Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-17 / 40. szám
T 800 kéziratos térkép a Tolna megyei Levéltárban Az ember fejlődése során valószínűleg már nagyon hamar rájött arra. hogy a Földön való eligazodását a terep fontosabb részeinek megjegyzésével segítheti. Egy-egy jellegzetesebb fa, szikla, hegyorom, völgyhajlat, folyókanyarulat, tó helyének ismerete könnyebbé tette a távolabbi helyekre való ismételt visszatérést. Az ember azonban halandó, a száj- hagyomány az ilyen ismeretek továbbvitelében nem sokat segít. Korán rászorultunk arra, hogy a tér képét, legalább nagy vonalakban, sík lapon is maradandóan rögzítsük. A korai térképeknél léptékről természetesen még szó sem volt és arról se sok, hogy a sík lap a lehető legkisebb torzítással tükrözze az arányokat. Az első ismert térképet a görög Anaximander készítette az i. e. VI. században. Arisztotelész tanítványa, Dikearchos létrehozta az észak-déli tájolást, Hipparchos a hosszúság-szélesség hálózatot. Az első világtérkép Augustus római császár idején készült, a hódító légiók már nem lehettek meg kezdetleges földabroszok nélkül. A térképészet igazi fellendülését Európában a XIV. század, az iránytű feltalálása hozta, a XVI.-ban pedig — főleg Genovában és Velencében — virágzott a térképrajzoló mesterség. Az első magyar térképrajzoló egy bizonyos Lázár deák volt, Bakócz érsek titkára. Legrégibb fennmaradt térképünk Erdélyt ábrázolja. Hon- terus János készítette és 1532- ben Baselben adták ki. A XVII. században Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem elrendelte a térképek iskolai használatát, 1806-ban pedig egy Lipszky nevű huszár- kapitány, József nádor támogatásával felmérte az egész országot. * A Tolna megyei Levéltár térképtára rendkívül gazdag. Legértékesebb darabja egy 1793-ban készült acelmetszet, mely bizonyos mértékig a szintkülönbségeket is érzékelteti. Ennél fontosabb azonban a hozzáfűzött jelmagyarázat, mely a térképnek ma már gazdaságtörténeti jelentőséget ad. Pontosan nyomon követhető segítségével, hogy a XVIII. század végén a megyében milyen volt a művelési ágak megoszlása, hol termesztettek nagyobb arányban gyümölcsöt, szőlőt, dohányt, mákot, gyógynövényt, merre voltak jelentős ménesek, hol álltak malmok. A levéltár 800-nál több kéziratos térképet őriz. Anyaguk legnagyobb részt még feldolgozatlan, de értékük nagy. A térképek helytörténészeknek, gazdaságtörténészeknek, régészeknek, néprajzosoknak, és a nyelvészeknek is fontos forrásul szolgálhat. A közelmúltban befejeződött megyénkben a földrajzi nevek gyűjtése. Hírt adtunk már e munka minden tisztelétet megérdemlő elődjéről, a Pesty Frigyes- féle múlt századi gyűjtőmunkáról is. A levéltár térképeinek segítségévei (ide értve természetesen a kataszteri térképek nagyon bő anyagát is) a Pesty-féle gyűjtésben szereplő nevek, céltudatos munka árán jól azonosíthatók és a mai térképeken is rögzíthetők lennének. A katalógusban szereplő legrégibb térkép Dúzs község határáról készült, III. Károly uralkodása idején. 1736-ban. A térképek jól tükrözik a korabeli birtokviszonyokat, hiszen a megrendelők nagyon sok esetben földbirtokosok voltak. (A bonyhádi összes Perczel- birtok 1776, ugyanitt a Kliegl- birtok 1835). Mások értékes adatokat tartalmaznak a nagyarányú vízrendezésekről, például a Sárközzel kapcsolatban 1825-ben elkészített ilyen tervek megvalósultáról. Van térkép Fadd úthálózatáról (1887), Bonyhád belterületéről (1800), Dombóvárról (1815). „Hőgyész mezőváros belsőtelki állományáról” (1856), a Kapos jobb partjáról (1767), a bátai legelők felosztásáról (1886), a duna- szentgyörgyi szőlőkről’ (1858), vagy a „paksi kisházasok nád- lási illetőségéről”. Birtokperekre utal a Ladományban „a Dőry-famíliát illető legelők térképe.” A földrajzi helyzetet, a térkép elkészítésének ideiét, vagy akárcsak az ABC betűrendjét sem tükröző sorrendben a következő megyebeli településeid szerepelnek a térképtár katalógusában. részben több helyen is: Alsónyék, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádbörzsöny. Diós- berény. Dombóvár, Dúzs, Nagy tormás, Gyönk, Hőgyész, Csibrák, Izmény, Kalaznó- Nána-Varsád, Kisszékely és Nagyszékely, Kisvejke, Kö- lesd, Kurd, Lengyel, Majos, Szakály. Mözs, Mucsi, Mucsfa, Nagyvejke. Zsibrik, Szakadát, Szárazd, Szakes, Tengelic, Tolna. Nagymányok, Sárszentlő- rinc, Mórágy. Fadd, Felsőná- na, Gerjen, Bogyiszló, Mado- csa, Alsónána. Báta. Bátaszék, Dunaszentgyörgy, Értény, Grá- bóc, Harc, Kalaznó. Kocsola, Kurd, Ladomány, Lápafő, Medina. Mőcsény. Kónyi, Nagy- szokoly, Németkér, Ozora, Paks, Pári, Regöly, Szálka, Szekszárd, Űzd, Várdomb, Tévéi. Hídvég és Pálfa. Egyre több község terveiben szerepel a helytörténet megírása. A térképtár áttanulmányozása ilyen munkánál nélkülözhetetlen. » A Kertészeti Egyetem kerttervezési és kertművészeti tanszékét is bizonyára érdekli majd a hőgyészi anyag. A kastély egykori gazdái, az Appo- nyi grófok már 1789-ben elkészíttették egy bizonyos Gacksch János Mátyással parkjuk térképét. További térképet rajzoltak a parkról 1810- ben, 1814-ben, 1820-ban pedig kettőt is. Ez utóbbiak címe különösen érdekes: A.z egyik: „Plan über den Hőgyészer Tiergarten”, vagyis „A högyé- szi állatkert terve”. A másiké: „A létesítendő Fácánkert. Plő- gyész. 1820.” A park maradványai a nevelőotthon, illetve az állámi gazdaság központja körül ma is megvannak. Karbantartásánál, megőrzésénél nem tűnne célszerűtlennek a régi rajzokat is figyelembe venni, hiszen a park a nagyközség egyik értékes része. A levéltárban őrzött térképek szinte kivétel nélkül nagyon jó papíron, szép, finom, gyakran szemrontóan aprólékos munkával készültek. Sok a színes térkép, melyeket jelenlegi nyomdatechnikánk nem tud visszaadni. Illusztrálásul ezért a bevezetőben említett 1793-as térkép egy részletét választottuk. Ordas Iván foto: Bakó Jenő VíintHf Vi//fa jyft ÍtUÍt'fi//n‘Ól J'rtiyimn < «wn#»Jt jj'/u um } • Ajándék a Kárpát-vidékről A z ukrán hegyilakók, a „hu- culok” díszes falitányérjai, intarziás dobozai, hímzett nyakkendői, szőttes törölközőit rézveretes bőrövei, eredeti díszítésű kerámia tárgyai, faragott játékszerei egyaránt megtalálhatók New York és Ankara. Milánó és Varsó. Tokió, Párizs és Helsinki szalonjaiban és üzleteiben. A Kárpát-vidék népművészeinek termékeit 25 országba exportálják. A népművészet hagyományai messzi évszázadokra nyúlnak vissza ezen a vidéken. Törvényszerűnek tekinthető azonban, hogy a hucul népművészet legjobb hagyományai 1939 után, Nyugat-Ukrajnának a Szovjetunióhoz történt csatlakozása után virágzottak fel újra és fejlődtek tovább. Először is, a népi mesterek jogot kaptak arra, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek. Az állam ellátta őket kisgépekkel, Ketten népviseletben. jó minőségű nyersanyaggal, megszervezte a késztermékek kedvezményes, tömeges felvásárlását. Ez utóbbi körülménynek különleges jelentősége van: csupán a szovjet időszakban vált lehetővé a népi mesterek számára, hogy teljes egészében kedves mesterségüknek szentelhessék magukat. A hajdani mellékkeresetből nemcsak jól fizetett, hanem megbecsült szakma is lett. 1968-ban például az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Sevcsenko-díjavai tüntették ki Sesorí faluból Anna Vaszilascsuk szövőnőt. A legkiválóbb népművészek munkájuk elismeréseképpen számos alkalommal részesültek kormánykitüntetésben.. Marija Blagoruk szőnyegszövőnő, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának küldötte, a Munka Vörös Zászló-rendjét. Jurij Bovics takács Lenin-rendet, Ivan Pavlov fafaragó Dicsőség érdemrendet kapott. Csupán a koszovi körzetben 37 népművész tagja a Szovjetunió Művesz- szövetségének, öten közülük az Ukrajna érdemes népművésze cím tulajdonosai. Az állam ösztönzi a tehetséges mesterek munkáját. Ugyanolyan kedvezményekben részesülhetnek, mint a hivatásos művészek (kiemelt honorárium, ingyenes zsűrizés, stb ) Nem csoda hogy egész csaló-" dók foglalkoznak népművészettel, . amelyek nemzedékről nemzedékre gazdagítják a művészi tapasztalatokat. A konkurrencia régen arra késztette a mestereket, hogy féltve őrizzék szakmai titkaikat és csak a családon belül adják tovább tapasztalataikat. Ma minél híresebb egy mester, annál több a tanítványa. Maga a tanítás is egészeit más, mint azelőtt volt. Koszovóban 1939-ben fafaragó-iskolát hoztak létre, amely később iparművészeti technikummá fejlődött. Keramikai, fafaragó, bőrfeldolgozó, fém- feldolgozó fakultásain mintegy kétezer fiatal harminc kiváló mestertől sajátíthatja el a mesterség titkait. A fiatalok már több hazai és külföldi kiállításon szerepeltek és sok díjat nyertek. A területi tanács végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy megerősíti a technikum anyagiműszaki bázisát. Erre a célra 600 személyes új oktatási központ épült, amelyben műhelyek, tantermek és kollégiumi férőhelyek lesznek. A területi tanács ülésén megszületett döntés szerint a fafaragók, takácsok, szőnyegszövők „Hu. culscsina” néven területi szövetséget hoztak létre, amelynek fiókintézményei a környező falvakban működnek. Ez lehetővé tette a munkakörülmények javítását is. Jelenleg 2500 mester évente mintegy 5 millió rubel értékben készít népművészeti tárgyakat. Ezek exportja az elmúlt három esz. tendőben megkétszereződött. Pjotr Kajkan, az ivano-frankovói területi tanács elnöke 1974. február 17.
