Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-12 / 9. szám

}

Didergő utazás

i.

Ősszel mindig elfog a nyug. talanság, vándorútra kelnék,

mint a költöző madarak. Az idén szeptemberben is útra készültem. Egy erdei sétáról álmodtam, csendjét és nyugalmát csodálatos muzsikájú sorokban örökítette meg a német költőfejedelem. Egy verő. fényes szeptember hatodik napján, majd kétszáz esztendeje. Nyolc rövidke sorát sokan a világ legszebb vemének mondják. Goethe lépteinek nyomába lépve szerettem volna ráérezni magam is a meg. énekelt csöndre és nyugalomra. belehallgatózni a fák sűrű. jébe. ahol a sóhajnyi szél megáll a lombokon ...

Suhanó fehér köpenyek közt riadtam föl a terveztetésből, a fák üde lehelete helyett sziszegő vascső fújta a tüdőmbe az ózont, s bizony „eljött mar november didergő hónapja”, mire kitámolyogtam a kórházból. Reggelente már meghártyásodtak a pocsolyák, zúzmara ült a fák kopár ágain, vihar tornyozta az égen a fellegeket — hol volt már a susogó lomb, .az erdei csönd? Megsem volt maradásom, kínzóit a mehetnék, új terveket kezdtem szövögetni. Ha nem követhetem Goethe kegyelmes úr erdei sétájának útvonalait, legalább tisztelgek a költőfejedelem weimári házában. S Drezda, Lipcse, Berlin múzeumai, képtárai, színházai, hang versenytermei talán kárpótolnak majd az őszi erdő varáDrezda. A város, amelytől Kästner azt írta 1945-ben: „Úgy bolyongunk benne, mintha álmunkban Szodomában és Gomorrában járnánk,., Ebben c kősivatagban senki embet- fiának nincs keresnivalója, legfeljebb áthaladhat rajta. A$ elet egyik partjáról a másikra. Mint a ciklon által partra vetett hajóóriások roncsai, le- döntött templomok romjai körös-körül”,

S az első benyomás: a Frauenkirche iszonyatos főm. jai, az emlékeztető táblácskával: 1945. február 13. Amikor már minden eldőlt régen. Bosszú Coventryért. Igazolhat, ja-e egyik a másikat?

Hiába tudom, hogy emlékeztetőül hagyták meg a romokat , hiába gyönyörködtet lépten-nyomon a sok helyreállított. újjáépített műemlék épület, s az új városrészek fehéren vakító háztömbjei, a

Frauenkirche kövérnek nyomasztó romhalmaza egyre kísért. Az Elba partjára menekü_ lök, a híres teraszra, amelyet Európa balkonjának, kontinensek korzójának dicsőítenek. Méltán. Kleist így írt a menyasszonyának 1801-ben erről a helyről: „A magas partról letekintettem az Elba völgyére; úgy terült el a lábam alatt, mint egy ClavAe Lorraine- festmény.” A nagy francia mester tájképei persze erősen idealizáltak, de csodálatos meleg fények ragyogják be a vásznait és szinte lüktet rajtuk az élet elevensége.

Ezen az alkonyba hajló dél. utánan azonban éppen lebukott a nap, amikor a terasz mellvédjéhez értem, s az Elba völgyére, a város épületeire és hídjaira novemberi köd borult. Körös-körül párák lebegtek — libbenő fehér köpenyek? —, megültek a Dimitrov-híd Iám. pafüzérein, fölötte azonban bársonykéken derengett az ég, s lent, a víz fekete tükrén, arany pászmákban remegtek a város fényei. Varázslatos volt. A ködbevesző sziluetteken is világosan felismerhető, hogy Drezda hajdani, velencei építőmesterei szülővárosuk és a Canale Grande hangulatát akarták átplántálni ebbe a vízparti városba, az Elba- menti Firenzébe. S ezt a hangulatot megőrizte a romjaiból mégis-mégis fölépült „Szodoma és Gomorra”; a Sachsenplatz, Fucsikplatz, á' Prager Strasse és a Mariembrücke. a Platz der Einheit újdonatúj együttese ugyanolyan egysege, sen olvad bele a tájba, mint az óváros, megőrizve Drezda patinás, történelmi karakterét. (A még ma is folytatódó újjáépítésben magyar mérnökök is részt vesznek, s közreműködésükkel. igen elégedettek.)

