Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
A Petz család © r — Hát itt, alattunk? — Itt mindenütt, amerre lát, szén van a föld alatt. Csak most már nem működik a nagymányoki bánya. — Mióta nyugdíjas? — 1959-ben lettem az. Tulajdonképpen rokkantságira küldtek. Egy szerencsétlenség során igen csúnyán eltört az egyik lábam. Ha nagyon megfigyeli a járásomat, talán észreveszi. — Bánya. Mit mond magának ez a szó?. Mire gondol, ha hallja? — Nehéz évek jutnak eszembe. 1921-ben kezdtem a bányászkodást és harmincnyolc évig csináltam. Van ami eszembe jusson). Nehéz volt, no. Ennyit mondhatok. A konyhába, ahol beszélgetünk, beárad a tavaszi napfény. A nyitott ajtón át látjuk a virágzó fákat, a házat ölelő kertet. Petz Ottó a feleségét nézi. Az asszony a kendőjével babrál. — Sokat virrosztotiam ' az Ottó miatt — mondja csendesen.----És dolgozott is. — Persze, hogy dolgoztam. Lánykoromban évekig jártam a zománcgyárba, azután meg, hogy férjhe^ mentem, a gyerekek maradtak rám. Nyolcat neveltünk fel. Hat kész ember, csak Sanyiira meg Robi- kánk van vissza. Sanyi most ötödéves orvostanhallgató, Robi meg az utolsó éret járja Zsúmbélton, a mezőgazdasági főiskolán. — Megérte? Az örökös vesződ súg, a tengernyi munka? — Megérte. Hálásak a gyerekeink. Van-e nagyobb öröm az életben, mint a gyerekek boldogulását látni? I Petz Ottóné később mentegetőzve mondja, siet, megy a buszhoz, vásárolnia kell Borryhádon. © Amíg beszélgetünk, a legkisebb Pétz fiú, Róbert számolgatott, csak úgy fejben, papír és ceruza nélkül. — Nézzük, mi a végeredmény? — Nyolcán vagyunk testvérek. Annak idején, amikor még a régi házban laktunk, tízünknek egy szoba, koriyhác- kamrás lakásunk volt. Kiszámoltam, hogy a hat Petz gyereknek, akik már nincsenek itthon, apukáékéval együtt összesen tizennyólc szobájuk t van. Három a hát közül háztulajdonos, egy pedig gépkocsitulajdonos. — És ötnek diplomát adtunk a kezébe — veti közbe az apa, — Ötnek ? — Még csak három van meg. de Robi az idén kapja meg, Sanyika meg jövőre lesz orvos. y lesz meg az öt — És a többiek? — Az öt diplomáson kívül a másik három is középiskolát végzett, vagy szakmát tanult. — Azt akarták, hogy diplomás gyerekeik legyenek? — Nem. Pontosan így nem akartuk, és nem is gondoltunk rá. Én mindig azt mondtam a gyerekeimnek, legalább any- nvit tegyetek meg, hogy középiskolát végeztek. A többi a ti dolgotok, boldoguljatok, és mi — a feleségemmel —ahogy lehet/ segítünk. — Nem így lett. — Nem, mert ezek olyan konok gyerekek voltak, hogy mind tovább akart tanulni. Akartak, hát hagytuk. Magukért tették, de ez nekünk ' is öröm. FAbert ismét újabb statisztikai adatokról számol be. — Édesapáméknak tizennyolc unokájuk van. Plusz a szülők. Tehát tizenkettő meg tizennyolc, az harminc. Meg anyuka, apuka, Sanyi meg én. Ez azt jelenti, hogy a legszűkebb Petz 'család harmincnégy tagból áll. ® Sanyi, az éppen otthon tartózkodó Ötödéves orvostanhallgató,' i ' ’etet vesz elő. — Édesanya vezeti, —mondja — mindent beleír, ami változás a családban történt. Kíváncsi rá? Tessék, nézze. A gyerekek: a legidősebb Zsófia, 1934-ben, született. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozik, ad- min'rz.'rátor. Három gyermeke van, Nogymdnyókon élnek. Ottó 1935-ös, vegyészmérnök, Kazincbarcikán lakik a csali. lóival. Öt gyermeke van. Ernő 1937-ben született, gé- pé ’mérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa. Budapesten élnek, három gyerek édesapja. Irén 1939-es, két gyermeke van, a nagymányoki brikettgyárban dolgozik, irattáros. Its laknak, közel a szülői , házhoz. A következő fiú Albert. 1942-ben született, kertészmérnök, a Gödöllőhöz közeli Szadán dolgozik, két gyereke van. Anna 1944-es, érettségi után Komlóra ment férjhez, jelenleg is ott élnek. Anna háztartásbeli és három gyermeke van. Sándor a következő. IS43-ben született, ötödéves orvostanhallgató. Róbert 1953-as, az idén üzemmérnök lesz. Petz Ottó nyugdíjas bányász minden mozdulatomat figyeli. Szeméből, nyugtalan tekintetéből kétkedést olvasok ki. Valószínű arra gondol, hogy vajon érti-e az idegen a füzet tartalmát, sejti-e, hogy milyen éveket, milyen sorsot őriz az egyikori iskolai füzet. — Nézzük meg a házat —, kérem. Az öreg felpattan, megy elöl, nyitja az ajtókat. — Ez BS-ház — mondja. — Bányászlakás-akció volt, még 1958-ban, 1959-ben. Nagy állami támogatást kaptunk rá, különben nem sikerült volna soha házhoz jutnunk. Nem mondom, hogy tökéletes, mert ugye érzi, hogy milyen hűvös van, s biztosan észreveszi, nem a legjobb elrendezésű. De hát ezt meg lehet érteni, kísérlet volt ez akkoriban, nem mehetett mindjárt úgy, mint a karikacsapás. — Mennyi a nyugdíj? — Kettőezer-egyszáz. — Kiadások? — Ajaj, most már nyugod- tabban vagyunk. Csak a házrészlet van, a villany, az újság előfizetési díja. A többi a miénk. — A gyerekek adnak-e haza? — Ide még egy gyerek nem jött úgy haza, hog/híe hozott volna éleíftsét, ajándéftírt: Peftzt nem akarunk elfogadni, de néha becsempészik mégis a pénztárcánkba. Később fényképek kerülnek az asztalra. Az öreg bányász hosszan, szótlanul nézi őket. Kiülünk a régi bányásztelep fái alá. Belátni a szomszédokhoz. Olyan ez az egész bányatelep, mintha egyetlen nagy család lakná. Kiteregetett ruhákat lebegtet a tavaszi szál. Méhek zümmögnek, és a virágzó fák alatt egymásra hasonlító — százszor elmesélt — bányászsorsok elevenednek fel, amikor a volt szaktársak találkoznak. Mondják, a legtöbb történetet az öreg Petz Ottó tudja. VARGA JÓZSEF A párttitkár gondhan van Amint a címben is írtam, eléggé csúnya magyarsággal, a pórttitkár gondban van. Mert nem elég neki az, hogy új üzemet építenek, ahová majd át kell annak idején költözniök, közben termelni kell, és gondoskodni az emberekről. Biztosítani, hogy érvényesüljön oz üzemi demokrácia, egészségesen alakuljon a pártélet, megelégedettek legyenek a munkások, bérben és emberi megbecsülésben egyaránt, meg biztosítani kell a nőpolitikái, ez ifjúságpolitikai párthatározat megvalósítását, és a legújabbat, a káderpolitikai párthatározatot i$. Nos, itt a nagy gond. Úgy is mondhatnánk, nem kis leegyszerűsítéssel, hogy a növekedés gondja ez, de fejtörő a javából, amit S. elvtárs — a hivatkozott titkár —, még ellenségének sem kíván, nemhogy bármely kollégájának alepszervezeti irányító munkájában. Megyénkben jószerint nincs nagyüzem, amolyan középüzemekről beszélhetünk csupán, bár közülük nem egy — a foglalkoztatott munkáslétszám és a település társadalmi-gazdasági életében betöltött szerepe miatt — nagyon jelentős. Ha egy ilyen, közel ezer embert foglalkoztató üzemet alapvetően átszerveznek, pz új igényeknek megfelelően, a magasabb követelmények teljesítésére igyekeznek alkalmassá tenni, az óhatatlanul nemcsak technikai, technológiai változásokat kíván, hanem bizonyos káderniozgást is megkövetel. Azt mondja a pórttitkár: — Most gondold meg, negyven embert kell megmozgatnunk, a jelenlegi számításaink szerint. Negyven olyan embert, aki eddig ereje, munkája, tehetsége legjavát adta azon a középvezetői területen, ahol dolgozik. Fele ennek a létszámnak párttag. Becsületes, tisztességes elvtársaink. Jóban-rosszbon mellettünk voltak, és főleg mellettünk voltak amikor erőlködnünk kellett valamilyen nehéz' feladat megoldásán. És most— Hadd mondjam el inkább én, ne neki kelljen folytatnia. Arról van szó, hogy új gépek kerülnek az üzembe, néhány termelési folyamat is átalakul. A tegnapi és a mai ismeretek holqap elégtelenek lesznek, a hat, vagy a nyolc elemi bizony kevéssé váiik, és még az évtizedes élettapasztalat sem tudja pótolni azt a különbséget, ami a szakközépiskolai végzettség meg a nyolc általános között van. Aztán van brigádérdek, csoportérdek, szaiaq- érdek, üzemi érdek. Mindegyik rendkívül fontos, mert anyagiakban és erkölcsiekben ki-ki csak akkor találja meg számítását, ha jó a vezetés azon a területen, ahol ő munkája legjavát adja. A vezetőn tehát rendkívül sok múlik. És az atomkorszakban gőzgép- szinten dolgozni is nagyon nehéz, vezetni pedig egyenesen lehetetlen. . Senki sem vonja kétségbe a tisztességet, a jóindulatot és jóakaratot, az akarást, a hűséget és emberséges szándékot, de a növekvő feladatok meg növekedett képességeket követelnek ugyanakkor. Nehéz a párttitkár dolga. Nehéz, mert tudja, hogy egyrészt cseréket kell kezdeményezni és megmagyarázni. Megmagyarázni két irányban, egyszer az érintetteknek, másodszor a vállalat- vezetésnek. De ugyanakkor erőt ad számára, hogy ezt végrehajtani is kettős érdeket szolgál. Vállalat érdek, hiszen enélkül qz üzem előrelépni képtelen, de érdeke ugyanakkor az érintett középvezetőknek is, mert minden ember csak azon a poszton érzi igazán jól magát, amelyet teljes lelki nyugalommal, tisztességgel képes ellátni. Emberséges megoldásokra van szükség, a többi között azért is, mert általában nem fiatal emberekről van szó, hanem olyanokról, akik mögött négy-öt évtized áll, zömében szép eredményeket teremtő munkával gazdagon. „ A párttitkár gondja az alapszervezeti vezetőség gondja is egyszersmind, meg a vállalatvezetésé. Jót akarnak, szót érteni igyekeznek mindenkivel és éppen a megfontoltság, a szép szándék a biztosítéka annak, hogy az elintézés szépen, emberségesen, mindenki megelégedésére történjék. Hiszen embernek (embernek: ez a fontosabb!) üzemnek egyként érdeke. L Gy. AZONNALI BELLVÉGGEL K 3.ED 4IÍVABIÖ 1. Öüf 0 V —13 jl ÉS SEGÉDMUNKÁST VESZ FEL a „Kövendi Sándor" Tolna meayei CúiSszipnri Szövetkezei. Jelentkezés: a személyzeti Veze tónál Szekszárd, Dózsa Gy. u. 6. sz. (370) ANYAGKALKULÁTORT cipőipari technikusi kcpc- Cj.JtszI cs I ő eves gyakorlattal FŐ1V352 A „SONY” Cpé'ipa i Szövetkezet. Jelsnlkozé*: Bonyhád, Baj-’ csy-Ls. u. 2. (3í9) Megkeresi Ezerszer beszéltünk már az albérlet-’ ' ről. Mindannyian tudjuk, hogy drága, hogy irtózatosan drága, hogy néha szégyentelenül sokat kérnek egy-egy nyo/ morúságos lyuk bérletéért. Annyit, szörnyűlködünk ezeken, hogy ma már a „tisztességes” főbérlők restellik magukat, pedig nem baj, sőt szűk- sípos most és míg sokáig, hogy azok, akik átmenetileg több hellyel, szobá- \. 