Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-26 / 47. szám
Csatári Dánielt Szocializmus és nemzetiségi kérdés A kelet-európai nemzetiségi kérdés történeti fejlődésének sajátosságai A XV. századtól érvényesülő társadalmi fejlődés jellemző vonása a kelet-európai terület agrárjellege, a második jobbágyság rendszere, amely azt jelentette, hogy a feudális nagybirtok a jobbágyok ro- botmunkájét felhasználva, elmaradott technikai eszközökkel tért át az árutermelésre. Emellett az ipari fejlődés gyengesége, a manufaktúrák feudális, a kereskedelem közvetítő, s távolsági jellege, alkalmatlanná tette a társadalmi fejlődést arra, hogy a belső piac kohéziós tényezőjévé váljon. Amikor az egyetemes törvényszerűségek érvényesülése következtében az árutermelés a XVIII—XIX. században e területen is áttöri az autarchlkus feudális gazdasági struktúrák kereteit, akkor* ez a fejlődés felülről létrehozott reformok, a porosz utas fejlődés formájában, a feudális erőkkel létrejött társadalmi-politikai kompromisszumok talaján ment végbe. Hogyan hatott ez a vázlatosan összegezett és leegyszerűsítettnek tűnő társadalmi fejlődés az együtt élő népek viszonyára? Melyek voltak az objektív ellentétek kialakításának irányába ható. majd azokat tartósító tendenciái? __ l F EJLESZTÉS. HATALMI ÉRDEKBŐL! Mindenekelőtt az, hogy az egységes törvényszerűségek által meghatározott térségen belül- olyan gazdasági szintkülönbségek és egyenlőtlenségek alakultak Jd, amelyeknek nemzetiségi kihatásai is voltak. Gondoljunk pl. a bécsi udvarnak arra az Iparosítási politikájára, amely fejlesztette a Cseh—Morva-medencét, viszont a kiszolgáló mezőgazdasági terület szintjén tartotta a szlovák lakta területet. Vagy arra a törekvésére, hogy tengeri kereskedelmének lebonyo. lítása érdekében megkülönböztetett figyelemben részesítette Horvátországot, ezért épített vasútvonalakat a tengerparti icikötőkhöz Szlovénián keresztül. ugyanakkor Szerbiát az elmaradott mezőgazdaság áll a— patában konzerválta. De említhetnénk a Székelyföld problémáját is, amely a viszonylagos ipari fejlődésnek induló erdélyi területen elmaradott, mrzőgazdasági szinten stagnált. Ugyanakkor természetes népszaporulata az átlagosnál magasabb volt. s azt a kevés és rossz minőségű termőfölddel rendelkező mező- gazdaság nem tudta lekötni, a munkaalkalmak híján ez a népességfelesleg a múlt század második felében kezdett elvándorolni. Ennek a nemzetiségpolitikai szempontból is fontos migrációnak első hulláma Brassó ipari fejlődésébe olvadt bele, majd 1919 után Bukarestébe. A gazdasági szintkülönbségeket kialakító viszonylagos, és mondjuk ki nyíltan: korlátozott ipari fejlődés legkárosabb nemzetiségpolitikai kihatása az volt, hogy alig teremtett alapokat a természetes asszimiláció folyamatához, és ezért hosszú időn keresztül az erőszakos asszimiláció túlsúlyát biztosította. Mivel a szocialista nemzetiségi politika egyik kulcskérdése a teemé- szetes-és erőszakos asszimiláció fogalmának megértése, foglaljuk össze röviden Lenin ezekkel kapcsolatos gondolatait LENIN GONDOLATAI A TERMÉSZETES ASSZIMILÁCIÓRÓL A természetes asszimiláció — fejtette ki Lenin — olyan objektív folyamat, amely mindenütt, ahol ipari fejlődés van. érvényesül, és az alacsony szintre leszorított nemzetiségek Vagy népcsoportok társadalmi egyenlőtlenségének a felszámolását eredményezi. Ha pl. mi ma Magyarországon nem ismernénk el a természetes asszimiláció folyamatát — függetlenül attól, hogy ez a folyamat a szubjektív állásponttól objektíve úgyis érvényre jut —, akkor ki kellene mondanunk, hogy a Békés megyei szlovák parasztgyerekek nem válhatnak sohk értelmiségiekké. Abban a pillanatban ugyanis, amikor bármély városunk egyetemén elkezdik tanulmányaikat, azzal együtt, hogy nemzetiségi anyanyelvűk szabad használatát a legteljesebb mértékben biztosítjuk, nemzetiségi igényeik kifejezésére szlovák nyelvű lap áll rendelkezésükre, sajátos politikai szerepük lefejtését a Szlovák Szövetség intézményesíti, ráléphetnek a természetes asszimiláció útjára, anélkül, hogy őket erre bárki is kényszerítené. A természetes asszimiláció folyamatát elismerve. Lenin következetesen elutasította és a szocializmus elveivel szöges ellentétben állónak minősítette az erőszakos asszimilációt, amire olyan területeken került sor, amelyeknek nem volt ipari, városi, társadalmi bázisuk, így az erőszakos asszimiláció végrehajtói a feudális-burzsoá közigazgatás és egyház szervei az ilyen speciális feladatok ellátására létrehozott szervezetek (Julianus Társaság, EM- KE stb.) voltak, és ezek fizikai és lelki terrorral nemzetiségük, anyanyelvűk megtagadására kényszerítették a más nyelven beszélőiket. A NEMZETISÉGI ellentétek HATALMI HÁTTERE A társadalmi fejlődés következtében Kelet-Európábán évszázadokon keresztül az erőszakos asszimilációnak folyamata és formája vcűt túlsúlyban, és elképzelhető, hogy ez milyen mély. a közös sorsot elhomályosító tudatot alakított ki az együtt élő népek tudatában. Ezt a történelmi zsákutcát azok a tendenciák is mélyítették, amelyek azt eredményezték, hogy az osztályellentétek. s az osztólyel- nyomás gyakran a nemzetiségi ellentétek síkjára terelődött. Vdlt itt persze nemzetiségi elnyomás is. de olyan, hogy a nemzetiségek j árészének saját uralkodó osztálya sem tudott kialakulni. Köztudott pl., hogy a feudális magyar társadalom évszázadokon keresztül magába olvasztotta az erdélyi román, a felvidéki szlovák, a kárpátukrajnai ukrán, a délvidéki délszláv társadalmak uralkodó rétegeit, és ezek a társadalmak csonka, azaz saját feudális uralkodóosxtályok nélküli jobbágy társadalmak maradtak. A román, szlovák stb. jobbágy* társadalmi elnyomója így a magyar földesúr volt, és ez az állapot olyan politikai lélektani gyúanya- got halmozott fel, amely jó néhány történelmi pillanatban nem a feudális földesurak, hanem a magyarul beszélők ellen robbant fel. Nem sokat változott a helyzet a polgári fejlődés időszakában sem. Igaz, hogy ekkor már kezdett, főleg a hitelügyletek és a banktőke izmosodása révén a nemzetiségi társadalmak egy olyan szűk uralkodó osztálya kialakulni, amely tőkéjét részben földvásárlásra, részben á nemzetiségi mozgalmak kulturális céljainak támogatására fordította, de a túlnyomórészt paraszti jellegű nemzetiségi társadalmak népi rétegeinek tudatában társadalmi elnyomóiként továbbra is a magyarul beszélők, nem pedig az Albina, vagy a Matica Slovens- ka vezetői Jelentek meg. A probléma persze más vetület- ben is felmerült. Gondoljunk pl. arra, hogy másutt évszázadbkon keresztül német a tőkés, mondjuk, lengyel a proletár. örmény a bérlő, s román a jobbágy, görög a mester, bolgár az inas, de a hatás ugyanaz, amit a magyarországi fejlődéssel kapcsolatban elmondottunk. Politikailag a fejlődésnek az az időszaka — mindebből következően — még egy ellentmondással bővült. A nemzeti ébredés, g nemzetté válás olyan nacionalista eszmei irányzatok kialakulásához vezetett, amelyeknek viszonylag szűkre szabott a társadalmi mondanivalója és Solt esetben csupán az etnikai, nyelvi közösség tudatára építve fogalmazták meg a nemzeti mozgalmak célkitűzéseit. Az etnikai és társadalmi (jelen esetben antifeudális) tényezőknek az az összhangja, amely a mpdern polgári nemzeteket Nyugat-Európában létrehozta, itt felbomlik, a társadalmi háttérbe szorul; ott mítoszokat rombolt és hozzájárult az inkvizíció hatalmának megtöréséhez, itt gyakran misztikus vérségi kötőanyagoknak, vagy vallásos tudatformáknak ad helyet. Az esetek többségében — s ez szintén az elmondottakból következik — ezeket a nemzeti mozgalmakat nem a feudalizmus szétzúzásában érdekelt radikális polgárság, hanem papok. feudális rétegek, s legfeljebb igényeiben, de nem életformájukban polgárinak nevezhető értelmiségiek vezetik. Ugyanakkor a nagy és sok nemzetiségű birodalmak olyan központi államhatalommá tudtak szerveződni, amelyeknek leglényegesebb tartópilléreit a feudális erők képezték. S amikor a nemzetiségi mozgalmak legtisztábban látó, s legtiszteletreméltóbb képviselői népeik emancipációjának lehetőségeit keresik — Stur és Avram láncú esetében beleértve bizonyos antifeudális követeléseket is —, a helyzet logikájánál fogva óhatatlanul a feudalizmus legerősebb bástyájára, a császári hatalomra kénytelenek támaszkodni. i OSZTÁLYARCVONALAK ÖSSZEKEVEREDÉSE Ez a magyarázata annak, hogy amikor a történelem felhúzta a zsilipeket, az