Másnap korán ébredek, verőfényes a reggel. Bédekerrel a kézben, próbálnék valamiféle programot összeállítani. Tér. mészetesen a Zwingerrel kel. lene kezdenem. Újra Goethe jut eszembe, aki lényeges felfedezésekre jutott a drezdai képtár megtekintésekor, 1708- ban. A képtár akkor még a Neumarkton volt, a herceg hajdani istállójában. „Beléptem. ebbe a szentélybe és csodálatom minden képzeletet felülmúlt" — írta. Tudjuk, ez a csodálat nem volt maradéktalan. Egyáltalán nem értékelte az olasz mesterek, a velencei iskola vásznait Az antik mű. kincseket megtekintésre sem méltatta, sok más ritkaság is untatta, s Drezda egész barokk ízlés, és formavilága v.dóság.- gal taszította. De valóban lenyűgözték a németalföldi realisták képei. Nem a természetet másoló naturalizmushoz vonzódott; Goethe arról nyilatkozik elragadtatva, amikor: „az ecset győz a termcszst felett.” Erre a drezdai felismerésre épül később egész művészetelmélete.

Egyre a tomboló fényözönt nézem, a távolban rőten lángolnak az erdők. Hívogatnak. Hogy a múzeumok holt kincsei helyett mégis az eleven természetet válasszam, Drezda barokk indái es kagylói helyett erdei ösvények avarjában gyöuyőrködjeir. Még ingadozom, hiszen nemcsak a képtár, a múzeumok hívogatnak itt, hanem Schubert és Chopin, Csajkovszkij és Tur- genyev, Hauptmann és Nexő itteni tartózkodásának emlékei is. Mégis, erősebb a íénvbun ragyogó távoli erdők vonzása Hátha utolérhetném még szeptemberi álmaimat?

HOMORÓDI JÓZSEF

TV* napló

Leonardo

A Leonardo-film első része után azt mondja az olasz művészetben viszonylag járatos kolléganőm: hát nem borzasztó, hogy ez a lángelme hogyan elfecsérelte magát?

Hóf azért csak vigyázzunk. Mert ha ez az állítólag magát fecsérlö lángelme nem csinált

valami: a fausti ember megtestesítője, aki a soha-meg- nem-elégedés imáját mormolta mindig, mint Babits.

Persze a reneszánsz megítélése sem egyértelmű, annak ellenére, hogy lángelmék sorát adta a világnak. Burckhardt úgy vélte, az ■ emberiség torkolna egyebet, mint az Uffizi ténelmének középpontja, amiAngyali üdvözletét, ami pedig egészen korai munkája, vagy a Szépművészeti Múzeum lo_ vasszobrát, vagy nem bánom, ha nem festett volna egyebet, mint azt a bizonyos angyalt Verrocchio képén, ami ugyancsak az Uffiziben látható, nem is lenne okunk panaszra. Vagy ha csak anatómiai rajzai maradtak volna ránk, magyarul is olvasható feljegyzései, vagy egyszerűen a reneszánsz ember megtestesüléseként állfia előttünk, nem kellene-e éreznünk a természet pazarló kedvének teljességét?

A lángelmékkel követelőzők vagyunk, amit adnak, soha nem elég. S aki Leonardótól csak egyetlen képet is látott eredetiben, igaza van, ha meg. érezve a tökéletesség csodáját, semmivel nem akarja beérni. Am az is igaz, hogy Leonardo, akivel csak a legnagyobbak mérhetők, lévén maga mérhenél fontosabb nem történt, Spengler szerint viszont múló pillanat volt az emberiség történetében, aminek nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani. De bárhogy is ítéljünk, az tény, hogy Leonardóban az egész kor visszhangzott, mely egyszerre volt ünnepélyes és gonosz, istenfélő és megátalkodott, Mert nemcsak Leonardo reneszánsz-ember, VI. Sándor pápa is az. szörnyeteg fiával, Cesare Borgiával, akit szintén szolgált Leonardo, amint majd látni fogjuk, S II. Gyula pápa is reneszánsz-ember, akinek személyében „Mars ült szent Péter trónjára”. S idézhetjük Baldassare Castiglionét is, aki 1510 körül azt írta Itáliáról, hogy „mindig idegenek prédája a rossz kormányzat és a fölhalmozott gazdagság miatt.*

A kor mindenre ad példát} mert Savonarola is a kor embere, de a méreg és a háromtetlen, sokkal többet hogyha-' élű velencei tör legalább olyan

tott volna ránk. Ha... ha a kor mégiscsak bárgyú fejedelmei, akik közül az II Moro nem is a legrosszabb volt, nem alkalmi ügyeskedésre használják kivételes tehetségét, ha megvalósul mindaz, ami ott volt fejében és ujjaiban, ha., . de ne folytassuk. Ebben a látszólagos csonkaságában is a tökéletesség, s ezen túl még

n

i

Száz éve született Szabados Sándor

A magyar munkásmozgalom kiváló alakjára emlékezünk Szabados Sándor személyében. akinek tevékenységéről a felszabadulás előtt felnőtt korosztályok igen keveset tudnak. Az emberi életet az idők rendjébe illesztő két dátum, a születés és a halál időponttá közül i* csak születesd évsaáma, az 1874-es

A Kossuth Könyvkiadó újdonságai

JOSIP BROZ TITO VÁLOGATOTT BESZÉDEK

E kötet Josdp Broz Tltónak, Jugoszlávia és a JKSZ elnökének az utóbbi években elhangzott beszédeit és nyilatkozatait foglalja magában. Tartalmazza a válogatás a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége XX. kongresszusán

1969-ben elhangzott beszámoló főbb részleteit és az azóta megtartott választmányi gyűléseken mondott beszédeket, valamint más előadásokat, nyilatkozatokat. Az olvasó ezekből az alapos kritikus és átfogó elemzésekből képet kan o baráti Jugoszlávia beL és külpolitikájáról, valamint

azokról a problémákról és feladatokról, amelyekkel az utóbbi időszakban Jugoszláviában intenzíven foglalkoznak. Külön jelentősége van a JKSZ megalakulása 50. évfordulóján elhangzott beszédnek. amelyből az olvasó megismerheti a jugoszláv kommunista párt történetének legfontosabb eseményeit és tanulságait.

ANASZTASZ IVANOVICS MIKOJÁN

difién észrevettem már.

hogy minél idősebb az ember, annál inkább szükségét érzi, hogy összegező szándékkal végigtekintsen az életén, átadja tudását, tapasztalatait a következő nemzedéknek. Ez természetes és törvényszerű, különösen olyan emberek esetében. akiknek az élete nagy társadalmi és politikai eseményekkel esett egybe.,, Több. mint fél évszázadon keresztül életünk sok eseményének voltam tanúja és résztvevője. Sok rendikívül érdekes emberrel nyílt alkalmam találkozni. Jártam a világ sok országában, beszélgettem kormányfőkkel, a társadalmi-politikai. a kulturális élet és egyéb területeik vezető személyiségeivel. egyszerű, hétköznapi emberekkel. Hosszú évekig együtt dolgoztam pártunk és államunk kiemelkedő vezetőivel. És természetesen nagy-nagy szerencsének tartom, hogy találkoztam Leninnel, boldogan gondolok vissza arra az időszakra, amikor vezetése alatt dolgozhattam” — írja Mikojan emlékiratainak első kötete előszavában. A kötet a gazdag életpályának 1895—1920-ig terjedő szakaszát öleli fiel.

év biztos, a „fáklya” végső lobbanását homály fedi.

Ki volt hát Szabados Sándor? Komáromban született, nem az elnyomott osztályok soraiba tartozó család fiaként, és bár a fővárosban végzett jogi fakultáson, szülővárosába

tért vissza, hogy tudását a munkások és parasztok társadalmi jogainak élismertetésére,

jogos sérelmeik világgá kiáltására és orvoslására gyü- mölcsoztesse. 1892-ben már Bécsben és Lipcsében ismerkedett a szocialista eszmékkel, tagja a Munkásegyletnek és tanulóköröket vezetett. Később újságíró lett, a Népszava munkatársa. Kitűnő stílusa, világos nyelvezete különösen alkalmassá tette arra. hogy a tudományos megfogalmazásokat is — Marx és Engels műveit fordította — mindenki saámára érthetően közvetítse.

Szűkebb hazájában, a Komárom megyei Szociáldemokrata -Párt-tanács kiadásában jelenítette meg „A magyar nép kátéja" című művét, amelyért kitoloncolták7 Budapestről és bírói eljárást indítottak ellene. Szabados, amint erre mód kínálkozott, Németoszágba, Svájcba és Franciaországba utazott. s nyelvtudása tökélesítése mellett újratol tekezett a szocializmus legfrissebb tanaival, kapcsolatba került az eszme számos kiváló képviselőjével, munkásvezetókkel és íorradah- mórokkal.

Visszatérése után a Népszava politika rovatvezetője lesz, akj lelkesülten fogadja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét. 1919-ben a KPM-hez csatlakozik, maid a ‘Tanácsköztársaság megalakulásakor — műveltsége, széles

látóköre ismeretében — közoktatási népbiztossá a Szellemi Termékek Országos Tanácsa vezetőjévé nevezik ki. A szabad-oktatás, a tanfolyamok, a továbbképzés, a Marx és Engels Munkásegyetem megszervezésével küzdött azért, hogy az elnyomottak soraiból kikerülő vezetők elsajátítsák mindazon tudnivalókat, amelyek az új társadalom irányítására teszik alkalmassá őket.

A proletárdiktatúra bukása után életfogytiglani fegyházra ítélik, majd a fogolycsere keretében kikerül a Szovjetunióba. Ott ritka képességeit felismerve, az Irodalmi Főigazgatóság német—francia szekciójának vezetésével bízzák meg. Úgy látszott, ha hazájától távol is, de megtalálta az életcéljának megfelelő hivatást: házasságkötésével magánélete is kiegyensúlyozottá válik. Szívbántalmai miatt azonban orvosai nyugodta-bb életmódot tanácsoltak neki, így feljebbvalói nagy értékű könyvek felkutatásával, megvásárlásával, és cseréjével bízták meg. s ennek során sűrűn megfordult a nyugati kapitalista államokban is.

A harmincas évek derekán hirtelen, teljesen váratlanul letartóztatták: a törvénysértések sötét hullámai őt is elborították. '

Alakjának felidézése, a fejődés fátylának fellebbentése ég a még élő harcostársak vele kapcsolatos emlékeinek ösz- szegyűjtése most. születésének századik évfordulóján ismételten. sürgetővé és időszerűvé válik, hogy így is fejet hajthassunk követésre méltó példája, alakja előtt.

KOMOR VILMA

szerepet játszik ezekben «2 évtizedekben, mint az imádság, Ebben a korban élt Leonardo, s most ezt idézi fel a. több részes olasz tv-film, az eddigiek szerint mindenképp kitűnően, akkor is, ha nem törekszik a teljességre, vagy talán éppen ezzel. Mert a jellemek folyton önmaguknak mondanak ellent: II. Gyula pápa, nemcsak hadvezér, értő mecénás is, aki Michelangeló- val akarja megörökíttetni magát, de a legotrombább szexuális indulatokat sem hessegeti el magától. Mindez így együtt: a reneszánsz, de Leonardo is az, aki a maga csendes és konok, s éppen ezért titokzatos módján, a végső választ keresi, emberre, művészetre, életre, halálra.

A francia Valéry terjedelmes tanulmányt irt „módszeréről”, de mi is volt a módszere? A már szinte bűnös tudnivágyás, a lehetetlent nem ismerő kutató értelem kitartása. A kor szörnyű ellentmondásai között a nagyon kevesek közé tartozott, aki céltudatosan ment ■ útján, nem fecsérelve lángelméjét, hanem folyton gyarapítva tudását, folyton közelebb kerülve az elérhetetlen titokhoz.

Mit sejtet meg ebből az olasz tv-film? A jelek szer mi sokat, főleg akkor, ha felkeltve a figyelmet a néző nem éri be a filmmel, hanem a gazdag magyar Leonardo-iroda- lommai is gyarapítja ismereteit. Magával Leonardóval is, akinek írásaiból a napokban elhunyt Kardos Tibor jóvoltából terjedelmes válogatás jelent meg. Ha csak ennyit ér el a tv-film, ennyit és nem többet, nyugodtan mondhatjuk, erdemes volt átvenni, $ min- den néző — és olvasó — nemcsak egy kivételes sorsot ismer meg. hanem azt az örömet is. amit a soha ki nem elégített ismeretszerzés jelent. Ennél többet nem is kell várnunk.

Cs. L.

Népújság 4

1974. január 12.

f