Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-23 / 145. szám

AZ EMBER TESTALKATA biológiailag meghatározott, nem önmaga választja meg szeme színét, arcformáját, test- magasságát. Mindezek a külső jegyek a társadalom számára valójában közömbösek, még ha az egyén számára olykor kisebb-nagyobb előnyöket je­lentenek is. Sem a társadalom, sem az egyén számára nem mindegy azonban, hogy a biológiai al­kat milyen tulajdonságokat, képességeket hordoz, az ember miként tudja megvalósítani ön. magát. Minden korban megvoltak a példaképek, eszmények, s ter­mészetes, hogy a mi társadal­munkban intézményesen., de egyénileg is keressük, formál­juk azt az eszményt, azt az embertípust, amelyhez szünte­len mérhetjük önmagunkat, amely összegezi egyéniségében mindazt, amit a tovatűnt év­századokban az ember felmu­tatott önmagából. Miért fel­tételeznénk, hogy ha a körü­löttünk lévő tárgyi világ sza­kadatlan fejlődésben van, ak­kor éppen a legértelmesebb lény, az ember ne változnék szüntelen? Alkatának lényege, hogy miközben az állandó vál­toztatáson fárad, önmaga is változik. Kétségtelen, hogy minden korban vannak intézményesen népszerűsített életeszmények, emberi ideálok. Társadalmi rendünk előrelendítő, hatalmas ereje éppen abban rejlik, hogy nemcsak egy kis rétegnek, ki­vételes helyzetben lévő cso­portnak kíván önmegvalósító lehetőséget adni, de minden ember számára kínál tartal­masabb, teljesebb életet. Tár­sadalmi, gazdasági 'törvényeink mind arra irányulnak, hogy az embert megszabadítsák azoktól a terhektől. melyek viselése ma js még fizikai fáj­dalom, kínlódás. Az ember testi erejével azonban ma már egyre nehezebben tudna úrrá lenni a nehézségeken, értelmé­vel kell tehát föléje nőnie a természet erőinek. SOKFÉLE ÜTŐN közelítünk igazi emberi ideáljainkhoz. A marxizmus—leninizmus klasz- szikusai sok, de nem minden vonatkozásban rajzolhatták meg a 'kommunista ember jel­lemvonásait. „ Társadalmunk­ban ma is fontos feladat ál­landóan figyelni, mérni előre­jutásunkat, s intézményesen, könyvek, filmek, képzőművé­szeti alkotások révén, az em­ber értelmi és érzelmi világá­ra egyaránt ható példákkal kell megmutatni az új emberi viszonylatokat, feltáruló új értékeket. E gyűjtőlencsék azonban ön­magukban nem elegendők. Üzemekben, termelőszövetke­zetekben, intézményekben s egyéb kollektívákban naponta hatnak a személyes példák. Alig van olyan kisebb-nagyobb közösség, amelyben ne lenné­nek példaképek, vagy legalább Beloiannisz Híradástech­nikai Gyár Kapcsológép Gyára (Szekszárdi Vas­ipari Vállalat) PÁLYÁZATOT hirdet FŐKÖNYVELŐI ÁLLAS BETÖLTÉSÉRE. Pályázatot részletes ön­életrajzzal a vállalat igaz­gatójához kell benyújta­ni. (505) Is olyan személyek, akikhez emberek ne orientálódnának. Ez az orientáció persze sok­szor felszínes, sokszor a „hangadók’’ orientálnak, más esetekben az emberek azok­hoz mérik magukat, akik anyagilag tudnak mindig töb­bet felmutatni. De van egy másfajta értékrend is, még ha erről az emberek nem is min­dig beszélnek, K olykor talán önmaguknak sem vallják be, hogy a gyárban, üzemben, iro­dában vagy egyéb munkahe­lyen olyan embereket tarta­nak igazán példaképnek, akik a munkában, magánéletükben, emberi tartásukban is képes­ségeik maximumát nyújtják. Természetes, hogy a köz­életi, munkahelyi vezetők, akik leginkább az emberi figyelem fókuszában vannak — naponta megméretnek. S ha nincs is mindig visszajelzés egy-egy rossz, megalapozatlan döntő­ről. vagy