Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
TOLNA MEGYEIEK — Egyre szaporodik azoknak alatt, a gyakorlati időben a szakembereknek a száma szeretnék megismerkedni az az országban is, a megyében ottani munkával, hogy kéis, akiknek a diplomáját , sőbb gyorsabban tudjak be- orosz nyelven állították ki a kapcsolódni. SZOVJET EGYETEMEKEN Szovjetunió valamelyik egyetemén. Ezekkel a szakemberekkel naponta találkozunk, munkájukkal bizonyítják: legyőzték a nyelvi nehézségeket, a hosszú távoliét megmegújuló honvágyát és kiváló szakemberekké váltak. Napjainkban is tanulnak Tolna megyei fiatalok a Szovjetunió különböző egyetemein. Közülük hattal folytattunk „levél-beszélgetést”. Arra voltunk kíváncsiak: hogyan illeszkedtek be az ottani életbe, hogyan küzdöttek meg az első évek problémáival és milyen tervek foglalkoztatják őket". A kibernetikus — A tolnai gimnáziumból kerültem a Leningrádi Állami Egyetem közgazdasági karára — kezdte Stem Pál. — A gazdasági kibernetikai szakon tanulok. Az általános közgazdasági ismereteken túl a gazdasági feladatok megoldásának matematikai módszereivel ismerkedünk. — Harmadik éve tanulok az egyetemen. Nagyon kellemes körülményeket biztosít ehhez Leningrád, amely gyönyörű város. Csodás műemlékeivel, múzeumaival, csatornáival és hídjaival, európai hangulatával közel áll hozzánk. A Szovjetunió második legnagyobb városának mozgalmas kultúrélete van: a színházak, a koncerttermek, a kultúrpaloták és a mozik rengeteg lehetőséget biztosítanak a művelődésre, a szórakozásra. Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem az itt tanuló magyar és szovjet diákközösségben. Nagyon sokat segítünk egymásnak a tanulásban. Az első időben nyelvi nehézségeim miatt volt szükségem támogatásra. Bizony nem volt könnyű orosz nyelvű előadásokat hallgatni, egyetemi tananyagból. Szovjet diáktársaim sokat segítettek, de különösen sokat köszönhetünk Lidia Davidovna tanárnőnek, aki két évig orosz nyelvre oktatott bennünket. — A kollégiumban és az egyetemen együtt élünk a Szovjetunió és más országok fiataljaival. A szórakozástól, a mindennapos tanuláson át a vizsgákra való felkészülésig ezernyi dolog fűz össze bennünket. A kollégiumban lakók fele külföldi, több mint negyven országból jöttek. Ez a nemzetköziség érdekes és maradandó’ színfoltja itteni életünknek. Leningrádban 300 magyar diák mintegy 20 felsőoktatási intézményben tanul. A szétszórtság ellenére is sikerült tartalmas, színvonalas KISZ-munkát. közösségi életet kialakítanunk. Érdekes előadások, klubestek, vitadélutánok. társadalmi munkák. vetélkedők fémjelzik működésünket. Sok ismertetést. előadást tartunk hazánkról. Minden évben megszervezzük a szovjet diákok között a „Ki tud többet Magyarországról?” vetélkedőt. Jók a kapcsolataink a Kom- szomollal, sok a közös programunk. Ezekben én is aktívan részt veszek. — Természetesen elsősorban választott szakomat szeretném minél jobbarí elsajátítani. Haza jövetelem után az új matematikai-gazdasági módszereket szeretném alkel- mazni a termelésben. Valószínűleg a MÁV-nál fogok dolgozni, oda irányítottak a Művel*'-! s-,'j<ryi M;ni"zt*-iumtól. Már úz egyetemi éveim Talán az atomerőmű? Újvári Endre Paksról indult Moszkvába. így vall erről: — Pakson végeztem el az orosz tagozatú gimnáziumot. Már gimnazista koromban érdekelt az építészet. Megpályáztam a Moszkvai Építőmérnöki Egyetem építőipari technológiai szakát. Ebben nem kis része volt Vajnai Jánosnak, volt orosz tanáromnak, aki felhívta figyelmemet erre a lehetőségre. Kissé tartottam a kinti élettől. — 1970-berí kerültem Moszkvába. Gyorsan alkalmazkodtam a körülményekhez. Moszkva ismerősen fogadott, ugyanis 1968-ban már voltam itt egy közös iskolai kirándulás keretében. Büszkén kalauzoltam felidézett emlékeim alapján társaimat a nyolcmilliós metropolis, a Szovjetunió fővárosának nevezetességei között. A kollégium először ridegnek tűnt, de ha- hamarosan barátságossá tette a harminc országból érkezett fiatal. — Gyakrarf volt honvágyam, s ma is van. Ilyenkor összelövünk, s a magyar konyha ízeivel próbáljuk elűzni ezt a feltörő érzést. Három évig egy krasznodári fiú. Vitalij, és egy vietnami diák, Bao volt a szobatársam. Hamar összemelegedtünk. Vitalij és a tanulótársaim szorgalmasan javítgatták az oroszban el-elbotló nyelvemet, s így lassan kicsiszolták a magammal hozott alapot. Ma már ritkán használok szótárt. — Negyedéves vagyok. Másfél év múlva dinlomás mérnök leszek. Hogy mik a terveim? Ezeket egyelőre csak álomnak rfevezném. Vasbeton-technológiával foglalkozom. Szeretem az építészetet, mert ez nemcsak szakma, sokoldalú művészet is. Terveimet még sok minden befolyásolhatja. A legfőbb tényező — a lakás. Én is ugyanolyan „hétköznapi” problémával küszködök, mint a hazai fiatalok. A nyáron nősültem. A feleségem mélyépítő technikus. Szeretnék a munka mellett lakást is kapni. öreg, beteg szüléimét nem hagyhatom cserben. Nehéz lesz az indulás. — Talán az atomerőmű...? Itt hasznomat vehetnék. A feleségem már megtalálta a helyét, s a szülők miatt is jó lenne itt helyben elhelyezkedni. Szén lenne, ha ebből a faluból, ahonnét elmentem négy éve. várost teremtenének. s ebből én is aktív részt vállalhatnék, mint építészmérnök. Az utolsó év Vicze Istvánt Döbröközön mindenki jól ismeri. Leningrádban is sokan megismerték. — A leningrádi P. Togliattiról elnevezett mérnök-közgazdász egyetem utolsó, ötödik évfolyamán tanulok. Mint a hazai egyetemeken, itt is minden diák főleg a saiát erejére volt utalva. Ennek ellenére szovjet csoporttársaimnak is sokat köszönhetek. főleg orosz nyelvi ismereteimet. — A beilleszkedés nehezen indult. Furcsa volt, hogy alig értettünk valamit a beszédből. A nyolcévi tanulás eredményei lesújtóak voltak. Azután, egy-másfél év múlva tűrhetően beszéltünk oroszul. Most már szépirodalmi müveket is szabadon olvashatunk. — Engem elsősorban a gazdasági-matematikai modellezés érdekel és ezen a területen szeretnék dolgozni a hazatérésem után. A kötelező tananyagon felül foglalkozom még elméleti fizikával és tudásomat ezen a területen is szeretném továbbfejleszteni. „Boldoggá tenni Balogh László állandó lakása Bátaszéken van, ideiglenes bejelentőlapját pedig Moszkvában töltötte ki. — Most másodéves egyetemi hallgató vagyok. Moszkvában, a Vegyigépészeti Egyetemen, pontosabban anrtak szerveskémiai folyamatok vegyigépész szakán. A kezdetről szólva: a beilleszkedés nem volt könnyű és zökkenőmentes. A környezet, a nyelv, az emberek mind-mind idegenek voltak számomra. Mindezt megszokni, elsajátítani, magunkévá tenni bizony nehéz volt. De volt bennem kezdettől egy olyan elhatározás. hogy ezt én akartam és vállaltam, s ha már idáig eljutottam, akkor véghez is viszem a tervemet. — Abban, hogy minél köny- nyebben átjussunk a kezdeti legnehezebb időszakon és minél hamarabb beilleszkedhessünk az itteni életbe, nagy érdemük van a felsőbb éves magyar diákoknak, az itt működő KISZ-szervezetnek, a teljes egyetemi apparátusnak. Moszkvában nagyszerű közösség fogadott bennünket, amelyben nincs különbség elsős és ötödéves között, s amely szívén viseli az’ egyes emberek sorsát. — Meg kell említeni az egyetem segítőkészségét is. Külön dékánátus foglalkozik velünk, külföldiekkel, s egy teljes tanári kar segít bennünket az orosz nyelv elsajátításában. Szaktanáraink is nagyon figyelmesek velünk szemben. Ha nem értünk valamit, bármikor fordulhatunk hozzájuk kérdéssel, mindig készségesen, szívesen segítenek. Ugyanezt elmondhatom diáktársaimról is. akik hamar befogadtak maguk közé és segítettek bennünket, melyre főleg az első időben nagy szükségünk is volt. A kollégiumban is egy szovjet fiúval lakom, akivel jól megértjük egymást. Sokat beszélgetünk, így segítségével nemcsak a nyelvet gyakorolom, de a Szovjetuniót is közelebbről, mélyebben megismerhetem. — A segítőkészségnek és közösségi összetartásnak az illusztrálására hadd mondjak egy példát. Nagyon kikívánkozik belőlem. 1972. júliusában mentem ki a Szovjetunióba, s novemberben hirtelen, váratlanul meghalt az édesapám. Éjszaka kaptam meg a táviratot, s azt sem tudtam mit tegyek. Társaim rögtön mailéin álltak, az éjözvegy szaka folyamán megbeszélték mi ilyenkor a teendő. Másnap intézkedtek az egyetemen, a magyar nagykövetségen pedig gyorssegélyben részesítettek. Segítségükkel megváltottam a repülőjegyem, s délután négy órakor már Budapesten voltam. Én ezt soha nem fogom elfelejteni, mert nagyon jó érzés volt, hogy ezekben a nehéz óráimban mellém álltak, s hozzásegítettek, hogy hazajöhessek. — A jövőre nézve még nem sok elképzelésem lehet, hiszen az egyetem befejezéséig több mint három év áll előttem. Szerződés nem köt egy üzemhez sem, de a Tiszai Vegyikombinát már értesített, hogy ott szükség lenne ilyen mérnökre. Tavaly meghívtak, a gyárba, végigvezettek az üzemben, beszéltek a munkáról, a lehetőségekről, s közölték, hogy tanulmányaim befejezése után szívesen látnák. Ez azonban még távolinak tűnik számomra. Egyelőre legfőbb célom, hogy tanulmányaimat minél jobb eredménnyel fejezzem be. Az egyetem elvégzése után remélem méltóan tudom majd gyümölcsöztetni a tudásomat. Másik hő vágyam, hogy édesanyámat segítsem, aki özvegyen is vállalta és lehetővé tette, hogy folytathatom egyetemi tanulmányaimat. Szeretném boldoggá tenni, s amennyiben lehetséges, meghálálni ezt a nagy áldozat- készségét. Később aspirantúra — Szomorúság tölt el. ha arra gondolok — vége! — kezdte Mikó Sándor, bony- hád-kiievi fiatalember. — Mennyire mozgalmas volt az öt év, s oly gyorsan elszállt. Bár már külföldet járt emberke voltam, amikor 1969. július 20-án elindult velem a vonat. Huszonnégy órás ‘ utazás után megérkeztünk a világ — Párizs után — második „legzöldebb” városába, Kiievbe. Bizony némi nyelvtudásom cserbenhagyott. Nagyon élveztem, hogy nem értek semmit, de azt még jobban, ha megértettem egy-két szót. Eleinte furcsának tűnt a koszt, de a hozott otthoni elfogytával hamar megbarátkoztunk ezzel is. Ismeretes, hogy a halikra világpiaci ára méregdrága, itt ritka az a I hét, hogy az étlapunkon elő ne fordulna. Ez a szoba, ahonnét ezeket a sorokat írom, megérkezésemkor olyan zordnak tűnt, mint amilyen közeli marad most már örökre. Hogy jobban megtanuljuk a nyelvet, szovjet diákok közé költöztettek bennünket. S velük immár öt éve jóban- rosszban együtt vagyunk. Annyira testvérek lettünk, hogy közösen főzünk, egvütt járunk egyetemre, vagy együtt alusszuk át az első foglalkozást. Mind a négyen a Kijevi Technológiai-Műszaki Egyetem géoészmémöki szakának végzős hallgatói vagyunk, épp diploma előtt. A szovjet fiatalok nagyon nagy segítségemre voltak » tanulásban. Nagyon kedvesnek, segítőkésznek, egyszerűnek ismertem meg a szovjet népet, Riga gótikái között éppúgy, mint a leningrádi Ermitázsban, Moszkva metró- állomásain. a Kaukázus égbe nyúló hegyei között, a Baj- kál ködben úszó fenyveseiben, Kijevben, a Dnyeper partján álló diáksörözőben. Nagyon jó felidézni ezeket a helyeket. Sajnos most már kevés idő maradt újabbak megismerésére. A szovjet embereken kívül nagyon sok nemzetiségű, itt tanuló diákkal kötöttem barátságot. Barátaim vannak a VDK-ban, az NDK-ban, Kubában, Egyiptomban. az USA-ban, Afrikában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, , Svédországban, Finnországban... — Ä jövőmmel kapcsolat-' ban heterogén összetételű terveim vannak. Szeretnék alkotó-kutató mérnökké válni. Ennek érdekében 2—3 év otthoni munka után szeretnék visszatérni aspiránsként a Szovjetunióba, szakmámon belül szeretném befejezni azt a kutatómunkát, amit már 3 éve folytatok, némi eredménnyel. Otthon szeretném befejezni a Marx Károly Közgazdasági Egyetem iparszakát. Szeretnék aktívan részt venni a politikai életben. Szeretnék sokat sportol- .ni és szeretnék megyénkben dolgozni. — a lehetőségek és körülmények összhangjában... — Befejezésül engedjék meg, hogy a nagy nyilvánosság előtt megköszönjem szüleim feledhetetlen áldozat- készségét, dolgozó népünk és pártunk támogatását, s a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tanári karának a fáradozását A lokálpatrióta — örülök, hogy a Népújság tervbe vette a Szovjetunióban tanulók bemutatását. Megpróbálok röviden válaszolni a kérdésekre. Kezdem a bemutatkozással: Gosztola István ötödéves egyetemista vagyok. Tolnané- mediből kerültem Harkovba. 1975. márciusában végzek a Harkovi Műszaki Egyetem hidropneumoautomatika (röviden : automatizálás) szakán. Hogyan sikerült beilleszkedni a szovjet életbe? Hát ez egy állandó, ma is tartó folyamat, ami évről évre jobban sikerül. Lassan legyőzi az ember a nyelvi nehézségeket, baráti köre kiszélesedik, megismeri és megpróbál alkalmazkodni a vendéglátó ország szokásaihoz., Először diáktársainkon, tanárainkon keresztül kerülünk kapcsolatba a valós orosz élettel. Ök javítják ki az orosz nyelv elleni merényleteinket, ők tanítanak meg, hogyan kell táncra felkérni, mit illik, mit nem. A vizsgadrukk, ellógott órák, leckemásolás (ez is van!), de a tudományos munka, a színház- és mozilátogatások, szünidei kirándulások, a kollégiumi élet is összekovácsol bennünket. A nyári üzemi gyakorlatok pedig leihetőséget biztosítanak ahhoz, hogy közvetlenül szovjet munkásokkal, mérnökökkel, magával a nagyipari munka problémáival ismerkedjünk meg. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy összehasonlítunk. Van, araikor dicsekszünk ezt vagy azt nálunk jobban csinálják, máskor elismerjük az itt alkalmazott módszer a jobb. így tanulunk egymástól is. — Mik a terveim? Valamikor így képzeltem el a visszatérést, egy itthoni gyárba: „Mér vártuk! itt van ezer probléma, ezek itt a legsürgősebbek. Mindent bele!” Azt gondoltam, megvan a kijelölt helyem, ahol a leg- haszríosab’oan tudom kamatoztatni a tudásomat. Ez a kijelölt hely meg is van valahol, csalt meg kell keresnem. A KGM, amelynek az ösztöndíjasa vagyok mindenesetre szabad választást biztosít. Minden kezdő mérnöknek vannak álmai, tervei, vi- lágrengetőek és kevésbé azok. Hogy ezek közül melyek valósulnak meg, miképp módosulnak, nehéz megjósolni. Én hivatásomnak az automati- zalast választottam. Megkísérlem az emberek munkáját megkönnyíteni, pontosában ^ a szellemi munkát (irányítás, szabályozás stb.) gépi munkával helyettesíteni Befejezésül annyit: minden ember egy kicsit lokálpatrióta, érf is szeretem a szülőfalumat, a megyénket, nem közömbös, hogy milyen a jövője. Ezért érdekel, hogy a me- gye gondol-e rá, hogy ezeket a fiatal, tenni vágyó mérnököket befogadja? ^
