Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-20 / 66. szám
A CDU szövetségi bizottságának. tehát a párt úgynevezett kis pártkongresszusának, továbbá a CDÜ—CSÜ bundes- tagbeli -frakciójának hétfőit és kedden, provokációs módon Nyugat-Berlinben megrendezett ülése v?tággal győzelmi hangulatban folyt le. A CDÜ— CSU vezetői a náft hamburgi, majd R?jna-Pfalz-i előretörése után szemínel láthatólag meg vannak róla győződve, hogy az 1976-ban esedékes országos választásokon vagy abszolút győzelmet aratnak, vagy legalábbis közel lesznek az abszolút többséghez. A keddre meghirdetet^ sajtóértekezletet Karl Carstens, a bundestag-frakcló elnöke re. kedtsége miatt nem tudta megtartani, helyette báró Richard Weizsäcker, a frakció elnökhelyettese ismertette a frakció ülés határozatait Az elnökhelyettes szerint a CDU még ezen a héten határoz arról, az alkotmánybírósághoz forduljon-e amiatt, hogy az NDK állandó NSZK- beli képviselőjét a kancellári hivatalnál akkreditálják. Az egész kétnapos megbeszélés-sorozat provokatív jellegét aláhúzta Peter Lorenznek. a nyugat-berlini CDU elnökének az a javaslata hogy a most következő, úgynevezett következmény-szerződéseket a Szovjetunióval is, az NDK-Val is, egyszerre, „mint csomagot” ratifikálják, s így biztosítsák, hogy Nyugat-Berlint okvetlenül valamennyi szerződésbe bevonják. Lorenz ezenkívül azt követelte, hogy az NSZK állandó NDK-beli képviseletében legalább egy nyugat-berlini illetékességű személy legyen. Megkezdődött Olaszországban a május 12-1 népszavazás kampánya. A népszavazás arról dö nt. hogy fenntartsák-c a polgári válás néháhy éve bevezetett Intézményét. A képen: „A népszavazáson „nem”et mondunk” feliratú plakát. A Vietnamokonfér éneidtől — máig ' Valahol Dél-Vietnam egyik felszabadított körzetében a közelmúltban a felszabadító hadsereg legkiválóbb parancsnokai és hősei, vagy 200-an találkoztak, tanácskoztak. Ott volt Huynh Than Phat, az ideiglenes forradalmi kormány elnöke is, aki arra figyelmeztetett, hogy a súlyosbodó helyzet miatt a szabadsághatcosok éberségének egy pillanatra sem szabad lankadnia. A fi- gyelmgiteiés jogos, mert most, több mint egy évvel a párizsi megállapodás aláírása óta. a Dél-Vietnamból érkező jelentések a feszültség fokozódásáról tanúskodnak. A DIFK és a saigoni rezsim képviselőinek Párizs környéki tárgyalásai egyhelyben topognak, a több ízben — saigoni részről — megszakított, majd felújított fogolycsere csak nagyon lassan halad. Éppen a legutóbbi Párizs környéki tárgyaláson utalt erre Dinh Ba Thi nagykövet, a DÍFK- küldöttség ideiglenes Vezetője, kijelentve, hogy a saigoni rezsim minden ürügyet megragad a börtönökben, koncentrációs táborokban sínylődök szabadon bocsátásának elodázására. A fogolycsere lassítása azonban csak egyik példája Saigon hátráltató manővereinek. Mindez párosul az állandó tűzszünetsértő, területrabló akciókkal. Sut, a saigoni légierő gyakorta használja fel kémtevékenységre, katonai akcióra a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság szárháta fenntartott légifolyosókat. Nem szűntek meg, ellenkezőleg, erősödték Saigon „tisztogató hadműveletei”. „Lám Son 174” — ez volt a fedőneve annak az akciónak, amelynek során az elmúlt két hónapban a saigoni fegyveres erők Quang Da tartományban 130 községet és falvat tettek a föld színével egyenlővé, megöltek több száz polgári lakost,1 több száz hektárnyi területen megsemmisítették d termést éS több tamillá plász. ternyi értéket raboltak el a lakosságtól. Természetes — Dél-Viet- namról lévén szó — ez