igazán szép, gerin­ces emberi kiállásról. a szű- kebb környezet részéről, ez nem azt jelenti, hogy vissz- hangtalanul. hatástalanul múl­nak el. De megméretünk va­lamennyien. nemcsak a veze­tők. Ahányan vagyunk, annyiféle­képpen ítélhetünk meg dolgo­kat. Vannak emberek, akik igazuk tudatában nem mindig járnak a dolgok végére, mert nem vállalják a harcot, a má­sokkal való szembekerülést. Az ilyen emberek saját hamu­jukba hamvadnak, ha nincs, Ski melléjük áll, biztatja, bá­torítja őket. Sok közösségben vannak, akik néha jogosan, de leg­többször jogtalanul a sértő­döttet játsszák, s egy kicsit az ellenzékit is. Sokan úgy íté­lik meg, hogy kifizetődő ez a magatartás. Mert noha a mun­kájuk révén nem szolgálnak rá különleges figyelemre, még­is mindenki körüludvarolja őket. irányukban gyakran el- nézők. s nemegyszer érdem­telenül is nagyobb részt kap­nak az anyagi javakból, hogy megnyerjék őket, kimozdítsák különállásukból. Az a furcsa helyzet is megtörténik olykor, hogy éppen a gyengeségeiket tudják erényeikként elfogad­tatni. ISMERT AZ A TÍPUS IS, amely mindig, mindenkivel, mindenben egyetért, s főként a főnökkel. Nemegyszer időt, fáradságot nem kímélve ügyeskedik, hogy bizonyos do. logrói megtudja főnöke véle­ményét, s aztán határozottan benyisson hozzá: Nekem erről a dologról ez a véleményem. Azt tartják, s minden bizony­nyal nem alaptalanul, hogy az ilyen típusú embernek a leg­könnyebb előrejutni a ranglét­rán, a fizetési kategóriában. Fájdalmas és szomorú, ha ilyen emberek részt vesznek emberi életeket érintő fontos döntésekben, mert bármilyen megalapozatlan legyen is az igazgató, a vezető véleménye, arra meggyőződés nélkül rá­bólintanak. Legközvetlenebb munkatársuk kipreparálásához is készséggel adják az áldást. Hasonlóan káros e magatar­tásformának az ellenkezője is, az elvtelen barátság, amikor nem tud valaki annyi hibát elkövetni, hogy cimborái ki ne húznák minden esetben a sla- masztikából. Az ilyen emberek jó] tudják kamatoztatni a „ki­tüntető” barátságot. Utcán le­hetőleg mindig nagy ovációval köszöntik a nagy befolyású ve­zetőt. ha lehet, karonfogva vé­gig is mennek vele a korzón, hogy minél többen lássák. Még arra is nagy gondot for­dítanak. hogy a „nagy ember­rel” történő telefonbeszélgeté­seiket lehetőleg minél több ember előtt, jó hangosan bo­nyolítsák le. Azt hiszem, nem keli ecsetelni, mennyire meg­mosolyogni való. s mennyire kompromittáló is az ilyen .ba­rátság.” Sokáig lehetne elemezni a kisebb-nagyobb emberi közös­ségek különböző magatartésú tagjainak ismérveit, a tüneti jelenségeket. Leginkább mégis arról szólok szívesen, ami a PAPP ZOLTÁN: Lépcső az alagsorba 3L Az öreg gróf az alezredes kocsijában utazott. Itt. emel­lett a határozott fellépésű ka­tona mellett érezte magát a legnagyobb biztonságban. Az alezredes vezetett, az öreg gróf immár kissé meg­nyugodva szivarozott mellette. Amikor jói megszívta a szi­vart, hirtelen vörös fény árasz­totta el a kocsifülkét. Aztán meg vastag füstréteg ülte meg a különben is eléggé nyomott levegőt. A hátsó ülésen az öregúr személyes szolgálataira kiren­delt lakáj kuporgott, a gróf legkedvesebb kutyájának, egy hatalmas bernáthegyinek a társaságában. A kutya elég nyugtalanul vi­selkedett. Minduntalan le akarta dönteni az ülésről a halálra rémült lakájt, aki még védekezni se nagyon mert, amikor a hatalmas állat kap­kodni kezdett felé. mert attól tartott, hogy esetleges ellenke­zésével csak