Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-04 / 79. szám

I

í

I

I

„Keblében legyőzhetetlen szív dobogott5'

Körösi Csorna Sándor születésének 190. évfordulójára

Nem kell,

de másé se legyen!

Mindig voltak és a gyógyítás tudományának bármi eredménye ellenére is maradnak mindig olyan emberek, akik hiába követnek el éveken ót mindent azért, hogy részük legyen a gyermek, áldásban. Vannak, elképzelhetetlenül sokan vannak olyanok, akik azért szenvednek a terméketlenségtől, mert nem vállalták a gyereket egyszer, háromszor, ötször. De nem kevés azoknak a száma sem, akik valami örökölt, vagy ifjan elszenvedett betegség miatt nem képesek gyermekáldással teljessé tenni életüket. Akár ezek. ről, akár amazokról van szó, évtizedeken át vezethetett bizton a gyermeket kívánók útja a gyermekotthonokba, ahol várt rájuk az, amiért reménykedve annyi mindent megtettek, mire rá kellett döb. benniök, hogy saját gyermekük nem lehet.

Az elmúlt évtizedekben az ország gyermekotthonaiból több ezer kicsi érkezett örökbefogadottként a gyermektelen házaspárok, nemritkán magányosak otthonaiba. Több ezer gyermek kerülhe. tett így ismét meleg családi fészekbe és ha nincs számukra ez a joggal biztosított lehetőség, akkor ennél lényegesen kevesebb korábban állami gondozásba vett kisgyerek nevelkedhetne, vagy nevelkedhetett volna családban. Az embernevelés legideálisabb közösségében. Kerülhetett, nevelkedhetett... A múlt idő, bizonyára meghökkenti az olvasót, pedig valóban ez a helyzet. Kerülhetett. Az elmúlt két év ugyanis meghökkentő fordulatot hozott és e fordulat kétes értékű eredményeként csökken és fokozatosan tovább csökken az örökbe adható gyerekek száma. Miért, kevesebben lettek az állami gondozásra szorulók? Szó sincs ilyesmiről. A csökkenés oka egyéb, és nem csoda, ha nehezen érti meg az, akinek érzésvilága ép, egészséges. Az állami gondozásba vett gyerekek örökbe adhatóságát ugyanis az akadályozza újabban, hogy a szülők, akik korábban igen alapos környezettanulmányok alapján — tehát indokoltan — nyilváníttattak alkalmatlannak a gyermeknevelésre, egyszerűen nem hajlandók az örökbefogadó javára lemondani a gyerekükről. Ugyanakkor éveken át kínkeser. vesen, gyakorta törvényes biztatásra fizetik a gondozási költségeket Annak sem érzik belső szükségét, hogy megnézzék, meglátogassák az intézetek valamelyikében nevelkedő gyereküket.

Ez az ^újfajta „ragaszkodás" torz. Alig lelhető fel benne felnőtt felelősségtudatra valló emberi tartalom. Az örökbefogadást meggátlók csak névleges szülők, de teljes jogot élveznek, jóllehet e gyönyörű jogra csupán a gyerek világra hozásával tettek szert. Zömük még csak levélváltásra sem képes éveken át, úgymond azért, mert „jó helyen van a gyerek. Az állam gondoskodik róla!"

— Hát szülő az ilyen? — kérdezte a minap egy már nem fiatal házaspár, még ki sem heverve a csalódásnak azt a keserű, ségét amit azért szenvednek, mert az örökbe kívánt gyereket nem akarja örökbe adni a hosszas keresés után fellelt anya.

Nem, nem szülő! Meggyőződésem szerint sokan válaszolják kérdésükre ugyanezt. Mint amiképpen abban a véleményemben sem maradok egyedül, ami szerint a szűkebb környezetnek, a családnak, hozzátartozóknak, még a munkahelyeknek is többet kellene foglalkozniok azokkal, akiknek gyermeke azért került állami gondozásba, mert testi, szellemi fejlődésüket szülőjük, szüleik veszélyeztették, s veszélyeztethetik tovább, amikor gyerekeik visz. szakerülnek — keresőkként — hozzájuk.

