Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-30 / 24. szám

I

Mr

Hősök városa

m

KENYÉR A GYŐZELEMHEZ

Neve, nem került a történelem lapjaira. Egy volt a lenin. grádi hősök százezrei közül, akik megvéd ték a várost, életben tartották az életben maradottakat.

Praszkovja Fjodorovna Ivanova, a Primorszki kertilet 11. számú kenyérgyárának nyugdíjas munkásnője. Komszomo- lista korában kezdett a gyárban dolgozni és innen ment nyugdíjba. Arca kicsit fáradt, de szeme fiatalosan csillog. A visszaemlékezés olykor nehezére esik hangja időnként éles uk.Uk, szeme könnybe lábad, de nagy türelemmel válaszol kérdéseimre.

— Áz 1941—42-es tél voh a legnehezebb, a legrettenetesebb. A gyár három termelőszalagján, a gondosan elsötétített műhelyekben éjjel-nap- pai dolgoztunk. Sokan nem is jártak haza a 12 órás műszak után, ott aludtak egy keveset valamely félreeső zugban. Az igazi megpróbáltatás akkor kezdődött, amikor megszűnt a víz- és áramszolgáltatás és elfogyott a fűtőanyag. Rohammunkával saját villanytelepet építettünk, szivattyút, helyezi- tünk üzembe és a Kis-Névából vezettük az — úgy ahogy — megszűrt vizet a gyárba. Megtörtént, 'hogy elromlott a szivattyú, akkor csatárláncot alkotva órákon át kézről kézre adtuk a vízzel teli vödröket, mínusz 20—25 fokos hidegben.

TÍZEZER faház

— Hogy honnan vettünk tüzelőt? Ahol volt. Műszak irtán feszítővasakat, fejszéket kaptunk és a városi hatóságok által kijelölt' kerületekbe tnen- tüftk faházakát'‘*‘'Koiftastí. 4;Tgy szereltünk fűtőanyagot »».kemencékbe. LeningrwJbiWr,,közel tízezer faházat tüzelték el azon a telén. Amikor ' kévés leit á* faház. tőzeget mentünk gyűjteni a front közelébe. Közülünk .is sokan elestek, De mi szüntelenül csak egyet ismételtünk magunknak: mindent a frontnak, mindent a győzelemért, És a győzelemhez ke. nyér is. kellett. Akármilyen nehéz, csak kenyér legyen.

A Leningrádi Történeti Múzeumban láttam ezt a kenyeret. Színe meghatározatlan, s akik életüket köszönhetik ennek a kenyérnek, ízét semmihez nem tudják hasonlítani. D. V. Pavlovot, az Állami Honvédelmi Bizottság Leningrádi élelmezéséért felelős meghatalmazottját hívom itt Praszkovja Ivanova segítségére, aki Leningrádiak című visszaemlé“ kezésében így ír az akkori idők kenyeréről:

„Miután a gabonakészleteteket felmérték, szeptember 15-tői a kenyeret a, következő összetételű lisztből sütötték:

52 százalék rozsliszt, 30 százalék zabliszt. 8 százalék árpaliszt, 5 százalék maláta.” „Október 20-ra az árpaliszt teljesen elfogyott, s így a rozsliszt kiegészítésére szolgáló keveréket meg kellett változtatni. A kenyeret ekkor a következő összetételű lisztből sütötték: 63 százalék rozsliszt, 4 százalék lenróst, 4 korpa, 8 százalék zabliszt, 4 százalék szójaliszt, 12 százalék maláta, 5 százalék liszt a dohos gabonából. A kenyér íze a dohosság és a maláta miatt minőségileg romlott.” „November végére megérkezett a régen várt cellulóz a kenyérsütő üzemekbe. Ettől kezdve a kenyeret a következő keverési arányban sütötték: 10 százalék étkezési cellulóz, 10 százalék gyapotmagolaj- pogácsa, 2 százalék őrlési por, 2 százalék lisztmaradék és hulladék liszt, 3 százalék kukoricaliszt. 73 százalék rozsliszt” Amint. a visszaemlékezésekből kiderül a későbbi hetekben tovább csökkent a kenyérben a gabonaliszt aránya, nőtt viszont a cellulózé és egyéb anyagoké. S hogy az emberek mennyit kaptak ebbői a kenyérből? Tanúsítsák ezt ismét D. V. Pavlov sorai: „A gabona a vége felé járt. Az idő az ostromlottak ellen kezdett dolgozni. Bármilyen keserves és nehéz vök is, csökkenteni kellett a polgári lakosság kenyéradagját is. November 13-tól a munkások napi 300 gramm kenyeret, az alkalmazottak, az eltartott családtagok és gyermekek számára (12 éves korukig) 150 gramm kenyeret állapítottak meg... Ezt az alacsony fogyasztási szintet is csak néhány napig sikerült • tartani. A tavon dühöngött a i vihar, az erős szél a part'felé hajtatta a vizet, a gyönge jég összetört. Ilyen időjárás mellett nem lehetett .száraolhi. azzal, hogy egyhamar élelmiszer érkezik Novaja La- dqgából, a készletek pedig kimerülőben voltak— November

