Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-14 / 163. szám
I r *■ í,Tudja-é a város, hogy évszázadokra mit jelent, hogy Babits Mihályt szülöttének vallhatja?'* (Végh Antal író bejegyzése a Ba- bíts-ház emlékkönyvébe.) A címben feltett kérdésre viszonylag könnyű válaszolni. A szekszárdi Babits-házba minden bizonnyal azok látogatnak el, akik 1.) érdeklődnek a költő és munkássága iránt, 2.) akiket elvezetnek ide. E kettős csoportosításnak nincs semmilyen pejoratív jellege. Az idegenforgalmi szervek kultúrmissziót is teljesítenek, amikor csoportokat hoznak ide. örülni lehet annak, ha a‘Szekszárdra látogatóban nemcsak a gemenci kis- vasúttúra, a Szarvas-csárdában elfogyasztott ebéd, netán a vörös bor emléke marad meg, hanem a Babits-házé is, ami a- költővel való összefüggésén . kívül történetesen a megyeszékhely egyik legszebb épülete is. Az emlékház — pontosabban anak a közműveltség, gyarapítására hasznosított része — a szekszárdi múzeum felügyelete alatt áll. A múzeum kötelességszerűen vezeti az előírásos adatgyűjtéseket, így számoknak sem vagyunk híjával. Előbb ezekről. A látogatottság: 1967: 2 412 (júl. 2-től) 1968: 3 843 1969: 5 192 1970: 5 283 1971: 7 524 1972: 9 871 1973: 14 130 / 1974: 8 853 (jún. 25-ig). Ez összesen 57 108 látogató, amiről nagyon bajos megmondani, hogy sok-e vagy kevés. A számszerű fejlődés azonban vitathatatlan, ha az előbbi adatokat grafikusan ábrázolnánk, a vonal felfelé vezetne, aminek csak örülni lehet. Néhány szót még az arányokról. Az 1972. évi 9871 látogató 43,1 százaléka általános, közép- és főiskolás, illetve egyetemista volt. Az általános iskolások többsége- szekszárdi, a többi budápesti vagy az ország más vidékeire való. Az idei 8853 látogatóból 8345 csoportosan érkezett. Éspedig 50 csoport iskolákból, 18 különböző vállalatoktól, 4—4 termelőszövetkezetekből, illetve a TIT és IBUSZ révén, 2 pedig a néphadsereg alakulataitól. A Babits emlékezetére berendezett szobákban a szakvezetés rendszeres és díjtalan. Vezessük azonban most egy közelmúlt látogatásunk emlékeire, benyomásaira támaszkodva önmagunkat. A ház falán emléktábla fogadja az érkezőt, az emléktábla alatt a Babits-iskolások koszorúja. Szép szokás, hogy az iskolától búcsúzó nyolcadikosok rendszeresen ellátogatnak a névadó költő táblájához. Maga a tábla egyébként helytörténeti kuriózum. A város 65657/1945. szám alatt hozott határozatot elhelyezéséről. Babits „ázsiója” a hivatalos megítélésben azonban egy időre változott és az emléktábla két szekszárdi újságíró szinte magánkezdeményezésére került arra a falra, ahol most is látható. A város tulajdonképpen csak tudomásul vette ottlétét és — kétséges, hogy ez dicsőség-e? •— nem tett ellene. A koszorú üde zöld, a ház előtti gyepszegély kiégett, csak nyomokban létezik. A „Tiszta, virágos Szekszárdért” mozgalomnak akadna tennivalója itt, de odabenn a kertben éppúgy, mely kaszáért és némi virágdíszért sír. Ismeretlen céllal egy nagy levelű szivarfát is ültettek a közepébe, oda ahol valamikor a teljesen más növényanyagból formált lugas állt. A járda töredezett, a belépő összbenyomása rossz. A szobákban a hangulat javul. Az emlékszobák a földszint utcai részét foglalják el, már a falaknak is van hangulatuk, a bútoroknak részben úgyszintén. A látogató ugyan megdöbbenve értesül arról, hogy Babits szülőszobájában az ágyat időnként elborítják a szentimentális kegyelet virágai de ezt sikerül gyorsan kivernie a fejéből. összbenyomása azonban vegyes marad és él a gyanúperrel, hogy ha a Ba- bits-házat felkeresett tízezrek közül néhány százan komolyan utánagondolnak a látottaknak, hasonló eredményre jutnak. A szobáknak van bizonyos enteriőr hangulata, de azokat úgy, ahogyan jelenleg a látogató elé tárulnak, egész bizonyosan nem lakták. Babits életének eseményeit, részben alkotásait reprodukciók őrzik az asztalok üveglapja alatt, könyveinek egy része a szekrényekben sorakozik. Nagyon nehéz kideríteni, hogy a kiállított tárgyak elismerést érdemlő buigalmú, jószándékú