Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

Szilárd alapokon Négy nagy jelentőségű elő­terjesztést vitatott meg és fo­gadott el a párt Központi Bi­zottsága 1974. március 19—20-i ülése. A folyamatos és felelős politikai munkálkodás újabb állomását tükrözi az ülésről ki­adott közlemény, amelyet ala­pok — így lapunk is — már­cius 22-i számukban közöltek. Az időszerű nemzetközi kérdé­sekről szóló tájékoztató, a mun­kásosztály helyzetét összegező jelentés, a közművelődés álla­potát és fejlesztésének felada­tait taglaló előterjesztés, a párt kongresszusának összehívására vonatkozó javaslat külön-külön is, s együttesen még inkább azt bizonyítja, hogy a párt politikája szilárd alapokon nyugszik, népünk túlnyomó többségének támogatását élve­zi, a X. kongresszus határoza­tainak végrehajtása jelentős eredményekkel járt. A nemzetközi helyzet átfogó jellemzőinek áttekintése, né­hány konkrét kérdés részletes elemzése nyomán joggal álla­pította meg a Központi Bizott­ság, hogy „a nemzetközi hely­zetben általános fordulat megy végbe a feszültség csökkenésé­nek irányában”. A párt és a kormány nemzetközi tevékeny­ségét az aktivitás jellemzi, a szoros együttműködés a Szov­jetunióval, a többi szövetséges szocialista országgal, s tovább­ra is részesei vagyunk minden olyan akciónak, amely a szo­cializmus, a haladás, a béke ügyét szolgálja. Így a többi kö­zött támogatjuk az el nem kö­telezett országok kezdeménye­zését az ENSZ soron kívüli közgyűlésének összehívására, s ott az energiahordozók, a nyersanyagok, a gazdasági fej­lődés általános problémáinak tanulmányozására. Társadalmunk vezető osztá­lyának, a munkásosztály hely­zetével hosszú időre utat mu­tató módon foglalkozott 1958. . október 16-i ülésén a párt Központi Bizottsága. Az akkor hozott határozatok végrehajtá­sának eredményeire építve, gyengéiből okulva, a mostani állásfoglalás további új teen­dőkkel gazdagítja e rendkívül fontos feladatcsoportot. 1973. decemberében csupán a szo­cialista iparban 1 277 000 mun­kás dolgozott, s társadalmunk számbelileg is legnagyobb osz­tálya nemcsak a nemzeti jö­vedelem előállításának döntő tényezője, hanem a társadalmi haladás irányát meghatározó erő is. Ezen belül a legszilár­dabb mag a nagyüzemi mun­kásság, mely fegyelmezettségé­vel, szervezettségével, áldozat­vállalásával napról napra bi­zonyítja osztályöntudatát. Felvetődhet az olvasóban a kérdés, vajon új. a korábbiak­tól eltérő elvek, követelmények megfogalmazására volt szük­ség? A Központi Bizottság, az egész párt nemes kötelezettsé­gének érzi, hogy folyamatosan elemezze a munkásosztály hely­zetét, számba vegye a végbe­ment fejlődést, a bekövetkezett változásokat, s ezek alapján természetesen a mindenkori teendőket is meghatározza. A munkásosztály céljainak meg­valósulása, a szocializmus eredményes építése teendő-so­rok összegeződése, s azon be­lül nemcsak sikerek, hanem át­meneti feszültségek szintén te­remtődnek. Az ellentmondások feloldása magába foglalja a már végrehajtott központi bér­emelést éppúgy, mint a szak­mai bérek országos táblázatá­nak jövőbeni alkalmazását, s persze, szerteágazó politikai feladatokat. Ez utóbb említettek, de je­lentőségükben az élen állók között olyanokat említhetünk, mint például a munkások ará­nyának javítása a pártban, a közéleti tapasztalatokkal ren­delkező munkások vezetői tiszt­ségekbe kerülése, azon intéz­kedési rendszer kialakítása, melynek eredményeként foko­zatosan növekedhet a munká­sok politikai szerepe a társa­dalom mindennapi életében. A termelési folyamatok bonyolul­tabbá válnak, változik techni­kai, technológiai alapjuk,,deez még csak