Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-03 / 153. szám
Buenos Aires Ma temetik / Az argentin főváros lakosai kedden vettek búcsút a 78. életévében hétfőn elhunyt elnöküktől, Juan Peróntól. Perón holttestét a kongresszus épületében ravatalozták fel, amely előtt már a hétfő éjszakai órákban tízezrek gyülekeztek. Perónt má temetik el a Buenos Aires-i temetőben levő családi kriptában. Argentínában keddre és szerdára országos gyászt rendeltek el, a nemzeti zászlót tíz napig félárbocra eresztik. Az argentínai elnök halálának hírére számos latin-amerikai országban, így például Kubában is több napos gyászt rendeltek el. A világ számos országának vezetői Isabel Perón elnökhöz, az elhunyt Perón özvegyéhez intézett részvéttáviratukban a markáns politikai személyiség érdemeit méltatták. Az argentínai alkotmány előírásainak értelmében hétfőn Isabel Perón ügyvezető elnök felesküdött az ország köz- társasági elnökeként. A fegyveres erők. a politikai pártok, a szakszervezeti szövetségek nyilatkozatokban biztosították támogatásukról az ország új elnökét. Nyílt levelet intézett Isabel Perónhoz Lanusse nyugalmazott tábornok is, aki a Perón hatalomra jutását megelőző katonai rendszer elnöke volt. Nyilatkozatát, amelyben az alkotmányos rend iránti hűség mellett foglalt állást, politikai megfigyelők egy esetleges katonai államcsínytől, való félelem eloszlatásának tekintik. Az argentin főváros megfigyelői rámutatnak, hogy a jelentős politikai gyakorlattal nem rendelkező 43 éves lsabel Perón súlyos politikai örökséget vett át. Juan Perónnak elnöksége alatt nem sikerült egységet kialakítania a nevével jelzett mozgalmon belül. Isabel Perón elnöki megbízatása 1977. május 25-én jár le. A 78 éves elnök, akinek temetésére készülnek Argentínában, már régóta súlyos beteg volt. Vérkeringési zavarai voltak már akkor is, amikor 1973-ban vállalta az elnökjelöltséget. Egészségi állapotát azonban éppen saját követelésére titkolták, mert úgy ítéite meg a helyzetet, hogy csakis személyes tekintélye képes megóvni a széthullástól a perónista mozgalmat. Akkor, 1973. áprilisa után, amikor Campora győzelmével a Perón által alapított úgynevezett justicialista mozgalom, a katonai diktatúra éveit követően újra kormányt alakíthatott, a helyzet gyorsan veszélyessé vált. A választáson vereséget szenvedett oligarchia vezető politikusai keresték a kapcsolatot a megbukott katonai diktatúra főtisztjeivel, hogy eltávolítsák a perónistákat a hatalomból. Eközben a justicialista mozgalom jobb és ultrabal szélsőségei között any- nyira kiéleződött a harc, hogy véres utcai összecsapásokra is sor került. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben a politikai pályafutása során oly sok arcú, akkor már 77 éves, egészségi problémákkal küzdő vezér visszatérése a rózsaszínű palotába, az argentin elnöki rezidenciába, azt a célt szolgálta, hogy megszilárdítsa a perónizmus kormányzását, elhárítsa az államcsíny fenyegető veszélyét és biztosítsa a hatalom átmentését mozgalma számára a majdan bekövetkező halála utáni időkre is. Perón megmutatta, hogy agg kora ellenére Is megőrizte sajátos képességét a taktikázás művészetében. A polgári reformizmus tipikus vezetője volt. 1946-ban a kizsákmányolt tömegek elégedetlensége juttatta első ízben hatalomra. Kormányzása első időszakának szociális vívmányai nagy népszerűséget biztosítottak neki és személyes nimbusza az úgynevezett nincstelen „ingnélküliek" körében, akik mozgalmának magvát alkották, még jó ideig töretlen volt Még akkor is, amikor a kormányzat a tényleges intézkedéseket szociális demagógiával helyettesítette. A burzsoázia is elégedett volt Perónnal, hiszen a polgári reformista kormányzat megakadályozta a valóban forradalmi fejlődést és csökkentette a fenyegető robbanás veszélyét Argentínában. Perón iparfejlesztési Intézkedései, az észak-amerikai monopóliumok argentínai tevékenységének korlátozása, a hazai iparnak nyújtott kedvezmények helyeslő visszhangot keltettek a burzsoázia azon részében, amelyet sújtott az észak-amerikai tőke rablógazdálkodása. Amikor azonban 1955-re az ország gazdasági helyzete súlyossá vált, és a perónista mozgalomban annyira megerősödtek a baloldali és forradalmi irányzatok, hogy a burzsoázia veszélyesnek ítélte meg a maga számára a fejlődés irányát, katonai puccsal döntötték meg Perónt és száműzték az országból. A perónista mozgalmat törvényen kívül helyezték. Az ezután következő 18 esztendőben az egymást kővető katonai diktatúrák csak tiszavirág-életű polgári kormányzatoknak engedték át egyszer-egyszer az ország vezetését. Kitűnt azonban, hogy a perónizmus olyan politikai erő, amelyet nem lehet kirekesz- teni a kormányzásból. A madridi száműzetésben lévő vezér ismét csak kiváló taktikai érzékről tett tanúságot, amikor a távolból is összetartani és irányítani tudta a mozgalmat. Amikor tavaly újra átvette az elnöki tisztet, alelnökké feleségét választatta meg. Arra törekedett ugyanis, hogy Isabel asszony, akinek politikai és kormányzási tapasztalatai nincsenek, folytatója lehessen a „nagy,műnek". Ezért igyekezett mozgalmát megtisztítani a szélsőséges elemektől. Az első csapásokat balra mérte. A vezetésből kiszorította azokat a fiatal radikális elemeket, amelyek elégedetlenkedtek az óvatos polgári reformista politikával és az ország haladását ténylegesen szolgáló politikai program végrehajtását követelték. Helyükbe személyes híveit, az úgynevezett „régi gárda” kőzépjobb politikai platformon álló politikusait állította. Amikor azonban úgy ítélte meg, hogy a jobbra tolódás túlmegy az általa kívánatosnak tartott kereteken, a balszárny politikusaival tanácskozott. Néhány hónappal halála előtt felismerte azt is, hogy az észak-amerikai monopóliumokkal szemben csakis úgy tud eredményes függetlenségi politikát fplytatni, ha a szocialista országokkal köt nagyszabású gazdasági szerződéseket, az „új nyitás” elmélyítésére szándékozott az idén szeptemberben ellátogatni a Szovjetunióba. Ez a „nyitás-' volt az, amely néhány héttel halála előtt any- nyira kihívta az észak-amerikai monopoltőke-szövetséges oligarcha- körök ellenállását és teremtett puccslégkört Argentínában. így Isabel asszony, aki férje halála után immár teljes jogú elnök, súlyos helyzetben kénytelen folytatni Perón programját. Bár minden politikai párt, és a hadsereg főtiszti kara is hűségét nyilvánította az elnökasszonynak, a helyzet rendkívül feszült A legnagyobb veszély az, hogy a hadsereg vezetői —az oligarchia és az észak-amerikai monopóliumok támogatásával — egy a chileihez hasonló puccs végrehajtásával próbálják magukhoz ragadni a hatalmat Brezsnyev és Nixon tárgyalásai (Folytatás az. 1. oldalról) George Bush, az amerikai Köztársasági Párt országos bizottságának elnöke az Izvesztyija washingtoni tudósítójának adott nyilatkozaté, ban kifejezte megelégedését a most folyó szovjet—amerikai csúcstalálkozó eddigi eredményeivel kapcsolatban. Az ismert amerikai politikus megállapította: — Erre a csúcstalálkozóra olyan időpontban került sor, amikor az Egyesült Államokban igen bonyolult a belpolitikai helyzet. Olyan poli. tikusok, mint a demokratapárti Jackson szenátor különleges ügybuzgalommal ellen, zik 'a csúcstalálkozókat. TerNlxoii tv- és Nixon kedden beszédet mondott, a szovjet tv-ben és rádióban. A többi közt a következőket mondotta: „Két évvel ezelőtt, első csúcstalálkozónk alkalmával az öhök kormánya lehetővé tette számomra, -hogy közvetlenül szóljak önökhöz, a Szovjetunió népéhez. Tavaly, második találkozónk idején Brezsnyev főtitkár fordult rádió- és televízióbeszédben az Egyesült Államok népéhez. Most felhasználom ezt az alkalmat e