1 rendelkeznek, átengedjék a fölöslegese. átmenetileg olyanoknak, akik rászorulnak. Természetes, hogy a lakás tulajdonosa az albérlőre eső rezsi mellett valamennyi összeget azért- is felszámol, amiért saját lakásában alkalmazkodik valakihez. És hogy ez az ösz- szeg a • modern, magas költségű lakásokban nem kevés, tényként kell elfogadnunk. Pc.vze a főbárlők zöme nem így számúja ki az-albérlet díjat, aszerint kai* kizá:, hogy mennyi az, amit még kifizetnek a rászorulók.' Érdekes módon az albérleti díjak eriG-kzdérévé' pú \ . „n r. a kxvnálai is. Néhány éve hiába hirJóisU az ember, hogy szobát bérelné, csak ismerősök, közvetítők révén, urgy szerencsével ak’/Jt • r/lűgrclelőre. . mában ví- i-. ;.>u t jói nylon nincs nap, hogy ne ki-. Hálnának albérletet, sőt nemritkán lakrészt: szobát főzőfülkével, mosdófülkével. A változás okát, nem nehéz megfejteni. Elég elmenni egy ilyen hirdetésre. Domboldalon álló ház. Szürkére van vakolva, környéke szépen pázsitozott. Kutya viháncol a fűben, hátul, az udvar mélyén zsenge salátafejek. A ház gazdája középkorú házaspár egy fiúgyerekkel. A pázsitból, a ház alapjából két szűk szem kandit az utcára. Az albérlők szobáinak ablakai. Az alagsorban két fiatal család húzódik meg. A világért sem akarnák, hogy kiderüljön, melyik házról van szó: megbecsülik a jó helyet, ahol külön bejárat van, főzőfülke, és gyerekkel is befogadták őket. A ház felső traktusa egyébként négy- szoba-összkomfortos, van egy félig kész mandzárd lakosztály is, ez lesz a fiú helye, ha már kamaszodik. Az alagsorban pedig váltják egymást az albérlők. Havi kétezer forint bevétel: lassan csak megkeresi az árát a ház... Van aki „mohóbb”: három vagy négy albérlőt is fogad, üdyarvági kamrába, garázs melletti lyukba dugja őket. A kert végében, suttyómba felhúzott szobákra alighanem nem kértek enged ilyt, vagy ha igen, * fáskamra építésére. Némelyik ötletes gazda úgy építi a garázst, nogy hátsó traktusát leválasztja, elfér egy-két agy ott is. Mindkettőre lét tunk-púidért Szekszúrdon. De térjünk vissza az előbbi esethez. Akinek van pénze és szándéka rá, akár 140 négyzetméter alapterületű házat is építhet magának. Ha egy magános ember vagy házaspár vállalkozik rá, akár egy egész kis magánbérházat létesíthet. És ez nem csupán fikció: jó néhány ház a ház az árát épült úgy — Szekszárdon és minden nagyobb városban — amelynek már a tervrajzából is világosan kiderült: betervezték a majdani albérlőket. A tanácsok építési csoportjai nem szólhatnak bele, ki^ milyen beosztású házat kíván. Az adminisztratív eszközök nem is vezetnének jó felé, hiszen kivétel számos akadhat. Magányos építkező, aki szüleit kívánja magához hívni, agglegény, aki eztán kíván nősülni, s számtalan olyan variáció, amit az élet gyakran produkál. A jóárzésű ember azonban felháborodik, amikor ezekről az újmódi bérház- tulajdonoGokról hall. Fékező erőt jelentene az albérlők háza hálózat kiépítése, ó> ennek a kezdeményezésnek már számos jó példája van az országom. De addig is, amíg a la.cas és az albérleti gondok enyhülése bekövetkezik, nem ártana figyelni a „bérházépítőkre”, mert elszaporodásuk korántsem szocialista jelenség. VIRÁG F. £.
