Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-29 / 150. szám
> Tv-napíó Irodalmi kalandozások Császár István tv-játéka, a Gyilkosok, minden jószándéka, sőt didaktikus célzata ellenére is vegyes benyomásokat keltett. Egy kicsit olyan ez, mint az a bizonyos állatorvosi tankönyv, amit Mikszáth emleget, itt bizony minden elképzelhető baj, társadalmi ellentmondás úgy együtt van, ahogy az életben ritkán szokott történni. Tehát a hitelességgel van valami boj, mert ez a bizonyos Csáti olyan furfangosan teremt maga körül drámai helyzetet, hogy már sok is a jóból, illetve a rosszból. Nem eléggé motivált az asszony hűsége és vonzalma sem, aki gyerekgyilkos- sógra is hajlandó, hogy megmaradhasson férje szerelmében. Az se tetszett, hogy az egész előadás túlhangolt: bíró, ügyvéd folyton kiabál, az ifjú ügyvédnő pedig érthetetlenül nyegle, — a fiatal jogászok nem így kezdik a pályájukat, szerencsére. A jó szereplőgárda, Horváth Sándor, Mádi Szabó Gábor és mindenekelőtt Szemes Mari időnként légüres térben mozgott, amit a rendezés meghökkentő képsorokkal akart hatásossá tenni de ez ritkán sikerült. A késő esti Vélemény egyre érdekesebb lesz, Hernádi Miklós mind jobban beletalól egyébként is hálás szerepébe. Elsősorban a Radnóti-emlékezéseket említjük: Koczkás Sándor bevezetője még az általánosban mozgott, de Gál István és Vas István, a két barát visszaemlékezését a szere tét fűtötte. Vas szép verssel adózott Radnóti emlékének, Gál pedig, a magyar irodalom mindent tudó kutatója, ezúttal is felcsigázta érdeklődésünket: hol van Radnóti naplója? S milyen meg lepstéseket tartogat még Számunkra Gál István fáradhatatlan munkássága? Illés Endre Móriczat idézte, de ez a krétarajz más volt, s több is, mint az eddigiek, mert az irodalmi eszközök mellett most a tv speciális lehetőségei is segítették a megértést. Egyetlen regény, a Kivilógos kivirradtig példázta Móricz világot teremtő erejét, s ennek a harsány világnak ellenpontjaként Illés Endre világos logikával vitt közelebb Móricz művészetéhez. Lengyel György rendezése hibátlanul támasztotta föl ezt a maga együgyűségében is ádáz, félelmetes világot, s közben fájdalommal gondoltunk arra, hogy mennyi az adósságunk Móricz-cal kapcsolatban. Hatalmas teljes világ az övé, egész világegyetem, s miközben nem egyszer jelentéktelen esztétikai kérdések, közepes regények kavarnak vihart egy pohár vízben, egyre nagyobbra magasodik ez a csak világirodalmi mércével mérhető életmű. Illés Endre most példát adott arra, hogy miként lehet és kell a tv hasonlítható tfan eszközeivel milliókhoz közel vinni ezt a kivételesen nagy írót Cs. L. Filmjegyzet A vizsgálat lezárult, felejtse el Itáliából, Európa egyik Tegré- gibb kultúrájú országából időnként bombarobbanásokról és rejtélyes gyilkosságokról érkezik hír. Az egész világ tudja, hogy Olaszország — Szicília — a „tiszteletre méltó úriemberek társaságának” őshazája, melyet közönségesebben maffiának neveznek. Minderről nemcsak a fáma beszél, hanem maguk az olaszok hívják fel rá a figyelmet, elismerést érdemlő filmek sorával. Ilyen a Damiano Damiani rendezte „A vizsgálat lezárult, felejtse el” című filmalkotás is. A vizsgálatot a címszereplő Vanzi építész (Franco Nero) aligha felejti. Egy országúti halálos végű, cserbenhagyásos baleset okozójaként kerül vizsgálati fogságba — ártatlanul. Amikor kiszabadul, már korántsem ártatlan hainem cinkos. A gazdag építészt a legsúlyosabb bűnözők, részben életfogytiglanra ítélt vagányok zárkájába lökik. Nagyon hatrjar megtudja, hogy pénzzel a börtönön belül is mindent el lehet érni, a pénznek pedig bővében van. Gyengélkedőre kerül, a „jótékony" doktor a röntgen- szobában még cellaszagú pásztorórára is lehetőséget biztosít számára. Olykor-olykor még fellázad a nyilvánvaló igazságtalanságok ellen, szigorított zárkával, kényszerzubbonnyal megtörik. Egyre inkább kiderül, hogy a börtönben nem az igazgató az úr, hanem egy mosolygós úriember, a rabírnok, aki „szívességből” valaki más helyett üli büntetését és afféle helyi maffiavezér. Vanzi építész ismét új zárkába kerül, együvé Pesentivel, aki egyetlen élő tanúja annak, hogy egy völgyzáró gát összeomlásában (megtörtént eset, az újságolvasók még emlékezhetnek rá) a vállalkozók a bűnösek, és ilyesformán ezer ember halálának okozói. Pesentit (Ricardo Cucciola) előbb megvesztegetni próbálják, majd az őrszemélyzet tevékeny közreműködésével megölik. Lefogják, felvágják az ereit és elvéreztetik, hogy az öngyilkosság látszatát keltsék. Vanzi mindezt, késsel a torkán, végignézni kénytelen és végül — a vizsgálóbíró előtt az öngyilkosság mellett vall. Szabadulva se mondja meg az igazat az áldozat lányának, cinkos marad, éppúgy mint a hallgató öreg házimunkás rab, vagy a fegyőrök, A film kitűnő, dráma a javából. Cselekménye pereg, szereplői kifogástalanok. Csütörtökön játszották először Szekszárdon. e (ordas) New Yorh'i tudósítás Amerikai kaleidoszkóp „BELORUSZ” AZ ÓCEÁNON TÜL New York nemcsak város, hanem tekintélyes termőföldekkel rendelkező állam is. Farmerjei most Belorusz traktorokat kezdenek vásárolni. Dicsérik. is pedig a farmereik nem gyakran dicsérnek. Egyikük, Don Howard azt mondta: „Nézzük csak. Ha a hátsó kerekek bepörögnek, az első kerékmeghajtás automatikusan bekapcsolódik. Az amerikai traktoroknál ez nincs, csak néhány új kis teherautó típusnál kezdik alkalmazni. Ezenkívül a Belorusz kevesebb üzemanyagot igényel és jobb az égés.”. A szovjet traktorokat forgalomba hozó kereskedelmi cég tulajdonosát idézem: „Jobb az oroszokkal kereskedni, mint harcolni ellenük. Ez a véleményem.” Ez eléggé elterjedt, bár ma még nem általános vélemény. Egy másik kereskedelmi közvetítő fenyegető leveleket kapott, egy csomó szovjetellenes kiadvánnyal és azzal a „tanáccsal”, hogy „tűnjön el az oroszokhoz!” ÜDVÖZLET MOSZKVÁNAK Az Egyesült Államokban sok olyan városka van, amelyet a bevándorlók már meglévő városok nevével ruháztak fel. Az egyik ilyen a pennsylvaniai Moszkva, amely alapításától. 1862-től viseli ezt a nevet. Az egyik középiskola tanulói elhatározták, hogy idén nyáron öt diákot és egy tanárt Moszkvába küldenek, az óceánon túlra, „barátkozási célból”. Az iskolások „felhívást” Is közzétették, hogy forró és leg- szívélyesebb üdvözletüket küldik az Oroszországi Föderációban lévő Moszkva városának és igen tisztelt lakosságának. Erről a kedves epizódról az amerikai kongresszusban a képviselőház egyik tagja számolt be. REKLÁM ÉS A SZTÁROK Jack London azt tanácsolta, >ha ne menjünk a kulisszáké mögé, mert megeshet, hogy ott éppen az „isteni tenor” a feleségét fojtogatja. Hasonló csalódás éri azt az amerikait, aki a rátukmált hirdetéseket jobban megnézi. Gyönyörű nő szólítja fel — egy pohár gyöngyöző borral koccintva — a nézőt, hogy utazzék Franciaországba. Az utazási iroda reklámfilmjének főszereplője — Brigitte Bar- dot. Egy másik, ugyancsak szép nő kozmetikai tanáccsal szolgál, szintén francia színésznő, — Caterine Denevier. A Polaroid-cég új fényképezőgépet hozott forgalomba, amely pillanatok alatt el is készíti a képet. Igazán felkelti az ember érdeklődését, hiszen kedvesen, tehetséggel, meggyőzően kínálja a híres angol színész, — Lawrence Olivier. Az új gép ára elég borsos, talán azért is, mert Olivier bizonyára csillagászati ösz- szeget kapott azért a percért, amelyben tehetségét a kereskedelem szolgálatának szentelte. KIDOBOTT KÉTSZERSÜLT Az egyik New Yorik-i ház pincegarázsában láttam egy nagy kartondobozt, amit nyilvánvalóan kidobtak. Mivel"nyitva volt. látszott a benne ' lévő furcsa alakú dobozokon a felirat: „Kétszersült, — rendkívüli állapot esetére”. Sok ilyen kétszersültet, cukrot és cukorkát, tejport, szárított húst tartalmazó csomag rejtőzik még az amerikai városok házainak pincéiben.1 Ezek az élelmiszerek a hidegháború korának termékei és maradványai, amikor az amerikaiakat „a szovjet támadás veszélyével” rémítgették . . . New Yorkban az állam hajdani kormányzója, Nelson Rockefeller kezdeményezésére minden lakosra 14 napra szóló élelmiszer-és gyógyszercsomagokat készítettek elő, s ezeket tízezer raktárban tárolták. A tartalékolt élelmiszerek jó- részé már magától elromlott’ vagy a hírhedt, és akadályt nem ismerő — New York-i patkányok kezdték ki. Ami megmaradt, a jótékonysági egyesületek más országokba irányítják, hátha tudnak ott ve-- le valamit kezdeni. G. Borovik Bolgár freskókról kiállítás Pakson Bolgár falfestményekről kiállítás nyílt a Paksi Kiváló Nagyközségi és Járási Könyvtárban. A kiállítás a Plovdiv- tól délre fekvő bacskovói műemlék kolostor művészeti kincseiből tizennyolc freskót szemléltet reprodukciókkal, amiket a könyvtár anyagából hasonló képzőművészeti alkotásokat bemutató művekkel, valamint bulgáriai útikönyvvel és térképpel egészítettek ki. Szederkényi Lászlóné könyvtárigazgató közölte, hogy a bacskovói kolostor Bulgária második legnagyobb ilyen műemléke, s 1083-ban alapították. Történetében a felvi- ,gzás és a hanyatlás időszakai többször váltották egymást, de falai mind a mai napig megőrizték a bolgár képzőművészet, valamint az írásos kultúra páratlan emlékeit. A kolostor művészeti értékei közt jelentős helyet foglalnak el az 1623-ban készült mesteri freskók, amelyek a közös ebédlő falait és félhenger alakú boltozatát díszítik. A falfestmények tematikája a kor vallási szemléletét tükrözi, alakjait és eseményeit a bibliából meríti. Az expresszív színhatású, virtuóz technikájú freskók festői megoldásukban a Balkán-félsziget egyházi művészetének legnagyszerűbb alkotásai közé sorolhatók, (-s -ó) III IMUM MIMIM I Bill I 1 ■IIIBI—II1H1T --------------------~\ III — — PAPP ZOLTÁN: Lépcső az alagsorba 36. Délután volt, már, de még messze az este. A kis utca ennek ellenére szinte természet- ellenesen csendesnek és üresnek tűnt. — Szakaszvezető űr, alázatosan jelentem, van egy olyan érzésem — mondta Bódi —, hogy innen az égvilágon mindenki megpucolt. Behajtottak egészen a kis utca közepéig, csak ott szálltak le a kocsiról, hogy alaposan körülnézzenek. — Tyűha — füttyentette el magát Bódi. — Szakaszvezető úr, kérem, itt aztán minden van. Úszómedence is, meg teniszpálya. Frank távolról sem tért még napirendre az előbb történtek fölött, ezért kissé epésen kérdezte: — Mondja, Bódi honvéd, tud maga egyáltalán úszni? — Alázatosan jelentem, szakaszvezető űr, már hogy tudnék? Nem volt a mi falunkban a teknőnél nagyobb és mélyebb víz... — Hát teniszezni? — Alázatosan jelentem, azt tudok. Olyan öntudattal jelentette ki ezt a képtelenséget, hogy Frank akaratlanul is elnevette magát. — Szóval tud teniszezni Bódi honvéd __Aztán mondja c sak nekem, hogy kell tulajdonképpen teniszezni? — Majd megmutatom, alázatosan jelentem... De azt javasolnám szakaszvezető úr kérem, hogy válasszunk. És mielőbb vackoljunk le... Mert addig nem tetszik nekem ez a nagy csöndesség, ameddig nincs biztonságban az alezredes úr holmija.. . — Nem beszélve, ugye, a maga átkozott ládájáról. A kincseiről, hogy az a... De rendkívül nagy erőfeszítéssel sikerült magába fojtani a nagyon kikívánkozó káromkodást. — Aztán, hogy gondolja ezt a honfoglalást, Bódi honvéd? Csak úgy, ukmukfuk bemegyünk valamelyik házba, és álomra hajtjuk a fejünket?... Néhány óra múlva megjön a tulajdonos, és befekszik mellénk az ágyba ?... — Nem, alázatosan jelentem. Bár ha valami csinos nőszemély az illető, akkor ez a terv is elképzelhető volna. — Hanem? — Tessék csak maradni. Egy perc és szemrevételezem a terepet. Azzal futólépésben elindult Odafutott mindegyik villa bejárati ajtajához. Megnézte a névtáblát, aztán ment a másikhoz, harmadikhoz, negyedikhez. Csupán az egyiknél maradt valamivel hosszabb ideig. Ezt a házat szemmel láthatólag tüzetesen megvizsgálta. Még körül is járta. Aztán futólépésben visszaügetett, majd vigyázzba vágva magát, szokásos katonásságá- val jelentette: — Szakaszvezető úrnak alázatosan jelentem, véleményem szerint megvan amit keresünk. — Részletesebben, Bódi honvéd. — Igenis. A kettes számú villa bizonyos doktor Blau Henriké volt. — Hogyhogy csak volt, — Ügy, alázatosan jelentem, hogy most egy pecsétes írás van kitűzve az ajtajára azzal a fölírással, hogy ez a ház zsidó vagyon, amely ezennel zár alá vétetett... Szóval, itt nem kell félnie a szakaszvezető úrnak, hogy hazajön a tulajdonos, amikor mi már az ágyban fekszünk... Úgyhogy javaslom, a kettes számú villát foglaljuk el egy gyors rohammal, a zászlóalj számára. S miután szabályos hátraar- cot csinált, már elő is vett zubbonyzsebéből egy hatalmas kulcscsomót, amelyről nem hiányoztak a különböző méretű álkulcsok sem. — Mondja, Bódi honvéd? Mielőtt katonáskodni kezdett volna, egyáltalán szabadlábon volt maga? — Alázatosan jelentem a szakaszvezető úrnak, hogy büntetlen előéletű vagyok. De van egy elvem, hogy ha valahol talál az ember egy kulcsot, akkor azt ne dobja el. Őrizze meg szépen magának. Ki tudja, nem lesz-e egyszer esetleg rá szüksége az életben?. .. — De itt álkulcsok is vannak. Egy egész csomó, maga gazember! Ezeket is találta? — Szakaszvezető úrnak alázatosan jelentem, néha álkulcsokat is el szoktak veszíteni egyes emberek. És előfordul, hogy más emberek aztán esetleg álkulcsokat is találnak az utcán. Mondta, miközben a zárral bajlódott. — Ez például egy rafinériás zár. Úgyhogy nagyon nagy szerencse kellene ahhoz, hogy egy titkát tudó kulcsot találjon hozzá az utcán az ember... így aztán némi ügyesség is kell a dologhoz... — Magának pedig van, ugye maga, hétpróbás kasszafúró... — Van, alázatosan jelentem. Nekem elvem, szakaszvezető úr kérem, h<jgy ilyenkor a finom kéz, és hozzá egy kis türelem, az aranyat ér... Mint például most is, tetszik látni ?... Azzal lenyomta a kilincset, és a barnára pácolt ajtó kitárult előttük. (Folytatjuk)
