Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

Példán!: Etiópia ADALÉKOK A HORDALÉKOKHOZ Koros írónk éveit megha­zudtoló fürgeséggel bizonyí­totta, hogy az új esztendő­ben sem lett hűtlen kedvenc, Káin-bélyeges vesszőparipájá­hoz. Alig pukkantak el a szilveszteri petárdák, már föl­pattant rá, s elügetett állan­dó túraterenére, a sajtó vér­áztatta lankáira. Ott pedig­len, a szájtátin bámészkodók üdvrivalgása közepette, új­fent megismételte már világ­szerte megtapsolt igen régi, de a bármilyen mutatványt hálásan fogadók körében még mindig sikerre /Számítható att­rakcióiét: vágtában, egyetlen mellébökés nélkül tűzte tol­la hegvére a sok vértől cse­pegő újsághír közül is a legvéresebbeket. Aztán, mint grill-szakács a rablóhúst a nyársról, egyetlen! merész mozdulattal úgy lökte az egé­szet ismert hordalékgvűítő hetilapunk január 19-i számá­nak 3. oldalára, hogy még egy pötty sem fröccsent mellé. Ennek okából aztán a múlt év mérlegeként föltálalt hul- lahegvek, kínvallatások, nő- gvalázások, éhínségek tetejé­ről bizony elég kísértetiesen visszhangzott a halálhuhogás: ez van, ezt kell szeretni, ilyen az ember, nincsen re­mény, nincsen remény... Vitatkoztam már néhány­szor ezzel a hamis nrófétá- lással, amely nem hailandó a torz emberi jelenségek mögött a torz.ító viszonyokat is észre vermi és elítélni. És ez sok egyéb közt azért is érthetet­len számomra, mert hogyha a közismerten nagy állatba­rát író a mi viszonyaink vál­tozása nyomán semmiféle ja­vulást sem tapasztal társadal­munkban, ugyan miért item sétál ki már egyszer az ál- latkertbe, hogy az állatóvo­dában gvőződiék meg a kö­rülmények döntő hatalmáról? Csak nem azért talán, mert írónkat valóiában a tények sem érdeklik? Csupán erre gondolhatok, amikor azt ta­pasztalom, hogy még azokat a tényeket sem vizsgálja meg, amelyeket saját vélt igazának támogatására hord össze. Például: az etiópiai éhínség­ről. Valamilyen hírforrás ainnián közölte, hogy „Etiópia Walla (az én forrásaim sze­rint: Wollo, H. J.) nevű tar­tományában eddig kereken 100 ezer ember halt éhen.” Az aszály következtében. Ad- disz Abebáig, a fővárosig azonban „nem hallatszik el a hátország jajszava, az etió­piai újságok is gondos alatt­valói tisztelettel elhallgatják, Hailé Szelasszié császár hír­nevén ne essék csorbaIdé­zi még az újságírót kísérő né­met missziós orvos kifakadá- sát: „Ti odahaza most 1,4 mil­lió tonna gabonát égettetek el, itt meg .. Serdültebb gyermekeink is nyomban fölemelnék az ujjú­kat az utolsó passzusnál, s megjegyeznék: az idézet „Ti” alanyán kizárólag az egyéni haszonra termelők értendők, akiknek akkor is a profitjuk fontosabb, ha közben milliók halnak éhen. Ezért hát az élelmiszer-megsemmisítés az egvik oldalon és az éhínség a másik oldalon korántsem az egész emberiségre vonatkoz­tatható „ostobaság", mint írónk állítja, hanem kizáró­lag egv nagyon pontosan meg­határozható társadalmi-gazda­sági rendszer következménye. Persze, ha írónk ezt elis­merné, lyukas mogyoróként hajíthatná el évek óta ismé­telt, de egyáltalán nem ere­deti és a tudósok tömege ál­tal számtalanszor