Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-13 / 36. szám
A KÁDERPOLITIKA a pártmunka szerves része. A kádermunka — ahogy azt a Központi Bizottság november 28-i határozata is hangsúlyozza —, a pártpolitika érvényesítését, lényegében a párt vezető, irányító szerepét jelenti. A párt politikáját emberek dolgozzák ki, a döntéseket emberek hozzák és a végrehajtásban részt vevő embereken múlik a döntések megvalósulása. A politika megvalósításában kiemelkedően fontos szerepük van a párttagoknak, a vezető beosztású dolgozóknak. Pártunk káder- politikája összhangban van a párt politikai fővonalával, alapelvei helytállóak, a gyakorlatban általában érvényesülnek. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza a Központi Bizottság határozata, hogy a szocializmus építésének egyre bonyolultabb, egyre nagyobb szakértelmet követelő feladatai szükségessé teszik, hogy a kádermunkát az előttünk álló követelményekhez igazítsuk és fejlesszük. Ez a felismerés vezette a Központi Bizottságot 1973. november 28-i határozatának meghozatalában, s a határozat következetes végrehajtása eredményezheti az előrelépést e területen. Egy cikk keretében lehetetlen lenne a feladatok összességét áttekinteni, ehelyett a hármas követelmény egyik kérdését kíséreljük meg felvázolni, s néhány feladatra kiélezni mondanivalónkat. A HÁRMAS KÖVETELMÉNY, első pontját eredetileg úgy fogalmaztuk meg, hogy egy vezető esetében elengedhetetlenül szükséges a politikai megbízhatóság. Ez ma is alapvető, de a fejlődés megköveteli, hogy a párt tovább lépjen a követelmények felállításában. Inkább politikai alkalmasságról kell beszélni, ami a megbízhatóságot, a párt politikája iránti elkötelezettséget, a szocializmus iránti hűséget eleve magába foglalja. Ennek az elkötelezettségnek kell tudatós elkötelezettséggé magasodnia. Ez pedig megfelelő politikai képzettség, műveltség nélkül elképzelhetetlen. Senki előtt sem kétséges, hogy a marxizmus tudomány, s politikai tevékenységünk csak akkor lehet igazán eredményes, ha igazunkat tudományos igénynyel, s annak megfelelő ismeretekkel terjesszük. Ami a politikai műveltség kérdését illeti, természetesen, differenciált megítélésre van szükség. Nyilvánvalóan más a követelmény egv nagyüzem egyszemélyi vezetőjével szemben, mint egy kis közösség vezetőjének esetében. Azután egy más kérdés ebben a témakörben. Az állami egyetemi, főiskolai végzettség — ott marxista oktatást is kannak a hallgatók, sőt bizonyí* ványt is arról —, korántsem jelent, kivételek persze lelje1 nek, felsőfokú politikai vég zettséget. \ Szembe kell szállni a diploma-, bizonyítványmítosszal is. Attól, hogy valakinek valamilyen, valamikor megszerzett diploma van a zsebében, még nem biztos, hogy a ma, vagy pláne a jövő mind bonyolultabb feladatai között meg tudja állni a helyét. Ami tegnap elég volt, ma “ már kevés, holnap pedig, esetleg, az alapvetően elengedhetetlen műveltséget sem jelenti. Egyetlen' megoldás: állandóan, folyamatosan, szinte napról napra lépést kell tartani fejlődő, mind újabb fel-. adatokat elénk állító világunkkal. A politikai művelődés, a tanulás folyamat kell, hogy legyen, amint, hogy érvényes ez az élet egyéb területeire is. Nem bocsátható meg, ha. egy vezető nem képes lépést tartani a napi politikával, az úgynevezett „szakember”, szakterületen végzett munkája sem lehet teljes eredményű, ha nem látja munkája társadalmi kihatásait, ha nem tudja ösz- szefüggésében és kölcsönhatásában látni tevékenységét és annak eredményeit, következményeit. A RENDSZERES TOVÁBBKÉPZÉSEN túl, egyetlen vezető sem lehet meg a különböző párthatározatok ismerete nélkül. A párthatározatok és kormányrendeletek, de az adott terület párt- és állami szerveinek határozatai és döntései általában hosz- szabb távra megszabják a tennivalókat, ismeretük tehát elengedhetetlen, de az egyszeri megismerés nem elég, időnként -feltétlenül