ZOLTÁN : Lépcső az alagsorba 51.