cáfolt el­méletet az ember átkos gene­tikai örökségéről, amely állí­tólag minden evilági rossz forrása. Ne kívánjuk hát tő­le. hogy maga alatt vágja a fát. De azt talán megkövetel­hetjük, hogyha tájékoztat bennünket valamiről, infor­mációja légyért pontos és alapos. Csakhogy idős írónk többnyire vaktában szúr ki hírekét, főként a nyugati saj­tóból, állítva, hogy szavahi­hetőségében nincs oka kétel­kedni. Nem végeztem különösebb kutatást, csak az éppen a kezem ügyébe került nyugati újságokat lapoztam át. S meg­lepő információkra bukkan­tam. A svájci konzervatív Die Weltwoche január 9-i száma közli (Hungersnot und Überf­luss, 2. oldal), hogy az etióp Nemzeti Bank általában meg­bízhatónak ismert jelentései közül az elmúlt év utolsó ne­gyedéről szóló azt is tartal­mazza: októberben és novem­berben. tehát amikor az éhín­ség Wollo * és Tigre tarto­mányban már közismert volt, Etiópia még gabonát, teiet és babot exportált az arab or­szágokba és Nyugat-Európá- ba. Magában a fővárosban —■ írja továbbá a Die Weltwoche — legalább tízezer tonna ga- borfa tárolódik magánraktá­rakban, sőt jelentések vannak arról, hogy az ínséges tarto­mányokban is jelentős kész­letek találhatók a földbirto­kosok raktáraiban. Senki sem tudja, hogy va­lóiában mekkorák ezek a kétségtelenül meeí’evő készle­tek, de a Die Weltwoche er­re vonatkozóan is idézi az etióp Nemzeti Bank szeptem­beri jelentését: „Ügy tűnik, hogy az 1972-es év rekordter­méséből való készletek és aZ 1973-as szállítások fedezik a szükségletet.“ Ez bizony arra utal, hogy az etióoiai éhinség nem csu­pán elemi csapás. Egy má­sik, ugyancsak konzervatív nyugati lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, december 29-i számában (Äethiopische Notizen. a mellékletben) meg­nevezi az alapvető okot: a még ókori-patriarkális mező- gazdasági viszonyokat. S rá­mutat: „A földtulajdon-viszo­nyok határozzák meg évezre­dek óta változatlanul a tár­sadalmi struktúrát.“ S ennek következtében Etiópiában, a rendkívül kedvező természeti adottságok ellenére is, állan­dó a hiány alapvető élelmi­szerekben. S az éhinség sem ritka. Ami aligha lehet ti­tok a császár előtt, hiszen helytartói habozás nélkül sor- tüzet vezényeltetrfek azokra, akik változtatásokat követel­nek ebben a mezőgazdasági szerkezetben, hogy javulhas­son a parasztság élete. Mint a Die Weltwoche közlése sze­rint májusban, az ínséges Wollo tartomány fővárosában, Dessye-ben, ahol legkevesebb 17 tüntető diákot öltek meg. Mert a négus másként kép­zeli a nyomorúság orvoslását. A Frankfurter Allgemeine idézi a kijelentését: „Földünk van elég, tőkebefektetésre van szükségünk." S jön is a nyu­gati tőke, és iparosít és termel. Nagyon olcsó munka­erővel, nagyon gazdaságosan. De a lakosságnak nincs pén­ze, hogy vásároljon. Ezért vagy kiviszik az olcsó árut az országból, így másutt hoz megadóztatható hasznot, vagy csökkentik a termelést, el­bocsátják a munkásokat. Ez­zel tovább csökkent a vásár­lóerő és nő a nyomor. Kiala­kulnak tehát azok a gazda­sági zsákutcák, jegyzi meg ironikusan a Frankfurter All­gemeine, amelyek a fejlett tőkésországokban már „fej­lettebbek”, mint a még csak most fejlődőkében. Mégis ezt az utat erőlteti sok fejlődő országban a hatalmat kézben tartó nemzeti burzsoázia, s csak ezt hajlandók támogat­ni gazdag tőkés országok. Így következik be — mint ugyan­csak a Frankfurter közli — az a paradox helyzet, hogy a textilgyárak Etiópiában csak fél kapacitással dolgoznak, h'olott égető szükség i volna ru­haneműre, Valahogy így festene hát az alaposabb tájékoztatás az etiópiai éhínségről — még konzervatív nyugati lapok alapján is. S ezeknek a té­nyeknek a birtokában bizony már nem állítható olyan fö­lényes biztonsággal, hogy mindennek az öröklött em­beri ostobaság és gonoszság az oka. Hanem mérlegelen­dő volna: vajon nem a rend­szer és külső támogatóinak profitérdeke vezényeli-e a sor- tüzeket Etiópiában azok el­len, akik változtatni szeret­nének a fennálló, nyomort és éhhalált hozó, mégis tűzzel- vassal védett, viszonyokon? Amely profitérdekek hajszo­lásának társadalmi méretű, s a rablástól és a népirtástól sem visszariadó elfajulása zül- lesztette eddigi mélypontjára az emberiséget: a fasizmus­ba. De azt is le tudta gvűmi, abból is ki tudott emelked­ni. Ahogy mai állapotából is bizonyosan még előbbre fog haladni, akármilyen végzetes Káin-bélyeget vél fő1 fedezhet­ni a homlokán kiváló írónk. Mert nem porítosan az van, amit az, ősz mester lát és nem föltétlenül kell sze­retnünk sem. ha leírja észle­leteit Ha stilárisan még oly rangosán is. I Mesterünk káprázatosán jól ír bármiféle szörnyűségről. Művészetének tisztelője lévén, ez őszintén elkeserít. S a tárgytól már-már független stílusgyakorlat, bizton hiszem: alaptalan gyanúját kelti ben­nem. Ezért vetemedtem egy kis tiszteletlen gúnyra írásom ele­jén. A nemes művészetért, nem ellene. HOMORÓDI JÓZSEF Űj könyvek Nagy sikere van a Móra Fe­renc könyvkiadó „Képes tör­ténelem” sorozatának, s a mos­tani újabb darab. Varga Do­mokos „ös Napkeletije szin­tén igazolja az elismerés jo­gosságát. Az írott történelem kezdeteiről, Mezopotámia, Egyiptom, az ókori India és Kína jeles emlékeiről össze­állított kötet bölcs, mérték­tartó kalauznak bizonyul. Nem terheli az olvasót ismeretek átrághatatlan kásahegyével, hanem a leglényegesebbet, a kort, népet, életmódot jellem­zőt ragadja ki. HÁROM KISDIÁK RÚMABAN Szintén Móra-újdonság Kom- lós Aladár regénye, a „Római kaland”. Három kisdiák neki­vág a Via Appiának, irány Róma, de: az ókori Róma! Nagy mesélőkedwel, válto­zatos kalandokkal adja elő a történetet a szerző, s úgy ál­lítja elénk a régmúlt minden­napjait. hogy a hősök mögött a kor sem csupán illusztráció. Hasznos, pedagógiai célzatú, fordulatos olvasmányt nyújt Komlós, b úgy, hogy a kalan­dokból nemcsak a kisdiákok kerülnek ki megokosodva, tá- gabbra nyitott szemmel, RÄT MÄTYÄS HÍRMONDÓJA Pontosabban „A Magyar Hír­mondó” 1779. július 1-ről kel­tezett példánya volt az első magyar nyelvű újság. Derei Tamás és Szántó Tibor — a Magyar Újságírók Országos Sajtó. képekben Jaures küzdelmes útja Terv és valóság Szövetsége és a Kossuth Könyvkiadó közös gondozásá­ban — „A magyar sajtó képes­könyve” összeállításával arra vállalkozott, hogy az elsőtől napjainkig kövessék nyomon a sokféle hírmondó útját._ Él­vezetes, ismeretekben bővel­kedő, fölfedezésekben sem szűkölködő utazás ez, 6 leté­teményese a tömör szöveg, a többségében jól válogatott il­lusztráció. olyan lapok, folyó­iratok föívonultatása, amelyek közül némelyik korszakot jel­lemez. Erdei Ferenc összegyűjtött műveinek kibocsátása — ami­re az Akadémia Kiadó vállal­kozott — aligha pusztán tisz­telgés a magyar valóság szen­vedélyes kutatója előtt. Sokkal inkább' fontos megállapítások, gondolatok, történelmünk egy darabjának fölidézése, s ezt már az első kötet, a „Parasz­tok” bizonyítja. A nagy igé­nyű tanulmány, amely 1938- ban az Athenaeumnál jelent meg — a mostani annak ha­sonmás kiadása —, átfogó kí­sérlet a parasztság fogalmá­nak meghatározására, a pa­raszti társadalom tipikus je­gyeinek megrajzolására. És a jövőbe látó végkövetkeztetés: „Nem lehet parasztországot építeni.” A könyvhöz Kulcsár Kálmán írt tartalmas, a szok­ványosnál mélyebben szántó utószótj RÉGI ADÖSSAG Jean Jaures: „Válogatott be­szédek és írások”, ez áll a könyv borítólapján. Régi adós­ságot törlesztett a Kossuth, amikor a nemzetközi hírű szocialista politikus, filozófus, író műveinek egy csoportját a magyar olvasóközönség szá­mára is hozzáférhetővé tette. A válogatás — Jemnitz János végezte — arra törekedett, hogy lehetőleg minél széleseb­ben tárja elénk azt a küzdel­mes utat, amelyet Jaures megtett, s amelyet 1914. július 31-én szakított félbe egy sovi­niszta gyilkos. Ugyancsak a Kossuth Könyv., kiadó újdonsága dr. Stark An. tál műve, a „Terv és valóság”, amely első összefoglaló értéke­lése a hazai tervgazdálkodás­nak. A szerző, aki több köny­vével már jogos érdeklődést keltett, 1947-től 1975-ig vonja meg vizsgálódása idő'mtárát, azaz az első hároméves terv­től a napjaink an folyó ne­gyedik ötéves terv végéig. Részletesen elemzi az egyes középtávú tervek jellemzőit és végrehajtásuk tapasztalatait, a gazdaságpolitika, a tervezés és a gazdasági növekedés össze­függéseit, kölcsönhatását. Vizs­gálódása úgy jut el elvi meg állapításokig, hogy minden esetben tények sokaságára tá­maszkodik, s ezt nem mellőzi akkor sem, amikor érzékeny pontokhoz nyúl. M. O. SÁRKÖZI GYÖRGY: HÁZ AT ÉRÉS Mint amikor szülőföldjére Tér meg a régen elvetődött, Hol minden talpalatnyi földnek Színe-szaga beléevődött, Melyet ismer a templomdombig A hídalatti görbe fűztől, S melynek egy-egy sötét kéménye Leikébe most is visszafüstöl, Úgy térek tússzá végre hozzád. Esők, havak, hévségek múltán, S boldog-ismerősen merengve Szerelmünk ködfutotta múltján Fölfedezem minden vonásod, Mely még a régi s mégis más már. S ráismerek elmúlt magamra Sok emlékgyújtó villanásnál. Rámismerek — rádismerek — Mosolyogva és meghatottan Nézek körül a kedves tájon. Melyben annyi emlék-halottam Van eltemetve s félénk csókkal Hajolok a gyengéd halomra, Mely minden tévedt vándorútról Visszahí csöndes nyugalomra. •A verset a mártírtalált halt költö'születésének 7S évfordulója alkalmából közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents