Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-22 / 144. szám
I * t l » Tékozlás és takarékosság Mindenkire érvényes szabály Cselszlovák láóipakiállitás A budapesti csehszlovák kereskedelmi kirendeltségen csillár- és lámpakülünlegességeket mutattak be a szakembereknek. Képünkön: a kiállítás látogatói. (MTI foto: — Ruzsonyi Gábor felv. — KS) Kevesebb volt az eső is, a napfény is az idei tayaszon Soroljunk gyors egymásutánban kommentárt nem igénylő tényeket. Tavaly 3 millió tonna szenet, brikettet és kokszot importáltunk. Hétszázezer tonna olajat tőkés piacról, s 200 millió devizaforintért kőolajtermékeket. PVC-porból a hazai termelés 36,5 ezer tonna, a behozatal 20,4 ezer tonna volt. Cementből 3,4, illetve 1,3 millió tonna. Júniusban még csak húsz éve lesz, hogy a világ első atomerőművét a szovjetunióbeli Obnyinszkban üzembehelyezték, de számítások szerint az ezredfordulóra a világ vil- lamosenergia-termelésének felét már nukleáris erőművek szolgáltatják. Hazánkban épül a paksi atomerőmű.«, INDOKOLT KÖLTEKEZÉS Az atomerőmű beruházási költségei nagyobbak, mint a hagyományosé. Energiahordozó-ellátásuk ugyanakkor jóval olcsóbb, s ami szintén nem mellékes, nincs környezet- szennyezés, holott ez a hagyományos erőműnél elkerülhetetlen. Mi tehát a takarékosabb megoldás? Egészen más területre átlépve. 1972-ben hozott határozatot a Minisztertanács a tehergépkocsik selejtezésére. 1973-ban tízezer rozzant jármű került a bontótelepre. Az üzemeltetési költség ennek eredményeként 300 millió forinttal csökkent — kevesebb üzemanyag, alkatrész, stb. — s 250 millió forint értékű személygépkocsi-javítást végezhettek el fillérnyi beruházás nélkül, a fölszabadult szerviz- kapacitások segítségével. Érdemes lett volna tovább bütykölni az öreg autókat? Nem a megoldás költsége, hanem a megoldás eredménye az, ami takarékosság vagy pazarlás mellett voksol. AZ ÉRTELMEZÉS DILEMMÁI A hagyományos téglagyárakban 6—8 ember állított elő egymillió téglát. A korszerűben kettő. Persze, a berendezések drágábbak. Ám ha nincs ember? A tégla kell. Olcsóbb megvenni a modern berendezést külföldről, mint a téglát! Ámde semmi értelme úgy megvásárolni a gépeket, az eljárásokat, hogy azokat összekever rik az elavulttal, mert „csak ennyire volt pénz”. Ez a drága ! Megbízhatatlanul működő szervezet, egyetlen minőségű termék, növekvő önköltség a következménye. Kevés példa akad rá? Holott az érintettek úgy vélték: takarékoskodnak. Rugalmas, a változó körülményekhez folytonosan igazodó értelmezésre van szükség. A villamosenergia-ipar tavaly 1,4 százalékkal mérsékelte az egy kWó energia fejlesztéséhez szükséges hőmennyiséget, s ez 50 ezer tonna fűtőolaj megtakarításával egyenlő. Idén a cél a 2,2 százalékos megtakarítás. A szénhidrogénnel fűtött erőműben a tüzelőanyag-költség egy kWó villamos energiára számítva alig több, mint fele a szenet tüzelő erőművekének. Ugyanakkor, mint idén is, a népgazdasági érdekek azt diktálják, hogy inkább a széntüzelésű erőművek kerüljenek a bekapcsolási sorrend élére; ez veszteség a vállalatnak, de megtakarítás a népgazdaságnak. KÍVÁNATOS KORLATOK Vannak utasításokkal, rendelkezésekkel megoldható feladatok. Miféle utasítás érhetné viszont el, hogy a lakosság közműves vízellátásban részesülő csoportja — minden százból hatvan ember — a napi több mint kétmillió köbméter ivóvíznek a 15—17 százalékát ne engedje elfolyni haszontalanul? Valamennyi csaphoz álljon egy ellenőr? Vagy inkább jobbik énünknek .kell belátnia, hogy az olcsó víz nagyon is drága, mert hisz’ a költséges beruházásokat az állam a közös pénztárból fedezi; máshonnét nem is fedezheti! Csak a mezőgazdaságban évente 800 millió forint kárt okoz a korrózió. Az országban tízmilliárdra rúg ez a summa! S ez csak a közvetlen kár, nincs benne a közvetett — pl. a korrodált cső törése miatti termelési hiány — veszteség. Vannak korszerű védőanyagok, készülnek korrózióálló acélötvözetek, hódít az alumínium, a műanyag. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság felmérése szerint rövid idő alatt egyharmadával mérsékelni lehetne a tízmilliárdos veszteséget. Ehhez kellenek központi ösztönzők, kell pénz is, de legalább annyira az, hogy a gyári művezető, a szövetkezeti brigádvezető ne nézze, ne tűrje el, hogy hetekig, hónapokig az udvaron, a földek szélén áll a vaslemez, a félkész áru, a gép... A pazarlás elleni korlátok kívánatosak, de nagy hiba lenne úgy vélni: állítsa fel ezeket egytől-egyig az állam. Mindenkire érvényes szabály: a magad helyén, a magad dolgában légy körültekintőbb, az ésszerűbbet kutató, azaz takarékosabb. Még e terjedelmes cikksorozat sem vállalkozhatott többre, mint esetek fölmutatására, jelzések fölvillantására, összefüggések megjelölésére. Annak hangsúlyozására, hogy nem tőlünk független folyamat részesei vagyunk, hanem e folyamat alakítói, meghatározói. S ezért tékozlás vagy takarékosság sem megoldhatatlan dilemma, olyasmi, ami ellen, amiért nem áll módunkban cselekedni. Az első hely mindenben az emberé. Ahogy századunk nagy tudósa, Einstein fogalmazta: „Az emberrel és az ember sorsával való törődés legyen minden technikai fáradozás fő célja, a törődés a munka megszervezésének és a javak elosztásának nagy, megoldhatatlan problémáival, — hogy elménk alkotásai áldást hozzanak, s ne átkot zúdítsanak az emberiségre.” MÉSZÁROS OTTÖ (Vége) Mi újság a Szovjetunióban ? A Szovjetunió című képes havi folyóirat júliusi számában a fényképes riportok uralkodnak. Ilyen mutatja be Türkménia életét, a politechnikai oktatás új formáit és a filmekben különösen veszélyes szerepeket alakító statiszták, a kaszkadőrök munkáját. A mellékletben sporttémájú cikkeket és óriás keresztrejtvényt találnak az olvasók. A Lányok, asszonyok című testvérlapban képes riport ismertet meg egy vitorlázórepülő bajnoknővel és családjával. Az Öbudai Hajógyárban készült, de szovjet zászló alatt hajózó „Zalka Máté” nevű hajót a legénysége mutatja be. A melléklet a subaszőnyeg készítésén kívül ételrecepteket tartalmaz. Melegebb volt a megszokottnál, pedig a Nap kevesebbet sütött a sokéves átlagnál, csapadékkal pedig adós maradt az idei tavasz — a Meteorológiai intézet tájékoztatása szerint. Az átlagnál melegebb tavaszt a szokatlanul meleg március okozta. A hónap elején még havazott, viszont 22- én 25,4 fokot, nyári értéket mértek. Az áprilisi és májusi hőmérséklet nem tért el lényegesen a sokéves átlagtól. Júniusban azonban március kísértett, június 16-án volt az utóbbi száz évben a legalacsonyabb a napi hőmérséklet csúcsértéke: mindössze 12,6 fok volt. Á tavasz folyamán az onszáa területén szeszélyes eloszlásban 5—20 órával volt kevesebb a napsütéses órák száma, az átlagnál több napfényt kapott viszont Békéscsaba és Kékestető. A felhős égbolt csatornái mégis ritkábban öntöztek, mint a korábbi években. A március és április adósságát a szokatlanul sok, aranyat érő májusi eső sem tudta egészen pótolni. A legnagyobb hiányt Sopronban regisztrálták, ahol 160 milliméter helyett csak 130 milliméter csapadék hullott három hónap alatt, a napfényes Békéscsabán viszont 5—10 milliméterrel volt kevesebb a mért érték a sokéves átlagnál. PAPP ZOLTÁN: Lépcső az alagsorba 30. — Idefigyeljen, Bódi honvéd. Tudja, hogy maga egyszer, és szerintem nem is sok idő múlva az akasztófán fogja végezni?! Hát ezt meg honnan szerezte? Bódi jókora szeletet kanya- rított a téliszalámiból, és hátranyújtotta az elképedt szakaszvezetőnek. — Alázatosan jelentem, a lehető legtisztességesebb úton. — Szóval lopta, mi?! Maga