évszázados társadalmi elnyomás alatt szenvedők dühe, keserűsége, gyűlölete nem az igazi elnyomók, hanem a más nyelven beszélők népi rétegei ellen is fordult. S itt az alapja 1848/49. véres tragédiáinak is. A képet persze lehet finomítani, de a tragikus örökség az osztályarcvonalak ösz- szekeveredésének irányába hatott. Nem Rosa Luxemburgnak, s másoknak a „tiszta proletárforradalmakról” szóló nézeteit kívánjuk ebben a kérdésben alkalmazni. Egyetértünk, .azzal a bírálattal, amit Busójárás Mohácson A hosszú szőrű subák, az ijesztő álarcok, a hatalmas fabuzo- ffányok, kereplők a hagyomány szerint valamikor azt a célt szolgálták, hogy elűzzék a Mohács környékiek vagyonát prédáin, életét veszélyeztető törököt. Hogy valójában sikerült-e *a az ..elijesztés”, nem tudni, viszont máig él a mohácsi busójárás hagyománya. Farsang utolsó vasárnapján öregek, fiatalok öltik magukra az ősi jelmezeket, mókáznak, vigadnak, búcsúztatják a farsangot — és nem utolsósorban szórakoztatják a messze vidékről oda érkezett, látványosságra kiváncsi vendégeket. így volt ez vasárnap is, amikor a magyar és a nemzetiségi tánccsoportok, együttesek mutatták be színes népviseletüket, táncaikat, dalaikat. M. Érfii Judit rajza erről a kérdésről Lenin művel alapján, gondolatait alkalmazva Lukács György adott, de az is teljesen' nyilvánvaló: Kelet-Európábán nem egyszerűen arról volt szó, hogy nincsenek „tiszta szociális” forradalmak. A torz, elmaradott fejlődés következtében itt az osztályellentétek nemied, vagv nemzetiségi ellentétek formájában jelentkeztek, vagyis a kapitalista fejlődés korlátozottsága következtében nem került sor az osztályharc terepének olyan szintű megtisztítására, amelyet Lenin a proletárforradalmak nélkülözhetetlen feltételének tartott. A társadalmi helyzet adottságai azonban nemcsak az együtt élő nemzetiségek, ha- nem a nemzetek és országok viszonylatában is mélyítették az objektív és tudati szakadékokat. Ismerjük Leninnek a nemzeti kérdés két tendenciájáról szóló gondolatait. Ezek szerint a nemzeti államok kialakulásának és megszilárdításának, a nemzeti piacok megerősítésének időszakában óhatatlanul az elzárkózás, a szeparatizmus tendenciái a legjellegzetesebbek. A kapitalista nemzeti államok kialakulása után azonban tovább folyik a termelőerők fejlődése, ás e«yre erőteljesebben érvényesülnek a termelőerők, a technika, a tudományon in- temaclonalizálódásának a tendenciái, amelyek átnyúlnak a nemzeti határok keretein és megkezdik azok lebontását. A NÉMET FASIZMUS ' ÉPÍTETT A NACIONALISTA BOSSZÜ- ÁLLÁSRA Benes — akinek az adott korban játszott szerepében a pozitív vonásokat is készsér gesen elismerjük — gyakran emlegette, hogy 1918. ugyanazt a szerepet játszotta Kelet-Európa történetében, mint 1789. Nyugat-Európában. Tisztában vagyunk azzal, hogy a probléma megválaszolása többet érdemelne néhány mondatnál, de itt csak ennyit mondhatok: sajnos, nem így volt. A gazdasági integráció gondolatmeneténél maradva: 1918 után még inkább erősödtek a gazdasági szeparatizmus tendenciái, mélyültek a politikai szembenállás objektív alapjai, s a nacionalista bosszúállás lélektani görcsei, amelyeket azután a német fasizmus a bécsi döntésekkel a maga világhódító tervei javára és az itt élő népek kárára ki is használt. Ez a társadalmi helyzet alakította ki önönkompenzálásá- nak az ádáz nemzeti öndokumentációban megnyilvánuló tudati folyamatát és vezetett a történeti, etnikai, gazdasági, földrajzi, politikai, érvek sokaságát felvonultató határviták sorozatához, amelyekben mi leginkább a szent- istváni, szomszéd? ink oedig a genfi szellemet idézték. E folyamat sodrában, a maga korában világosan fogalmazta meg a reálisan tragikus, vagy tragikusan reális kérdést Ady Endre: Mikor fogunk már összefogni? Milcor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem magyarok? Milyen társadalmi erő volt bizonyítják, hogy e történelképes e kérdés megoldására alkalmas szellemi választ adni és a megoldásukhoz nélkülözhetetlen valóságos politikai erőket felsorakoztatni ? Történeti vizsgálódásaink azt mi feladat megoldására csak az internacionalista világnézettel rendelkező proletariátus volt képes. (Folytatjuk)