hagyomány folytatására, mely évi találkozóink részévé válhat. Az eltelt két esztendőben drámai változás következett be az® országaink közötti kapcsolatok jellegében. A konfrontáció hosszú időszaka után a tárgyalások korszakába léptünk, most tanuljuk az együttműködés tudományát. Nemcsak azt tanuljuk, miként lehet csökkenteni a háború veszélyét, hanem azt is, hogyan haladhatunk előre a béke kimunkálásában. Ezzel nemcsak biztonságosabb, hanem jobb életet is teremtünk mindkét ország népe számára. Visszatekintve arra, j hogy milyen messzire haladtunk előre, könnyebb felfognunk, milyen erős az az alap, amely a jövőbeni még nagyobb előrehaladást támasztja alá. Két évvel ezelőtti első csúcs- találkozónkon írtuk alá az első olyan megállapodást, mely valaha stratégiai nukleáris fegyverek korlátozásáról született. Történelmi mérföldkő volt ez a tartós béke 1 útján, azqn az úton, melyen haladva az emberiség ellenőrzése alá vonhatja tulajdon romboló erőit. Még sok nehézséget kell leküzdenünk a stratégiai nukleáris fegyverek feletti teljes ellenőrzés megszerzéséig. De minden lépés közelebb visz bennünket hozzá, s bizalmat teremt magukon a tárgyalásokon. A fegyverzet korlátozásában elért haladásunk létfontosságú volt. Mégsem ez volt csúcs- találkozóink egyetlen gyümölcse. A kölcsönös kapcsolatainkat meghatározó, 1972-ben elfogadott alapelvekben és a nukleáris háború megelőzéséről tavaly aláírt egyezményünkben megalkottuk azokat az elveket, amelyek általános nemzetközi kapcsolatainkban végrehajtott akcióinkat oly módon irányítják, hogy a háborús veszélj' és a veszélyes konfrontációk lehetősége csökkenjen. Különösen fontos, hogy tárgyalásaink lényegesen szélesebbek voltak, mint a fegyverzet korlátozása, a háborúk és válságok megelőzése. Megállapodásaink az együttműködés új sugárútjait nyitották meg, a békés tevékenység teljes skáláján. mészetesen a Köztársasági Párt soraiban is akadnak olyan politikusok, akiknek nincs ínyükre a Nixon-kor- mányzat politikája a Szovjetunió- irányában. Már most megállapítható, hogy Nixon elnöknek és Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának találkozóját nagy helyesléssel fogadta az Egyesült Államok mindkét vezető pártja. Mindenesetre a republikánusok bizonyosak abban, hogy a tárgyalások sikerrel végződnek. Az a politika, amelyet a Nixon-kor- mányzat folytat a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok normalizálódása érdekében, elnyerte az amerikaiak többségének támogatását. rádióbeszéde Példaként megemlíthetem azokat a közös programjainkat, melyek jobb egészséget, jobb lakásokat, egészségesebb környezetet és sok egyéb előnyt jelentenek számunkra. Az országaink közötti kereskedelem 1,4 milliárd dolláros rekordot ért el 1973-ban, ami több mint kétszeresen meghaladja az előző évi szintet. Ez pedig több terméket, és nagyobb választékot jelent mindkét ország népe számára. A jövő hónapban lesz a 15. évfordulója annak a napnak, melyen — még mint alelnök — legelőször fordultam rádió- és televíziós beszédben a Szovjetunió népéhez. Ebben a beszédben azt mondtam: „Célunk ne a más népek feletti győzelem legyen, hanem az emberiség győzelme az éhség, a nélkülözés, a nyomorúság és a betegségek felett, szerte a világon.” Azok a megállapodások, amelyeket csúcstalálkozóinkon kötöttünk, például egészség- ügyi megállapodásaink, köztük a most létrejött műszívkutatá- si egyezmény, közelebb visznek bennünket e győzelemhez. Valamely nemzet nagyságát a múltban túlságosan gyakran mérték, főként háborús sikerei alapján. Elérkezett az ideje annak, hogy új mértéket teremtsünk egy nemzet nagyságának lemérésére. A nagyságúak a mérték- egysége ne az legyen, hogyan használjuk fel erőnket a háborúra és rombolásra, hanem az, hogy miként működünk együtt r egymás és az egész emberiség békéje és haladása