20-tól a munkások napi 250 gramm kenyeret, az alkalmazottak. a családtagok és a gyermekek pedig 125 grammot kaptak.,. A kenyérfejadagnak rövid idő alatt alig több mint egyharmadára csökkentése károsan hatott az emberek egészségére. A munkások, az alkalmazottak és különösen az eltartott családtagok egyre gyöt- rőbben éheztek.”

EHHALÁL

— Mi, a fiatalabbak valahogyan jobban bírtuk az éhezést — mondja Praszkovja Ivanova. — Néha még nevetni, énekelni is tudtunk. De körülöttünk száz- és ezerszámra pusztultak az emberek az éhségtől, a nélkülözéstől, a hidegtől. Pedig minden elképzelheSzakmunkás-utánpótlás az élelmiszeriparban

tőt és ma már elképzelhetetlent megfőztünk, megettünk. A oson tény vet úgy neveztük: blokádcsokoládé, levest, kocsonyát főztünk ebből, csakúgy, mint a fellelhető nadrágszí jakból és más bőrdarabokból. Az emberek eltüzelték bútoraikat, könyveiket a Burzsu jkában; ebben a praktikus, egyszerű pléhleraezből készített apró kályhában. Ezzel rövid időre elűzték a hideget, és ha vizet tudtak szerezni, még egy kis teát is forralhattak maguknak. De sokak számára ez csak elodázta, ej nem űzhette az érkező halált

— Megtörtént, hogy egyik mesterünk a gyárból hazament. otthon az éhségtől holtan találta lányát asszonyát s a gyengeségtől és a megrendüléstől maga is ott halt meg. A halál a legkülönbözőbb ■ helyzetekben tört az emberre: vánszorgott az utcán, elesett s többé nem kelt fel; maradék erejével segíteni akart valakin, odarogyott mellé és ott is maradt; lefeküdt aludni, s örökre ei&zenderült; gyakran a munkapad mellett haltak éhen az emberek. Mindezt amíg élek, soha nem tudom elfelejteni.

Éhezés, éhínség, éhhalál. A Nagy Honvédő Háború törtéRészlet as ..Élet útja” emlékműből a Ladoga-tó partján.

(Foto: APN—KS B. Manusin felvétele)

netének lapjain e fogalmak örökké összekapcsolódnak Leningrád 900 napos blokád-' jával, a leningrádiak hősi helytállásának példájával A német fasiszták gaztetteit vizsgáló bizottság megállapítása szerint Leningrád két és fél millió lakosából 632 ezren estek áldozatul az éhínségnek. Közülük 470 ezren a piszkar- jevói temető tömegsírjaiban kaptok végső nyughelyét Évente milliók fordulnak meg itt,- hogy kegyelettel adózzanak a leningrádi hősök emlékének.

A piszkar jevói temető emlékművének vörösgránit falára Olga Bergholc leningrádi költőnő sorait vésték: „Leningrá- diak nyugszanak itt, polgártársak; férfiak, nők, gyermekek, s mellettük vöröskatonák. Egész életükkel védték a forradalom bölcsőjét — téged Leningrád. A gránit alatt oly sokan alusszák örök álmuk, hogy nevüket itt felsorolni nem lehet De te, ki e kövek előtt állsz, tudd meg, hogy ser lüt és semmit nem felejtünk."

(Vége) :

GYERTYÁNOS ZOLTÁN '

Az élelmiszeriparban dolgozó szakmunkások — elsősorban a fiatalok — továbbtanulási, szakmai képzési lehetőségeit vizsgálta meg az ÉDOSZ. Arra á megállapításra jutott a szakszervezeti vizsgálat hogy a vállalatok az utóbbi időben lényegesen többet törődnek a szakmunkás-utánpótlás biztosításával, mint bármikor korábban. Az üzemeknek azonban további erőfeszítéseket kell tenniük, mert — mint az elemzés kiderítette — a végzett szakmunkásoknak csak alig több mint féle, pontosan 58 százaléka dolgozik képzettségének megfelelő munkakörben, 28 százalékuk csak részben végez szakmája szerinti munkát, 13 százalékuk pedig teljesen eltérő beosztásban dolgozik.

Meg kel' gyorsítani a felnőttek. idősebb dolgozók szakmai képzését, mert az élelmiszeriparban — n többi iparághoz képest — arányosan kevesebb 40—50 év közötti dolgozónak van szakmája.

Az élelmiszeri parban 35 ezer dolgozó még nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát, közülük 6500 fiatal. Nehezíti a helyzetet, hogy az érvényben lévő rendelkezés szerint azok a fiatalok, akik 16 éves korúkig nem fejezték be tanulmányaikat az általános iskolában, csak 20 éves koruk után fejezhetik be felnőttoktatás formájában a nyolcadik osztályt. Ezen — az ÉDOSZ véleménye szerint — változtatni kellene, mert a fiatalok négy év alatt lemondanak a tanulásról, segédmunkát vállalnak és később igen gyakran nem hajlandók ismét beülni az iskolapadba.

Szüts László:

Pokolfűz

KJ * r .#* é o f

■é ‘ A'b- 4. ;v' ,'«■ , tißf 4 ‘

í . ■*. «*« »jíisw

—--Most neb» érek yál — mondtarp és viasza se fordultam többé.” ”

Ez a nő. alig öt-hat óra után olyan idegenné vált nekem, mintha akkor láttam volna először. <

A konyhában égett a villany, de ott nem találtam senkit. Az öregasszony szobájából hangokat hallottam, oda nyitottam hát. be. Csitt, a kislány, az anyja ölében. Tóth néni az ágyon. Zsuzsa meg guggol az asztal mögött a az asztallao szélén két rongybaba táncol. Hamupipőke, meg a királyfi: „KI vagy te; gyönyörűségesen szép lány?” „Jaj. Felség, én azt el nem árulhatom!” Csitt tágra nyüt szemekkel figyelte a táncot.

— Lássa! — fowiult felém a menyecske. —r Nem tudom hazavinni. Itt meg nem merem lefektetni. Magukkal vsa az uram?

— Igen! — mondtam, de én már csak azt n két rongybabát láttam. Hamupipőkének aranyszőke haja nőtt. a királyfinak még koronája.

Jó hitt! bábszakkörünk volt a kollégiumban. Rengeteget utaztunk az onszág különböző tájaira előadást tartani. Mi magunk pénzeltük ezeket az utazásokat a bevételünkből. Igaz, szűkösen: a koszt a szálloda épphogy futotta belőle, mert sokat költöttünk felszerelésre. Dehát mi más kellett volna még? így Is halál! jól éreztük magunkat az ilyen hétvégi országjárásokon.

A Hamupipőkét Szegeden adtuk elő. Emlékszem. úgv volt hogy én lemaradok arról az útról. Ha akkor lemaradok, ma talán nincs mit mesélnem magának. Végül is mennem kellett, hiszen én látszottam a királyfit. Zsuzsa meg a Hamupipőkét Hét órakor még a szokványos módon kezdtük az előadást és a vége felé. ahányszor a színfal mögött hozzáért a kezem Zsuzsáéhoz, mintha valami áram futott

volna át rajtam. Mintha •< *’ kezünkkel beszéltük volna meg • teendőket

Előadás után egy kis olcsó bisztróban vacsoráztunk. Együtt a többiekkel. Még a cukrászdába is együtt ültünk be. De mindjárt az első konyak után mondtam Zsuzsának. hogy én öt percen belül lelépek, ha vélem akar tartani, jöjjön. Negyedóra múlva egy táncos helyen voltunk.

Záróra után mentünk haza a szállodába. A többiek már az igazak álmát aludtak. Szó nélkül követtem Zsuzsát a szobájába. Ne haragudjon, hogy így részletezem a dolgot de az az éjszaka az én történetem sarka. Másnap reggel még nem tudtam ezt másnap reggel még tele voltam a Zsuzsával töltött éjszaka diadal - érzetével. Ma már tudom, hogy hogy sem azelőtt, sem azóta senkinél nem éreztem azt a tökéletes együvétartozóst. Én a viszonyaimban olyan üres maradtam, mini egy kitöltetlen kérdőív. Szeretkeztem, de nem szerettem. Engem se szerettek. csak használtak. Érti? Csak használtak. Egyedül Zsuzsa szeretett. Egyedül Zsuzsát szerettem.

S lám. milyen könnyelmű a fiatalság!

Elvált asszony volt a kollégium szakácsnője, kétszer is elvált. Nekem legalábbis azt mondta, hogy a kislánya a második házasságából született. Sok mindent mondott az nekem. Hogy jobb, ha a lá- rtyokkal nem kezdek, abból csak baj lehet, hogy viszont őhozzá nyugodtan kijárhat«* a kollégiumból, arra senki se jön rá; s hogy 5 már nem tapasztalatlan baba. Be is bizonyította egypárszor.

No, ezt csak azért mondtam el, mert emiatt az asszony miatt csaptak ki a kollégiumból. Amikor már csomagoltam, a tolyosón összetalálkoztam Zsuzsával. Beszélni szerettem volna vele, de visszautasított. „Nem szabad talál* koznunk többé!” — mondta.

És most ott guggolt az asztal mögött, két kezében a két rongybabávaL

— Neki nem vinnél? —• emelkedett fél az asztal mögül;

Zsebregyűrtem a kenyeret, szalonnát

— Úgyse nyúlna hozzá! — mondtam. - • v.

,r— Jöjjön, fiam! -r hívott az öregasszony. <— Keressen magának .valami szerszámot! Eb nem találom a sötétben.

* Flóriríak volt egy elemlámpája, azért bementem a szobába. Zsuzsa már kirakodott a bőröndjéből, női ruhaneművel volt tele az asztal, a szoba, meg a kölnije illatával. És akkor ott látom a könyvet a bőröndön. A Paul Geraldy könyvét, a Te meg Én-t. Ismeri? Irtó jó szerelmes versek vannak benne. Még a kollégiumból maradt nálam a Kötet, ott adta kölcsön valaki,' azóta is velem van. Tóth néni öreg almáriumán tartottam, a kalendáriumok között. Zsuzsa hát igen hamar felfedezte. Szét volt nyitva annál a versnél, ami, emlékszem, neki is mindig tetszett Ha ismeri a könyvet, biztos emlékszik rá. „Jaj, úgy szeretlek! Úgy szeretlek! Hallod? Bolond vagyok. Bolond.”

Node, hogy folytassam, az öregasszony odakint várt rám, a konyhában még tovább táncolt a királyfi. Hamupipőkével A két rongybaba mögül az a zöldes szempár egy pillanatra rám vetette a tekintetét. Zsuzsa arcát soha nem kellett látni ahhoz, hogy az ember tudja: mi ült ki az arcára — a beszédes cicaszemek mindig mindent elárultak. Tudtam, hogy a rongybabák mögött rám mosolygott. Most először.

És az a tekintet velem maradt egész éjszaka.

Pedig, ahogy mondtam, az ellenségemnek sem kívánnám art az éjszakát ÉiW1'*™- riadóztatták a legközelebbi laktanya műszaki alakulatát, de pirkadt már, amikor a kiska- tonák felváltottak bennünket. Addigra a víz gyalogléptekkel halad*- a házak fel4 l ban dolgoztunk a libalegelőn. S még jó ötven méter hiányzott, hogy csatornánkat a másikba köthessük. És persze, az országút átvágása. Mégis, aki akart, most pihenhetett egvet. Én akartam.

(Folytatjuk) _ *!