A környezet közgondolkodást megújító és formáló hatása elég közismert. Éppen ezért hivatkozom arra, hogy a környezet rengeteg segítséget nyújthatna azoknak, akik az állami gondozott gyerekek sorsának megnyugtató biztosítása miatt fáradozva intézik az örökbefogadásokat.

— óa —

'„Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve — Körösi Csorna Sándor — bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás, és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagaj egy árva fiún. és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással.’’ — Széchenyi István írta ezeket a drámai erejű sorokat egy kép keretére. — A kép azt az emlékoszlopot ábrázolja, amelyet Körösi Csorna Sándor sírjánál emelt a Bengáli Ázsiai Társaság.

De a haza uraj sokáig nem vettek tudomást arról a férfiról. akit a tudományos világ elismert és előkelő helyre* állított. Nemzetközi hírű tudósok, nyelvészek írtak róla elismerő sorokat. Életrajzírója, Sir William Hunter szerint „Csorna egymagában többet tett. mint Ochterlory hadseregei és nem kevesebbet, mint Hodgson diplomáciája. hogy keresztül törje a Himaláját és feltárja Euró- » pa előtt, mi rejlik a hegyek fala mögött”. Az indiai Rad- zsendrolál Mitra, az 1800-as évek végének kiváló tibeti filológusa azt mondta: ..Egyetlen európai sem tanulmányozta a tibetit nagyobb sikerrel, mint Csorna”. S,az elragadtatás vezeti a híres francia orientalista B. Saint Hilaire tollát Csornáról írva: „Körösi Csorna Sándor neve érdemes arra, hogy örökre fennmaradjon éspedig két oknál fogva. A filológia története sohasem feledkezhet meg arról, hogy Csorna kivételes felfedezést tett. amikor Tibet nyelvét és irodalmát feltárta a tudomány számára és ezt a munkálkodást annyi kitartás, önfeláldozás és nélkülözés árán vitte véghez, mint senki más. A tudomány hőseinek és vértanúinak sorában Csorna mellett senki mást nem lehet említeni. Micsoda élet! Mily veszélyes zarándoklás, telve szenvedésekkel! Mennyi kiállott veszedelem, mennyi leküzdött akadály. De a zarándok kebelében legyőzhetetlen szív dobogott, s az egy percre sem hátrált meg.”

Ki hát ez a zseniális magyar tudós? Hogyan élt, honnan indult?

Éppen 190 esztendeje, 1784- ben született a háromszéki székely faluban. Kőrösön, amelyet azóta tiszteletére Csorna- kőrcsnck neveznek Volt szolgadeák Nagyenyeden. főiskolás a németországi Göttingenben. Papnak készült, orientalista tanulmányokat folytatott, s még diák korában elhatározta, felkeresi az őshazát, a magyarok ázsiai rokonait. Tanulmányozta a szláv nyelveket, megtanult törökül, arabul. Gyalogszerrel, pénz nélkül indult el. Kalandos utazása során hol álruhában, hol karavánokhoz csatlakozva anyagi nehézségekkel és a hatóságok akadékoskodásaival küszködve, seregek, járványok elől kitérve, az időjárás viszontagságait

1974. április 4.

mérlegelve váltogatja útirányát A Balkánon át Egyiptom, Ciprus érintésével, Szírián, Perzsián és a Turáni Alföldön, Afganisztánon keresztül jut el Ladákh fővárosáig Lehig. Utjának végcélja Dzsungária, hogy ott feltalálja a jugar vagy újgur népet, — amelyről úgy tartották, a magyarok közeli rokonai. a hunok leszármazottai.

Útjában Csorna megismerkedett William Moorcroft angol utazóval, politikai megbízottat Ez az ismeretség döntő Csorna életében. Moorcroft felismerte a magyar utazóban a tehetséget. rávette, hogy tanulja meg a tibeti nyelvet, s készítsen szótárt, nyelvtant, amelyre a brit gyarmatosítóknak nagy szükségük volt. Csorna maga is „meg akart ismerkedni ennek a különös nyelvnek a szerkezetével”. S Nyugat-Tibetben, a zanglaá lámakolostorban a mellé rendelt tudós lámától rövid idő alatt megtanulta a nyelvet. megismerkedett a tibeti irodalommal. Sok helyen, sok lámakolo6torban is megfordult, tibeti könyveket, kéziratokat

FELICE CHILANTI:

16.

De hát hogyan bánt ezekkel az elrablottakkal? Egy herceg — óriási corleonei birtokok gazdája — ebben az időben került a bandita fogságába. Giuliano azért rabolta el, mert a herceg a hagyományos stílusban tevékenykedő maffia védelme alatt állt. Giuliano „udvariatlankodni” akart védnökeivel. a maffiásokkal, meg akarta mutatni, hogy ő az erősebb.

Amikor kiszabadult, a herceg elmesélte, hogy elrablása után bekötötték a szemét és először autón, majd öszvéren utaztak vele egész éjszaka.

A kendőt csak reggel vették le róla egy rendes, szép kis szobában, ahol tiszta ágy. asztal és nagy tálca friss gyümölcs várta.

Azt követelték, hogy írjon levelet a hozzátartozóinak meg az intézőjének: a váltságdíj kifizetésének módját kellett tudatnia. Engedelmeskedett, aztán magára hagyták. Az

gyűjtött. Ekkor már 16 nyelvet ismert.

„Egész télen át íróasztalánál ülve, tetőtől talpig gyapjúruhába burkoltan naphosszat dolgozik itt minden melengető tűz nélkül... Ilyen helyzetben, mely más embert kétségbe ejtett volna, 40 ezer tibeti szót gyűjtött össze és rendszerezett”

— írja Gerard doktor, a tudós utazó, aki 1827-ben Kanamban meglátogatta Körösi Csorna Sándort, aki itt újból régi tanító-lámája társaságában dolgozott. (Szótárának címlapján mint munkatársát fel is tünteti a láma nevét.)

A Bengáli Ázsiai Társaság titkárává választja, s megbízza, hogy rendezze sajtó alá tibeti kéziratait. így jelenhetett meg 1834-ben nagy műve

— az első tudományos tibeti nyelvtan és szótár. — Néhány példányt elküldött a Magyar Tudós Társaságnak, hazai könyvtáraknak ... „lássa a világ, hogy az ázsiai tudományosság kútfejei megnyitására mi is tettünk valamit.”

„Sokat láttam, hallottam ... még többet kívánok”... — írja, amikor 58 éves korában, újból visszatér a magyar őstörténet forrásainak kutatásához Lhaszába indul, hogy onnan északkeletre. Kína határán találja meg az újgurok országát.

Az őshaza keresése romantikus álom maradt — s nyelv- rokonításbeli kísérletei sokáig mint Körösi Csorna Sándor tévedései éltek. Schmidt József, a századelő kitűnő filológusa tanulmányában arra mutatott rá, hogy „Csorna jelentősége a tibeti nyelv és irodalom úttörő, tudományos feltárásában áll, s ebben nem tévedett”. Útja során a malária ágynak döntötte, s halálát okozta.

Sírjára Darjeelingben a Magyar Tudományos Akadémia márványtáblát állíttatott — s felvésték rá Széchenyi sorait.

KÁDÁR MÁRTA

ablakokat meg az ajtókat rázárták A banditák mindenoldalról őrizték az épületet; hallotta hangjukat. Amikor eljött az étkezés ideje, rangját tisztelve szólították:

— Herceg uram, mit szeretne enni?

Csúfot akart űzni belőlük, ezért azt felelte:

— Előételnek osztrigát, aztán egy kevés vajas spagettit, utána frissen fogott halat, rántva.

Nemsokára ugyanaz a hang megkérdezte kívülről:

— A bort. vagy a sört szereti jobban?

— A halhoz száraz fehér bor való, hidegen — válaszolta élesen a nemesúr.

Telt-múlt az idő. a herceg nagyon éhes lett. már azon' volt, hogy kér egv kis sajtot és kenyeret, vagy valami mást az őröktől, amikor meghallotta a zismreős hangot:

— Herceg uram, álljon arccal a falhoz.

Engedelmeskedett, homlokát a falnak támasztotta; valaki

belépett, rövid ideig maradt, aztán az ajtó becsukódott. A herceg megfordult: az asztalon némi változtatással az

állt, amit kívánt — csak az

osztriga helyett kapott másfajta ízletes kagylókat.

Néhány nap telt el idegesítő várakozásban. Kiújultak régi betegségei, a herceg orvost kért.

Alig telt el egy óránál több, amikor új hangot hallott kívülről. művelt ember beszéde volt:

— Mit érez? Fájdalmakat? Milyen fájdalmakat? Étvágytalan? Nyomja meg erősen a bordái alatt, jobboldalt. A mája? Fáj? Erősen nyomja.

És a láthatatlan doktor elkészítette a diagnózist. előírta a gyógymódot.

A herceg később elmesélte, hogy az orvosságok csakugyan használtak.

•

Kemény dió volt a monte- leprei fiú. A hercegek és a bárók visszalopóztak Palermó- ba, megint összegyűltek, és sietve megbízták a tekintélyes öreg partinicói maffiavezért. Santo bátyámat, hogy tárgyalton Giulianóval. A megbeszélés nehéznek ígérkezett.

A jobboldali szeparatista mozgalom vezetői hirtelen, mint a Savoyai-ház hűséges hívei léptek föl, komoly ígéretet tettek a tábornokoknak, akik ígéretüket továbbították Rómába, a Quirinaléba.

Santo bátyám, az öreg maffiavezér kénytelen volt nagy nehezen egész udvarával felkerekedni. ha találkozni akart a band a vezérrel: egyik helyről a másikra kellett vándorolnia,

míg elérte, mert aiz óvatos é9 ravasz Giuliano senkiben se bízott meg.

A kövér Santo bátyám megállíttatta a kocsit egy dűlőút végében, ahogyan Giuliano embere meghagyta, de csak egy géppisztollyal felfegyverzett fiút talált, aki újabb találkozási pontot mutatott a sofőrnek: a monrealei maffiások házát A kapu előtt azonban újabb legény állt. és azt tanácsolta Santo bátyámnak, hogy ha igazán találkozni akar Giulianóval, próbálja meg a Carolina-villában. Végül a maffiavezér itt talált egy csapatkapitányt a monteleprei bandából, aki beszállt melléje az autóba. És megparancsolta a sofőrnek, hogy induljon a . ..

Santo bátyám ekkor vesztette el a türelmét:

— Mi ez a cirkusz? Hová akarsz vinni? Az érsek házába? Én azt kértem, hogy Tu- | riddo Giulianóval találkozhas- sam. vele van beszélnivalóm, nem őeminenciájával!

A bandita elmosolyodott mellette.

— Jöjjön csak velem, lovag, jó helyre vezetem.

A kocsi a főpap nyári rezidenciája előtt állt meg. Kívülről kihaltnak látszott. Ám a maffiavezér tapasztalt szente nyomban észrevette, hogy a félig behajtott zsaluk mögül puskacsövek kandikálnak ki. Itt várta Giuliano. Hát van ennél biztosabb menedék ?

Ki gyanítaná, hogy a banda vezérkara épp'-a monrealei érsek villájában található?

(Fol^tat^uiy

mm zászi Mulm fiiHlianónah