érdekében. Mostani találkozóinkon azt kerestük, hogyan biztosíthatjuk, hogy országaink erejét ne háborúra és rombolásra, hanem a béke és haladás érdekében használjuk fel. Országaink között továbbra is lesznek nézetkülönbségek. Különböző rendszerben élünk, s sok tekintetben értékítéleteink is különböznek egymástól. Szükségképpen érdekeink sem mindig fognak egybeesni. A legfontosabb azonban az, hogy a tárgyalások lehetőségét keressük a nézeteltérések esetében, igyekezzünk lehetőség szerint megszüntetni őket és együtt haladni tovább a kölcsönös érdekek széles mezején. Uj kapcsolataink legfontosabb vonatkozásainak egyikét így fogalmaznám meg: amint egy ruha is erősebb, mint a szövetdarabok, melyekből megvarrják, ugyanígy a megállapodásoknak a' rendszere is több, mint az egyes megegyezések összege. ,A megállapodásokkal kölcsö. nős viszonyunk, együttműködési és tárgyalási szokásaink rendszerét alakítottuk ki, melynek minden része kölcsönhatásban áll egymással, új viszonyunk épületének egyik erősítéséiben. Ilyenformán minden egyes újabb megállapodás -nemcsak önmagában fontos, ! hanem azt az új erőt és stabilitást tekintve is. me- I lyet általános kapcsolatainknak kölcsönöz. Amikor két évvei ezelőtt először találkoztunk legmagasabb szinten, mindkét fél egy új folyam ismeretlen vizébe vetette magát. Talán kissé bizonytalanok, még félénkek is voltunk, nem tudván, merre visz ez a folyam. De most elmondhatjuk a szovjet vezetőkkel együtt, hogy megismertük egymást. Mindegyikünk lényegesen jobban megérti a másik ország politikáját még akkor is, amikor e két politika különbözik egymástól. így vált lehetővé, hogy , ebben az évben — és j a jövő évben ismét j — ne válság légköré- ben találkozzunk,, hanem a [ bizalom légkörében, bízva { abban, hogy megkezdett j munkánk folytatódni fog. Lényegében elmondhatjuk? mostani csúcstalálkozónk legfigyelemreméltóbb vonása, hogy rutinosan, magától érte. tődően folyik egy folyamatos rendszer részeként, moly néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt. A béke nem csupán állapotot jelent. Ha azt akarjuk, hogy tartós legyen, akkor folyamatosnak is kell lennie. Ez a találkozó ennek a folyamatnak a cselekvő példája. A második világháború ide-' jén szövetségesekként harcoltunk egymás mellett az emberiség történelmének legborzalmasabb háborújában. Együttesen vívtuk ki a győzelmet. E győzelem kivívásában a Szovjetunió és az Egyesült Államok népe megszerezte azt a közös reményt is, hegy a tartós békét is kivívtuk. Ebben a reményben csalatkoztunk, de most új lehetőségünk van. Kivívni a győzelmet a háborúban nehéz dolog. Rendkívüli bátorságot, helytállást és odaadást igényel egy ország minden egyes polgárától. De bizonyos értelemben a tartós béke megteremtése a háború megnyerésénél is nehezebb, mivel bonyolultabb. Ugyanazzal a bátorsággal, helytállással és odaadással kell hozzáfognunk e béke megteremtéséhez, amely a háború megnyeréséért vívott küzdelemben lelkesített ben. nünket. Az a tény, hogy a béke megteremtése a bonyolultabb feladat, nem jelenti, hogy nem oldható meg. Hadd mondjak el egy megrázó példát, mely bizonyítja szavaimat. A modern technikában nincs bonyolultabb fel- ádat, mint embert küldeni a világűrbe. A jövő évre tervezett közös szovjet—amerikai űrvállalkozás, a Szojuz— Apollo misszió sok tekintetben jelképezi azt az új viszonyt, melyet országaink között építettünk. Országaink közös felelősséget hordoznak az egész világ előtt és nekünk is úgy kell most terveznünk, hogy a jövendő nemzedékek learathassák a béke termését, azét a békéét, melyben gyermekeink fivéreként és nővéreként, az óceán felett kezet nyújtva élhetnek együtt egy új korszakban, mely maga mögött hagyta a háborút, s melyben együtt és békében dolgozhatunk népeink és minden nép jobb éleiéért” — fejezte be beszédét Nixon.
