Tolna Megyei Népújság, 1974. május (24. évfolyam, 124-125. szám)
1974-05-31 / 125. szám
Tapaszfalatok és feladatok a pártoktatásban A politikai oktatás az 1973— 74-es tanévben is a megyei pártbizottság oktatási terve alapján folyt. A terv alapján fő feladat volt a párt X. kongresszusa határozatából, valamint a központi bizottsági és megyei pártbizottsági határozatokból ismert számos tennivaló alapos, átfogó megértetése. A tartalmi kérdéseknél az volt a fő törekvés, hogy a propagandamunka közvetlenül kapcsolódjék a párt és a társadalom előtt álló feladatokhoz, erősítse a hallgatókban az önálló gondolkolás képességét, biztosítson nagyobb teret a helyi politika megismertetésére, megértetésére. A tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy továbbra is jelentős érdeklődést váltanak ki a gazdaságpolitikai kérdések. Ezen belül is elsősorban olyanok, mint a termelés és annak! hatékonysága, a munkatermelékenység emelésének feltételei, az érdekviszoyok. az egyéni és a társadalmi érdek összefüggései és így tovább. Általánosan vitatott kérdés volt a szocialista demokratizmus, azon belül is a munkahelyi demokrácia alakulása. A társadalompolitikai kérdések között központi helyet a munkásosztály a párt vezető szerepének vizsgálata foglalta el. A különböző oktatási formákon felmerültek továbbá olyan kérdések is, mint a szocialista hazafiság, internacionalizmus, a nemzetiségek helyzete hazánkban, a vallásos ideológia kérdései, a kispolgáriság. Még mindig elég gyakori a kispolgáriság kérdésének leszűkítése csupán az anyagiasságra. A politikai oktatás hatékonyságának növelését eredményezheti és eredményezte is, a megfelelő oktatási forma kiválasztása a hallgatók esetében és a körültekintő beiskolázás. Az elmúlt oktatási évben sem törekedtek a létszámnövelésre, annál inkább a színvonaltartás, illetve -emelés került előtérbe. Mintegy tizennégyezren vettek részt pártoktatásban ebben az időszakban, a szakszervezeti és KISZ-oktatásban ez a Szám megközelítette a húszezret. A politikai vitakörökről* tekintettel arra, hogy az nem pártoktatási forma, munkájáról most nem szólunk, csupán annyit kell megjegyezni, hogy irántuk az érdeklődés nagy, és állandóan növekszik. Megyék párttagságának közel háromnegyede vett részt pártoktatásban az 1973—74-es tanévben. Az összhallgatóság- nak mintegy fele fizikai dolgozó. A nők egyharmadát tették ki a hallgatólétszámnak. A hallgatók tanulmányi fegyelme javult. Az esti egyetemen például alig három százalékos volt a lemorzsolódás. A pártoktatásban a megjelenés átlagosan mintegy nyolcvan százalékos volt. Ami a rendszeres felkészülést illeti, a propagandisták úgy ítélik meg, hogy előrelépés történt a tananyag elsajátításában, általában a közepesnél jobb felkészültségről tettek tanúságot. Ami a propagandisták fel- készültségét illeti, figyelemre méltó, hogy 41,3 százalékuk Agrokémiai központok Somogybán Somogy megyében a külföldi és hazai tapasztalatok alapján korszerű agrokémiai központokat hoznak létre A központokban több mint 300 ezer tonna növényvédő szert tárolhatnak majd szakszerűen, veszteségmentesen. A tervek szerint 1980-ig alakítják ki a centrumokat, minteg; 400 millió forintos költséggel. Az első műtrágyaraktárat Barcson még ebben az évben, megépítik. (MTI), egyetemi, főiskolai végzettségű, húsz százalékuk felsőfokú, 57,3 százalékuk pedig középfokú politikai végzettséggel- rendelkezik. Az elmúlt oktatási év sikerének egyik megteremtője volt a propagandisták gondos felkészítése. A részükre szervezett tanfolyamok előadói a megyei, járási, városi pártbizottságok titkárai és az oktatási igazgatóság tanárai voltak. A propagandisták mind a tematikát, mind az előadásokat és az azt követő konzultációkat tartalmasnak, hasznosnak ítélték. Ami a további feladatokat, tennivalókat illeti, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága a következők megvalósítását látja kívánatosnak: A tartalmi munkát a X. kongresszus határozatainak megvalósítása és a XI. kongresszusra való készülés határozza meg. A következő évben vissza kell térni néhány, már tárgyalt, de hosszú távon feladatot jelentő kérdésre. Ilyen például a munkásosztály vezető szerepe, az üzemi demokrácia A könnyűiparban napjainkban mintegy 370 ezer munkás — zömmel nő — dolgozik. Továbbképzésükről intézkedik az ágazat miniszterének most megjelent rendeleté. Az intézkedést különösen időszerűvé teszi, hogy a köny- nyűijjar korszerűsítésére öt év alatt csaknem harminc millár. dot költenek, s az üzembe álló új gépek, az alkalmazásra kerülő új technológiák hatékonysága nem nélkülözheti a munkások szakmai ismereteinek felújítását, gyarapítását, korszerűsítését. A miniszter a továbbképzés alapvető formájaként a tanfolyami oktatást jelölte meg, A szocialista országokban folyó honvédelmi, hazafias nevelő munka céljai ugyanazok, módszerei, formái viszont eltérőek: az adott ország történelmi hagyományaihoz, politikai, gazdasági, társadalmi rendszeréhez igazodnak. Ez a tény egyáltalán nem zárja ki — sőt, kínálja — a hazafias nevelés, a honvédelmi felkészítés hasznos tapasztalatainak. jó módszereinek átvételét. Ezért alakultak ki jó kapcsolatok a testvéri szocialista országok honvédelmi szövetségei. szervezetei között. Az elmúlt napokban a Magyar Honvédelmi Szövetség vendégeként érkezett hazánkba a lengyel testvérszervezet — a Liga Obrony Kraju — delegációja: Zenon Zetagorsz- kij ezredes, a LÓK KV. kiadói osztályának vezetője, és Jozef Pasztuha alezredes, a LÓK kielevei vajdasági vezetősége irodájának vezetője. A lengye] vendégek ellátogattak Tolna megyébe is, Magdolnái Mihály alezredesnek. az MHSZ Országos Központja agitációs és propagandaosztályának vezetője, és helyettese, Radácg Gyula alezredes kíséretében. Megyénkben elsősorban az foglalkoztatta őket. hogy a párt honvédelmi politikája hogyan valósul meg a gyakorlatban, az MHSZ-ben továbbfejlesztése, -a közéleti te. vékenység fokozása. A városi, járási pártbizottságoknak oda kell hatolok, hogy a megyei pártbizottság határozata alapján a megye párttagságának zöme végezze el a „Pártirányítás” és a „Kulturális élet kérdései” tanfolyamokat A beiskolázásoknál törekedni kell a jobb munkamegosztásra a párt- és a tömegszervezetek között. A pártoktatásba elsősorban a párttagokat és a párton kívüli gazdasági, tömegszervezeti és társadalmi vezetőket, aktivistákat kívánatos bevonni. Egyidejűleg törekedni kell a fifcikai dolgozók és a nők arányszámának növelésére. Ezek a tennivalók természetesen vonatkoznak a szakszervezeti és a KlSZ-okta- tásra is. Az elmúlt oktatási év eredményei és tanulságai lehetővé teszik, hogy a következőben előrelépjünk, mind a tartalmi munka, mind a szervezettség és tanulmányi fegyelem tekintetében. L. Gy. de lehetővé teszi a tananyag egyéni tanulással történő elsajátítását is. amit a vállalatoknak konzultációk szervezésével, beszámolók tartásával kell elősegíteniük. A továbbképzésben nemcsak a szakmunkás-képesítéssel rendelkezők vehetnek részt, hanem az adott tanfolyamon, a megjelölt feltételek mellett betanított munkások és más fizikai dolgozók is. akiknek részvételét a művezető javasolja. A szervezeti kereteket, illetve a széles körű oktatás feltételeit 1975*ig kell megteremteni. (MTI). érvényre jutó egyszemélyi vezetést hogyan segítik az állami szervek, a társadalmi szervezetek. mi a szerepe a megyei, a járási, a helyi tanácsadó testületeknek. Az MHSZ szekszárdi székhazában Takács András megyei titkárhelyettes mondott rövid ismertetőt Tolna megyéről. majd a Politikai Bizottság 1967-es. a honvédelmi nevelésről hozott határozatából kiindulva adott választ a lengyel elvtársak kérdéseire. Ezután bemutatták a megye) gépjárműiskolát, a modellező-műhelyt — amely az ország modellezőklubjait ellátja lécanyaggal —, és a rádiósklub kollektív adóállomását. Bátaszéken azt tanulmá- . nyozták a lengyei vendégek, hogyan folyik egy nagyközségben a honvédelmi nevelő munka. Szántó Pál MHSZ-titkár, Hegedűs János tanácselnök, Vincze József tsz-elnök és Szűcs Imre községi párttitkár részletesen ismertették az együttműködés, a segítség- adás. és az anyagi támogatás részletkérdéseit. A szakmai kérdések mellett nagy érdeklődéssel hallgatták a termelő- szövetkezet termelési eredményeit. Szinte meglepődtek annak az összegnek hallatán, amelyet a szövetkezet szociális, kulturális célokra fordít, FBI - KtSZ Baráti találkozó Az FDJ Központi Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága áltai 1973-ban kötött megállapodás értelmében ez évben is megrendezik a Cottbus megyei Knappensee mellett aZ FDJ— KISZ baráti találkozót. Az idei találkozó holnap kezdődik és 3-ig tart. A találkozón részt vesznek az 1967-ben kötött kétoldalú államközi egyezmény értelmé1972-ben hozott határozatot a kormány a kapacitáskihasználás növeléséről, elsősorban is a korszerű, nagy értékű gépek működtetésének javításáról. Legutóbbi ülésén — a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését tárgyalva — már a kezdeti tapasztalatokat összegezhette, s bár ezek elbizakodottságra nem adnak okot, kedvező változások első jeleiről mindenképpen tanúskodnak. A hatékonyabb gazdálkodás lényeges eleméről van szó, hiszen a népgazdaság szocialista szektora negyedévente 8—11 milliárd forint értékben vásárol bel. és külföldről gépeket, berendezéseket. A befektetett pénznek kamatoznia kell, azaz a gép teljesítőképessége, s a gép valóságos teljesítménye minél közelebb legyen egymáshoz. Van erre lehetőség. Mint a most tárgyalt jelentést megelőző vizsgálat bizonyította, átgondolt szervezési intézkedésekkel á hagy termelékenységű, korszerű gépek, berendezések kihasználtságát például a híradás- és vákuumtechnikai iparban, a textilipar néhány ágában 20—25 százalékkal javították egy esztendő alatt. Ugyanakkor sok területen még mindig jelentős az eltérés — nemcsak az iparban, hanem az építőiparban is — a gépek leés amellyel anyagiakkal is támogatja a községben folyó honvédelmi nevelő munkát. Ugyancsak meglepetést okozott számukra a gimnáziumban berendezett nyelvi laboratórium — amely más tantárgyak programozott oktatá- tására is alkalmas. Fokozta a vendégek meglepetését, amikor Kunos Ferenc igazgató elmondotta, hogy az egymillió forintnál nagyobb értékű berendezést a gimnázium egyik tanára tervezte, elkészítésében pedig közreműködtek az MHSZ rádiósklub tagjai és a termelőszövetkezet szakemberei. — Úgy látszik, itt a termelőszövetkezet nemcsak búzát, kukoricát tud termelni, hanem oktatási berendezést is — jegyezte meg tréfásan Jozef Pasztuha alezredes. — Vincze elvtárs Lengyelországba is eljöhetne szövetkezeti elnöknekKérdésére. hogy dolgoznak-e lengyel gyártmányú gépekkel, Vincze József nemmel válaszolt. viszont dicsérte a lengyel gyármányú növényvédő repülőgépeket, amelyek a termelőszövetkezetnek nagy szolgálatot tesznek a növényvédelem ben. A lengyel LOK-delegáció tegnap utazott el Tolna meKnappenseeben ben az NDK-ban dolgozó éS tanuló magyar munkásfiatalok és az NDK felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar ösztöndíjasok képviselői. A találkozó középpontjában az NDK megalakulásának 253 évfordulójára történő felkészülés eddigi tapasztalat o*J nak kicserélése, illetve a feU. készülés további segítése áll. hetséges és tényleges működr tetési ideje között. Tavaly október végén, a há« romnapos országos üzem- és munkaszervezési tapasztalat- cserén dr. Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese — a sokszor emlegetett munkaerő- hiánnyal kapcsolatban — erő-» teljesen figyelmeztetett arraj hogy hatalmas tartalékok rejlenek a korszerű eszközök jobb hasznosításában, de ehhez a szervezéssel kell megteremteni a feltételeket. A KNEB elnökének a kormány elé terjesztett jelentése mb6t szintén azt hangsúlyozta, hogy a váH la lati üzem- és munkaszervezési tevékenység megítélésénél az eddigieknél fokozottabban szükséges mérlegelni az ésszerű kapacitáskihasználást, illetve az annak érdekében tett intézkedéseket. 1 Indokoltan ösztökéli a kor^ mány e határozatával is a vállalatokat, hiszen például a gépiparban 1,33 az átlagos műszakszám, s valamivel jobb, de nem sokkal, a korszerű, nagy értékű, termelékeny berendel zéseké. A gépipar azért említésre érdemes eset, mert itt —7 a Kohó- és Gépipari Minisztérium kezdeményezte pályázat keretében, mely bérkedvezméu nyékét nyújtott a legfontosabb termelőberendezések kihasználtságát javító vállalatoknak ■— tények tanúskodnak a lehetőségekről. Több gépipari nagyüzem ugyanis 80—120 millió forintos terven felüli termelést ért el, pedig „csak” annyit csinált, hogy a korábbinál jobban hasznosította korszerű eszközeit. Amihez persze szervezni kellett. Átcsoportosítani, egyenletesebbé tenni az anyagellár* tást, bérben, pótlékban vonzóbbá a három műszakot.. 4 Megérte? De még mennyire! , Sajnos, nem ritkán lehetünk tanúi annak, hogy a vállalatoki még veszni hagyják az ilyen forrásokat. Tavaly — egyetlen mozzanatot kiemelve — 1,5* milliárd forint hitellehetőség szolgálta a szocialista gépimportot; 600 milliót vettek csak igénybe a termelők. Folytathatjuk azzal, hogy sűrűn ugyan megvásárolják bel- vagy külföldről a korszerű gépet, de „elfelejtik” a kiegészítő berendezéseket, az előírt anyag biztosítását, s a következmény akadozó termelés, alacsony gépkihasználtság, a kiadott ősz- szeg lassú megtérülése. S az sem ritka, hogy minden együt# van, pusztán a képzett munkás hiányzik. A népgazdaságunkban használt gépek, gépi berendezések 9,5 százaléka elavult, amortizálódott. E tény mindennél, beszédesebben tanúskodik amellett, hogy nagy szükség van a korszerű eszközök képességeinek jobb hasznosítására. Ennek alapja — mint a kormány határozata rámutatott — a fokozódó szervezettség. Célja, értelme pedig az, hogy a társadalom befektetett javainak e7 az értékes része is úgy kamatozzék, hogy kisebb és nagyobb közösség egyaránt megkapja a maga részét, hasznát,' <KS) Rendelet a könnyűipari ágazat munkásainak továbbképzéséről Lengyel honvédelmi delegáció látogatott Tolna megyébe Szekszárdim, Bátaszéken tanulmányozták: hogyan valósul meg a párt honvédelmi politikája? A Minisztertanács megtárgyalta... Gép, idő, szervezettség