Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-10 / 58. szám

V Szorítottam Tairjáni Lajo­soknak : sikerüljön a vállalko­zás, legyen házgyár. Három éve is tán, hogy először hal­lottam: „házgyárat” létesíte­nek a Tolna megyei Állami építőipari Vállalatnál. Két- äcedve fogadtam a hírt, hisz a házgyár sokba kerül — kép­zeleteimben az évente több ezer lakást készítő gyár. ke­vés munkással, automatizált, tökéletesen gépesített — lesz-e vajon Szekszárdón mind­erre pénz. Mert a szándék és elhatározás nem elég, nem elég a bátorság sem. vállalni szinteset. tudnak gyártani az elemekből. S a gyártáson van a hang­súly, mert a házat valóban gyártják, a helyszínen egy da­ru, és egy szerelőbrigád elég a panelek összerakásához. Sim- csik Pál üzemvezető az idei feladataikról így beszél: — Az idén még négyszáz­ötven lakás paneljeit kell legyártanunk, és kiszállítania helyszínre, főleg Paksra. Ott még mintegy kétszázötven la­kást kell panelekből építeni. Biró Boldizsár kőműves és Szabó József betonozó egy fő tartótól vasszerkezetei közé engedi a frissen kevert be­tont. a kockázatot, tűnhet kalandor- ságnak is. Szorítottam, csak mielőbb sikerüljön elkészíteni azt a házgyárat. Jártam ott, amikor az első elemek széttör­tek, .amikor a munkások ta­nulták a házgyártást. Meg kellett tanulni: a darukeze­lést, a betonterítést, a vasa­lást. a pontos betomkeveirő- 'izemi munkát, a rajzokon el­igazodni. Mindent tanulni kel­lett. S ma. 1974. márciusában azt mondhatjuk: van ház­gyárunk. Takaros kis házgyár, száznegyvenszer száznegyven méter alapterületű, évente hatszáz lakást, azaz húsz harminclakásos bérházat, öt­A terv szerint, jó ütemben tu­dunk dolgozná, van elégséges anyag, az emberek értik mes­terségüket — a Műegyetem tervei alapján készítették a házgyárat és a technológiát —. úgyhogy a házgyárunk most már bejáródott, megbíz­hatóan dolgozunk, ezt úgy kell érteni, hogy amint a felhasz­nálók igénylik, szállítjuk a különböző paneleket, a fo­lyamatos gyártást, . felhaszná­lást, beépítést megvalósítot­tuk. A házgyárnak nincs nagy múltja, alig három éve készí­tették az első lakás elemeit. poligpn néven. Ez is. mint annyi házgyári elem, variál­ható egy bizonyos határon be­lül — másfél, két- és ijárom- szobás lakások építhetők ve­le — különbség csak annyi, hogy nem kész vizes blokkot gyártanak, hanem a helyszí­nen, válaszfallal kerítik el a fürdő-vécé-konyha részt. Egyébként ez ideig valamivel több, mint hétszáz lakás pa­neljeit készítették el. A nagy­blokkos házépítés szekszárdi módja, a szekszárdi házgyár, a Műegyetem szakembereinek hozzáértését is dicséri. A zárt blokkok beszerelése után azonnal téliesítik a munkahe­lyet, ugyanis az ablak kétszer mázolva, üvegezve — beépítve a blokkba — kerül az építkezésre. Gyakorlatilag, ha a harmadik emelet panel­jeit szerelik, az .alsó szinten már dolgozhatnak a szakipar emberei. A házgyárhoz fejleszteni kellett az asztalosipart is. Most a központi telepen már egy jól felszerelt asztalosüzem a házgyár „tartozéka”. Itt min­den ajtót-ablakot előkészíte­nek a beszerelésre, az abla­kot a panellel együtt. az ajtót külön, de méretre sza­bottan, szállítják az építkezés helyére. Kétszer mázolják az ajtókat, ablakokat, a hely­színen csak egyszer kell, A folyamatos blokkgyártáshoz kialakították a vasas üzemet is. Minden blokkhoz előkészí­tik az acélrácsot, a különféle tartóvasakat, a felhasználásra kerülő csöveket, vezetékeket, stb. Az „alkatrész”-ellátás megszervezése éppen úgy szer­ves része volt a házgyár tele­pítésének, mint a megfelelő munkarend kidolgozása. Két műszakban dolgozik a ház­gyár, százöl: személy — ki­lencvenötén fizikai dolgozók — készíti a szekszárdi ház­gyárban a lakásalkatrészeket. A következő években, várható a házgyár fejlesztése is. El­sősorban a paneltároló tér bővítése kívánatos. Jelenleg mindössze 40 lakás elemeit tudják tárolni, ugyanakkor előfordul, hogy az építkezés pénzügyi ok, telekhiány. stb. problémák miatt „csúszik” — ilyen esetben jó volna a na­gyobb tárolótér. Persze, az ideális állapot megteremtése Csámpár Árpád kőműves egy panel szerelvényeit rendezi, két keze között az TI alakú paneltartó vasak láthatók. — ahogy érik a panel, úgy beépíteni — nem a vállala­ton múlik. A házgyár termelésének megszervezése nagy munkát jelentett, hisz a vállalatnál a mérnökök, technikusok, mun­kások is eddig csak hagyomá­nyos anyagból építkeztek, né­hány dunaújvárosi típusú ház felállítása ugyan némi tapasz­talatot adott, de csak az ösz- szeszerelésre, a panelkészítés- re nem. Néhány mérnököt el­küldték más házgyárakba. a kőműveseknek, a gépkezelők­nek tanfolyamot tartottak. Megtanulták az emberek a házgyári berendezést használ­ni. A kezdeti kudarcok után, ma kicsit mérgelődve gon­dolnak vissza a kőművesek a hibák okaira: kicsit nagyobb figyelemmel lehet kifogásta­lan, mérettartó és szilárdabb blokkokat gyártani. A felhasználási helyre szál­lítás is új feladat volt. Az ÉPFU vállalkozott: panelkor - dó trailer eket hozatott Szek- 6zárdra, s ezek menetrend­szerűen járnak Szeksizárd— Paks között. A paneles építke­zés legnagyobb ellensége a szél. A paksi építkezésen pél­dául olyan széljárás uralko­dik, hegy különleges techno­lógiát — menetrendet — kel­lett kidolgozni. Akkor kér­nek csak a gyárból panelt, ha ott szélcsendes az idő — a kapcsolat URH-rádióval ál­landó. Előfordult azelőtt, hogy gyárból szélcsendes időben in­dították a konvojt, mire Paks­ra ért, ott viharos volt a szél. A kocsik indítása, a panel he­lyi tárolása ezt a nehézséget megszüntette. A házgyár üze­meltetése sok ©onddal jár, de öröm is kíséri az építők mun­káját. És egyre több az öröm, az alkotás öröme. Van házgyárunk! Évente hatszáz lakáshoz szükséges panelt készítenek itt. Előre­láthatóan jó- tíz évig „nem öregszik meg” a szekszárdi poligon. addig lehet még hasz­nálni, azaz jó hatezer lakást készíthetnek a Tolna megyei Állami Építőipari V. házgyárá­ban. A város és a megye ve­zetői több alkalommal elis­meréssel szóltak már a Tar­jám Lajos vezette vállalat házgyár-programjáról. Képe­inken a gyárat és a munka- folyamatokat szemléltetjük. Pálkovács Jenő Fotó: Kom'romi Zoltán *:» i A házgyár fő munkaterületét darupályák fedik át, a placcon fűthető vázak között ké­szítik az elemeket. Képünkön belső teherhordó panelek gyártása, látható. Jobboldalt Scheffer Jánosáé és Ülés Istvánná az érlelődő beton simításán dolgozik. _____. 1 974. március ICL Nagy János és Szabó László az elkészített válaszfalakat a tárolótérre hordja, daru se* gítségévek .; A inI házgyárunk

Next

/
Thumbnails
Contents