Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
TVéhány évvel ezelőtt Irodalmi hetilapunk szerkés ..Xóégábén mögemlítet/tem. hogy regényen dolgozom. Közlésem nem keltett különösebb meglepetést, de amikor kiderült, hogy regényem cselekménye az 1848/49-es magyar Szabadságharc idejében játszódik, kiváló újságírósnő kollégám rám meredt és kedvesen megkérdezte: — Mondja, .megőrült? A regény — „Damjanich tábornok” — azóta megjelent, el is fogyott, de a fenti megjegyzés emléke még mindig él bennem. Hasonlóan egy részvétnyilatkozaté. Utóbbi jóbaiátomtól származik, akinek nevét a könyvtári katalóguscédulák több mint egy tucat történelmi regény szerzőiéként őrzik. A pólyát jól ismerő bennfentesek bánatával méregetett engem, az első könyves szerzőt: — A könyved jó. de ne folytasd hasonlókkal! Menthetetlenül beskatulyáznak az ifjúsági írók közé és onnan nincs szabadulás! Mindez elgondolkoztatott. Ha hinni kell annak a véleménynek, hogy a történelmi regény írásához a valóságtól való elrugaszkodás. múltba menekülés szándéka, valamiféle ágybéli defektus szükségeltetik, akkor helyzetem valóban szomorú. Az, hogy az ilyen művek olvasói közé a fiatalabb korosztályt is be lehet sorolni, már nem keserít el. Ámbár a „Damjanich tábornok” esetében eszem ágában sem volt ifjúsági regényt irn.i. Kiadója viszont, a Móra „ifjúsági” és a könyv hátoldalára valóiban odaírták a szerintem nem korbehatároló. hanem inkább egy bizonyos korosztályon. túl ajánló szavakat „Tizenkét éven felülieknek”. Ilyenek meglehetősen sokan vagyunk, a szerzőt is beleértve. Annak azonban, hogy történelmi regényt írtam; sőt a most kiadiásra váró' második regényem tárgya, a még távolabbi múlt, a mohácsi. vészt követő esztendő; természetesen nem véletlen. Talán nem érdektelen erről kissé bővebben is szólni. Elsősorban is, szeretem a történelmet. A sors kifürkész- 'hetetlen véletlene folytán (vagy mert nem volt közöttük egyetlen újságíró sem) egyenes ági felmenőim az átlagosnál magasabb életkorig jutottak el. Már középiskolás voltam, amikor meghalt 99 éves dédanyám, aki egy esztendővel a szabadságharc kitörése előtt született Apja még ott volt az utolsó nemesi felkelés győri csatavesztésénél, de 48-ban is harcolt Férjének nagybátyja Vas megye nemzetőr-parancsnoka volt. A gyerekkorában hallott otthoni történetek, élmények. évtizedek múltával egyenes úton jutottak el hozzám. Apai nagyapámat gyerekkorában egy pesti menazséria ketrecénél figyelmeztette az apja egy idős, zömök, bajuszos úrra. aki kiflivel etette a medvéket. Az illetőt úgy hívták, hogy Deák Ferenc. Az első világháborúban frontra .induló apám, néhány fiatal tiszttórsával, tisztelgett Vi- segrádon egy tolószékben ülő agg tábornok előtt. Görgey Artur volt. Szaporíthatnám a sort például azzal is, hogy a harmincas évek elejéről él egy emlékem, amikor egy magas férfi térdén ülök. ugyancsak Visegrádon, egy dunai ladikban. Ez azonban már csak az én unokáimnak jelent majd történelmet, irodalomtörténelmet, mert a magas ember Kosztolányi Dezső volt. Mindezt annak aláfestéséül, hogy meglehetősen , messze vissza tudok szállni az időben és a történelem számomra még mindig a szájhagyomány melegségével élő, szinte érintésközelben lévő valósé?. A’isrha csak nálam. Szekszé • .1 szélén áll az úgynevezett „Remete kápolna”. Töprengések a történelmi regényről Újságírói munkám során beszéltem egy Idős, hetvenen túl lévő nyugdíjas tűzoltóval, akinek a dédapja a saját dédapjától hallotta, hogy az még találkozott volna a kápolna ősét építő remetékkel. Ez éppúgy lehet igaz, mint ahogyan nem, de az első dédapától a mai utódig terjedő ív, nagyjából három évszázadot hidal át. Áthidal és egy szükségletet is jelöl. Az ember igényli a folyamatosság tudatát. Továbbmegyek; gyökértfelen, megalapozatlan az az élet, melyből hiányzik ez a tudat, annak érzése, hogy eltéphetetlen kötelékkel tartozunk az előttünk jártakhoz, amiként majd az utánunk jövők hozzánk. Nem vagyok meggyőződve, hogy e tudat formálására az iskolai történelemtanítás a lehető legalkalmasabb. A különböző szakkönyvek olvasáséhoz az átlagoson túlterjedő érdeklődés szükséges. A történelmi regény közelebb hozza a ma embere számára a múltat, méghozzá olvasmányosabb formában hozza közelebb, mint az ezzel foglalatoskodó szakmunkák. Nem ez a fő cél, de ugyanakkor óhatatlanul ismereteket is terjeszt. Hiszen az írói eszközök birtoklásán — magyarán a tehetségen — kívül az adott korra vonatkozó források lehető legbőségesebb ismerete nélkülözhetetlen. A kettő szerencsés találkozása és összhangja révén lesz időtlen időkig jó történelmi regény „Az egri csillagok”, hogy csak egyetlen példát Idézzek. Persze ezek számát Móricz, Kodolé- nvi. Graves, vagy akár Thornton Wilder (Julius Caesar) emlegetésével tovább lehetne szaporítani. Tapasztalatokkal igazolt szent meggyőződésem, hogy a múlt közel hozásában még rengeteg törleszteni valónk van. Nem a részvények lexikális ismerete a fontos, hanem egy-egy korszak, eseménysor lényegének, fontosságának érzékeltetése. Bár az előbbivel sincs miért dicsekedni. Az aradi 13 mindegyikének nevét számtalan utca, tér, iskola, múzeum, termelőszövetkezet viseli országszerte. Idáig azonban, még kivétel nélkül mindenkit megizzasztottám azzal a kéréssel, hogy ugyan sorolja fel valamennyiüknek csak a puszta nevét. Damjanich János élete cseppet sem volt érdektelen, mégis 122 esztendőnek kellett eltelnie halálától addig, amíg az első róla szóló regény megjelent — történetesen az enyém. A közelmúltban két középiskola diákjainak és két általános iskola felső osztályosainak tettem fel azt a kérdést, hogy adjanak néhány soros, rövid magyarázatot különböző nevekre. A neveket városunk utcatábláiról választottam, melyeket ezerszer és ezerszer lát mindenki. Vasvári Pál, Ady, Babits, Bajcsy-Zsilims2ky. Tartsay Vilmos, Wosinsky Mór. Zrínyi, Mátyás király. Mészáros Lázár, Kossuth, Széchényi, Petőfi. Bem, Klapka, bérj Balogh Ádám szerepeltek a sorban és a végeredmény még a legismertebbek esetében is zömmel elkeserítő volt. Nagyjából hasonló helyzetről tanúskodva. mint amilyenről az egrj történészkonferencián is szó esett. Tehát egyáltalán nem kell a szabadságharc idejébe, vagy még távolabbi korokba vissza szállni, a történelmi tudattal már lényegesen közelebb is baj van. Éveim számának szaporodtával egyre sűrűbben találkozom jól képzett, érdeklődő fiatalokkal, akik számára már a felszabadulást követő két-három esztendő is teljesen távoli múlt, a második világháború történelem, a harmincas évek tája kőkorszak. a még elérhető 1919-eS veteránokra pedig úgy néznek, mintha az»k egyenesen a diluviumból jöttek volna elő. A felgyorsult időben már a közelmúltat is feledjük. Szekulity Péter kollégám nemrégiben cikkezett arról, hogy az első földosztók, termelőszövetkezeti elnökök neve, munkája is. feledésbe merül, pedig még itt élnek közöttünk. Ilyesformán történelmi regényt írhat majd az is, aki az utolsó harminc- negyven esztendőt választja tárgyául, legfeljebb nem gondol rá. Befejezésül még egyszer az ifjúságról. Három esetben vettem már részt az írószövetség szekszárdi találkozóin, melyeken az ifjúsági irodalom különböző kérdéseit vitatták meg. Élek a gyanúperrel, hogy az írók sokkal jobban teszik, ha írnak, mintha tanácskoznak. de a tanácskozások egyikén szóba került a történelmi regény is. Egyetértőén le- szöigieztetett, hogy az eszményeket, ideálokat még bevallatlanul is kereső fiatalok között népes tábora van a történelmi regénynek. Más korosztályok képviselőinél azonban ugyanígy. Végignézek kisfiam könyvespolcán és hamarjában kilenc Fekete István kötetet számolok. Valóban „csak” ifjúsági író volt Fekete István attól, hogy műveit a Móra Könyvkiadó bocsátotta ki? És valóban pejoratív jelző ez? Ordas Iván Miniatűr művészettörténet Egyre közkedveltebb a mi1 niatűr könyvek gyűjtése, s elsősorban ezekre a bibliofilekre gondolt a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, amikor miniatűr kiadásban megjelentette a Magyar festészet a XX, században című „albumot”. Szokatlan vállalkozás, hisz művészettörténetnél elengedhetetlen a jó minőségű reprodukció, de ez a kis könyv ezzel sem marad adós: 48 színes kép díszíti, melyek között olyan is akad. melynek mérete nem éri el a 4x2 centimétert sem'. Ilyen méretben természetesen nem lehet megkívánni a színek tökéletes visszaadását, bár a Kossuth Nyomda a szokatlan képméret ellenére is tökéletes illúziót kettő reprodukciókul díszítette a kis könyvet. Réti Istvántól Holló Lászlóig a XX. század legjelentősebb mesterei vonulnak fel a miniatűr művészettörténetben, melyhez Pogány ö. Gábor írt hasznos, a könyv arányaihoz méretezett bevezetőt, Kuriózumról van szó? Arról is, de a magyaron kívül német, orosz és angol szövegű könyv arra is alkalmas, hogy külföldiek számára ne csak kedves ajándék, hanem hasznos bevezető is legyen a modern magyar művészet történetébe. A kis könyvek gyűjtőin kívül nyilván nekik tesz jó szolgálatot, s ezért forgattuk örömmel a nagyon szép kiállítású (és olcsó) könyvecske lapjait. Mia Jertz: KISS DÉNES: ŐRSÉQBEN Gyermeteg lobogóm alatt magam vonulok fegyvertelen sereg Magamtól vedlettem le pajzsot és fegyverzetet Szívem fölött már semmi sincs csak az ember bőre eget érintik puhán a szívverések lábam nyugodni jár füves mezőkre s kezem virágok egek őre Oroszlánkaland Lord Beaverbrockról az a monda járta, hogy mint vadász, már több mint 327 oroszlánt kapott puskavégre. De most, 75 évesen, minden kalandtól, veszélytől távol, kissé megilletődve ült a kamerák elé. hogy nyilatkozzon a tv-nézők seregének: — Mindenekelőtt: fogadja szívélyes jókívánságainkat hetvennyolcadik születésnapjára — sziporkázott Plepper- mouth, a riporter. Már az is kivételes szenzáció, hogy egy vadász, aki ilyen életveszélyes hivatást vállal, ennyire magas kort ért meg. Dehát mondja csak, tisztelt lordom! Állt már ön úgy istenigazában puska nélkül egy oroszlán előtt? Szemtől — szembe? Beaverbrock egy pillanatra lehunyta szemét. — Igen — válaszolta csendesen. — Mesélje el! — kérte lázasan a riporter. — Ez — kezdte a lord —- egy nagyon-nagyoií forró napon történt, augusztusban. Hm... körülbelül harminc- három éve. Csak azt ne kérdezze, hol. Hirtelen egy pompás oroszlán előtt találtam magam. Hímoroszlán volt és rettentő vad. Ha csak rágondolok is... — És önnek nem volt fegyvere? — Nem. Fegyver nélkül álltam vele szemben! Mintegy három méternyire volt tőlem. Tán még annyira sem. — S mi történt? — érdeklődött izgatottan a riporter? — Az oroszlán engem nézett. Én őt. Három percig egyikünk se mozdult meg. Aztán ... a királyok maga- biztosságával eltátotta a száját, s egy hatalmasat ordított. S ezzel a hanggal jött egyre közelebb.,. — Közelebb, közelebb — remegett a riporter. — Farkával a földet csapkodta, szemeit rámmeresztette. s ugrani készült. Azután... — S azután? — a riporter hangja elfúlt. — Azután ugrott! — jelentette ki hűvösen lord Bea- verbrock. — De ön? Mit tett ön? — kiáltotta a riporter. — Tovább mentem, a következő ketrechez — válaszolta lord Beaverbrock egykedvűen. Fordította: STAUB FERENC: TENGERPART STEINER KATALIN