még jobban ma­ga ellen ingerelheti a bernát­hegyit. — János, kéhem — szólt egyszer csak hátra a gróf —, ugye megvan kéhem a páncél­láda. A személyes szolgálatra ren­delt lakáj «Ás az «knduláa első pillanatától kezdve erre a kérdésre várt, ettől reszke­tett. Mert a páncélláda nem volt meg. Már nem is emlékezett pon­tosan rá, mi és hogyan is tör­tént abban a szörnyű zűrza­varban. Valóban, a ládát rábízták. Meghagyták, hogy el ne moz­duljon mellőle egyetlen pilla­natra sem. ö teljesítette is az utasítást. Ott állt vagy há­rom óra hosszányit de senki nem jött. Hiába kérlelte a könyvtárszoba ajtaja előtt fut- kosókat, köztük még egy kato­nát is, hogy szóljanak már az öreg grófnak, senki hem hall­gatott a szavára. Egyszer aztán már nem bír­ta tovább. Elvégre ő is ember. Neki is el kell, ei kellett men­ni — oda. És nem is tartott tovább az egész öt percnél. De amikor visszajött, a páncélláda már nem volt sehol. Rettenetesen megrémült. Be­nézett a szomszéd szobába. Kétszer is végigfutotta a nagy folyosót. S amikor visszaért a könyv­társzobához, hirtelen meghal­lotta az elnyújtott kiáltást: — Emberek, szekérre! Indu­lás! Kórateaat « i» az épületből. legszebb az emberben. Kom­munisták nagyon, sokszor az életüket adták azért, mert szenvedélyesen szerették, az igazságot. Testüket megtörhet­ték, de emberi jellemüket, szi­lárdságukat nem. NAlVSÁG LENNE AZT HINNÜNK, hogy ma már az igazságnak mindig zöld útja van, hogy ma nincs szükség a kommunista harcos kiállására, hogy nem kerülhet hátrányba, gki szót emel a lazaságok, bű­nös mulasztások, megalapozat­lan döntések ellen. A kom­munisták jellemének szépségét éppen az adja, hogy akkor is vállalják a harcot, az igaz ügy melletti kiállást, amikor pil­lanatnyilag kedvezőtlen követ­kezményekkel is járhat rájuk, olykor még egzisztenciális lé­tükben is érezhetik a vissza- csapást, „törlesztést”. Nem at­tól kommunista valaki, hogy tagkönyve van, rendesen fize­ti a tagdíjat, rendszeresen el­jár a taggyűlésekre. A KOMMUNISTA EMBER ESZMÉNYKÉPE: példamutató munkaszeretet, tiszta emberi élet. fáradozás a nagy tár­sadalmi célok megvalósításán, S a felelősség vállalása mások sorsáért olyankor is, amikor az nem látszik „kifizetődőnek”, de az igazság, eszméink szép­sége. ereje felemeli az embert a pillanatnyi érdekeken, ne­hézségeken. ^ HAMAR IMRE A köztársaság útja Az NDK megalakulásának 25. évfordulója alkalmából az ország múzeumai különféle ki­állítások megrendezésére ké­szülnek, amelyek az első né­met munkás, és parasztállam eddigi útját hivatottak tükröz nis Az egyik berlini múzeumban az NDK képzőművészeinek legjobb alkotásaiból rendeznek tárlatot. Egy másik kiállítás az NDK és a Szovjetunió ba­ráti kapcsolatait és együttmű­ködését mutatja be. Kombájnok dolgoznak a zafrán Fidel Castro, a Kubai KomJ munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a forra­dalmi kormány miniszterelnö­ke szovjetunióbeli utazása so­rán látogatást tett a ljubereci mezőgazdasági gépgyárban is, ahol többek között önműködő cukornádarató kombájnokat gyártanak Kuba számára. A Fidel Castro látogatásai óta eltelt csaknem két év alatt a gyárban folytatták a cukor, nádarató kombájn tökéletesíté­sét. Első példányát 1970-ben bocsátották ki. 6 a Kubában történt kipróbálás után számos szerkezeti változtatást hajtot­tak végre rajta. Az új, átala­kított gépek eredményesen dol­goztak az idei zafrán, a cu­kornádaratáson. Kubában jelenleg 200 ön­működő