rendezőinek tulajdonképpen mi volt a célja? Bemutatni, hogyan élt egy szekszárdi nagypolgári család, melyben egyik legnagyobb költőnk született? Ehhez az egész ház kellene, annak bebútorozásához viszont kevés az anyag. Bemutatni egy szellemi közeg kereteit? Erről lehetne szó, de akkor tetemes helyet kellene szentelni annak érzékeltetésére, hogyan hatott életében szeretett városára a költő híre- neve. Ugyanis sehogyan nem hatott, amivel kapcsolatban idézzük Illyés Gyulát, aki az 1937-es ittjártuk emlékét így örökítette meg: „Három, négy napra terveztük a látogatást... Gyorsan mondom el, olyan, mintha egy torz anekdotagyűjteményt éltünk volna át, a leghagyományosabb, legsivárabb fordulókkal és csattanókkal. Sötéttel kerestük öcsé új lakását, ember már csak a trafikokban volt. Egymás után háromba is benyitottam. .Babits ? Babits ? Sohasem hallottam ezt a nevet.’ Vacsorakor elmondtam kalandunkat Istvánnak. ,Nem csodálkozom, hogy nem ismerik a nevünket: nem dohányzóm.’ (így!) ,Másnap az utcán ötösben sétáltunk, feltűnt egy nagynéni: most ő vette át a gyűjtemény palavesszőcsikor- dulású szövegét, olyan szószerinti pontossággal, hogy igazi olvasmánynak hinném, ha azóta nem idéztük volna fel újra és újra.’ Hogy te milyen gyönyörűen írsz, édes Pistám, milyen szép volt a Tolnavármegyében az a cikk a jogról... Hát te mit csinálsz Misi? Sose látom nevedet a Pesti Hírlapban.’* Ezt és még sok hátborzongatóan rideg tényt Csányi László közli „Babits és Szekszárd” cíl VIRÁGRÓL VIRÁGRA (Bottá Dénes felvétele) 1974. július 14,' Részlet a Babits-ház kiállítótermeiből. ORDAS IVÁN Fotó: Gottvald Károly mű tanulmányában,' aminek ezres példányszámban kellene, legalább részleges kalauzként, ott állnia az emlékházba lépő keze ügyében, de mint a megyei levéltár 1972-ben megjelent különlenyomata, már nyom nélkül elfogyott. (Illyés Gyula ezzel kapcsolatos véleményét a nemrég megjelent Szíves kalauz című kötetében találhatja meg az olvasó.) Illyés Gyula nevét nem véletlenül említettük többször is. Az emlékház jellegének megszabásához, a bemutatandók koncepciójának kialakításához szinte lehetetlennek tűnik nem kérni a szemtanúk segítségét. A családtag ehhez kevés, higgyük el, hogy a barátok, még élő jó ismerősök más szemmel és többet láttak. Illyés Gyulára, Vas Istvánra, Keresztury Dezsőre, Féja Gézára, Weöres Sándorra, Takáts Gyulára, Bernáth Aurélra, Várkonyi Nándorra és Sásdi Sándorra gondolunk. Egyikük se fiatal ember már, de talán egy olyan helyre, ahova a TIT és az IBUSZ szép számú csoportot szervez, egy-két napos kirándulásra — megfelelő keretek között — egy ilyesfajta összejövetelt is lehetne szervezni. Nem vall a Babits- üggyel, ha úgy tetszik kultusz- szál való nagy törődésre, hogy még senki nem figyelt fel arra, vajon okkal, vagy teljesen indokolatlanul látogatnak oly ritkán éppen Babits legközvetlenebb élő barátai Szekszárdra. A szép szekszárdi Babits- ház felhasználásának jellege még kiforratlan. Kár lenne abba az öncsaló hibába esni, hogy versenyezhet majd az esztergomival, ahol Babits valóban élt és alkotott. A megyének vannak még rajta kívül is irodalmi összefüggései: az ifjú Vörösmarty, Garay, a derék Vas Gereben (Bodnár István nem), hogy csak a múltat idézzük. Idővel az ő emléküknek is helyet lehet majd itt teremteni. Talán levéltári, múzeumi, helytörténeti kutatóknak alkotói lehetőséget szintúgy. A jó és célszerű azonban mindenhogyan az lenne, ha a Babits-ház látogatói abban a szellemben ismerkednének a múlttal, melyet maga Babits fogalmazott meg: „A történetíró nem vétkezik, ha az emberi történetet úgy rajzolja, ahogy van: leleplezve a motívumok önző voltát, a szűk körbe záró korszak rosszhiszeműségét, az eszmék zsarnokságát, az erőidealisták gyámoltalanságát és szétzúzódását, a hírnév furcsa félreértéseit, mely későbbi századok morálját magyarázza bele a régi erősek tetteibe. Mindezt kötelessége is feltárni kegyelet, szépítés és vigasztalás nélkül.” Kik .Járnak a szekszárdi Babits-házba ?
