Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-12 / 9. szám

I I I "t * Negyvenhétmilliárd forint az idén szociális és egészségügyi kiadásokra (Folytatás az L. oldalról) nek. így az orvosi körzetek »zárna túlhaladja majd a 4800. Alt. A napi szakorvosi órák száma 650-nel emelkedik, s így megközelíti a 45 000-et. Az állam 52 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy tovább csökkenjen az egyes megyék egészségügyi ellátásában még tapasztalható különbség. Ez az összeg tízmillió forinttal na_ gyobb mint tavaly. A népesedési helyzet javí­tása is egész sor újszerű fel­adat ellátását követeli meg az egészségügyi apparátustól. A költségvetésből 43 millió fo­rintot biztosít az állam a csa­lád-. a nővédelmi tanácsadás és gondozás szélesebb körű megszervezésére, az oktató, felvilágosító munka hatékony­ságának növelésére, a művi terhességmegszakítást elbíráló bizottságok működésére. Ugyancsak a népesedéspoliti. kai célok megvalósítását segí. ti a gyermekintézmények háló­zatának az eddigieknél gyor­sabb ütemű fejlesztése. Az idén újahb 2400 hellyel GYARAPSZIK A BÖLCSŐDÉK BEFOGADÓKÉPESSÉGE, s így a negyedik ötéves terv­időszakra előirányzott 8—9 ezer többletférőhelyből 7400 már 1974 végére megvalósul. Figyelembe véve, hogy a gyer­mekgondozási segély lehetősé­geivel az idén már 200 ezren élnek, a csecsemőotthonokban 5000 gyermeket helyezhetnek el. a bölcsődéskorúaknak mint. egy ötvenöt százaléka intézeti elhelyezéssel, vagy külön pénzbeni támogatással most már ellátottnak tekinthető. Egyébként a bölcsődék és cse­csemőotthonok fenntartására és működésére a tanácsi és a központi költségvetés az előző évinél 72 millió forinttal töb­bet. 850 millió forintot biztosít, ebben azonban nincsenek ben. ne a vállalati bölcsődék fenn­tartási költségei. Az állam jelentős összegek, kel segíti az idős emberek helyzetének javítását is. A SZOCIÁLIS OTTHONOK BEFOGADÓKÉPESSÉGE IS Nö. A tervek szerint több mint ezerrel több hely lesz a szo­ciális otthonokban. Az öregek napközi otthonainak fenntar­tására majdnem 16 százalékkal többet fordítanak, mint tavaly. Az ötéves tervidőszákban egyébként 72 öregek napközi otthona nyílik, s számuk ez­zel 633-ra emelkedik. Az arra rászoruló idős emberek segé­lyezésére a tavalyinál 25 mil­lió forinttal többet költenek a tanácsok. Az alacsony nyugdí­jakhoz hasonlóan a rendszeres szociális segélyek évi automa­tikus emelése sem lehet keve­sebb havi 30 forintnál. (MTI). A Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjában te­mették el Illés Béla Kossuth-díjas írót. A képen: díszőrség a ravatalnál. T P A HI O R H IÚI A Fehér Lajos látogatása Tatabányán Fehér Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese pén­teken Tatabányára látogatott. A vendéget Havasi Ferenc, a Komárom megyei pártbizott­ság első titkára üdvözölte és tájékoztatta a megye politikai, gazdasági és társadalmi éle­tének időszerű kérdéseiről. A tájékoztató után Fehér Lajos Havasi Ferenc társaságában tatabányai üzemeket látoga­tott meg. Szovjet lapok Púja Frigyes moszkvai tárgyalásairól Kissinger közel-keleti útja Moszkva. A Pravda, a Szov- jetszkaja Rosszija, a Krasz- naja Zvezda, a Trud és más moszkvai lapok pénteki szá­maikban első oldalon köz­ük a hírt, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára fogad­ta Púja Frigyes külügymi­nisztert. Valamennyi reggeli napilap beszámol Púja Fri­gyes elutazásáról, búcsúztatá­sáról, a Seremetyevói repülő­téren. A Leonyid Brezsnyev dol­gozószobájában lezajlott talál­kozóról a moszkvai televízió csütörtökön este két alkalom­mal is tudósított, s mind a moszkvai rádió, mind a tele­vízió közvetítette a külügy­miniszter rövid nyilatkozatát, amelyet elutazása előtt a re­pülőtéren adott. A látogatásról kiadott közös közleményt a Pravda teljes szövegben tette közzé. A Washington melletti Andrews légibázisród, pénte­ken hajnalban, közép-európai idő szerint 5 óra 46 perckor elindult közel-keleti látogatá­sára Henry Kissinger ameri­kai külügyminiszter. Elutazá. sa előtt tartott csütörtök es­ti sajtóértekezletén hangsú­lyozta, hogy nem visz magá­val semmiféle rendkívüli ja­vaslatot, sem pedig kész ter­vet, útjának célja mindössze az, hogy a csapatszétváilasz. tással kapcsolatos általános nézeteket mindkét féllel meg­vitatva, lehetőséget teremt­sen azoknak konkrét javasla­tokká való kidolgozására. Ez­zel elő akarja segíteni, hogy Egyiptom és Izrael képviselői Genfben komoly tárgyalásokat kezdjenek a probléma gya­korlati megvalósításáról. Egyiptomba érkezése előtt a repülőgép üzemanyag-felvé­tel céljából mintegy két órát a madridi repülőtéren töl­tött, s eközben Kissinger ta­lálkozott Pedro Cortina Mau­ri spanyol külügyminiszterrel, akivel a közel-keleti helyzet­ről és az amerikai—spanyol kapcsolatokról tárgyalt. r T : BUDAPEST Karakas László munkaügyi miniszter és Nagy Imre mun­kaügyi miniszterhelyettes pén­teken a Nemzetközi Munka­ügyi Szervezet II. európai re­gionális konferenciájára Gertibe utazott. RÓMA Három bombamerénylet tör­tént a péntekre virradó éj­szaka az olasz fővárosban. A robbanószerkezeteket száguldó gépkocsikból dobták amerikai kézben lévő épületekre. Se­besülés nem történt, a ható­ságok összehangolt akcióra gyanakszanak. TOKIÓ Tokióban bejelentették, hogy tekintettel az élelmiszer- árak, mindenekelőtt a rizs. a zöldségfélék, a hús és a tej árának rohamos emelkedésé­re, az április elején kezdődő új tanévben 300—400 száza­lékkal felemelik az iskolai ét­keztetés díját. BONN A Német Szövetségi Köz­társaságban 1973. első kilenc hónapjában 368 építőipari vál­lalat jelentett csődöt. Egy év­vel korábban a csődbejutott építőipari vállalatok száma 269 volt. A vállalatok csődje követ­keztében több tízezer építő­ipari munkás vesztette el munkahelyét. ZOMBOR A zombori „Mosztonga” ki­állítási csarnokban megnyitot­ták á 2. nemzetközi szárnyas­kiállítást és vásárt. A kiállí­táson a jugoszláv vállalatok mellett magyar,' bolgár, ro­mán és nyugat-rtémet kiál­lítók vesznek részt. BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság és a Fidzsi-szige- tek úgy határozott, hogy ja­nuár 11-től, péntektől kezdve nagyköveti szinten diplomá­ciai kapcsolatokat létesít egy­mással. A Fidzsi-szígétek a 101. állam, amellyel az NDK diplomáciai viszonyba lépett. BUKAREST Iskola-szálloda, vagy szál­loda-iskola — az elnevezés még nem végleges, de már az utolsó simításokat végzik a ro­mán főváros újabb neveze­tességén, a Scinteia téren fel­épült, 13 emeletes szállodán. Az új szállodában minden szolgáltatást a bukaresti ven­déglátóipari iskolák tanulói látnak el. Az iskolát magát is a szállodában rendezték be, itt vannak a tantermek, a labo­ratóriumok. A növendékek munkáját a tanárok belső te­levízióhálózat segítségével kö­vetik figyelemmel. A vendégeket egy- és két­ágyas szobák várják. LIMA Juan Velasco Alvarado pe­rui elnök egy Limában tar-. tott sajtóértekezleten kijelen­tette, hogy a szovjet—perui kapcsolatok minden szem- nontból pozitiven alakulnak. Elmondotta, hogy a Szovjet­unió segítséget nyújt Perunak első, óriási vízenergetikai komplexumának felépítésében. DAMASZKUSZ Pénteken hajnalban az iz­raeli—Szíriái frontvonal észa­ki és középső szakaszán az izraeli erők újabb tűzszünet­sértéseket provokáltak. Az összeütközésekben 10 ellensé­ges katona életét vesztette, il­letve megsebesült — közölte pénteken egy Szíriái katonai szóvivő. Essen után, Brüsszel előtt A Centropress péntek esti kommentárja: Abból az alkalomból, hogy Essenben véget ért 12 nyugat­európai kommunista párt tanácskozása, előkészítve az európai tőkés országok kommunista és munkáspártjainak január 26— 28-án Brüsszelben sorra kerülő találkozását, a moszkvai Pravda megállapítja: „Az európai feszültség enyhüléséért, Európának a béke kontinensére változtatásáért vívott harc élvonalában a kommunista és munkáspártok haladnak”. Az esseni megbeszélés a legaktuálisabb problémával fog­lalkozott: az olajválsággal és következményeivel. Megállapí­tották Essenben a kommunisták, hogy ez a válság nem nél­külözi a mesterséges hisztériakeltés elemeit és sajátságos mó­don nem érinti a monopoltőkét —. sőt az olajtrösztök profitja egyre emelkedik —, viszont veszélyezteti a bérből és fizetés­ből élő kisembereket, a munkásosztályt és a többi dolgozó­réteget. Minthogy a fejlett nyugat-európai ipari államokban igen sok az úgynevezett vendégmunkás és ezek ott a társa­dalmi ranglétra aljára szorulnak, jogaik jóval csekélyebbek az ország állampolgárságát is viselő munkástársaiknál, ezért az esseni kommunista tanácskozás, internacionalista szel­lemben kiállt a vendégmunkások mellett. Nyugat-Európa- szerte — hozzátartozókkal együtt — 12 millió munkásról van szó. Ha csakugyan fokozódnék a válság, a monopóliumok elsősorban őket bocsátanak el, indokolt tehát, hogy jogaikért kiállt az esseni tanácskozás. Egy enyhültebb európai légkörben kerül majd sor a brüsszeli találkozóra. S ebben az enyhülésben a Szovjetunió s a szocialista országok békepolitikája mellett a nyugat-euró­pai kommunista és munkáspártoknak is jelentős szerepük van. Bizonyos, hogy e testve:-ártok, mint eddig, ugyanúgy a jövőben is hozzájárulnak a kontinensünk időszerű kérdé­seinek megoldásához. (KS). Bengt Liljestrand svéd vezérőrnagyot nevezték ki a közel-keleti békefenntartó erők új főparancsnokává. Poszt­ját — jeruzsálemi székhellyel — április 1-én veszi át.

Next

/
Thumbnails
Contents