nyomon kell követni, hogy a munka mennyiben felel meg a vonatkozó határozatoknak. Minden vezetővel szemben követelmény, hogy aktív közéleti tevékenységet folytasson. Ha csak abból a szempontból vizsgáljuk ezt a kérdést, hogy milyen közvetlen hasznot jelent a közéleti aktivitás, akkor is látni kell, hogy, a társadalom fetlétle- nül nyer azzal, ha a jól felkészült, képzett, művelt, vezető beosztású emberek, saját szűk munkaterületükön túl, a közélet egészéhez hozzászólnak, véleményüket és munkájukat adják a köz egészének gyarapításához. De a vezetőben is hasznosul ez, mert így állandó kapcsolatban van azokkal, akiknek érdekében tulajdonképpen saját munkaterületén fáradozik. Megismerni a társadalom véleményét, igényeit, s ez az állandó együttműködés szükségszerűen a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdek összhangjának megteremtéséhez is segítséget ad. A POLITIKAI ALKALMASSÁG nagyon fontos mércéje, milyen egy vezető viszonya a szocialista demokráciához. Az egyszemélyi vezetés semmi esetre sem jelenthet parancsolgatást, megbocsáthatatlan a vélemények meg nem hallgatása és különösen a bírálat elfojtása, Hallatlanul sokat nyerhet egy vezető, ha munkatársaival elv- szerű, alkotó kapcsolatban van, de mindent elveszíthet, ha elveszti a kollektíva bizalmát. A vita legyen elvi, őszinte, és szókimondó, ne az határozza meg egy javaslat súlyát, hogy kinek a szájából hangzott el, hanem az, hogy valóban mennyire értékes, és a vitában ne legyen „győztes” és légyért „vesztes”. Az objektív igazságnak kell győznie, mert ez a társadalmi érdek. A vezetőnek mindenekelőtt példát kell mutatnia, s ha valóban példát mutat, akkor lesz erkölcsi alapja őrködni azon. hogy egészséges szellem uralkodjék az irányítására bízott üzemben, hivatalban, intézménynél. A VEZETŐK is emberek, tévedhetnek alkalmankint. s ők sem mentesek az emberi gyengeségektől. Nagyon nagy hiba lenne valamiféle asz- kétizmust kívánni tőlük, de az alapvető követelmény, hogy erkölcsileg feddhetetlenek legyenek, életmódjuk, magatartásuk feleljen meg a szocialista erkölcs követelményeinek, tevékenységükben a szavak és a tettek egységet alkossanak, — mint azt nyomatékosan hangsúlyozza a központi bizottsági határozat. Ha mindez adva van, akkor nem kell attól félni, hogy bármely vezető beosztású dolgozó is visszaél a rábízott hatalommal, és alkalmas arra is, hogy őrködjék a közélet tisztasága felett. Az élet diktálta követelmény, hogy a mércét mind magasabbra állítsuk. A tervszerű káderkiválasztás, a következetes nevelőmunka lehetővé teszi, hogy a vezető állásúak többsége megfeleljen az egyre nagyobb feladatoknak. LETENYEI GYÖRGY Jegyzet Elhagyott javak „Meddig tűrjük?” — kérdezi a hatást keltő képaláírás az egyik újságban. A képen egy öregasszony, hátán batyu, kezében bot, s egy kukaedényben turkál. A kukabúvárok, kukavizitelők megszólaltatása amolyan csemege, többnyire tisztes távolból beszélnek, anélkül, hogy a cikkíró belenézne a batyukba, vagy a szemétgyűjtőkbe. Ha megtenné, biztosan meglepődne, tudniillik rájönne, hogy azért virágzik a búvárkodás, mert van mit keresni a kukákban. Száraz kenyér, ami disznólnzlalásra alkalmas, pattogzott. de még valamire használható lábas és főként ép. de már megunt, vagy kinőtt ruhák, férfi-, női és gyermekruhák. cipők mindenféle méretben és fazonban. Szó sincs arról, hogy a guberálók védelmére kelnék, de az, hogy vannak, és hogy a hajnali és a késő esti órákban kelnek útra, már mond valamit. Méghozzá azt — azt is —. hogy ők maguk is szégyellik a turkálást, ennek ellenére megteszik — mert érdemes, s nem mindig azért, mert kizárólag így tudják fenntartani magukat. De nézzük a másak oldalt is. Azokat, akik főként bérházban laknak, s a szűk lakásból a kinőtt, jobb sorsra érdemes holmit, kenyeret, lábast, használhatatlan „kacajaikat” a kukákba öblítik. Hogy miért? Mert nincs hal tartani, ha pedig van. hát minek tároljuk a még jó gyerekcipőt, ruhát, ha nincs aki használja, a kenyeret, ha nincs jószág, amelyik megegye. S valamiféle téves, rosz- szul értelmezett szégyen, „minek alázzam meg okét” -féle félszeg tartózkodás óv attól, hogy rászoruló, vagy éppen nem rászoruló rokonnak, ismerősnek adják tovább- használatra a fölösleges holmit. Gyűjteni lehetne, ha mást nem. a ruhaneműt és a száraz kenyeret. Vannak országok, ahol nem hagyják el- pocsékodódni a kidobott használati tárgyakat, utcára teszik. s vigye, aki akarja. A háború után nálunk is ismert intézmény volt az Elhagyott Javak Kormánybiztossága; az épségben maradt lakásokat, bútorokat, ruhaneműt utalták ki azoknak, akiknek nem volt hol lakni, aludni, vagy bútorra, ruhára volt szüksége. Erre az Intézményre már rég nincs szükség, de arra igen, hogy valamilyen formában megóvjuk az idő pusztulásától a tűztél, a padlásokon. pincékben porosodó hálószoba-, konyhabútorokat, hogy ne az idő érlelje szót. vagy ne a szemétgyűjtő gépkocsi darálja össze a kinőtt, megunt, de még teljesen jó ruhákat, cipőket. Szekszárdot időnként végigtarhálja egy sárbogárdi használtruha-kereskedő, s azt mondja, hogy ha nem érné meg, nem utazna ilyen messzire. Tehát van, áld pénzt ad a levetett ruháért, s van, aki használtruha-kereskedésből meg tud élni. Sőt. Olyan sertéstenyésztéssel foglalkozó emberek is akadnak, akik három forintot^ fizetnek egy kiló száraz kenyérért. Ha lenne például lakókörzetenként, amolyan „kenyér- és ruhán eműgyűjtő állomás” egész biztos — már csak a pocsékoüás iránti ellenszenv miatt is — sokan és szívesen adnák le a még használható ruhát, cipőt, s egyéb feleslegüket. Ellenszolgáltatás nélkül, csupán emberségből. 29 éve szabadult fel Budapest 1945. február 13-án, 29 éve szabadította fel a Szovjet Hadsereg fővárosunkat. Elkeseredett küzdelemberf. minden utcáért, házért folyt a harc. Budapest lakói hosszú heteket töltöttek el éhezve, fázva a pincékben, rettegve, alig reménykedve. A rettenet órái után, az első napsugarak. A romok között feltámadó életről, a harcok utolsó pillanatairól a nemrég elhunyt kiváló író, Darvas József írásával emlékezünk: „Közel három hét óta most vagyok kint először az utcán. Előttem, az úttesten óriási kráter. Mellette egy másik, harmadik. A szemközti ötemeletes házat, mintha megnyúzták volna: nem maradt rajta vakolat, az üzletek nehéz vasredőnyei ronggyá tépve, gyűrve hevernek az utcán, a magasba meredő faVörös zászlót kitűzd szovjet katona a mai Marx tér egyik házának homlokzatán. Szovjet .„i haditudósító korabeli fotója, 1 lakon tátongó lyukak, rajtuH bútorcsonkok lógnak ki a járda fölé. Rajta túl, az a másik épület az első emeletig lerombolva, a harmadik földszintes, a negyedik csúnyán felszakított gyomorként mutogatja beszakadt pincéjét, nyilván egy sereg holttesttel a romok alatt... nincsen itt ház, amelyik nem romhalmaz. Gyufaszálként széttört gerendák, szilánkokká szaggatott nehéz kapuk, kiégett lakások, omló falak... Mintha hó esett volna, néhol bokáig gázolok a tollpihében. Rengeteg változattal aratott itt a halál, s olyan közeli az iszonyat, hogy alig mer még örülni, aki él... Buda felől német ágyúk dördülnek meg, a lövedékek lila gömbökként szállnak a romok fölé a sűrűsödő alkonyaiban. Ott még harc van, robban a bomba, omlik a ház, s a pincében ugyanúgy szorongnak az emberek, mint pár nappal előbb még mi is. Pár napja? Mintha végtelenül messze lenne az az idő, s mintha a budai harctér is elérhetetlen messzeségben lenne ide. Nézem a romokat, a ledőlt házakat, a felszaggatott úttestet, a tönkrement üzleteket: a nagy változás jeleit ennek a sokat szenvedett városnak az arcán. S már nemcsak a pusztulást látom bennük és nemcsak az elkerülhetetlen ítélet beteljesedését, hanem egy új és szabad emberi közösség ígéretét is. Valami elmúlt és valami el-. fcsSdődöfí,” l A politikai alkalmasság és a vezetői beosztás