átmenetileg Sein lfo- mályosítja el a legfontosabbat, a munkát végző ember szere­pét. Közülük is elsősorban a munkásokét, akiknek helytál­lása legfontosabb biztosítéka gazdasági, társadalmi fejlődé­Ma fejeződik be a zenetanárok II. országos zongorayersenye Három napig jelentős zenei esemény színhelye Szekszárd, ahoi ezúttal másodszor ren­dezték meg a zenetanárok II. országos zongoraversenyét, amelyen az ország minden ré­széből 32 zenetanár vesz részt. Az elődöntő versenyei pénte­ken egész nnp folytak a mű­velődési központ márványter­mében. ahol szombaton a III., illetve p. IV. versenyműsorral folytatódott az elődöntő. Ma délelőtt 9 órakor kezdik műsorukat a döntő résztvevői, m^jd délután 5 órakor dr. Gyugyi János, a megyei ta­nács elnökhelyettese és Forrai Miklós, a Liszt Ferenc Társa­ság főtitkára adja át a díjakat. A Liszt Társaság különdíját az a versenyző kapja, aki a versenyben elért helyezésétől függetlenül a legszebben ját­szotta Liszt Ferenc valamelyik művét . Az első nap versenyprog­ramja után a zsűri tagjai, Sze­gedi Ernő, Antal István és Lantos István zongoraművé­szek megállapíthatták, hogy a versenyt rendkívül magas színvonal jellemzi. Forradalmi ifjúsági napok Dombóváron Úttörők kulturális seregszemléje A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatán belül ma a dombóvári fiatalok több helyen emlékeznek meg az 1848-as szabadságharcról, az 1919-es Tanácsköztársaságról és a KISZ újjáalakulásának évfordulójáról. Reggel 6 óra 10 perckor startol az első négyfős kerék­páros csapat a 30 kilométer hosszú útra. melynek során Dombóvár ég Abaliget között öt állomáson, elméleti és gya­korlati versenyeken bizonyít­ják ' felkészv.lt ;é-ükét. Vála­szolniuk k;ll általános politi­kai kérdésekre, beszélniük kell a negyvennyolcas szabadság­harc és a Tanácsköztársaság történetéről. A nagyszabású versenyen 162 munkásfiatal, illetve úttörő vesz részt. Míg a versenyzők a kilomé­tereket hagyják maguk mögött, a vasutas művelődési házban a három napja folyó városi asztalitenisz-bajnokság döntői, re kerül sor. Délután két órá­tól ugyanitt a város üzemei­ből verbuválódott húsz csapat szellemi vetélkedőjének dön­tőjét rendezik meg. Délután négy órakor kerül sor az út­törők kulturális seregszemléjé­re. melyen majd félezer vörös nyakkendős dombóvári fiatal vesz részt. Bünknek, a szocialista építő­munkának. Erős szálakkal kötődik e té­makörhöz is mindaz, amit — a napirend harmadik pontjaként — a közművelődés helyzetét áttekintve foglal, határozatba a párt Központi Bizottsága, mert mint azt a közleményben ol­vashatjuk, „a művelődés köz- popti kérdése: a munkásság műveltségének színvonala”. Aligha . szükséges részletezni azokat a változásokát, ame­lyek mind a munkásság, mind a /ársadalom más rétegeiben végbementek, s amelvek ered­ményeként népünk műveltsége jelentősen gyarapodott. Ennek igazolására a tények sorát em­lítheti bárki a maga .szűkebb környezetéből, de e* nem fed­heti el senki előtt azt. hogy a közművelődés elmarad a szo­cialista építőmunka mai köve­telményei .11, s tegyük hangsú­lyossá: a lehetőségektől. Ne tagadjuk: a termelésben, a társadalom dologi javainak gazdagításában egyszerűbbek, könnyebben megíoghatóak a feladatok, mint a tudat for­málásában. a szocialista élet- szemlélet és magatartás kiala­kításában. Ám ezt a nehezebb utat sem lehet el-, vagy meg­kerülni, hiszen végső soron ez vezet a gazdasági növekedés forrásainak gyarapításához is. A teendők súlyát, a kérdés össztársadalmi jelentőségét fe­jezi ki a Központi Bizottság­nak az az állásfoglalása, hogy — több más mellett — ki kell dolgozni a közművelődés táv­lati fejlesztési tervét, a műve­lődéspolitikai célok megvalósí­tását nagyobb gazdasági, anya­gi eszközökkel szükséges támo­gatni, s hogy kerüljön sor köz­művelődési törvény megalko­tására. Ahogy a mun^<jg*tóly helyzetének javításával, úgy \ közművelődés továbbfej} esz te,­sévtíUm egyik, vagy pártszervnek, pártszervezet­nek, gazdasági, .társadalmi, igazgatási intézménynek kell foglalkoznia, hanem • minden­kinek. aki cselekvésre illeté­kes, képes. A társadalmi mére­tű aktivitás nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a Köz­ponti Bizottság határozatában foglaltak — mindkét témakör­ben — ne csak megvalósulja­nak. hanem minél tökéleteseb­ben, minél maradéktalanabbul öltsenek testét a gyakorlat­ban, a mindennapi életben. Minden bizonnyal nagy ösz­tönzést ad ennek az aktivitás­nak a kibontakoztatásához az a döntés, hogy a párt soron le­vő, XI. kongresszusát 1975. márciusában tartják meg. A párt kongresszusának összehí­vása. a párt úi programnyilat­kozatának kidolgozása érthető­en az egész társadalom számá­ra nagy jelentőségű esemény, s ugyanakkor nagy feladatok foglalata is. Harcokban edzett, erős párt vezetésével, egv vilá­gos, változatlan politika, a népgazdaság tervszerű, ará­nyos fejlesztésének eredmé­nyeire támaszkodva gyürkőz- hetünk neki e teendőknek. Nagyok, nehezek a felada­tok. a terhet csak az érzi inat szaki tónak, aki nem látja, nem fedezi föl aiz erőfeszítés célját. E fölismerésben ad lé­nyeges segítséget a Központi Bizottság mostani ülése, hűen követve azt a lenini megálla­pítást. hogv a ..marxizmus élő lelke: a konkrét helyzet konk­rét elemzése.” Az ülésen ho­zott határozatok, a munkás- osztály helyzetének javítását, a közművelődés továbbfejlesz­téséi szolgáló intézkedések, a hatékonyabb gyakorlati mun­ka érdekében az egyes vezető tisztségekben végrehajtott ká­der-átcsoportosítás szorosan il­leszkednek a párt több. mint tizenhét esztendeje , töretlen politikájához, a szilárd alapo­kon erősítik és mr- i dk a szocializmus nemzetet befoga­dó építményét. Felvételi felhívás Az MSZMP Tolna megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága felvételt hirdet az esti egyetem 1974/75-ös tanévére. AZ OKTATÁS A. KŐVETKEZŐ TAGOZATOKON INDUL: I.: A hároméves általános tagozaton, ahol a hallgatók az első évben filozófiát, a második évben politikai gazdaságtant, c harmadik'évben nemzetközi és magyar munkásmozgalom-történe tét tanulnak. .... A három év eredményes elvégzése után a 1083/1957. (XI. 21.) sz. Korm. rendelet alapján a hallgatók végbizonyítványt kapnak A hároméves általános tagozatra felvételt nyerhetnek ázol akik — középiskolai végzettségnek megfelelő, vagy ennél maga sabb iskolai Végzettséggel, — 5 hónapos pártiskolával, marxizmus—leninizmus esti kö­zépiskolával, vagy ennek megfelelő politikai képzettséggel ren­delkeznek, . — más iskolának nem hallgatói, és tanulmányuk megkezdésé: engedélyező munkaadói, pártszervezeti és orvosi javaslattal ren delkeznek, — sikeres felvételi vizsgát tesznek. A felvételi vizsga ké: részbői áll, Írásbeli és szóbeli vizsgából, ’ A felvételi vizsga követelménye a marxizmus—leninizmus est középiskola anyagának ismerete. Ti. A kétéves szakosított tagozaton a marxizmus egy-egy szak­ágát' tanulmányozzák a hallgatók. A második év végén állam­vizsgát tesznek a tanulmányozott tárgyból. A marxizmus másik két ágából az államvizsgára a kiegészítő szakon készülnek fel a hallgatók. A hátralévő két államvizsgát két éven belül (évenként egyet) kell letenni. Az a hallgató, aki a marxizmus mindhárom agából államvizsgát tesz, a 1-7/1963. (VII. 2.) sz. Korm. rendele alapján főiskolai végzettségnek megfelelő oklevelet kap. A KÉTÉVES SZAKOSÍTOTT TAGOZATON A KÖVETKEZŐ SZAKOK INDULNAK: 1. Etika 2. Politikai gazdaságtan 3. Magyar munkásmozgalom-történet. A kétéves szakosított tagozat hallgatói lehetnek azok, akik: — elvégezték az esti egyetem hároméves tagozatát, vagy az egyéves pártiskolát, és azok, akik ennek megfelelő előképzettség gél rendelkeznek, — más iskolának nem hallgatói, és tanulmányuk megkezdő sét engedélyező munkaadói, pártszervezeti és orvosi javaslattal rendelkeznek, — sikeres felvételi vizsgát tesznek. A felvételi vizsga két részből áll, írásbeli és szóbeli vizsgából. A felvételi vizsga követelménye az esti egyetem hároméves tagozat anyagának ismerete. Ili. A szakosított tagozatot végzetnek részére speciális kollé- gWráöt^WicKttíhkSrt.nsc'jílsn* í. magyar munkásmozgalomból, (azoknak, akik a nemzetközi munkásmozgalom történetéből államvizsgáztak), .2. szökétkezetpolitikából, tsviutr. t»«-:,. . A speciális kollégiumra jelentkezhetnek azok, akik: — az esti egyetem szakosított tagozatát elvégezték, — és; tanulmányuk megkezdését engedélyező munkaadói, pártszervezeti -ék orvosi javaslattal rendelkeznek, — A jelentkezőket felvételi elbeszélgetés alapján vesszük fel. Artpnulmányi idő egy év. A tanfolyam elvégzéséről a hallgatók bizonyítványt kapnak A tanulmányi idő az esti egyetem általános és szakosított tagozatán, valqmint a speciális kollégiumon 10 hónap. Mindhárom tagozat hallgatói hetente egy alkalommal három­órás kötelező .foglalkozáson vesznek részt. VIZSGAREND; ^HÁROMÉVES ALTALANOS TAGOZATON: —negyedéves beszámoló (I. és III. negyedévi), — félévi •kollokvium, — évvégi szigorlat. A KÉTÉVES SZAKOSÍTOTT TAGOZATON: — három félévi kollokvium, — a negyedik félévben államvizsga. Azok a h-" ■ ok:k nem kívánnak a választott szakból államvizsgáz' atot tehetnek, ás a szak elvégzéséről bizonyítványt ke A HALLGATOK TANDÍJAT FIZETNEK: — a hároméves tagozaton évi 170 Ft-ot, — a szakosított tagozaton évi 250 Ft-ot. A befizetés csekken történik két részletben: az cl, riszt a beiratkozásig, a másodikat az első félévi vizsgáig| kell belizetni. A speciális kollégium tandíja 170 Ft. ,A hároméves és a szakosított tagozatokra felvett hallgatókat a munkaügyi miniszter 15/1967. (XI. 18.) Mü. M. rendelet 13 §. 2. bekezdése alapján tanévenként 21 munkanap tanulmányi sza­badság illeti meg. A szakosított tagozat hallgatói a fenti rende­let 5. §. 2. .bekezdése alapján államvizsgánként még 7 munka­nap tanulmányi szabadság igénybevételére is jogosultak (meg- elent <J, Magyar Közlöny 1967. nov. 18-i számában). A felvételhez szükséges kérdőív beszerezhető a járási-városi pártbizottságokon. A jelentkezők a kérdőívvel együtt megkapják a felvételi vizsgához szükséges útmutatókat. A kitöltött és a meg­felelő javaslatokkal elfatott kérdőívet, 2 db 6x4-es fényképet és önéletrajzot május 4-ig kell eljuttatni az illetékes járási-városi pártbizottságokra. A kérdőívet írógéppel, vagy nyomtatott betű­vel kérjük kitölteni! A később érkezett jelentkezéseket nem tudjuk figyelembe venni. A hároméves általános tagozatnak minden járási szék­helyen kihelyezett osztályai vannak, a kétéves szakosított és a speciális tagozat-csak Szekszárdon indít osztályokat, de ezekre togozatokrd az egész megye területéről lehet jelentkezni. A meghirdetett szakokra pártonkívüliek is kérhetik a felvé­telüket. A felvételi .vizsgára május 15—25-e között kerül sor, melynek pontos időpontjáról a jelentkezőket külön értesítjük.-A felvételi vizsga eredményéről a jelentkezők június végéig értesítést kapnak, MSZMP Tolna megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents