Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

Tovább rosszabbodott Corvalán egészségi állapota Ezt hozta a hét a külpolitikában Így látta a hetet hírmagya­rázónk., Pálig József: Amikor a bécsi Ringen elő­ször megláttam, hitetlenked­tem: az egyetemmel szemben emelkedő, viszonylag szokvá­nyos irodaház lenne a tíz év alatt híressé vált és világmé­retű jelentőségre szert tett OPEC, az olajtermelő orszá­gok otthona? Méghozzá „társ­bérletben”, mert ugyanott van az egyik nagy ellenfél az amerikai Texaco olajtársaság irodája is... persze nem az elhelyezés a fontos, hanem amit — a bármily szerény kül­ső körülmények között — el­határoznak! A hét elején az olajexportáló országok minisz­tereinek bécsi alkudozásaira figyelt a világ. Előbb az emlí­tett OPEC döntött arról, hogy június 30-ig „befagyasztja” az olaj árát, vagyis nem emeli, sem nem csökkenti a — mond­juk így :— termelői irányárat, ami után a tőkés olajtársasá­gok adót. illetéket stb. fizet­nek. Ettől még a forgalomba hozott fűtőolaj, benzin stb. ára emelkedhet is. csökkenhet is aszerint, hogy hogyan ala­kul a kereslet és a kínálat az alaposan megbolydult nemzet­közi olajpiacon. Politikai szempontból izgal­masabb volt a bécsi tárgyalá­soknak a második része. Az arab olajtermelők küldöttei ta­lálkoztak a Hotel Imperial egy szalonjában, nekik azt a kér­dést kellett eldönteniük, hogy megtartsák-e, vagy feloldják az USA elleni embargó-határo­zatot, a szállítási tilalmat. Az Egyesült Államok viszonylag kevés arab olajat használ, de kétségtelenül enyhít az ameri­kai energiagondokon, ha ismét befutnak majd arab olajjal teli tartályhajók a keleti part kikötőibe. Két hónap múlva már bizonyára így lesz, hiszen hét ország Bécsben úgy dön­tött hogy azonnali hatállyal megszünteti az embargót. A hajók elindulhatnak az ame­rikai kikötők felé. A döntés politikai tartalma az, hogy hét arab ország ezzel kifejezte: az USA „erőfeszíté­sei” a közel-keleti béke szem­pontjából hasznosak és üdvöz­lendők, sőt jutalmazandók ... Irak kezdettől fogva szembe­száll; ezzel az állásponttal, nem is küldte el képviselőjét Bécsbe. Az arab olajexportá­lók értekezletén aztán Algéria is fenntartásokat hangoztatott, Líbia és Szíria pedig egyértel­műen elutasította az embargó feloldását. Maradtak a min­dig is amerikabarát országok (például Szaúd-Arábia), az ex­portban igen érdekelt sejksé­gek, emirátusok (például Ku- vait vagy Abu Dhabi) és Egyiptom, amelynek a helyze­te sajátos. A Sinai-félszigeten további izraeli visszavonulást egy újabb amerikai nyomás­tól vár Kairó, ezenkívül jelen­tős amerikai segítségre számít a Szuezi-csatoma újra üzem­be helyezéséhez csakúgy, mint egy új olajvezeték megépítésé­hez és általában a háború okozta károk helyreállításához. Az arab olajországok egy­ségfrontja ezzel többé-kevésbé felbomlott. Következményei az ENSZ április elején összeülő rendkívüli közgyűlésén éppúgy megmutatkozhatnak, mint a genfi közel-keleti békekonfe­rencia elhúzódásában. A dob- gok összefüggenek: nyilvánva­ló hogy Izrael mindezek lát­tán vonakodik visszavonulni a Golan-fennsíkról. A szíriai és izraeli csapatok szétválasztása ezért '/árat magára itt. 3őt, mert Izrael. had"e-°'rg állásai­nak szüntelen er*s'*-s-*n fára­dozik, szír részről igvekeztek ezt megakadályozni: az ered­mény immár tíz napja folyó, megújuló tűzpárbaj, amelyben nem egyszer páncélos-összetű­zésekre is sor kerül. Kissinger amerikai külügy­miniszter, aki korábbi terve szerint már ezen a héten ellá­togatott volna — immár ötöd­ször az októberi háború óta — a Közel-Keletre, moszkvai uta­zása utánra halasztotta újabb közvetítői kísérletét. A szovjet fővárosban hétfőn kezdi meg tárgyalásait. Ezt megelőzően sajtóértekezletet ^ártott Wa­shingtonban, és nagy nyoma­tékkai szólt a szovjet—ameri­kai kapcsolatok továbbfejlesz­tésének az egész világra kiható jelentőségéről. Ami a Közel- Keletet illeti, Kissinger megje­gyezte: „elkerülhetetlen, hogy egy ilyen fontos térségben ne legyen súrlódás az USA és a Szovjetunió politikája között". Hozzátette, hogy a „Közel-Ke­leten nem lehet tartós békét elérni a Szovjetunió ellenére, ezért az USA olyan együttmű­ködésre törekszik a Szovjet­unióval. amilyen mértékben ez lehetséges”. Kissinger sajtóértekezletén sok szó esett persze az atlanti vitáról is. Arról, hogy az Egye­sült Államokat elsősorban Franciaországgal, de leplezet- tebb formában más nyugat­európai szövetségesével is szembeállítja. Bizonyos fokig enyhült a feszült viszony az után, hogy Helmut Schmidt nyugatnémet pénzügyminiszter Washingtonban elvileg megál­lapodott arról: milyen arány­ban járul hozzá az NSZK kincstára a nyugatnémet földön állomásozó amerikai csapatok fenntartási költségeihez. Az új angol kormány külügyminisz­tere, Callaghan szintén „hűség- nyilatkozatot” tett Washington politikája mellett. Párizsban erre — legalábbis Jobert kül­ügyminiszter legújabb megnyi­latkozásai szerint — valame­lyest visszakoztak... A francia fővárosban egyéb­ként is niás gondok jelentkez­nek. Az egyik Pompidou egész­ségi állapotával kapcsolatos: csütörtökön rosszullét miatt a köztársasági elnök lemondott egy diplomáciai vacsorát, ami aztán újra tápot adott a kó­sza híreknek az államfő be­tegségéről. illetve már az utód­lás lehetőségeiről. Sokkal konk­rétabb gondot az uralkodó kö­röknek a szociális helyzet fe­szült volta okoz: súlyos sztráj­kok robbantak ki és bénították meg Párizs életét. S hadd idéz­zek itt — bizonyos magyará­zatul — néhány számot az egyik szakszervezet felmérésé­ből: a párizsi munkás heti 40 órai munkával havonta 974 frankot keres a bérskála alján, pedig egy cselédszoba bére „a tető alatt” 350 frank, 70 frank a gáz és villany, 369 frank a kosztja, 20 frank a közleke­désre kell, 150 frank a részle­tek törlesztésére, mert semmit egy összegben kifizetve nem tud megvenni magának, 1 frank 80 centime a napi cigaretta­adagja, 24 frank egy hónap­ban kell a napi vörös borára, és így tovább. Ezért fokozódik a francia dolgozók — bank- tisztviselők, metróvezetők, vagy az elektromos műveknél alkal­mazott szerelők — sztrájkmoz­galma. A kormány új gazda­ságpolitikai intézkedéseket ha­tározott el. de hozzátette: 1974. nehéz év lesz mindenképpen. Évente csaknem százezer el­hullott. illetve kényszervágásra kerülő állat után fizet kárté­rítést az Állami Biztosító a háztáji és a kisegítő gazdasá­goknak. Ennek alapján 1973- ban mintegy 83 millió forin­tot fizettek ki. A károk jelen­tős része a legeltetési idény­ben következik be. Az állatok kihajtásának hasznossága vi­tathatatlan, kockázata azon­ban az. hogy a legelőn köny- nyebben éri betegség, baleset az állatokat Az Állami Biztosító a foko­zott veszély miatt vezette be a legeltetési biztosítást. Ennek alapján az elmúlt években 100 millió forintot fizettek ki kár­térítésként Újdonság ebben a biztosítási formában az, hogy Az argentin fővárosba érke­ző chileiek arról számolnak be, hogy a chilei junta által a Dawson-szigeti koncentrációs táborban fogva tartott Luis Corvalán • egészségi állapota tovább rosszabbodik. A zord éghajlati viszonyok, a Dél-Amerikában beköszöntő ősszel kapcsolatos hirtelen le­hűlés. az orvosi segítség hiá­nya, a kényszermunka, az er­kölcsi és fizikai megalázás amely a chilei katonai junta bűntetteit vizsgálja, szomba­ton további tanúkat hallga­tott meg. Bolíviai, uruguayi, chilei és szovjet állampolgá­rok nyilatkoznak a junta poli­tikai foglyokkal és a menekül­1974-ben — a szarvasmarha értékének emelkedését követ­ve — változik a ‘kényszervá­gott állatok kártalanítási rend­szere; az új feltételek szerint azonos díj mellett kedvezőbb a kényszervágott állatokra fo­lyósítandó kártérítés. (MTI) Szovjet helikopter A kínai hatóságok foglyul ejtették annak a szovjet határ­őrség szolgálatában álló heli­kopternek a legénységét, amely — mint szerdán a TASZSZ nyomán jelentettük — március 14-én az altáji határterület Be- lesitől délre fekvő körzetébe indult egy súlyosan beteg ka­tonáért, de útközben a rossz időjárás miatt eltévedt, és miután üzemanyagkészlete el- fof'ott, kényszerleszállást haj­tott végre a Kínai Népköztár­saság területén. A kínai ható­ságok a helikoptert is lefog­lalták. Mindezt a kínai kül­ügyminisztériumnak az a jegy­zéke közli, amelyet szombaton annyira súlyosbította a Chilei Kommunista Párt főtitkárának krónikus hallószervi megbete­gedéseit, hogy fél fülére meg- süketült, sőt hallóképességének teljes elvesztése fenyegeti. Corvalán ezenkívül tüdő- és szívműködésbeli zavarokkal küszködik, a koncentrációs tá­borban mindazonáltal megta­gadják tőle az elengedhetetle­nül szükséges orvosi kezelést tekkel szemben tanúsított bá­násmódjáról. A szombati ülésen Sergio Insunza. a népi egység kor­mányának emigrációban élő igazságügyminisztere szakér­tőként értékelte a tanúvallo­másokat. Pham Van Bach, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb bíróságának elnöke, a vizsgálóbizottság nemzetkö­zi tekintélyű tagja kijelentet­te: a dokumentumok előzetes tanulmányozása alapján úgy véli, hogy a chilei .katonai uralkodó csoportok- súlyosan megszegték a nemzetközi jog alapvető normáit, amikor a külföldi követségekre mene­külteket gyakran a missziók területére behatolva fogták el. Péntek este közleményt hozz tak nyilvánosságra arról a ta­lálkozóról. amely Kekkonen köztársasági elnök és a nem­zetközi bizottság elnöksége, il­letve chilei személyiségek kö­zött zajlott le. Vendégeihez in­tézett beszédében Kekkonen biztosította a chilei nép kép­viselőit arról, hogy Finnország minden támogatást megad ah­hoz a Chilében folyó harchoz, amely a demokrácia helyreál­lítására irányúi. A találkozón rhegjeient Hortensia Busái de Allende, a meggyilkolt elnök özvegye és Volodia Teitelboím, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja is. — kínai jegyzék adtak át Pekingben Tolsztyi- kov szovjet nagykövetnek. A kínai külügyminisztérium jegyzéke figyelmen kívül hagy­ja a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövetének a március 15-én átadott szovjet nyilatkozatban foglalt kérését, hogy a kínai hatóságok tegye­nek intézkedéseket a személy­zet és a helikopter haladékta­lan hazajuttatására. Ennek nyilvánvaló ürügyeként azt ál­lítja, hogy ,,a helikoptert kém­kedni. küldték Kínába”, sőt odáig megy. hogy a Szovjet­uniót „Kína szuverenitásának semmibe vételével” vádolja meg. Második a magyar kardcsapal Űj adatok Nagy érdeklődéssel kísért tudományos előadáson számol­tak be a Jupiter-kutatás leg­újabb eredményeiről az ELTE csillagászati tanszékén a kö­zelmúltban megrendezett or­szágos csillagászati szeminá­riumon. A földi obszervatóriu­mok által, a műholdak segít­ségével összegyűjtött adatok alapján Szécsényi-Nagy Gá­bor, az MTA csillagvizsgáló in­tézetének tudományos munka­társa elmondotta: — A legújabb mérések sze­rint naprendszerünk . legna­gyobb bolygóján, a Jupiteren® légkör átlagos hőmérséklete mínusz 113 Celsius fok. Hőin- gadozáet a bolygó egész tó­színén tapasztaltak, de az az eltérés — egyetlen helyet ki­véve — sehol atm haladja meg a 15 Celsius fokot A Jupiter legmelegebb pontjának az úgynevezett vörös folt bi­zonyult. amely az eddigi ta­pasztalataik szerint dudomze- rűen kiemelkedik • bolygó légkör óh ŐL ... r-----ü- - ^ a Jupiterről Meglepetéssel tapasztalták a csillagászok azt is, hogy a Ju­piter rejtélyes belső energia- tartalékokkal rendelkezik: két és félszer annyi energiát sugá­roz ki. mint amennyit a Nap sugárzásából felvesz. Ez a je­lenség még magyarázatra vár. — Először sikerült a csilla­gászoknak kimutatniuk azt — mondotta — hogy a Jupiter légkörében aE eddig feltétéle­zett héliumon kívül eutérium és a szén 13-as izotópja is vi­szonylag nagy gyakorisággal fordul elő. A bolygó mellett december 3-án eűhaladt Pioneer 10 űr­szonda 336 felvételt továbbí­tott földünkre a bolygóról és 10-et a Jupiter holdjairól. Az űrszonda csaknem két hétig tartózkodott a Jupiter közelé­ben, s ez alatt segítségével annyi adatot sikerült össze­gyűjteni. hogy azokkal 60 da­rab ezer oldalas könyvet le­hetne megtölteni. Az új ada­tok elemzését már megkezdték • kutatók. Varsóban pénteken a késő esti órákban befejeződtek a „Wolodyjowski kardjáért” nemzetközi kardcsapat verseny küzdelmei. A magyar váloga­tott a hátralevő mérkőzéseiig 9:7-re győzött Lengyelország „A” válogatottja ellen, majd 13:3-ra verte Olaszországot. Így a magyar válogatott a máso­dik helyet szerezte meg. Végeredmény: 1. Szovjetunió 6 győzelem 2. Magyarország 5 gy. 3. Lengyelország „A” 4 gy. 4. Lengyelország „B” 3 gy. • 5. Bulgária 2 gy. 6. NSZK 1 gy. 7. Olaszország győzelem nélkül. A szombat reggeli Trybuna Ludu értékeléséből: „A világ­bajnok magyar válogatott tag­jai közül csak Hammang in­dult a versenyben. Nem ő volt a magyar válogatott legerő­sebb tagja. hanem a balkezes Gedővári, akire nagy jövő * vár”. (MTI) Interszputnyik-tanácskozás Az Interszputnyik nemzetkö­zi űrtávközlési szervezet taná­csa március 26-tól 30-ig Buda­pesten tartja 3. ülését. Az ér­tekezleten a postaügyi minisz­terhelyettesek vezetésével va­lamennyi tagország küldöttsé­ge részt vesz. Az ülés napirendjén a szer- veizet működéséhez szükséges jogi okiratok kidolgozása. a szervezet 1974—75. évi munka­terve. valamint a gazdasági te­vékenység ellenőrzésére hiva­tott revíziós bizottság létreho­zása szerepel. Az ütésen részt vevő küldöttségek tájékozta­tást adnak arról is, hogy az egyes onszágokijan hogyan fo­lyik az Interszputnyik rend­szer műszaki bázisának. az űrtávközlés földi állomásainak tervezése és építése. Kedvezőbb állatbiztosítás A Helsinkiben tanácskozó nemzetközi bizottság,

Next

/
Thumbnails
Contents