a, „tisztogató hadművelet” része unnák a „különleges pacifikálást terv”-nek amelynek részleteit amerikai tanácsadók dolgozták ki. Amerikai tanácsadók, akiknek az egyezmények értelmében távozniuk kellett volna az országból. Maradtak, sőt létszámuk az utóbbi időben csak nőtt. Ézek a tanácsadók, küldöttségekbe szerveződve, valamint amerikai tisztek, néha tábornokok, személyesen is felkeresték Quang Da tartomány több helységét, és megfelelő utasításokkal, „tanácsokkal” látták el a saigoni parancsnokokat. Mindez tehát azt mutatja, hogy Saigon, az Egyesült Alldmok támogatásával, semmibe veszi, súlyosan megsérti a párizsi egyezményeket, valamint a nemzetközi Vietnam-konfe. rencia ezeket megerősítő záróokmányát. Erre figyelmeztetett a VDK, illetve a DIFK külügyminisztériuma a nemzetközi Vietnam-konferen- cia egyéves évfordulóján, március 2-án, amikor em. lékiratot intézett az aláíró országok külügyminisztériumához, így hazánkéhoz is. Mindkét jegyzék a kialakult súlyos helyzet fő okát ibban látja, hogy az Egyesült Államok nem szüntette be beavatkozását a vietnami belügyekbe, és bátorítja Sdigont az egyezmények megsértésére. A DIFK jegyzéke a többi között így fogalmaz: „A DIFK és a VDK kormánya szünet nélkül betartják kötelezettségeiket és szilár. dán harcolnak azért, hogy az USA kormánya és a saigoni adminisztráció ugyanezt tegyék ... Ennek az ellenkezője történt az USA kormánya és a saigoni adminisztráció részéről, amelyek kezdettől fogva cinikusan és rendszeresen megszegték a megállapodást." A VDK jegyzéke így emlékeztet az aláírás óta történtekre: „Az Egyesült Államok, a háború folytatása eStkötéként a saigoni rezsim konszolidálására törekszik, s e célból komoly katonai támogatást nyújt ennek a rezsimnek... Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy megszüntesse Dél-Vietnamban a két ad- minisztráeiót, a két hadsereget, a két fél ellenőrzése alatt álló zónákét, s ily módon rákényszerítse Dél- Viettiamra az amerikai neo- kolonializmust, véglegesítse Vietnam kettéosztöttságát”. HáiáüK, mint a nemzetközi Vietnam-konferencia záróokmányának aláírója, mint a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság egyik tágja, mindenkor sík- raszállt az igazságos vietna. mi békerendezés mellett, á párizsi egyezmények végrehajtásáért. Ezt az álláspontot ina is következetesen vallja és munkálkodik megvalósításán. Meggyőződése, hogy a vietnami béke fenntartása, a feszültség enyhítése Dél-Vietnamban az egész világ érdekeit szolgálja. ^ ZALAI ISTVÁN Az olajembargó feloldásának amerikai visszhangja A washingtoni Fehér Házban és a külügyminisztériumban tulajdonképpen még nem volt 'hivatalos visszhangja annak. hogy hét kőolajtermelő arab ország — Egyiptom, Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Abu Dhabi, Katar és Algéria — bécsi tanácskozásán az Egyesült Államokkal szemben öt hónapja foganatosított olaj- szállítási tilalom azonnali feloldását határozta el. Nixon elnök szigorúan megtiltotta minisztereinek, hogy nyilatkozzanak a hét arab ország olaj embargójának hétfőn bejelentett feltételes feloldásáról. mindaddig, amíg ő maga nem foglalt hivatalosan állást az ügyben. A Fehér Ház állítólag még „hivatalos tájékoztatásra” vár. A Fehér Ház szokatlan „szájko6ár”-rendeletét tapasztalt megfigyelők azonban elsősorban belpolitikai okokkal magyarázzák: kézenfekvőnek tekintik, hogy az elnök magának tartja fenn a „jó hír” méltatását a7 amerikai közvélemény előtt. Az elnök a bejelentéssel — mint eddigi sorozatos nyilvános szereplésein — azt kívánja demonstrálni, hogy az ellene folyó alkotmányos vádemelési vizsgálat és a ItthonA Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 55. évfordulójára a Zrínyi Katonai Kiadó miniatűr könyvet jelentet mega proletárdiktatúra hadseregének katonai tevékenységéről. Provokáció a NEFB magyar és lengyel tagozata ellen Saigonból érkező jelentések szerint a Thieu-rezsim napok óta körmönfont és rendkívül agresszív propagandahadjárá- tot folytát a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány, a népi felszabadító erők, továbbá a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság magyar és lengyel tagozata ellen, s e hadjáratot a párizsi megállapodás aláírása óta példátlanul kegyetlen provokációkkal indította el. A nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban erősödnek az aggályok, hogv a saigoni adminisztráció által kialakított légkörben a NEFB képes lesz-e a párizsi egyezményben előírt módon e kivizsgálási kérelmekkel kapcsolatos feladatait elvégezni, s ha ez a légkör fennmarad, ilA CDU tanácskozása Nyugat-Berlinben dósát sürgető felhívások ellenére „ufa a helyzetnek” és „nincs rejtegetnivalója” az amerikai közvélemény előtt. Ami az olajembargó feloldását illeti, a nagy amerikai olajTnonopóliumok vezetői eleve figyelmeztetik a közvéleményt, hogy ne számítson az üzemanyaghiány gyors 'és teljes megszűnésére, s egyúttal hangsúlyozzák, hogy „elkerülhetetlen” az olajtermékek árának további emelkedése. Amerikai diplomáciai körökben máris megelégedéssel nyugtázták az arab döntést, bár hangsúlyozták, hogy annak hatása nem . fog azonnal mutatkozni, s hatékonysága nagymértékben attól is függ, hogy a szóban forgó arab államok a múlt év szeptemberéhez képest milyen mértékben növelik olajkitermelésüket. A világ egyik legnagyobb olajtársaságának számító Exxon Corporation szóvivője, aki szintén nagy örömmel nyugtázta az embargó feloldását, ugyanakkor rámutatott, hogv az arab olajszállítmányok felújítása nem -tudja te jes mértékben megszüntetni az Egyesült Államokban mutatkozó energiahiányt. ÜmjflÉ letve a szervezett propaganda- kampány tovább folytatódik, a NEFB egyáltalán képes-e az egyezményben meghatározott tevékenységét ellátni. Mint rámutatnak, ez a kampány szervesén beilleszkedik a saigöhi adminisztrációnak abba a tevékenységébe, amelyet az egyeíméhy aláírása óta folytat, és amely arra irányul, hogy megakadályozza a párizsi egyezmény politikai és katonai rendelkezéseinek végrehajtását, a két dél-viítnami fél közös katonai bizottsága helyi szerveinek kiépülését, s ezzel lehetetlenné tegye a NEFB helyi szerveinek tevékenységét. (MTI) BUDAPEST A MÉM-ben Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes ve. zetésévei $j&t tartott a FAO magyar ’srcmaeti bizottsága. Megvitatta az 1974. évi programot. A nemzeti bizottság számára az idei év jelentősnek ígérkezik; szeptember 2—12. között hazánkban, — Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen — nemzetközi szövetkezetfejlesztési konferenciára kerül sör, amelyet a FAO, a nemzetközi szövetkezetfejlesztési bizottság (COPAC) és a FAO magyar nemzeti bizottsága együttesen rendez. GENF Gehfben folytatódnak a szovjet-amerikai tárgyalások a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról. A két delegáció kedden megtartatta soron következő ülését. KAIRÓ Anvar Szadat egyiptomi elnök Kairóban fogadta Herman Ellts-et, az Egyesült Államok egyiptomi nagykövetét. Az államfő és a nagykövet első Ízben találkozott azóta, hogy a két ország február 28-án minden szinten helyreállította diplomáciai viszonyát.