Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
t I f Magyarország felfedezése László-llett ősik Sándor könyvet Történelem alulnézetben ' A szerző a Szegvári-brigád tagja, pontosan tudja, a szembenézés kockázattal jár. ám mégis mindent vállal, s a színtiszta igazság kimondása jogán hőseit belülről ábrázolva, velük érző szeretettel mutatja be mindegyik brigádtársát. „Lehet, hogy ő lesz a brigádból az egyetlen, aki haragudni fog reám ezért a könyvért. Nem a róla szóló részek miatt, hanem az egészért. Hogy én most majd abból élek, amit ők nekem elmesélnek... De nekem is őróla írni legnehezebb. Életében főszerepet játszott és játszik az ital, korántsem olyan látványosan, mint a többieknél. Nem borul ki tőle, csendes marad és rezignált, tántorgó részegen nem is igen lehetett őt látni, de talán a nyomát ő hordozza a legjobban.” — László Ben- csik István e sorokkal kezdi Lengyel István „portréját” megrajzolni. Minden sora őszinte. Ezért bátran leírom, „A történelem alulnézetben” nagy könyv, s íróját közeli rokonomnak érzem, a mai magyar élet jeles felfedezőjének, szűzföldek meghódítójának tartom, a kiváló kevesek között a helye. A kötetről tudtam, megjelenését vártam. Három esz- terídeie a Széoirodalmi Könyvkiadóban járva Gondos Ernő íróasztalán legelőször kéziratban láttam, s a mértéktartó szerkesztő már akkor felvilla- nyozódva beszélt Lá'zió-Ben- csik Sándorról, az általa feltárt eleddig szinte teljesen ismeretlen „mélyrétegekről”. A kötet megjelent és felülmúl nr'nden várakozást. Lelkendező túlzás nélkül állítom: valamennyiünk számára elérhető magaslat a betűtengerben, olyan magaslat, ahová fe’iutva visszafelé tekintve látjuk a nagy utat. amit eddig megtettünk, ám előrenézve jobban látjuk a hosszú utat is. amelyiken még sokáig kell utazni, hogy az egész társadalom, a szocialista haza valamennyi polgára célhoz érjen rajta. László-Bencsik élő, valóságos, szószerint veendő húsvér hősei, a szocializmus útját járva nincsenek még egymással sem egy sorban. A szellemi, az anyagi kiegyenlítődés még közöttük is valószínűtlen. Heitler István, az Angyalföldön egy 4x3 és fél méteres szobában és egy 3,5x3 méternyi konyhában lakik, immár huszonnégy éve. „Közös WC a folyosón, egy sufni az udvaron. Aztán más semmi. Ebben a szoba-konyhában laknak most, legutolsó ott-jártamkor már kilencen.” Hogyan is lehetne Heitler István anyagilag egy sorb-n brigádtársával Szvobo- da Ferenccel, aki a brigádon belül testesíti meg a légma- gasabb életszínvonalat, egy bizonyos kispolgári jólét szintjén. „Csak ketten vannak, és aránylag jól keresnek mindketten. Szvoboda Ferenc átlagjövedelme tíz esztendeje még havi négyezer felett, ezekben az években kétezerötszáz forint körül mozgott. A felesége jelenleg kétezer- nénvszáz forintot keres; a zöldség- és nyümölcskeréske- delemben dolgozik. 1950-ben házasodtak. Sznobodénak már akkor meg volt a szénen berendezett lakása, amelybe a feleség tekintélyes stafirv.ngqel jött. szoba-komi- ha. bútorral és örökséggel. 1950- ban még ewi 190 v^girzögöles telket is vettek Zuglóban Az exnort- <mi ó-hri ^d, °** A 1-á - t-r A1 ' ' Qorí_ vonal mögött lépkedve, úgy foglal helyet társadalmunkban. hogy kizárólag a hasonló korúakkal, az azonos múltúakkal, jelenűekkel van egy sorban. Másokkal nem. Ez a körülmény. állapot, mondhatom azt is: véletlen határozza meg a Szegváribrigád egyéni és kollektív közérzetét, a brigádtagok felfogását, gondolkodását a világról, a családról, a munkáról, a múltról és a jelenről. Végeredménybe« tehát, amikor róluk mindent megtudunk, személyes vallomásaikból, s az író jóvoltából, akkor a velük'egy sorban lévőkről tudunk meg mindent, hihetetlen bőséggel, természetességgel, „mellébeszélés nélkül” egyértelműen. Tardi Ferenc brigádtag egyszerű ruhában, borotvában, kalapban jelentkezett a Szegvári- brigádnál kisegítőnek. „Mintha éppen most jött volna föl vidékről." Ez az ember a következőket mondja magáról: „... Én, Tardi Ferenc, születtem 1919-ben, Űjfehértón. Édesapám neve Tardi Mihály, édesanyámé Tóth Erzsébet... Római katolikus vagyok, de nem úgy vallásos, ahogy szokás. Nem járok ám a templomba sem. Nem bírom az embereket. Sajnos ideköt a sors. de nem. Én úgy minden egyes embert szeretek, bántani senkit nem is igen tudnék, nem is bántottam sohase. De a tömeg, az nem. Nem szeretem. Mert itt elrugaszkodik az élettől az ember tetszik érteni, itt csak követ lát. löndösi mindegyik, itt nem tud élményedül a természetben, itt ügyi nincs semmi, arra meg pénz kéne, hogy az ember menjen kirándulni, meg nyaralni, meg utazni, látni. De ahhoz nekünk nincsen pénzünk. Hát ez így van.” De milyen ember Tardi Ferenc a munkában? „Jó vele dolgozni, széven, nyugodtan dolgozott a hajszoltabb napokban is, de nem lazított, ha csendesebb időszakok köszöntöttek ránk?? És ami kikerült a keze alól, biztos, hogy nem volt elnagyolva, összehányva, nem hagyott kiálló szönet, elhailíttatlan, lógó madzagot, elvágatlan, sóderes papírt a ládatetőn leszeget- len. Az a falta munkás volt, aki még n fygácstűzön pirított kenyérből is műremeket csinál...” Egy szocialista brigád brigádnaplója? Minden további nélkül elfogadom, de távolról sem lealacsonyító szándékkal. Ellenkezőleg. SzáSxínháxi esték momra a „Történelem alulnézetben” megfellebbezhetetlen cáfolata annak a dilettárts és arisztokratikus felfogásnak is. amely úgy véli, a közemberről, a munkásról lehetetlen szépen, lebilincselően írni, a munkát, a munkást lehetetlen rangos, művészi színvonalon ábrázolni. László- Bencsik Sándor rácáfolva erre éppen az ellenkezőjét bizonyítja. „A társaim keze járatását viszont már a harmadik napon hangról is megismertem, oda sem kellett néznem. Ha úgy szült a kalapács: tak-tak, tak-tak, tak-tak, tudtam Molnár Sanyi szegez egy ládaoldalt, az első kisebb, kurtább ütéssel megakasztván a szeg hegyét a deszkaszálba, a második, nagyobb suhintással bezavarva egészen, de mindezt oly tempóban, hogy egy ládaél nem tart nála tovább, mint amíg én ezeket róla leirom. Nem jár sokkal lassabban a többiek kalapá csa sem; ta-tam-tak, ta-tam tak. Ebből a kórusból bizony nagyon kirí a hozzám hasonló kezdő, első kopácsolá- sainak ritmustalan zörgése ta-ta-tak, tak, tok...” A kötet a Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg. Igazi felfedezés. Ennyire hiteles írást munkásemberekről, magyar szerzőtől rég nem olvastam. László-Bencsik Sándor így mutatkozik be olvasóinak: „...1964-ben < hadsereg egyik központi in tézményének politikai munka társa lettem. A színpadtól, az aktív művészeti munkától va ló elszakadásom azonban nem ment simán. Bekövetkezett törés, lázadásaim, majd az elbocsijtás. Szerencsémre ha mar regenerálódtam. 1966. szeptemberében a Fővárosi Szállítási Vállalatnál jelentkeztem exportcsomagoló mun Fásnak. Azóta is itt vagyok, s 1971 óta kiváló dolgozó.” A szerző tehát egyik brigád- tagként írta meg a Magyar- ország felfedezése sorozatban nagy tudással és felkészültséggel magát a brigádot Belül élt. Számít ez? Igen, de ebben az esetben többről van szó, Arról, hogy László- Bertcsik Sándor tud látni, érezni, jó megfigyelő, észreveszi az összefüggéseket és ami a leglényegesebb, az írás mestere. Ezzel a kötettel többet tudunk a magyar valóságról, teljesebb a világunk s nő bennünk az igényesség, a rutinos semmitmondás, kiagyaltság elutasítására. Sz. P. Kérdőjelek Terézia életében Csak dicsérni lehet Csák Gyula érdeklődését és érzékenységét, mellyel napjaink történelmét figyeli . és ábrázolja, s ami Terézia , cíipű • drámájának is éltető eleme. ■ Abban is biztosak lehetünk, hogy a darab nem ér véget a színházi előadással, vitáikat kavar, helyeslést és ellenérzést, s már . ezért is helyes volt. hogy a művelődési köz-: pont bérleti előadásai sorába iktatta. De amennyire egyértelmű a dráma közéleti fontossága, mondanivalójának, súlya, any- nyira vitatható a megoldás. A darab középpontjába állított Terézia szolgasorsa tulajdonképpen közömbös számunkra* ő akarta, hogy így alakuljon, élete, s egyedül rajta múlik, ha nem változtat rajta. így legföljebb szánnivaló. de semmiképp sem tragikus hős, aki Hamletként „kiszállna sorsa ellen’’, hisz azt sem értjük, miért szolgálja cselédként zsarnok bátyját, a bukott igazgatót, s miiért áldozza fel életét és boldogságát égy rögeszme kedvéért. Nem is ő a dráma igazi hőse, hanem bátyja. a hatalom mgszáUottja, a teljhatalmú igazgató, aki hat- elemi« ostobaságával és frázisaival csak vezető beosztásban hajlandó építeni a szocializmust Itt azonban újabb kérdőjelek állnak elénk. Mi a bűne. miért fogtak össze ellene a titokzatos kisváros .,hatalmasságai”, beleértve, az ügyészt is, aki már készíti is a vádiratot? S miféle ügyész ez, aki hite, meggyőződése és az igazság ellenében. 1974-ben — mert napjainkban játszódik a darab —' hamis vádakat' ko- hpd, s miféle „helyi hatalmasságok” követelik ezt.tőle? ,S mi lehet az a misztikus „központ”,- Kafka fordított kastélya, amelynek mindént megértő' és megbocsátó küldötte, feledve korábbi személyes sérelmeit is. átlát mindenén, s miután a bukott igazgató húga, akibe egyébként húsz éven át reménytelenül szerelmes volt. visszautasítja, magával viszi az igazgató gimnazista lányát, akit egyáltalán nem zavar, hogy az igazság bajnoka ió húsz évvel idősebb nála. Igaza van, mondhatnánk, amnia Vincit amar, vagyis a. M. Érdi Judit rajza szerelem mindent legyőz, dé itt nem erről van szá Ismételjük: csupa kérdőjel, nem a cselekményben, Hanem a jellemekben. Mert ennek a drámának nincs cselekménye. egy állapotra felel mindenki, hajlama és jelleme szerint,. tehát. a jellemek félreérthetetlen motivációja lenne a fontos. Enélkül az egész dráma a valóság fölött lebeg, s úgy tűnik, mintha a szerző előre megrajzolta volna a darab ábráját, vektorait, s azután keresett volna szereplőket a kész képlethez. Am így á hitelesség kerül gyanúba, emit a dramaturgiai egyenetlenség is növel, mart a második felvonás, egy tulajdon-' kiéppen .ió expozíció után megreked: a szereplők sorra megjelennek és elmondják tanáé teleiket. Á részletekben viszont sok finomság, lelemény van, s mindenképpen érdeme, hogy eleven, mai problémára irár nyitja a figyelmet. A Pécsi Nemzeti Színház élőadása egyértelműen kitűnő* messze túlnő a darab egyenetlenségein. Sík Ferenc rendezése valóban atmoszférát tud teremteni, amit Vata Emil pompás díszlete is segít: az angol reneszánsz drámákra emlékeztetőén ketté osztja a színpadot, hatalmas, vörös szőnyeggel letakart lépcső vezet a felső régiókba, ahol a mindenható igazgató tanyázik. A második felvonás dramaturgiai stagnálását viszont Sík Ferenc sem tudta áthidalni, az akta- és virágdobálás külsőségei sem mozdítják előbbi re a drámát. Az előadás központja Tímár Éva. aki meghatóan egyszerű eszközökkel próbálja elhitetni Terézia tragikumát. Az előadás igazi meglepetése azonban mégsem ő, hanem Szirtes Ádám, aki ha megjelenik. vibrál körülötte minden, s igazán nem lehet kétségünk. hogy csak félelmet és gyűlöletet kelt maga körül. A hangját halljuk, mielőtt megjelennék; telefonál, egv arrogáns hang dermeszti meg a színpadot és a nézőteret. De már tudjuk, hogy jelen van, sőt, csak ő van jelerr, lehengerlőén* ellenállhatatlanul. Szirtes felfogásában a bukott igazgató szinte démoni vonásokat kap, akinek a szocializmus csak a személyes hatalmat jelenti, s a hatalom nélkül] • összeomlik saját frázisai álaitt. , Kivételes színészi alakítás, s a darab érdeme, hogy lehetőséget adott erre a szerepre. De azért máit is javára írhatunk, elgondolkoztató aktualitását. ami sokkal több lehetőséget • kínált, mint amennyit Csák Gyula megvalósított belőle, Mert a darab mélyén egy igazi drgma rejtőzik, s a Terézia .sikerét elsősorban az a virtuális dráma jelenti, amit a néző hozzágondol. CSANYI LÁSZLÓ ÍIMELÜ 1974. március *
