Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-13 / 162. szám

Izóráé KUVAIT Adrian Abu Odah jordániai tájékoztatásügyi miniszter egy kuvaiti lapnak adott nyilatko­zatában kijelentette, hogy az arab országok közös delegá dóval képviseltetik majd ma­gúkat a Közel-Kelettel foglal kozó genfi konferencia őszi ülésszakán. Ez annyit jelent, hogy Szíria, Egyiptom, Jordá­nia és a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet képviselői egy csoportot alkotnak majd. WASHINGTON öttagú amerikai katonai szakértőcsoport érkezik vasár map Egyiptomba, hogy „tanul­mányozza" az egyiptomi fegy­veres erőknek az októberi kő zel-keleti háborúban játszott szerepét. Az amerikai hadügy­minisztérium cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a csoport feladatai közé tartoz­nék Egyiptom fegyvervásárlá­si- . igényeinek kivizsgálása, csupán annyit ismert el, hogy a kairói katonai vezetőknek „alkalmuk lesz" közölni, mi lyen fegyverekre lenne szük­ségük. MADRID San Sebastianóban spanyol fasiszta fiatalok megtámadták a városközpontban levő könyv­áruházát, mivel az üzlet ha ladó sajtótermékeket is árusít. Hasonló barbár akciók történ­tek másutt, például Barcelo­nában is, ahol felgyújtották egy bolt könyvraktárát* BRÜSSZEL, A Közös Piac tagállamai­ban az idei év első harmadá­ban 13 százalékos volt az inf­láció, 20 milliárd dollárra nőtt a kereskedelmi deficit, mi­közben a növekedési ráta át­lagosan nem haladta meg a 2.5 százalékot;' Ez derül ki ab­ból a jelentésből, amelyet az európai közösségek bizottsága 5 étfőn terjeszt a kilencek énzügyminisztereinek brüsz- szeli tanácskozása elé. NICOSEA Pénteken reggel egy Nico­siában kiadott közlemény hírül adta, hogy csütörtökön éjjel letartóztatják az „EOKA—B" elnevezésű illegális szervezet egyik vezetőjét: Lefterisz Pa- padopuloszt, egy ellenzéki lap volt munkatársát, Grivasz tá­bornoknak volt közeli társát. TOKIÓ Pénteken /'lemondott tisztsé­géről Miki Takeo miniszter­elnök-helyettes és ezzel Tana­ka miniszterelnök két évvel ezelőtt hatalomra jutott kor­mányában a legsúlyosabb vál­ságot idézte elő. Tlakeo kije­lentette, hogy elégedetlen a szenátusi választásokat meg­előzően pártja vezetősége által folytatott kampánnyal. Mint ismeretes, a felsőházi válasz­tásokból Tanaka I Liberális • Demokrata Pártjai jelentős veszteségekkel kerüüí ki. Izrael szüntesse be a kollektív megtorlást Az Országos Béketanács elnökségének nyilatkozata Az Országos Béketanács el­nöksége a legnagyobb megdöb­benéssel és felháborodással ér­tesült arról, hogy az izraeli kormány a légierő és a tüzér­ség után, immár a haditenge­részetet is bevetette a Palesz­tinái menekülttáborok és a li­banoni polgári lakosság ellen. A felháborodást csak növeli az a körülmény, hogy az izraeli hatóságok a „veszélyeztetett­ség” hamis érvére hivatkozva, mind cinikusabbarl és mind nagyobb arányban alkalmaz­zák a kollektív megtorlás po­litikáját azzal a palesztinai arab néppel szemben, amely­ikek tragédiájáért elsősorban ők felelősek, amelynek jogos, önvédelmi harcát és ellenál­lási mozgalmát, a többi kö­zött ezzel az eszközzel próbál­ják megtörni. A kollektív megtorlás politi­káját különösen veszélyessé teszi az a körülmény, hogy a1 Közel-Keleten mindinkább megértek a feltételek a térség­ben élő népek jogainak és ér­dekeinek figyelembevételén alapuló általános rendezésre. Az egyiptomi és a Szíriái fron­ton végrehajtott első csapat­szétválasztási egyezmény után előtérbe került a genfi béke- konferencia érdemi folytatása. A nemzetközi politikában mindinkább polgárjogot nyer az a felismerés — ezt tükrözte a harmadik! szovjet—amerikai csúcsértekezletről legutóbb ki­adott közö6 közlemény —, hogy a genfi tárgyalóasztalnál he­lyet kell foglalnia a palesztinai arab nép törvényes képvise­lőinek, hogy nincs .és nem is lehet méltányos közel-keleti rendezés a palesztinai arab nép törvényes jogainak helyre- állítása nélküli. Az izraeli vezetők brutális, megtorló politikája éppen azért nemcsak a palesztinai arab nép, hanem, a közel-ke­leti rendezés ellen is irányul. Az izraeli kormány, amely mindmáig nem hajlandó tudo­másul venni a palesztinai arab nép létezését és jogait, s az ál­tala megszállt területeken a terror és a megfélemlítés- poli­tikáját folytatja, magatartásá­val tudatosan szítja a remény­telenség és a kétségbeesés • ér­zését a palesztinai felszabadí­tó mozgalom egyes csoportjai­ban, hogy azután e csoportok elszigetelt kommandóakcióst ürügyként ^.használhassa fel a kollektív megtorlás alkalmazá--v sára, a Bbamoni kormány meg- \ félemlvtésére, a feszültség fo- \ kozására és ily módon a gen­fi tárgyalások folytatásának megtorpedózására. Jellemző, hogy az izraeli ha­tóságok példátlanul cinikus, a nemzetközi jog alapelveit láb­bal tipró magatartása magá­ban Izraelben is mind na­gyobb ellenállást vált ki azokból, akik felismerik, e magatartás rendkívüli, az egész térség jövőjét fenyegető ve­szélyét. Mi, akik erre a ve­szélyre már évekkel ezelőtt felhívtuk a figyelmet, a lég- erélyesebben követeljük: az izraeli hatóságok azonnal szüntessék be a palesztinai menekülttáborok és a libanoni polgári lakosság ellen Indított kollektív megtorló hadjára­tot, a megszállt területek de­mokratikus tömegmozgalmá­val szemben alkalmazott bru­tális terrort, ismerjék el a pá- lesztinai arab nép törvényes jogait,, hagyjanak fel azzal a politikájúkkal, amely az egész világ népeinek érdekében álló, méltányos közel-keleti rende­zés első számú akadálya. (MTI) Magyar segély Etiópiának A Magyar Vöröskereszt segélyküldeményt indított útnak Etiópiába, az éhínség sújtotta lakosság megsegítésére. Közös nyelven (Folytatás az 1. oldalról) éve létesített diplomáciai kap­csolatokat a Szovjetunió és Franciaország. Napjainkban a két onszág külpolitikájának (al­kotó elemévé vált a kapcsola­tok baráti jellege, amelyet 1971. október 30-án „a Szov­jetunió és Franciaország kö­zötti együttműködés elveiben” jogilag is rögzítettek. Mind­ez természetesen nemcsak a két ország, hanem Európa szá­mára is nagy fontosságú, jelen­tős tényező. Már a szovjet—francia kül­ügyminiszterek eszmecseréinek első napján érződött az a tö­rekvés, hogy megbeszéléseiken „megtalálják a közös nyelvét”. A Párizsban, illetve a Szov­jetunióban folytatott eszme­cserék így újabb fontos állo­mást jelentenek a két ország kapcsolataiban és .hozzájárul­nak a kontinens országainak együttműködéséhez. Nemes Dezső látogatása Zala megyében 33 Iskolát bezártak L •'.radonban, mivel a Innárok fizetés- emelést követelő szíri j'cot kezdtek. A képen: gyermekek figyelik taiaítóik tüntető menetét, . Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Politikai Főiskola rek­tora kétnapos látogatást tett Zala megyében. Csütörtökön — Zalaegerszegre érkezésekor — Baranyai János és dr. Cso- kona Sándor, a megyei párt­bizottság titkárai és Pukánsz- ky Ferenc, a városi pártbi­zottság első titkára fogadta. Nemes Dezső meghallgatta- a megye politikai és gazdasági életéről szóló tájékoztatót, majd dr. Csokona Sándor és Pukánszky Ferenc társaságá­ban felkereste sf idén négy- százmillió forint értékű bútort előállító Zala Bútorgyárat Beiczi József igazgatóhelyet­tes és Csiszár Lajos, a gyár csúcspártszervének szervező titkára tájékoztatta a vendé­geket a bútorgyártás fejlődé­séről, majd megtekintették az automatizált gyártási folya­matot és a mintateremben kiállított termékeket. Nemes Dezső, a zalaegersze­gi ' Göcseji Múzeumban meg­nézte a 90 éves Kisfaludi Stróbl Zsigmond kiállítását, majd a megyei pártiskolán az oktatási igazgatóság munka­társaival és pártmunkásokkal találkozott. Cselekvő szolidaritással „Egy nép egységét, erejét szol lidaritásának egysége is jelzi.® A Béke-vMágtanács főtitkára, Ro­mes Csandra mondotta e szava« kát legutóbbi magyarországi tor» tózkodósá alkalmával. A BVT fő­titkára elismeréssel beszélt a magyar népnek a vilógbékéért vívott nemzetközi harcban való részvételéről, az elnyomott népek támogatósáról. Vietnam hosszú évekig tartó, hősies, küzdelme például mindeni napos beszédtéma volt ha­zánkban. De nem csupán sza­vak hangzottak el, a magyar nép tettekkel segítette, támogatta a szabadságért harcoló vietnami népet. A jelenleg hazánkban tar­tózkodó dél-vietnami nőküldött­ség vezetője, a fegyveres erők főporancsnok-helyettese, az el­múlt napokban arról beszélt, hogy évek óta mindennap érzik a magyar nép szolidaritását, öt­ezer liter vért kaptak tőlünk a harcok legnehezebb óráiban és ezzel súlyosan ‘sebesültek ezreit menthették meg a haláltól. Szolidaritásunk a chilei nép harcát is aggódó figyelemmel kíséri a junta hatalomra jutásá­nak első percétől. A Chilében fokozódó terror elől hazafiak ez­rei próbálnak elmenekülni az országból, védelmet keresnek ha-, zajuktól távol, olyan emberek között, akik támogatják harcukat az elnyomó fasiszta junta eHen. És az együttérző aggodalom sze­retetteljes fogadássá változott, amikor a menekültek kis csoport­ja hazánkba is eljutott Szeretet­tel várták őket üzemekben, ter­melőszövetkezetekben, a számuk­ra idegen föld kenyerét igyekez­tünk megédesíteni. Ezekben a napokban isméi magosra csapott a szolidaritás •lángja. Az egész világon végig­zúdult a követelés: Szabadságot Chilének! Hazánk ismét bizony-i ságot tett egységéről, szolidáris fásáról, üzemekben, termelőszö­vetkezetekben, intézményekben,' ifjúsági táborokban szolidaritási gyűléseken csatlakoznak az em­berek a világ hangjához: Sza­badságot Chilében! Több ezer távirat, neves közéleti személyi­ségek, egyházi emberek, művé­szek, tudósok írásos nyilatkozat­ban követelik: Szabadságot Chi­lében! ......................­N emcsak a hangunk bizonyít­ja szolidaritásunkat. Az üzemek kollektívái már cselekednek is. Az Egri Dohánygyár szocialista brigádvezetői például arról dön­töttek, hogy július 20-ára szoli­daritási műszakot szerveznek, s társadalmi különmunka érté­kéből százezer forintot a chilei szolidaritási alap javára fizetnek be. Példájuk bizonyára követők­re talál, és az Országos Béke­tanácsnál egymás után jelent­keznek az érdeklődök: hogyan, milyen formában segíthetik mi­nél hatékonyabban a szenvedő chilei népet. A szolidaritás, a cselekvő szo­lidaritás a BVT főtitkárának sza­vaival élve, erőnket bizonyítja. Erre mindnyájan büszkék is lehe­tünk, szolidaritásunk a szabadsá­gát- féltő, azért harcoló népet támogat E. Gy. Ülést tartott a Közalkalmazottak Szakszervezetének központi vezetősége A Közalkalmazottak Szak­szervezetének központi vezető­sége péntekén ülést tartott a szakszervezet székházában. Lázár György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Orszá­gos Tervhivatal elnöke, az ötö­dik ötéves terv előkészítéséről tartott tájékoztatót, majd meg­vitatták az új közszolgálati bérrendszer bevezetésének ta­pasztalatait, s meghallgatták a szaksáéi vezet múlt évi pénz­ügyi és lasác) munkájáról szóló előterjesztést.

Next

/
Thumbnails
Contents