Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-14 / 163. szám

Ezt hozta a hét a külpolitikában így látta a hetet hírmagya­rázónk, Pálfy József: Arról, hogy miként is lehet a tőkés világ körülményei kö­zött bizonyos érdekeknek meg­felelően formálni a pártok erő­viszonyait, hogyan lehet kor­mányt létrehozni a kívánt po­litika végrehajtására, nos, minderről Kanada szolgáltatott szemléltető példát a hét elején lezajlott választás eredményei­vel. Alkalmam volt Ottawá­ban, Montrealban, Quebeckben közelebbről is megfigyelni a választási küzdelmet, s annak vezéreit; a liberális párti Tru- deau-t, az addigi miniszterel­nököt, akit azonban a tavasz- szal leszavaztak az ottawai parlamentben, továbbá a hala­dó konzervatív — ez csak a hivatalos elnevezés, a haladás­hoz vajmi kevés köze van a reakciós konzervatív pártnak! — Stanfieldet, a hellyel-közzel baloldali gondolatokat is felve­tő új demokrata Lewist, vagy az úgynevezett szociális hitel­párti Caouette-et. Trudeau származására néz­ve — neve is mutatja-! — fran­cia, valójában azonban angol anyanyelvű, a kanadai egysé­get1 jelképező és igénylő poli­tikus, „Kanada Kennedyjének” mondják, aki modernül mozgé­kony, mentes a merevségtől, szellemes szónok, és naponta ezer kézfogásnál nem adja alább... jól érvelt: még hogy a konzervatívok vetik az ő sze­mére az Inflációt!? Azok talán meg tudnák fékezni? Bármit tennének, csak az egyszerű em­berek rovására csinálnák... s közben csinos, 25 éves felesé­ge, -Margaret, a nemrég szüle­tett kisbabájukkal a karján korteskedett mellette és a li­berálisok mellett. . Számomra nem ■ volt megle­petés, hogy a népszerűséget Ügyesen keresg politikus győ­zött. Az eddigi 109 mandátum helyett most már 141-gyel ren­delkezik a 264 tagú parla­mentben, vagyis övé az abszo­lút többség! A konzervatívok, akik 1972 ó.ta a 107 mandátu­mukkal Trudeau sarkában voltak, most visszaestek 95-re... Ki tudja, talán éopen ezt kí­vánták a tőkés érdekek Kana- riába-n-... .Trudeau folytathatja az eddigi politikát, amely két­ségtelenül oda vezetett, hogy egv év alatt 13 százalékkal csökkent a kanadai dollár vá­sárlóértéke. A konzervatívok hatalomra kerülése esetén ki­látszott volna a lóláb, hogy az USA-nak teljesen ' alávetetten, az amerikai infláció begyűrű­zését szó nélkül eltűrik. Tru­deau szavai és egyes intézkedé­sei az amerikai monopoltőke térhódítása ellen, a kanadai helyi burzsoázia érdekének vé­delmében tulajdonképp a ka­pitalista rend hatékonyabb fenntartását szolgálják. Infláció, pénzhígulás, árdrá­gulás nemcsak Kanadában van. Ä hét végén hozták nyil­vánosságra Brüsszelben a Kö­zös Piac hivatalos jelentését, amely szerint 1974 első négy hónapjában átlagosan 13 szá­zalékos volt az infláció a ki­lenc országban. Nagy-Britan- niában emiatt a nemzeti jöve­delem az idén másfél százalék­kal, esik-majd vissza — jósolja a jelentés. A Közös Piac má­sik „betege" Olaszország, ahol 18 százalékkal drágult az élet. Még- az NSZK van a legked­vezőbb helyzetben, hiszen egy év alatt „csak” 8 százalékkal romlott a pénze, illetve emel­kedtek az árai. A Közös Piac szakértőinek jelentése bizonyos nosztalgiá­val eröiíti, hogy az európai gaz­dasági közösség megalakulását követő elsp évtizedben, vagyis 1968-ig, az infláció nem halad­ta meg az évi- 2—4 százalékot. Most aztán az energiaválság és a nyersanyagok árának emel­kedése megrázkódtatta és to­vábbra is válságos helyzetben Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a Krímben fogadta a Szovjetunióban tárgyaló Sauvagnar- gues francia külügyminisztert. A szovjet—francia nagybi­zottság a héten Párizsban ülé­sezett: így hívják a két kor­mány magas szintű bizottságát, amely gazdasági, műszaki-tu-., dományos együttműködési kér­désekről tárgyal. A mostani ülés napirendjén szó volt pél­dául az atomenergia békés fel- használásában lehetséges együttműködésről. Franciaor­szág e héten légköri kísérleti robbantásokat hajtott végre a Csendes-óceánon, amelyek ka­tonai célúak ugyan, de nyil­vánvaló, hogy a francia atom­ipar is igyekszik tudományos, gyakorlati hasznot húzni belő­lük. A Giscard d’Estaing el­nök kormányzása alatt az atomípar láthatóan igen aktív­va válik, megmutatkozott ez a közelmúltban a francia—iráni megállapodásokban is. A fran­cia elnök a hét elején Bonn­ban Schmidt nyugatnémet kancellárral találkozott. Akkor sem maradt ki a megtárgyalt a munka egy-két hónapos fel­függesztését. Amíg a vakáció­zás nem jelent egyben időhú­zást, a tárgyalások eredményé­nek elodázását, addig termé­szetesnek lehetne tartani a nyári szünet közbeiktatását. A jelek szerint azonban egyes nyugati hatalmak régi takti­kázásukat újítják fel... Lisszabonra is figyelt a világ ezen a hétén, a május közepén megalakult ideiglenes kor­mány válságba került, Palma Carlos miniszterelnök lemon­dott, majd Spinola államfő fel­mentette tisztükből a minisz­tereket. A hét második felében egymást érték a portugál fő­városban a kormányalakítási tárgyalások. A nyugati hírügy­nökségek is megállapították, hogy e tárgyalások középpont­jában a szocialista és a kom­munista párt vezetőivel foly­tatott eszmecserék állottak. Is­mét bebizonyosodott, hogy e két párt nélkül nincs demok­ratikus fejlődésre lehetőség Portugáliában. tartja a nyugat-európai tőkés országok gazdaságát. Távol áll tőlünk, hogy kár­örvendezve figyelnők ezt a nyugati problémát. (Már csak azért sem, mert annak hatása alól teljesen mi sem vonhatjuk ki magunkat.) De azért sem, mert a szocialista politika ép­pen a kereskedelmi kapcsola­tok bővítését, a gazdasági együttműködés fokozását kí­vánja. Tudatában vagyunk an­nak, hogy a békés egymás mel­lett élés szükségessé teszi a harmonikus fejlődést a világ- gazdaságban. S emlékezetünk­ben élhet az is, hogy a 30-as évek világválsága milyen sú­lyos politikai következmények­kel járt. ügyek sorából az atdmipar fej­lesztésének kérdése. A francia diplomácia lendü­letét mutatja, hogy a hét vé­gén Sauvagnargues külügymi­niszter már Moszkvában tár­gyalt, utána pedig a Krím-fél- szigetre utazott. Itt Leonyid Brezsnyev fogadta a párizsi diplomácia új vezetőjét, aki hivatalos minőségében most járt először a Szovjetunióban. A héten már bizonyos jelek arra vallottak, hogy a nyugati diplomácia két fontos nemzet­közi tárgyalássorozaton már a nyári vakációra gondol. Géni­ben, az összeurópai értekezlet bizottságaiban, Bécsben, a had­erőcsökkentési tárgyalásokon a nyugatiak egyformán sürgetik Szórj et—magyar barátsági tábor Július 19-én szovjet—-ma­gyar barátsági tábor nyílik Ri­gában, a Lett Szovjet Szocia­lista Köztársaság fővárosában. Az egyhetes találkozóról kért tájékoztatást az MTI munka­társa Barabás Jánostól a KISZ Központi Bizottságának titká­rától : — A rigai találkozó csak egy a sorban, hiszen barátsági táboraink már hagyományo­sak,, esztendőről ■ esztendőre megrendezzük őket. A,, tavalyi ugyan a X. világifjúsági talál­kozó miatt kimaradt, előtte azonban mi láttuk vendégül a szovjet fiatalok küldötteit Szolnokon. — Az idei rigai tábort az — A tábor programjának középpontjában a kommunista neveléssel foglalkozó szeminá­rium áll, amelynek szovjet, il­letve magyar előadását a szekcióülések vitáinak tapasz­talatai egészítik ki. A százta­gú magyar delegáció négy munkabizottságban fejti majd ki véleményét, külön az ifjú­munkások, a mezőgazdaságban dolgozók, illetve a diákok és az alkotó értelmiség képviselői. Az utazókat a KlSZ-bizottsá- gok választották ki. — A táborozókat természe­tesen sok más program is vár­ja, vendéglátóink találkozókat szerveznek üzemi fiatalokkal, elkalauzolják a magyarokat Riga legszebb látnivalóihoz. ifjúság kommunista nevelésé­lesznek kulturális bemutatók nek jegyében rendezik meg. és sportprogramok is. Irak ünnepére (rak népe mai nemzeti ünnepén 1958. július 14-re emlé­kezik. Ezen a napon a haladó erők megdöntötték a mo­narchiát, kikiáltották a köztársaságot. Az iraki nép hozzá­kezdhetett a feudális elmaradottság felszámolásához, a gyarmati múlt terhes örökségének megszüntetéséhez, a fel- emelkedéshez szükséges társadalmi és gazdasági reformok megvalósításához, az ország függetlenségének megvédé­séhez. Számtalan nehézséget kellett legyűrnie Irak népének. Meg kellett küzdenie nemcsak a belső reakció aknamunká­jával, hanem a kívülről szított szakadár mesterkedésekkel és támadásokkal is- Ebben a harcban mind szorosabbra kovácslódott a haladó erők egysége, omelyet ma a Nem­zeti Haladó Front fejez ki. Sikerült kidolgozni és megvaló­sítani egész sor olyan programot, amely lehetővé tette a nemzeti olajkincs zömének államosítását, az iparosítás megkezdését, a földreformot és sok más olyan intézkedést, amely elősegíti az életszínvonal növelését, a népgazdaság megerősítését. A haladó belpolitika mind következetesebb antiimperia- lista külpolitikával járt együtt. Irak arabközi és nemzetközi pozícióinak megszilárdulásában jelentős szerepet játszott a szocialista országokkal kialakított baráti kapcsolat, amely­nek jegyében a szovjet—iraki barátsági és együttműködési szerződésen kívül egész sor megállapodás jött létre Irak és a szocialista országok, köztük hazánk között. Népünk ro- konszenvvel kíséri azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Nemzeti Haladó Frontban tömörülő pártok, így a Baath szocialista párt és iraki testvérpártunk a társadalmi, gaz­dasági és kulturális vívmányok megszilárdításáért és to­vábbfejlesztéséért tesznek. A magyar közvélemény, amely őszinte rokonszenwel és barátsággal követi az iraki haladó irónvzatok megerősö­dését, a nemzeti ünnep alkalmából további sikereket kíván azon az úton, amely az arab néoek összefogásának erősí­téséhez, az antiimperiaiista politika további sikereihez ve­zet. (KS) Falu végi Lajos Bagdadba utazott Dr. Faluvégi Lajos pénzügy- miniszter Bagdadba utazott, ahol magyar kormányküldött­ség élén részt vesz az iraki köztársaság nemzeti ünnepé­nek rendezvényein. Búcsúzta­tására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Bondor József épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszter, Trethon Ferenc, pénz­ügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium képvise­lői. Jelen volt Vidad A. Ajjam. az Iraki Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kiváló vasutasok kitüntetése A vasutasnap alkalmából szombaton a nyugati pályaud­var utasellátó éttermében tar­tott központi ünnepségen Rö- dönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter köszöntöt­te az ünnepségen részt vevőkön keresztül a Vasút mintegy 145 ezer dolgozóját és kitüntette a MÁV legjobbjait. Hatan a „Közlekedés Kiváló Dolgozója” 81-en a „Kiváló Vasutas" ki­tüntetést kapták. A vasutasnap alkalmából a vidéki igazgatóságokon rende­zett ünnepségeken 130 érde­mes vasutas kitüntetést osz­tottak ki, s ugyancsak 130, ve­zérigazgatói dicséretben része­sült dolgozónak adták át az elismerést. II Szaljut—3 munkaprogramja Pénteken a Szaljut—3 szov­jet tudományos űrállomás munkanapja az átlagosnál va­lamivel kevesebb kísérleti programot tartalmazott. A nap első felében Pavel Popovics és Jurij Artyuhin űr­hajósok kísérleteket végeztek a kézi vezérlési rendszer to­vábbi tökéletesítése végett, s tanulmányozták a légkörben végbemenő fénypolarizációt. Ebéd után az űrállomás sze­mélyzete pihenőt tartott. Az űrhajósok „kitakarították” az űrállomás helyiségeit, könnyű tornagyakorlatokat végeztek, sakkoztak és zenét hallgattak. Szombaton magyar idő sze­rint 7 óra 30 perckor kezdő­dött az űrállomás személyzeté­nek munkaprogramja. Mind­két űrhajós jól érzi magát, s az űrállomás fedélzeti műsze­rei kifogástalanul működnek. ENSZ világűr-bízott sag Befejezte munkáját a világ­űr békés célú felhasználásának kérdéseivel foglalkozó ENSZ- bizottság 17. ülésszaka, amely­nek témája a világűr kutatá­sában és az emberiség érde­keit szolgáló felhasználá­sában való nemzetközi együtt­működés kibővítése volt. A kéthetes ülésszak részt­vevői meghallgatták különböző államok képviselőinek beszá­molóit a világűr kutatásával kapcsolatos, egyedileg vagy más országokkal együttműköd­ve megvalósított intézkedések­ről. Nagyra értékelték a szo­cialista országok „Interkoz- mosz ’-programját, a „Szojuz— 14” űrhajó és a „Szaljut—3” tudományos űrállomás össze­kapcsolását. valamint a szov­jet űrállomás fedélzetén meg­kezdett tudományos munkát. A bizottság megállapodás- tervezetet terjeszt az ENSZ- közgyűlés elé a világűrbe fel- bocsátott objektumok bejegy­zéséről. - Az ülésszak résztvevői határozatot hoztak arról, hogy mielőbb be kell fejezni a Hold­dal kapcsolatos szerződés ki­dolgozását. (TASZSZ)

Next

/
Thumbnails
Contents