gazember! — Alázatosan jelentem, nem loptam. Kaptam. A szekér lassan, komótosan gurult velük az éjszakában. Szép őszi éjszaka volt. Tele csillaggal az ég. Északkeletről olykor tompa ágyúdörgés hallatszott, és néha-néha rőt villanás borította be egy-egy pillanatra a horizontot. — Kapta? Ilyesmit nem lefest manapság kapni. Maga azt hiszi, hogy én hülye vagyok, és majd elhiszem magának, hogy háborús időkben téliszalámit osztogatnak az olyan akasztófára való bakáknak, mint amilyen maga? — Alázatosan jelentem, tényleg kaptam. — Aztán kitől kapta, maga csirkefogó? Tán személyesen az öreg gróf tisztelte meg vele? — Nem, alázatosan jelentem. Hanem Rózsi. Rózsi, a főszakácsnő. — Az, aki ott állt maga mellett, amikor én beléptem a konyhába? Az a termetes, piros képű nőszemély? — Az, alázatosan jelentem. És adott volna még többet is, de csak egy hátizsákra valót tudtam elhozni. Majd mielőtt az elképedt Frank megszólalhatott volna, így folytatta: — De megszolgáltam, alázatosan jelentem, megszolgáltam... Háttal ült neki, meg a sötétben különben sem láthatta volna az arcát, de Frank jól tudta, hogy Bódi most vigyorog. Ahogy ilyenkor vigyorogni szokott. — Alázatosan jelentem, el sem tetszik tudni képzelni, mennyi finomság maradt ott. Ami a kamrában volt, annak a tizedrészét se tudták elszállítani... Hát hagytuk volna ott az ellenségnek?... Frank azt érezte, amit ilyenkor szokott. Hogy kezd megenyhülni ez iránt a csirkefogó iránt, aki a legképtelenebb helyzetben is mindig föltalálta magát, és mindenből hasznot húzott. — És maga most azért kínált meg engem ezzel a szalámival, hogy bűntársává tegyen, mi? — Dehogy, alázatosan jelentem. Csak gondoltam, hogy meg tetszett éhezni, szakaszvezető úr. A menetoszlop élén haladtak. A zászlóalj gépesített egységei jóval előrébb jártak már. Mögöttük szabályos tagolású rendben követték egymást a zászlóalj egységei. Majd két szakasz közé fogva a grófi értékeket szállító hosszú szekérsor. Egyszer csak autó fékezett velük szemben. — Állj, állj! Azonnal megállni! — kiáltották a belőle kiugró tábori csendőrök. Egy másik nyitott terepjáró pedig, szintén tele tábori csendőrökkel, eliramodott a hátrébb elhelyezkedő egységek és a szekérsor irányába. — Mi történt? — kászálódott le a szekérről Frank. — Maguk kicsodák? ordított rájuk a tábori csendőr őrmester. A durva hang hallatán Frankot elöntötte a düh, de még idejében úrrá lett megbokrosodott érzelmein, sikerült megfékeznie indulatait. Jól tudta ugyanis, hogy a hadseregben, különösen frontközeiben sose szokott jó vége lenni egy tábori csendőrrel folytatott vitának. Ezért aztán az egyedül kézenfekvő megoldást választotta. — Őrmester úrnak alázatosan jelentem, Frank Róbert karpaszományos szakaszvezető. Személyi szolgálatra beosztva Wenkheim alezredes úr, zsázlóaljparancsnok mellé. Bódi egyből vette a lapot. Mozdulatait most is tökéletesen lesarkosítva ugrott le a bakról, vigyázzba vágta magát. — őrmester úrnak alázatod san jelentem, Bódi János honvéd, Wenkheim alezredes úr legénye. Útban az alezredes úr személyes holmijával a menetelés végcélja felé. A katonás magatartás szemmel láthatólag enyhített valamit a tábori csendőr elszánt szigorán. — Bódi honvéd, emelje meg a ponyva jobb sarkát! Bódi teljesítette a parancsot. Az őrmester zseblámpájával alávilágított a nehéz ponyvád nak. — Ez mi? — kérdezte. — Alázatosan jelentem, egy próbababa. Az alezredes úr ezen szokta tartani a díszzubbonyát. — Hm — csóválta fejét a tábori csendőr. — Különös ízlése van a maguk alezredes urának. S miért női próbababa ez? — Alázatosan jelentem, nem tudom. — Maguk indulhatnak tovább. A többi marad — adta ki a parancsot az őrmester. De még akkor is csóválta a fejét, amikor már hátat fordított nekik. (Folytatjuk.)
