Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-14 / 163. szám
A Pekingien folyó aaovjet—kínai határ tár gyuláitokról Valóság és valótlanságok a szovjet»—kínai tárgyalásokról r Irtai Adam W. Wyaocki Csaknem öt éve folynak Pekingben a tárgyalások a szovjet—kínai határ kérdésében. a nemzetközi közvélemény azonban ez ideig nem sokat tudott meg erről a kérdésről. A két érdekelt fél már az első napon közös megegyezéssel úgy határozott, hogy megbeszélései tartalmát nem közli a nyilvánossággal. Nem kívánjuk bírálni azokat az indokokat, melyek e döntés alapjául szolgáltak. Vajon kevés olyan tárgyalás volt a múltban — és lesz a jövőben —, melyek résztvevői hasonló módon járnak el? Köztudomású, hogy a legjobb, ha két állam közötti határ kérdésével elsősorban az érdekelt államok által kijelölt szakemberek és szakértők foglalkoznak. Egy bizonyos idő óta azonban furcsa dolgok történnek... A sajtóban — főleg a nyugati sajtóban — különböző történetek, a pekingi tárgyalásoktól szóló értesülések különféle verziói láttak napvilágot. Nemcsak a tárgyalások tényét adták tudtul — ez régóta ismeretes volt —, hanem azok érdemi részéről is szóltak. Nem nehéz észrevenni, hogy e cikkek „a tárgy ismeretében” íródtak. Természetesen felmerült a kérdés: hogyan szivárogtak ki a hírek? Ennek megállapításához maguk á cikkek szerzői nyújtottak segítséget. Kiderült, hogy az információk Peking „hitelt érdemlő forrásaiból” származnak. Pekingben ugyanis egy bizonyos ideje „jól értesült” emberek szívesen elbeszélgetnek Kínába látogató különböző személyekkel, a leggyakrabban azonban a nyugati jobboldali sajtó képviselőivel, és ezekben a beszélgetésekben olyan képet festenek, amely az egyik fél álláspontját sötét színekben, a másik fél álláspontját pedig — természetesen Pe- kingét — kizárólag és mindig ragyogó színekben tünteti fel. Nem titkolom, hogy olykor az embernek az az érzése: a nyugati sajtóban megjelenő egyes cikkek szerzőinek nem is kell túl sokat fáradozniuk. Gyakran úgy fest a helyzet, hogy nyomdakész vagy csaknem nyomdakész anyagot kdpnsk Hadd hivatkozzak néhány kiadványra. A múlt év október elején az amerikai Christian Science Monitor című napilapban megjelent John Burns cikke a szovjet—kínai tárgyalásokról. Október 26-án Csou En-laj fogadta Sulzberger amerikai! újságírót, aki több cikkben örökítette meg ezt a beszélgetést. Szó volt a határkérdésekről is. A Sunday Times című angol lap a múlt év végén közölte N. Maxwell, a szovjet— kínai kapcsolatok diplomás szakértőjének cikkeit. Maxwelt a vendégszerető pekingi házigazdák 1973. júliusában elvitték a szovjet—kínai határhoz. Ezek után Maxwell előadást tartott „Riport a kínai—szovjet határfolyó mellől” címmel; az előadás szövegét a Journal de Geneve 1974. január 19-én tette közzé. Hogy mi mindent nem találunk azokban az anyagokban, melyek a nyugati sajtóban e látogatások és találkozások után napvilágot láttak! Igyekeznek meggyőzni az olvasót arról, hogy például a Szovjetunió „készül betörni” Kínába, hogy „nem áll érdekében a határkérdés rendezése”, hogy a szovjet képviselők „elvetik a kínaiak ésszerű javaslatait”, megszegnek valamiféle állítólagos megállapodásokat és így tovább. Azaz, a kérdést így állítják be: Kína legfőbb óhaja a határkérdés rendezése, a Szovjetunió viszont ezt elutasítja. Pedig ismeretes, hogy a helyzet ennek éppen a fordítottja. A Szovjetunió állandóan kinyilvánítja, hogy teljes mértékben kész normalizálni államközi kapcsolatait keleti szomszédjával általában, különösen pedig rendezni — kölcsönös megelégedésre — a határkérdéseket. És — mint az alábbiakban látni fogjuk — a Szovjetunió ezt a készségét nem szavakban, hanem tettekben, konstruktív javaslatok formájában juttatja kifejezésre. Tárgyaséra k exdeményeséa Aki objektiven, előítéletek nélkül kívánja megismerni a szovjet—kínai határkérdés rendezésével kapcsolatos szovjet álláspontról az igazságot, megtalálja ennek pontos kifejtését a szovjet kormány 1969. március 29-én és június 13-án közzétett nyilatkozataiban. Azzal a megállapítással kezdem, hogy a Szovjetunió a tárgyalások végső céljaként a történelmileg kialakult és annak idején az orosz—kínai szerződésekben jogilag is teljes egészében jóváhagyott határ pontos megvonását tekinti. A Szovjetunió javasolja, hogy e dokumentumok helyett kössenek új határegyezményt és kössenek egyezményt a határ megvonásáról. Azaz nem a szovjet—kínai határ valamiféle új megvonásáról, .csupán a határ pontos megvonásáról van szó az egyes szakaszokon. Mint ezt a szovjet vezetők több ízben hangoztatták, a Szovjetunió a Kínai Népköz- társasággal a határkérdések sokoldalú, teljes és végleges megoldására, a szovjet—kínai határnak a béke és a jószomszédság határává történő átalakítására törekszik — amilyen ez a határ a közelmúltban volt és amilyen ismét lehetne. Mint látjuk, az is világos, mivel kell foglalkozniuk tárgyalásaikon a küldöttségeknek: a határ pontos megvonásával. A cél is világos: a szovjet—kínai határnak a béke és a jószomszédság határává történő átalakítása. A határ kérdésében folyó valamennyi tárgyaláson a fennálló problémák rendezése felé vezető első lépések szükségszerűen annak a határvonalnak a megvizsgálása, melynek jogi alapját a két állam által különböző időszakokban kötött egyezmények képezik. E vizsgálat során — ahogyan ezt például a. szovjet kormány 1969. június 13-i nyilatkozata javasolta — megerősítik és rögzíthetik a határvonal egységes értelmezését azokon a határszakaszokon, melyek vonatkozásában nem merülnek fel különbségek. Ami a többi olyan szakaszt illeti, ahol a határ megvonásával kapcsolatban a nézetek eltérnek, itt a felek végrehajtanák a szükséges pontosítást és szabályozást. Külön ki kell emelnünk itt egy olyan alapelvet, amelyhez még több ízben vissza kell majd térnünk: a Szovjetunió a határ rendezését az érvényes orosz—kínai egyezmények alapján javasolja és azon az állásponton van, hogy az egyenjogúság, a kölcsönös megértés, a kölcsönös engedmények elve alapján kell konzultálni a helyi lakosság érdekeinek figyelembevételével. Mély meggyőződésünk tehát, hogy a Szovjetunió észszerű, a nemzetközi gyakorlatban általánosan bevett álláspontra helyezkedett a határkérdések tárgyalása során. Vajon a szovjet fél tárgyszerű kezdeményezése, melynek elfogadása reális lehetőséget teremtene a határkérdéseknek a szovjet nép és a kínai nép érdekével összhangban történő megoldására, megfelelő megértésre és pozitív visszhangra talált-e a kínai félnél? Mint az alábbiakban látni fogjuk: nem. Sőt, éppen ellenkezőleg, K ina makacsul igyekszik érvényesíteni saját, eltérő álláspontját. Nézzük csak meg a kínai kormány 1969. október 7-i ismert hivatalos álláspontját és hivatalos kínai személyiségek más nyilatkozatait. Meghökkentő dolgot tapasztalunk: a Kínai Népköztársaság szavakban kinyilvánítja a határkérdések rendezésére irányuló készségét, ugyanakkor nyilvánvalóan kerüli azt, hogy e rendezés módozatairól nyilatkozzék. Találkozunk e nyilatkozatokban viszont olyan állításokkal, miszerint „nincsenek meg a feltételek” arra, hogy a két fél a határkérdésekben közvetlen tárgyalásokat folytasson. És hogy emiatt először és mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy a Szovjetunió és Kína valamiféle megállapodást kössön az ideiglenes Tépésekről. (Folytatjuk) (Magjelent a Zycíc Warna wj, jún. 23, 24-i számában.) Fiatalok nyári táborban A Szovjetunióban évek óta hagyomány, hogy a gyárak, kolhozok, szovhozok kollektívái patronálják az iskolákat. A munkások és a kolhoztagok megismertetik a diákokat a termeléssel, a munkakörülményekkel, segítik a felsősök szakmai gyakorlatát. A pálya- választási tanácsadó szolgálat, amelyet a közművelődési szervek hoztak létre, a különféle szakmákról tájékoztatja a gyerekeket. Nyáron sok millió gyermek tölti vakációját az úttörőtáborokban. a gyermekek azonban nemcsak pihennek ott, hanem rendben tartják a tábort, új sportpályákat építenek, segítenek a kolhozokban. Az úttörőtáborok azonban csak 14 éves korig fogadják a gyerekeket. A felsőbb tagozatosokat a középiskolások nyári építő- és üdülőtáborai várják. Lettországban a gyermekek a pedagógusok segítségével sok ilyen tábort szerveznek. A rigai 23-as számú iskola például minden nyári szünet előtt szerződést köt az Adazsi kolhozzal, ebben pontosan meghatározzák mindkét fél kötelezettségeit. A IS—16 éves fiatalok naponta 4 órát dolgoznak a kolhoztagokkal együtt, a többi idő a pihenéséÁ gyerekek meghatározott összeget kapnak, jól pihennek, és fizikailag megedződnek. A táborok száma évről évre növekszik. Ezek jelentőségét ismerte el az SZKP Központi Bizottságának az úttörők és iskolások pihenésének javításáról elfogadott 1974. májusi határozata. Ez konkrét intézkedéseket tartalmaz az úttörőtáborok számának növelésére és egyben javasolja az állami szerveknek, a társadalmi szervezeteknek, hogy minden eszközzel segítsék a felső tagozatosok építő- és üdülőtáborainak fejlesztését. '>'* 49. Egész csinos lány — állapította meg, hiszen a leírás alapján rögvest ráismert, mikor belépése után nem sokkal megpillantotta. Legföljebb az zavarta, hogy emlékezete szerint Czékusné úgy írta le, hosszú, szőke haja van. Ez a haj viszont kifejezetten vörös volt. De lehet, hogy azóta befestette. Vagy ami még ennél is sokkal valószínűbb, parókát visel — zárta le magában ezt a különben sem lényeges kérdést. Hogy a lány figyelmét sikerült fölkeltenie, azt nem volt nehéz észrevennie. Igaz, Frank nagyon óvatos volt. Nem szerette volna valami kihívó túlzással elvéteni a-* lépést. És hasonlóképpen viselkedett a lány is. De hogyan lehetne megismerkedni vele? Erre a kérdésre egyelőre nem tudott felelni. Pedig amíg ez az ismerkedés meg nem történik, egyet sem léphet előre. Az idő viszont veszedelmesen múlik. Ráadásul be kellett kalkulálnia azt is, hogy ha a bemutatkozás megtörtént, akkor sem rohanhat ajtóstól a házba. Legalább két-három hetet rá k«U majd szánnia az ügyre ahhoz, hogy a tervet tökéletesen és lényegében minden kockázat nélkül végre lehessen hajtani. Amikor nem sokkal később a lány hirtelen fölállt az asztaltól és lassú, ringó léptekkel elhaladt előtte, Frank nemcsak az ösztönös magamutogatást fedezte föl ebben a gesztusban, tehát nemcsak azt, hogy a lány mintegy lehetőséget akart adni számára ahhoz, hogy alaposan szemügyre vehesse, hanem azt is, hogy felettébb csinos teremtés. * Ami távolról sem volt mellékes momentum. Mert a férfinak az volt a véleménye, hogy amennyiben szó se volna valamiféle kincsről, akkor is szívesen megismerkedne vele. Akkor is örömest hozzáfogna ahhoz a művelethez, amelynek célja a lány meghódítása. Amikor a vécésnéninél érdeklődött felőle, nemcsak a személyazonosság immár végleges megállapítása állt szándékában, hanem ösztöneivel megérezte, hogy mindaz, amit ezekben a pillanatokban tesz, legkésőbb holnap vissza fog jutni a lányhoz. Aligha akad olyan vécésnéni a világon, aki ellent tudna állni a kísértésnek, és el tudná hallgatni azt, ami tudomására jutott. Ennek ellenére az volt a Véleménye, hogy a megismerkedés a vártnál könnyebben sikerült, és hogy rövid idő elteltével igen olajozottan kezdett működésbe lendülni az a gépezet, amely Frank Róbertét és Danner Editet volt hivatva egymással összeboronálni, s amelyet a férfi irányított Bár azt észre kellett vennie, hogy nem kizárólag ő. Az irányításból kivette részét Edit is. Céltudatos, erős akaratú kis nő — állapította meg róla a tapasztalt férfiak tévedhetetlen biztonságával. Számító is bizonyos mértékben. Minél előbb férjhez akar menni. De nem mindenáron, és nem akárkihez. Jóval többre vágyik annál, ami jelenleg rendelkezésére áll, s amit környezete a jövő lehetőségeit tekintve is nyújtani tudna neki. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy Edit körülbelül olyan férfire vágyik, mint amilyet ő testesít meg. S ez nemcsak egy logikai úton kiszámított végeredményföltételezés volt. Ellenkezőleg: a tények is alátámasztották. Látta a lány pillantásán, mozdulatain, minden gesztusán, hogy tetszeni akar neki, igyekszik a legelőnyösebb oldaláról mutatkozni. Hogy meg akarja hódítani, el akarja kápráztatni. Frank alapjában véve egy meghatározott cél elérése érdekében vállalt szerepet játszott a lánnyal szemben. Amit tett, azért volt mégis olyannyira hihető és természetes, mert valóban tetszett neki Edit, Amit magáról mondott, as lényegében, nagyjából és körülbelül igaz volt, eltekintve attól, hogy rákban meghalt a felesége. Sohasem volt ugyanis nős. De attól tartott, ha agglegényként mutatkozik be, felkelti és aztán nem is tudja elaltatni a lány gyanakvását. Az első nagy győzelem az ebédmeghívás volt. Elérkezett tehát az a pillanat, amikor Frank huszonhat év után újra átléphette annak a háznak a kapuját, ahová azóta olyannyira szeretett volna újra eljutni. Az ebéd egyébként kitűnő volt, Rég evett már ilyen sokat és ilyen jót. De amikor Dannerrel kezdett el beszélgetni, meglehetősen kínos perceket élt át. Érezte a férfi gyanakvó vele szemben. S habár jól tudta, hogy erre a gyanakvásra ő nem adott reális okot, amelyről Danner tudhatna, s hogy ennek a gyanakvásnak kizárólagos oka Danner stupidtságá- ban rejlik, mégis feszélyezte a dolog. Mert a gyanakvás újabb bizalmatlanságot szülhet — gondolta, s esetleg ez egy adott pillanatban akadályokat gördíthet tervük gyors és pontos kivitelezése elé. Ezért aztán megmentőként üdvözölte szinte a lányt, aki segítségére sietett azzal, hogy jöjjön, megmutatja neki a lakást. — Ez mi? — kérdezte a konyhában és a sarokban levő korlátra mutatott. — Lejárat. Lépcső az alagsorba — felelte Edit (Folytatjuk)