cukomádarató kombájn dolgozik, a ljubereci gyár sze­relőinek ellenőrzése alatt. A „Crvena Zastava” kombinátból jöttek A szerbiai Kragujevac vá­rosa sokszor szerepelt Jugo­szlávia történelmében. Itt ala­kult az első állandó színház, 1834-ben „Novine Srpske” címmel itt jelent meg Szerbia első rendszeres újságja, 1876- ban itt zajlott le a köztársa­ság első proletártüntetése. A második világháború után megkezdődött a volt haditech­nikai gyár helyreállítása, amelyből később kialakult a termékeit ma már 26 ország­ba exportáló hatalmas „Crvena Zastava” autókombinát. A kombinát kollektívája ba^ ráti és termelési kapcsolatban áll a szovjetunióbeli volgai autógyárral. Sok jugoszláv munkás tett már látogatást; vagy dolgozott néhány hóna­pig a togliatti üzemben, s kö-; zülük néhányan kitüntetést kaptak kiváló munkájukért. A gróf akkor szállt be az alezredes kocsijába, és ő meg akarta mondani neki, hogy mi történt, de a főlovász hirtelen kezébe nyomta a bernáthegyi pórázát. — A gróf úr parancsa, hogy maga vigyáz a kutyára. Száll­jon be vele a hátsó ülésre. S mielőtt fölocsúdhatott vol­na. az autó el is indult velük. O akkor már úgy meg volt rémülve, hogy tán még hang sem jött volna ki a torkán. Meg különben is. ez a ször­nyű dög, ez a borzasztó ber­náthegyi nem hagyta egyetlen pillanatig sem nyugodni. Mikor a valóságot megtud­ta. a gróf szeméből azonnal kiesett a monokli. — Ez bohzasztó kehiek — fordult az alezredeshez. — Áronnal intézkedni kellene. — S a nagyobb nyomaték ked­véért még hozzátette: — Tu­dod mik voltak abban a pán­célkazettában, kehiek? Csalá­dunk töhténelmi ékszehei. Év­százados dolgok. Csupa ötvös­munka. Ahány, dhágakövek, igazgyöngyök ... Bohzasztó ... Wenkheim azonnal megállí­totta a kocsit. Egy szakasz tábori csendőr is együtt tartott a zászlóaljjal. Egy főhadnagy volt a parancs­nokuk. — Főhadnagy úr — mondta neki —, itt azonnal intézkedni kell. Két dolog lehetséges. Vagy ottfelejtették a páncél­ládát. vagy valamelyik zsi- vány ellopta, A tolvaj akkor bizonyára itt van a menetben. Vagy. ami esetleg még rosz- szabb, lehet, hogy katona. Fő­hadnagy úr. Önök kapnak két terepjáró gépkocsit, és azon­nal elindulnak. Az egyik cso­port visszamegy a kastélyba és villámgyorsan átkutat min­dent Értik? Mindent! Tudják; hogy sietni kell, mert nyakun­kon vannak az oroszok, és le­het. hogy reggelre már át lé­kelnek a folyón. A másik cso­port pedte átfésüli az egész menetzászlóaljat, beleértve ter­mészetesen a szekérkaravánt is, amely a gróf úr értékeit szállítja. Amennyiben nem a kastélyban, hanem az úton lé­vők közül valakinél találnák meg a ládát, akkor a főhad­nagy úr tudni fogja a köte­lességét. A tiszt bólintott. — Ott a helyszínen felkon­colja az illetőt. Érti? Azonnal agyonlőni Semmi kikérdezés, semmi formaság és ceremónia. Háború van, gyorsan, határo­zottan kell intézkedni. S amennyiben megtalálják a páncélkazettát, az elismerés nem fog elmaradni. — Busásan meg fogom ju­talmazni. kedves fiam — szólt közbe a gróf. — Nekem pedig gondom lesz rá — folytatta Wenkheim —, hogy ebben az esetben felter­jesszék a főhadnagy urat ki­tüntetésre. Ezzel a két autó nagy sebes­ségre kapcsolva elindult visz- szafelé. Oda, ahol a végelát­hatatlan hosszúságúnak tűnő menet- és kocsioszlop kígyó­zott az országúton ebben a sö­tét, szeptemberi éjszakában, melynek csendjét csak néha szakította meg a tompa ágyú- dörgés. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents