Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-02 / 27. szám
Szeretném bejárni a földet... Nem véletlenül énekelgetik még most is azt a kopott slágert, amely így kezdődött: szeretném bejárni a7 földet, minden városát... Életemben sem találkoztam olyan emberrel, aki bár a legteljesebb közönnyel is szemlélte a világ dolgait, nem bólintott volna rá: igen, azért világot látni, azt szeretnék. Az utazás — közös, szép vágyunk. De abban, hogy hogyan utazunk, éppen olyan különbözőek vagyunk, mint minden egyébben. • — Tizenhárom éves koromban jártam először külföldön, Bécsijén. Azóta voltam Jugoszláviában, az NDK-ban négyszer, Lengyelországban és most a’ nyáron Ausztria, Nyugat- Németország, Spanyolország útvonalon. A vágy, hogy menjek megismerjem a világot, hajt, de én akkor is élvezem az utazást, ha Óbányára megyek... Szeretem a természetet. Inkább turista vagyok, mint utazó. Mielőtt elindulnék valahová, nemcsak a városok nevezetességei, a múzeumok után kutatok, de a természeti nevezetességek is nagyon érdekelnek. Hógolyózni az Elö- Alpokban, utána néhány héttel körbekocogni a napsugaras Ibiza-szigeten; ez olyan-olyan csodálatos dolog! — Akkor is boldog vagyok, ha eljutok Szentendrére, vagy a zalai dombok közé. Minden táj különös, ha az ember szeretettel nézi. És mindenhová jó visszamenni. Mindig felfedez az ember valamit amit addig nem vett észre. És nagyon fontos, hogy tudjak beszélni azokkal az emberekkel, akiknek a vidékét járom, hiszen ha az életükről semmit sem tudok — a tájat sem ismerhetem igazán meg. Spanyolul nem tudok, sokszor fájt a szívem, amikor öreg paraszt- nénikék beszéltek, beszéltek hozzám, és én egy szót sem értettem! » — A vakrepülés híve vagyok. Legtöbbször csak egy várost szemelek ki. és minden előzetes informálódás nélkül megyek oda. Úgy intézem, hogy minél tovább maradhassak, és akkor aztán nekilátok az ismerkedésnek. Legkönnyebb az öregekkel beszélgetni. Az ember elmegy a parkba, leül két öregasszony mellé, és öt perc múlva már mesélik a város történetét. Az öregek meghívnak egy teára, akkor megismerkedem az upokákkal, szomszédokkal. Csak úgy szür- csölöm a város történetét! — Hol csináltam ezt végig? Kassán, Kolozsváron, Maros- vásárhelyen, Drezdában. Mert nyelvtudás szükséges, és én a magyar mellett csak németül beszélek olyan jól, hogy nagyjából mindent megértsek. — Különc módszer, tudom. De pompásan bevált. Amikor hazatérek, mindig leellenőr- zöm magamat az útikönyvben. Százszor többet tudok! Három hét után egy kicsit kassainak, kolozsvárinak, vásárhelyinek meg drezdainak éreztem magam, . ® , — Már régen készültem külföldre. amikor végre eljutottam, huszonöt évesen. Ennek már tíz éve. Most azt mondjuk, hogy későn kezdtem az ADMINISZTRÁCIÓS MUNKAKÖRBE gyakorlattal rendelkező NŐI DOLGOZÓT FELVESZÜNK. Jelentkezés: Dél-dunántúli Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat Tóin" megyei kirendel ts-.vr Szekszárd, Keselyűs: i utazgatást, mert ugye manapság éljük a második népvándorlás idejét. De az anyám máig sem volt más országban, apám is csak mint katona. A mostani fiatal utazóknak mégkönnyítették a helyzetét: a piros útlevéllel, utazási kölcsönnel. Először Ausztriában jártam, aztán Csehszlovákia, Lengyelország. Szovjetunió, Románia, Jugoszlávai és Bulgária. Idén a bolgár tengerpartra készülök. — Valamikor szerettem volna bejárni a földet. De hát ennék reális alapjai nincsenek. Azokat az országokat szeretném jobban megismerni, ahol már jártam. Egzotikus tájakról meg meghallgatom mások élményeit.. — Foldrajzszakot végeztem, így szerencsém van. könnyen tájékozódom a szakirodalomban. Amikor eltervezek egy utat, úgy felkészülök belőle, hogy akkor már ki sem kell nyitni útikönyvet. Csak a térképet nézem. Voltam idegen- vezető is, nagy hasznát vettem ennek a szokásomnak. Minden érdekel: a műemlékek és a kirakatok az emberek és az ipar. Minden érdekesség, szépség, ami az orrom elé kerül. — Nincs értelme az olyan utazásnak, hogy az ember csak végiglohol egy országon, hogy aztán elmondja, itt is voltam. Az alaposságnak vagyok a híve. • Az „utazók” — Rózsáné Szelényi Judit. Rács Katalin és Kaiser István — egy-egy típusát képviselik az utazni vágyóknak. Van olyan utas, akit mindenütt a szakmája érdekel, IBUSZ-utak közül is a szakmai kirándulásokat választja. Van olyan, aki a külföldi utat a bevásárlásnak szenteli. Van. aki esküszik a társasutazásra, van aki inkább nem menne külföldre, minthogy csoportosan járja a városokat. Egyre többen utaznak oko- san, átgondolt tervek alapján. Egyeztetve a vágyakat a lehetőségekkel. Lassacskán megtanulunk világot látni. V. F. É. A Kossuth Könyvkiadó újdonsága A MAI MONOPOLKAPITALIZMUS POLITIKAI GAZDASÁGTANA A Moszkvai Világgazdasági Intézet munkatársainak tanulmány- kötete a második világháború óta a legjobb marxista összeállítás, amely a Szovjetunióban a monopolkapifcolizmusról megjelent. A könyv az intézet több éves kutatómunkájának eredményeit általánosítja magas elméleti szinten. A mű egyes fejezeteit' a témakörök legkiválóbb szovjet kutatói írták: főszerkesztője Inozemcev akadémikus. A szerzők a mai monopolkapitalizmus gazdaságának és társadalmának leglényegesebb elméleti és gyakorlati problémáira válaszolnak. Hangsúlyozzák: napjainkban az államszervezet és a legfontosabb monopóliumok összefonódása, az állammonopolista kapitalizmus körül kristályosodnak ki a monopoltőkés gazdaság új jelenségei. Elemzik a monopóliumok és a spontán piacrendszer közötti sajátos viszonyt, kiemelve, hogy az árakat nem a ráfordítások határozzák meg, ezeket legfeljebb az árak alsó határárának tekintik. Rámutatnak a szerzők az új típusú monopolista egyesülések, konglomerátumok néhány általános jellemzőjére is, így pl. arra, hogy hierarchiájuk élén pénztőkések állnak, akik hatalmas tőkéik révén — egymással sem funkcionális, sem termelési kapcsolatokban nem levő — vállalatokat szereznek meg. Az átfogó, polemikus mű, nem- csak a gazdasági folyamatokat elemzi, hanem a társadalmigazdasági struktúrában (pl. a munkásosztály szerkezetében), s a monopolizmus nemzetközi viszonyaiban végbement változáso. kát is. A hézagpótló, igen színvonalas — ugyanakkor közérthető könyv nagy segítséget nyújthat a poétikai közvélemény °"entálásában, a párt- és a felsőfokú oktatásban, de segít a magyar kutatóknak is. Szüts László Pokolfűz Kisregény — 12, ( Napsütéses vasárnap délelőtt volt, tisztán csengő. A faluban első misére kondítot- tak, s a harangszó átszállt a dombok, erdők fölött Sokáig hallgatagon mentünk egymás mellett. Lassan oldódott Zsuzsában a görcs, hagytam hadd engedjen fel, nem akartam a kérdéseimmel feleslegesen zaklatni. Magától kezdte el, minden bevezetés nélküL — Jobb is, ha most nem hagyom itt — mondta. — De elküldött — mondtam. Zsuzsának. — Mert csökönyös, mint egy csacsi! — folytatta Zsuzsa. Flórián ugyanis a táviratból azt vette ki, hogy az ő "’ iratának enged az asszony, ■ azért jön, hogy ezentúl iitt maradjanak. Dehát ho- ; .in folytathatná egy nő ezt . vándoréletet? Az.t is megtudtam Zsuzsától, hogy Flóri mindenáron ott akarja hagyatni vele a kórházat, nem akarja, hogy Zsuzsa dolgozzon. Inkább eltartaná a feleségét, semhogy az önálló lehessen. Csakhogy Zsuzsa is csökönyös. Szerintem teljesen igaza van. Megküzdött azért, hogy a saját lábán megállhasson, a hivatását most már nem adhatja fel. Lehetséges, hogy a nagy demokrata Flórián odahaza ennyire maradi gondolkodású? Lehetségse, hogy zsarnoki hajlamai vannak? — Inkább nagyon is melegszívű — mondta Zsuzsa. — Nem tud meglenni anélkül, hogy valakiről ne gondoskodjék. Egyre jobban elcsodálkoztam mindazon, amit Zsuzsa mondott. Flórián annak idején öngyilkossági kísérlettel került hozzájuk a kórházba, az első felesége halála után. Zsuzsát akkoriban helyezték vidékre, s még nem találta helyét a városban. Flóri már Visszhang Az igazi ok A „Nyolc község — egy orvos” című cikkükre kívánok válaszolni. A cikkből kitűnik, hogy íróját elkápráztatták a gyönki viszonyok és a tanácselnök személye, sőt felhívja figyelmünket arra a megszívlelendő tanácsára, hogy nagyobb felelősséget érezzünk az emberek iránt, akik „ideális körülményeket biztosítanak orvosaik számára és megbecsülésben is részesítik őket”. Magam részéről, aki fogorvos voltam Gyönkön. majdnem négy évig, olyan körülmények között dolgoztam, amely csak nehezen nevezhető ideálisnak. A cikkben Hóf elvtárs tudni véli, hogy én már régen el akartam menni, és családi okaim voltak rá. Erre csak annyit válaszolok, hogy egyáltalán nem volt szándékomban elmenni a faluból, mivel pesti azok megfelelő körülménye: között, a legmagasabb szintű ellátást kaphassák. Hogy pár szóval ecseteljem a körülményeket, a gyönki fogorvosi rendelő pici és romos, a fal kívül-beiül omlik, emiatt sterilitást szinte képtelenség tartani. A váróban nincs kémény. ezért nem lehet fűteni, egy hősugárzót több hónapig tartó veszekedés árán tudtam vetetni a tanáccsal. A házban lakó van, aki átjár a rendelőn, vécé nincs se a betegeknek, se az orvosnak, az udvaron hét-nyolc méter távolságban disznót, csirkét tartottak, a pincében patkányok, a rendelőben egerek futkostak. A rendelőben az orvos munkaközben leülni nem tud, mert akkor nem fér be a beteg, ablakot nyitni nem lehet, mert előtte áll a fogorvosi fúrógép, mivel máshol nem fér el. lakos vagyok és nem pesti állásba mentem, tehát nekem teljesen mindegy lenne, hogy egyik vagy másik faluban dolgozom: Mielőtt eljöttem, világosan és érthetően megmondtam a tanácselnöknek, hogy azért megyek el, mert ilyen fogorvosi rendelőben képtelenség dolgozni, ötven éyvel ezelőtti állapotok uralkodnak benne. Mivel négy éven át szépen hangzó, komolytalan ígéreteknél többet nem kaptam, egyszerűen elmentem olyan helyre, ahol a vezetők törődnek a saját falujuk embereivel, hogy Egyébként igazolásul mellékelek önöknek egy fényképei a gyönki „ideális” fogorvosi rendelőről, amelyet a képen sajnos csak kívülről lehet látni, de belülről is hasonlókat lehet elképzelni. A cikk írója, ha már ott járt és több emberrel is beszélt, szakíthatott volna egy kis időt arra is, hogy megnézze ezt az „ideális” rendelőt, ahol én négy éven át végeztem felelősséggel munkámat anélkül, hogy erre külön kioktattak volna. DR. BERKES GIZELLA volt gyönki fogorvos a betegágyból intézkedett, hogy a fiatal ápolónő Flóri anyjánál találjon albérletet. És Zsuzsa szinte észrevétlenül lett albérlőből feleség. Persze, neki mindig is hiányzott a család. De ezzel vajon megtalálta-e? — Szükségem van rá! — mondta Zsuzsa. Akkor még nem tudtam, miért van neki szüksége Fló- rira. Csuda biztosan vágtam hát a szemébe: — Csak nem azt akarod mondani, hogy miatta jössz vissza? Zsuzsa hallgatott. — Ha nem futok utánad, hol járna már veled a vonat? — folytattam még nagyobb biztonsággal. — Üljünk le valahol egy kicsit! — mondta fáradtan. Furcsán hangzik, de félté- kenykedni kezdtem Flórira. Vagyis hogy: nem tudtam, tulajdonképpen hányadán állok vele. Mert közben nőtt is a szememben. Lassan megértettem, ez az igazság. Alighanem. engem is akkor már halálra kerestetett, hiszen több mint egy órája, hogy eltűntem. Flóri pedig úgy vigyáz az apostolokra, ahogy az igaziakra vigyázhatott a szentlélek. — Hogy kerültél közéjük? — kérdezte Zsuzsa. Ekkor már a fűben ültünk, az erdőszélen, egy fa árnyékában. Elmondtam Zsuzsának, hogy a kollégium után hónapokig semmit sem csináltam, otthon loptam a napot. Aztán behívtak katonának. Ott ismerkedtem meg Kovács Ma- tyival, a bikaerejű kulcsossal. Már ott is Bikának becéztük. Bika alig várta, hogy leszereljen, és visszakerüljön az olajosok közé. Pedig akkor még nem volt kulcsos. De mesélte, hogy itt jól lehet keresni, a munka változatos, mindig máshol kell dolgozni, s az ilyesmi nekem is ínyemre volt. Együtt szereltünk le, de én csak másfél évre rá kerestem meg Bikát. Addig üzemben dolgoztam. Két éve kerültünk Flórián brigádjába. — Azóta ez az első eset, hogy nem vagyok köztük, amikor pedig ott kéne. hogy legyek — mondtam. Zsuzsa félreértette. — Akkor menjünk! —emel. kedett fel. De én visszarántottam a fűbe. Úgy hanyatlott vissza, hogy egyenest a karomba esett. Próbált védekezni egy darabig, aztán visszacsókolt. (Folytatjuk) Nép újság 4 19*1. február 2,
