Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-03 / 78. szám

Dajan elégedett Az USA számottevő katonai segélyt helyezett kilátásba Tel Aviv számára Dajan, izraeli hadügyminisz­ter, aki a Szíriái—izraeli csa­patszétválasztások előkészítésé­nek jelszavával utazott Wa­shingtonba, a tárgyalásai után elégedett hangon szólt azokról ez amerikai ígéretekről, ame­lyek továbbra is számottevő katonai segélyt helyeznek ki­látásba Tel Aviv számára Jerry W. Friedheim, a Pen­tagon szóvivője ugyan nem volt hajlandó a két hadügy­miniszter tárgyalásainak rész­leteit nyilvánosságra hozni, a hadügyminisztérium illetékesei azonban magánbeszélgetéseken elmondták, hogy az októberi háború óta az Egyesült Álla­mok másfél milliárd dollár értékben juttatott fegyvert és hadianyagot Izraelbe. A kong­resszus még az elmúlt év vé­Kit ün telesek (Folytatás az 1. oldalról) zsef, a tamási gimnázium igaz­gatója. Szarvassy István, a Bonyhádi Ruházati Ktsz elnö­ke, Tarr Ferenc, a dombóvári MÁV-állomás vonatvezetője. Tölgyesi István, a Vasműsza­ki Kereskedelmi Vállalat szek­szárdi raktára dolgozója, Zen- tai József, a Bonyhádi Cipő­gyár főmérnöke. A Munka Érdemrend bronz fokozatát Hochmann Ádám, a Tolna megyei Állami Építő Vállalat hidegburkolója, Koch Antal, a dombóvári Alkotmány Tsz főkönyvelője, Kródi Jó­zsef, a Paksi Konzervgyár fő­mérnöke. Markó Györgyné. a dombóvári ÁFÉSZ bolti eladó­ja, Szabó Gyuláné, a Simon- tornyai Bőr- és Szőrmefeldol­gozó Vállalat szűcs szakmun­kása, Takács Gyuláné. a bölcs­kei Rákóczi Tsz műanyagüze­mének dolgozója. Tolnai Ist­vánná, a nagykónyi Haladás Tsz növénytermesztője, Wer­ner Mihály, a bátaszéki Búza­kalász Tsz gyümölcskertésze kapta. gén 2,2 milliárd dollár értékű rendkívüli katonai segélyt sza­vazott meg Izraelnek, s az eb­ből még hátralévő hétszáz­millió dolláros támogatás for­mája volt a mostani izraeli— amerikai tárgyalások központi témája. Minthogy a kongresz- szus korábban úgy döntött, hogy az Izraelnek megszava­zott katonai segélyből csak másfél milliárd dollár értéket szabad fegyverekben és hadi­anyagokban szolgáltatni, a szó­ban forgó hétszázmillió dollárt Washington katonai hitel for­májában bocsátja majd Tel Aviv rendelkezésére. Miközben az izraeli hadügy­minisztérium vezetője Wa­shingtonban alkudozott Izrael harci potenciáljának további növeléséről. Tel Aviv-i illeté­kesek a Golan-fennsíkon há­rom hete nem szűnő feszült­ségre hivatkozva közölték, hogy a frontvonal mentén elhelye­zett katonai alakulatokat meg­erősítették s a polgári lakos­ságot is felkészítették a rend­kívüli helyzetre. Az izraeli rá­dió katonai kommentátora Haim Herzog, a katonai fel­derítés egykori vezetője a háborús pszichózist szító hely­zetmagyarázatában is félreért­hetetlenül fenyegetőzött: haa2 izraeli tüzérség tevékenysége nem éri el a kívánt hatást, „kénytelenek leszünk az ed­digieknél keményebb eszkö­zökhöz folyamodni.” • Izraeli repülőgépek több íz­ben berepülést hajtottak vég­re Libanon légiterébe. Az iz­raeli tüzérség két órán keresz­tül dél-libanoni lakott telepü­léseket lőtt. A jugoszláv államelnökség tagjai Jugoszláviában véglegessé vált a május végén megala­kuló, 9 főből álló áilamelnök- ség személyi összetétele. Mint ismeretes, az államelnökség az ország hat köztársaságának és két tartományának egy-egy képviselőjéből tevődik össze, és az erre vonatkozó javasla­taikat a köztársaságok és tar­tományok illetékes szervei már nyilvánosságra hozták.. Brandt a NATO megerősítését sürgette A NATO megerősítését és az Egyesült Államokhoz fűző­dő kapcsolatok ápolását sür­gette televíziós nyilatkozatá­ban Willy Brandt, nyugatné­met kancellár. Az atlanti paktum fennál­lásának 25. évfordulója alkal­mából sugárzott műsorban a bonni kormányfő „pótolhatat­lan” szövetségesnek nevezte az Egyesült Államokat. A NATO belső helyzetéről szólva Brandt indokolatlannak minősítette a borúlátást, ám ő sem tagadta, hogy a nehéz­ségek elgondolkoztatóak. Az NSZK katonailag a legfonto­sabb NATO-ország az Egyesült Államok mellett — mondotta —. de igényt nem formálhat irányító szerepre Nyugat-Euró- pában. Arról sem lehet szó, hogy válasszon Washington és Párizs között. Berlinguer a vál ásellenes népszavazásról Enrico Berlinguer, Kommunista Párt az Olasz főtitkára Újságírók kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, hazánk fel­szabadulásának 29. évforduló­ja alkalmából a sajtó, a tö­megtájékoztatás területén ki­fejtett eredményes munkássá­guk elismeréséül 38 személyt részesített kitüntetésben. A Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke ki­emelkedő újságírói tevékeny­ségük elismeréséül a Rózsa Ferenc-dii I. fokozatát adomá­nyozta Sugár Andrásnak, a Magyar Rádió és Televízió fő­Felnőtt dolgozók részére szak- és betanító- tanfolyamokat indítunk* . Szakm unkásképző 10 hónapos tanfolyamra betanított, ül. szálánál gyakorlattal rendelkező segédmunkások jelentkezhetnek kőműves, ács- állványozó szakmákra. Kvnnyűgépkezelö 6 hónapos tanfolyamra férfi és nő' segédmunkások és ku­bikosok jelentkezhetnek. Tanfolyam helye: Kis kanhalas. A tanfolyamok vizsgája országos érvényű. Kezdési idő: 1974. április 22. A tanfolyam ideje alatt ió kereseti lehetőséget, munkás- szállást, üzemi étkezést, különélési pótlékot biztosítunk. Min­den héten szabad szombat. Részletes tájékoztatást szemé­lyesen vagy írásban. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét. Klapka u. 34. munkatársának. A díj II. fo­kozatában részesült Mátrai- Betegh Béla. a Magyar Nem­zet rovatvezetője, Vajda Pé­ter, a Népszabadság rovatve­zető-helyettese. Zsi gmond Má­ria, a Nők Lapja rovatvezető­je. A III. fokozatot kapta Czirfusz János, a „Csepel” szerkesztője, Rácz Lajos, a Csongrád megyei Hírlap fő­szerkesztője és Soltész István, a Magyar Hírlap rovatvezető­je. A kitüntetéseket és a Rózsa Ferenc-díjakat dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke kedden az Ország­ház delegációs termében adta át. Az ünnepségen ielen volt Győri Imre. az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Katona István, a Központi Bizottság osztályvezetője, a KB tagjai és Fodor László, a Központi Bizottság osztályve­zető-helyettese. beszédet mondott Genovában egy nagygyűlésen. Mint hang­súlyozta. a válás kérdésében rendezendő májusi népszava­zást semmilyen lényeges ok nem indokolja. A népszava­zás nem egyéb, mint a kleri­kálisok és a reakciósok kísér­lete a már három éve érvény­ben lévő válási törvény hatá lyon kívül helyezésére. Berlinguer hangsúlyozta a szavazás fontosságát, mint­hogy azt kiaknázhatja a reak­ció, amely igyekszik jobbra tolni az ország politikai ten­gelyét Bírálta a Kereszténydemok­rata Pártot, amelg támogatva a népszavazásra vonatkozó követelést, elősegítette az Or­szágban a feszült politikai helyzet kialakulását, ami meg­felel a reakció terveinek. Fel­hívta a kommunistákat, hogy álljanak ellen a klerikálisok és a fasiszták mesterkedéseinek, végezzenek széles körű felvi­lágosító munkát a választók körében. Az elnöki tisztséget élete vé­géig Joszip Broz Tito köztár­sasági elnök tölti be. Az ál­lamelnökség tagjai lesznek: Cvi- jetin Mijatovics (Bosznia-Her­cegovina), Vidoje Zsarkovics (Crna Gora). Vladimir Baka­ncs (Horvátország), Lazar Ko- lisevszki (Macedónia), Edvard Kardelj (Szlovénia), Petar Sztambolics (Szerbia), Fadil Hodzsa (Koszovo), Sztevan Doronyszki (Vajdaság). Az új államelnökség beikta­tására május végén kerül sor. VIENTIANE Megegyezett az új laoszi ko­alíciós kormány és az országos politikai konzultatív tanács összetételében a Laoszi Ha­zafias Front és a vientianei kormány küldöttsége. A meg­egyezés tényét külön-külön sajtóértekezleten jelentette be Phoumí Vongvichit, a Haza­fias Front tárgyaló küldöttsé­gének vezetője és tanácskozó­partnere. Souvanna Phouma, a vientianei kormány vezető­je. VARSÓ Nemzetközi pugwash konfe­rencia kezdődött Krakkóban „az európai politikai helyzet — a fegyverkezési verseny és a leszerelés távlatai” témáról. Az értekezleten Hannes Alf- wen Nobel-díjas svéd fizikus- professzor elnököl. A tanács­kozáson 20 országból vesznek részt tudósok. MONTEVIDEO Montev^deói jelentések sze­rint az uruguayi főváros egyik negyedében heves összetűzés zajlott le a katonaság és a Tupamaro gerillaszervezet tag­jai között. A lövöldözés során két katona életét vesztette és többen megsebesültek. NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Taná­csa pénteken tűzi napirendre a Közel-Keleten állomásozó rendkívüli ENSZ-erők mandá­tumának meghosszabbítását. PEKING Mao Cc-tung, a Kínai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának elnöke kedden fogad­ta Khieu Samphant, a Kam­bodzsai Nemzeti Egységfront központi bizottsága politikai bizottságának tagját, a kirá­lyi kormány miniszterelnök- helyettesét. A csehszlovák—nyugatnémet államközi szerződés ratifikálása A csehszlovák—nyugatnémet államközi szerződés prágai és bonni parlamenti ratifikálásá­nak kérdésével foglalkozik kommentárjában Karel Doude- ra a Rudé Právo főszerkesztő­helyettese. Emlékeztet ama, hogy a szer­ződés aláírása és a két ország közötti diplomáciai kapcsola­A Sió-kempinghez szer­ződéssel TAKARÍTÓNŐT FELVESZÜNK Jelentkezés: a Tolna me­gyei Idegenforgalmi Hi­vatal vezetőjénél. tok felvétele óta 16 hét telt el, a kinevezett nagykövetek ha­marosan elfoglalják állomás­helyükéit. Most mindkét ország­ban megkezdik a ratifikációs eljárást. Csehszlovákia — írja a szerző — már régen leszá­molt mindenfajta nacionalista előítélettel, politikája az euró­pai és a világbéke megszilárdí­tására irányul, s ezért nem kétséges, hogy akadály nélkül megy végbe annak a szerző­désnek a ratifikálása, amely­nek célja a csehszlovák— nyugatnémet kapcsolatok fej­lesztésének előmozdítása a bé­kés egymás mellett élés elvei­nek alapján. Csehszlovákia azt kívánja, hogy a ratifikálás a Német Szövetségi Köztársaságban is sima lefolyású legyen. A vi­tának azonban már az első ré­sze megmutatta hogy a kleri­kális CDU/CSU ellenzék igyek- asik akadályokat emelőt Nem lenne jó — állapítja meg Ka-t rel Doudera —, ha az áldatlan múlt lezárására hivatott szer­ződéshez való viszonyt az el­lenzéki pártokban éppen azok a szudétanémet funkcionáriu­sok határoznák meg, akik a harmincas években a henlei- nista párt befolyásos tisztség- viselőiként tevékenykedtek. „Ellentétes a valósággal a CDU/CSU képviselőknek a7 az állítása — hangsúlyozza Dou­dera —, amely szerint a szer­ződés nem hárította el az út­ból a Csehszlovákiában élő né­met nemzetiségű állampolgá­rok NSZK-ba való áttelepülé- sének akadályait. Dr. Kurt Wagner, a Nyugatnémet Vörös- kereszt képviselője, aki a múlt héten éppen ezekről a kérdé­sekről tanácskozott Prágában, tanúsította, hogy csehszlovák partnerei a tárgyalásokon a vártnál is több megértést mu­tattak”. ,_j ________________

Next

/
Thumbnails
Contents