Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-22 / 44. szám

Szabadsagot Corralánnak! Fényképen a tudós tekintet, az elmélyült szempár, a mar­káns arcvonások a legjellegze­tesebbek. A felvétel még akkor készült, amikor Chilében a né­pi egység koalíciója, Allende kormánya volt hatalmon, és történelmi jelentőségű reform­programjának végrehajtásán munkálkodott. A reform célja az volt, hogy Chilét kiragad­ják a külföldi, elsősorban az észak-amerikai monopóliumok karmaiból, nemzeti kincseit a nép tulajdonává tegyék, a dol­gozók anyagi és szociális hely­zetét alapvetően megjavítsák. E munkaprogram kidolgozói­nak és végrehajtóinak sorában kiemelkedő helyet foglalt el Luis Corvalán. a Chilei Kom­munista Párt főtitkára, a tör­vényhozás szenátora. Allende elesett a fasiszta el­leni orr adalmárok elleni harc­ban. sók kiváló hazafi a ki­végzőosztagok sortüzében vesz­tette életét, a népi egység ve­zető politikusainak egy része pedig a katonai junta börtö­neiben sínylődik. Köztük van Luis Corvalán is. A chilei és a latin-amerikai munkásmozgalom e kiváló egyéniségének életét most köz­vetlen veszély fenyegeti. A Dawson-börtönszigetről — ahol a politikai foglyokat őrzik — kijuttatott értesítések arról számolnak be, hogy más hala­dó politikusokkal együtt a kínzások és az embertelen kö­rülmények következtében Cor­valán egészsége annyira meg­rendült, hogy a legrosszabbtól lehet tartani. A fasiszta junta szándéka nem ismeretes, de annyi bizonyos, hogy mind ez ideig nem merték Corvalánt bíróság elé állítani. Miért? A törvényes alap hiányáról alig­ha kell szólni, de ez nem is befolyásolná a vésztörvényszé- ,ket. A junta vezetői sokkal inkább félnek egy politikai pertől, amelyen a vádlottak vádlóvá lennének és függetle­nül az ítélettől, a per erkölcsi- politikai győztesévé válnának. Ez az oka annak, hogy a rendszer véres kezű urai még egy bírósági komédia kocká­zatát sem vállalják, hanem a Dawson-sziget börtönőreire és az ott uralkodó mostoha ter­mészetre hárítják át a hóhér szerepét. Corvalán és társai életének megmentéséért az egész haladó emberiség megmozdult. Fel­emelte szavát a Béke-világ- tanács, a Szakszervezeti Világ- szövetség. sok nagy tekintélyű, nemzetközi hírű tudós, művész, politikus, sőt a polgári kor­mányok közül is nem egy til­takozott a chilei hazafiak tör­vénytelen fogva tartása, meg- kínzása és kivégzése ellen. A szocialista országok minden erejüket latba vetik Corvalán és társai életének védelmé­ben. Az ENSZ főtitkárához, Kurt Waldheimhez intézett le­velükben arra hívtak fel, hogy a világszervezet tekintélyét felhasználva, haladéktalanul te­gyen lépéseket a további tra­gédiák megelőzésére, Luis Cor­valán megmentésére. A magyar közvélemény mély aggódással kíséri a fejlemé­nyeket. Teljes szolidaritásunkat nyilvánítjuk Luis Corvalán és társai iránt, és követeljük ha­ladéktalan szabadon bocsátá­sukat. Legyen vége a chilei vérontásnak, állítsák helyre az országban a törvényességet, és engedjék érvényesülni a chilei névnek a szabadság és nemzeti függetlenség iránt szabadon kinyilvánított akaratát! Befejeződtek a magyar—líbiai tárgyalások íj alkotmány Jugoszláviában Csütörtökön délelőtt Belg- rádban a Jugoszláv Szövetsé­gi Képviselőház népek tanácsá­nak ünnepélyes keretek között megtartott ülésén Mika Szpil- jak. a tanács elnöke kihirdet­te az ország új alkotmányát, amely ezzel életbe is lépett. Az alkotmány életbelépését Belgrádiban a jugoszláv nép­hadsereg tüzérségének díszsor- tüze, a fővárosban és a na­gyobb városokban szirénák bú- gása. a parlament előtt pedig hatalmas tömeg köszöntötte. Az új alkotmány értelmében a jelenlegi jugoszláv parla­ment mandátuma lejárt és május közepén, a közben az új rendszer szerint megtartott választások eredményeként, ül össze az új nemzetgyűlés, má­jus végéig pedig megalakul az új államelnökség és kormány. (Folytatás az 1. oldalról) dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, s a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt a bú-( csúztatásnál Ezzedin Ali Mah-‘ moud Al-Ghadamsi, a Líbiai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. Ott volt Abdul Halim Kaddour, a Szíriái Arab Köztársaság. Wagih Mohamed Roushdy, az Egyiptomi Arab Köztársaság nagykövete, és Wi- dad A. Ajjam, az Iraki Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője. A díszőrség parancsnoka je­lentést tett a líbiai kormány­főnek, majd felcsendült a magyar és a líbiai himnusz. Abduszalem Dzsallud Fock Jenő társaságában eltépett a Iszlám csúcsértekezlet Harminc ország állam- és kormányfőjének részvételével iszlám csúcsértekezlet kezdő­dik ma a pakisztáni Lahoré- ban. Az iszlám államok im­már másodízben rendezik meg legfelsőbb szintű tanácskozásu­kat — az elsőt 1969-ben Ba­baiban tartották. A lahorei értekezlet napi­rendjén fontos nemzetközi kérdések szerepelnek. Az isz­lám politikusok megvitatják a közel-keleti helyzetet, többek között Jeruzsálem státusát, a Palesztinái kérdést és az olaj­termelő arab országok által fo­ganatosított kiviteli korlátozás­sal kapcsolatos intézkedése­ket;. . A mohamedán országok val­lási alapon próbálják megte­remteni gyakran igen eltérő, illetve szemben álló politikai törekvéseik egységét. A moha­medán országok többségében . az iszlám ma is államvallás. díszőrség előtt, s üdvözölte a katonákat. Ezt követően a vendégek búcsút vettek a meg­jelent magyar közéleti szemé­lyiségektől. Úttörők virágcsok­rokat nyújtottak át a líbiai vendégeknek, akik a díszőrség díszmenete után beszálltak a különrepülőgépbe, s az néhány perc múlva a magasba emel3 kedett. A Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnöke elutazása után a repülőgép fedélzetéről táv­iratban mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért Fock Je­nőnek, a Minisztertanács elnö­kének. Az iraki—iráni viszály a BT előtt WASHINGTON Nixon elnök legalább fél évvel elhalasztotta tavaszra tervezett nyugat-európai kör­útját és azt reméli, hogy szep­temberben vagy októberben kerülhet sor erre az utazásra. Az amerikai kormánytisztvise­lők, akik a hírt közölték, a döntést semmivel sem indo­kolták, csupán az elnök sza­valt idézték, aki szerint „az idő most nem alkalmas” egy nyugat-európai körútra. A kor­mánytisztviselők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az elnök változatlanul készül nyári szovjetunióbeli látogatására. BÉCS A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkenté­séről folyó tárgyalások részt­vevői csütörtökön ismét plená­ris ülést tartottak Becsben. A 19 állam küldöttsége immár 24. alkalommal ült össze ple­náris tanácskozásra. Ezúttal is zárt ajtók mögött tárgyaltak, hivatalos közleményt nem je­lentettek meg. Értesülések sze­rint az ülésen Resor nagykö­vet, az Egyesült Államok kül­döttsége vezetője elnökölt és Hlesztov nagykövet, a Szov­jetunió. továbbá Behrends nagykövet, a Német Szövetségi Köztársaság delegációjának ve­zetője szólalt fel. BEJRÜT A WAFA palesztinai hír- ügynökség szerda esti adásá­ban Jasszer Arafat kijelenté­sére hivatkozva közölte, hogy Kissinger amerikai külügymi­niszter találkozót kért a Pa­lesztinái felszabadítási szerve­zet vezetőjétől. Arafat az aján­latot a palesztinai hírügynök­ség értesülése szerint — azzal hárította el, hogy csak nyilvá­nosság előtt hajlandó tárgyalni Kissingerrel. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa rendes ülésén az iraki- iráni határincidensek' kérdésé­vel foglalkozott. Irak állandó ENSZ-képvise- lője Talib El-Sibib az ülés előtt levelet intézett a Bizton­sági Tanács e havi elnökéhez, Louis De Guiringaud francia nagykövethez. Üzenetében Si- bib beszámolt arról, hogy Irán az elmúlt napokban újabb esa- patösszevonásokat hajtott vég­re az iraki határ mentén, s csapatait teljes riadókészült- eégbe helyezte. A határ menti körzetekben a közelmúltban is összetűzések voltak. Az iraki panaszt figyelmen kívül hagyva Hoveida, Irán képviselője a Biztonsági Ta­nácsban kormánya tárgyalási szándékát hangoztatta, s em­lékeztetett azokra a pozitív fejleményekre, melyek a két ország kapcsolatában mutat­koznak. Ezek között említet­te azt. hogy Irak a legutóbbi időkben nagykövetet nevezett ki Iránba, s válaszként Tehe­rán is elküldte Bagdadba kép­viselőjét. A BT-vitában felszólalt a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, az Arab Emirátu­sok Szövetsége, valamint Lí­bia képviselője. Többek között leszögezték, megengedhetetlen a vitás kérdéseknek háború út­ján való megoldása, s min­denekelőtt békés rendezés le­hetőségeit kell kutatni. Az iraki—iráni viszály ügyé­ben a Biztonsági Tanács a ta­gok közötti konzultációk után későbbi időben folytatja vitá­ját. VL Pál pápa csíuürtökön fogadta a Vatikánban Andrej Gro- miko szovjet külügyminisztert. Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára Fidel Castro meghívására baráti látogatásra Kubába utazott. Képünkön: a vendég és vendég­látója a havannai repülőtéri fogadtatáson. Békés csapatmozdulatok Vannak csapatmozdulatok, amelyeket minden jó ér­zésű ember megnyugvással fogad. Ilyenek zajlottak le csütörtökön a Szuezi-csatorna nyugati partján, ahon­nan helyi idő szerint déli 12 órakor az utolsó izraeli katona is eltávozott. Ezután roppant rövid időre, mind­össze 6 órára ENSZ-erök vonultak be a térségbe, s es­tére átadták helyüket az egyiptomi hadseregnek. Ez­zel a lépéssel véget ért az egyiptomi—izraeli csapat­szétválasztás negyedik szakasza. A következő szakasz már a csatorna keleti partját érinti. A csapatszétválasztás Egyiptom és Izrael között március 5-én befejeződik. Ezzel reális lehetőség nyílik a 167 kilométer hosszú Szuezi-csatoma újbóli megnyitására. Több mint hat éve szünetel a forgalom a vízi úton. Az 1967-es izraeli agresszió alkalmából súlyos károk keletkeztek a csa­torna berendezéseiben éppúgy, mint a környező kikö­tőkben. Tíz hajóroncs fekszik a mélyben, a Keserű­tavakon pedig azóta is ott, vesztegel 16 hajó. Hozzá­vetőleges számítás szerint a világgazdaságot 10 milliárd dollár kár érte a csatorna forgalmának szünetelésével. Szadat elnök nemrég személyesen adott utasítást, hogy kezdjék meg a csatorna medrében található bom­bák és aknák felszedését. Már arra vonatkozóan is megkezdődtek a tárgyalások, hogy a vízi út megtisz­títását milyen vállalatok végezzék. A hírek szerint egy jugoszláv és egy nyugatnémet cég kap megbízást erre a munkára. Ha sikerül megtisztítani a csatornát, 60—70 ezer tonnás hajók számára ismét lerövidül az út Európából Ázsia irányába és onnan kontinensünkre. A munkála­tok szakértők véleménye szerint 3—4 hónapot vesznek igénybe. Fontolóra vettek azonban olyan tervet is, amely a 105 esztendős Szuezi-csatoma újkori történetét valósággal forradalmasítaná. Ezek szerint kiszélesíté­sével akár 300 000 tonnás hajók is igénybe vehetnék a vízi utat. Alighanem kedvező fogadtatásra talál majd világ­szerte ez a terv. Elegendő egy pillantást vetni a tér­képre: a csatorna igénybevételével Rotterdam és Yoko­hama között a távolság 27 500 kilométerről 18 500-ra csökken.

Next

/
Thumbnails
Contents