Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-18 / 14. szám
tol »X Htom 'mMmtmtmtatiammm MEPUJSAO AGY* IT■ÖXÖQtA LISTA MÜKKAS?ÄHT TOLNA MEGYEI BÍZOTTBAaANflg, LJVD 100000 tonnával több olaj Az olaj- és földgáztermelésnek közel a felét adja a Szeged környéki szénhidrogénmező Lelassult a közlekedés, sózzák a síkos utakat JANUÁR 18 FENTEK Névnap: Piroska. A Nap kél 7.26 — nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 2.32 — nyugszik 12.08 órakor. — Törpevízmű-társulás. Simontornyán megkezdődött a törpevízmű társulására, az előkészület, a szervezés. Az alakulás után, előreláthatólag az év közepén megkezdődnek a munkák és úgy tervezik, hogy 1975-re elkészül. A községben 17 kilométer csőhálózatot fektettek le, a terv szerint a törpevízmű tizennégy- millióba került. — A televízió népszerűsége változatlan, legalább is a posta most elkészült gyorsmérlege szerint. 7^ múlt évben ugyanis több mint 115 000 — pontosan 115 407 — új televíziókészüléket, jelentettek be, s az év végi adatok alapján hazánkban j2 199 876 televízió-előfizetőt .tartanak nyilván. A rádióelőfizetők száma 2 498 142. lényegében évek óta ajíg változik, hiszen — ahogyan a szakemberek mondják — elértük a viszonylagos telítettséget. Ennél azonban jóval több készüléket használnak mert "z -”*011 rádiókon kívül a legtöbb családban másod-, sőt. harmadkészülékek, zseb- és táskarádiók is szólnak. — Ittasan kerékpározott Balogh Károly 29 éves mágocsi kubikos. A Dombóvári Járás- bíróság B. II. számú tanácsa ezért 1200 forint pénzbüntetést szabott ki rá. FELHŐS, CSAPADÉKOS, SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: az időszak elején még erősen felhős, csapadékos idő, később felhőtávonulások, megismétlődő futó esőkkel, havas esőkkel, helyenként hózáporral. Mérsékelt délnyugati, majd nyugatira forduló élénk, a Dunántúlon viharossá fokozódó szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 7 fok között Távolabbi kilátások kedd reggelig: eleinte még felhős idő, sokfelé havazás, havas eső, később megerősödő északnyugati széllel a hőmérséklet újra csökken, a felhőzet felszakadozik. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte mínusz 3, plusz 2, később mínusz 3, mínusz 8 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 2, plusz 7, később mínusz 1, plusz 3 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAQ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapla Főszerkesztő: PET Ft ITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Soortrovat: 128—15 Klaőla: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd. Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Blőfizetésl díj egy hőnapra J# r# Indexszám: MM* A Szeged környéki olaj- és gázmezők fejlesztéséről tájékoztatta csütörtökön Szegeden a sajtó képviselőit Juratovics Aladár, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének vezetője. Visz. szapillantva elmondotta, hogy egy évtized telt el a terület első kútjának a lemélyítése óta. A fejlesztésre előirányzott 6,5 milliárd forintból azóta ez év végéig ötmilliárdot használtak, illetve használnak fel. A nagyszabású munka során már csaknem félezer kutat mélyítettek, készen lesznek a tankállomások, s csaknem 500 kilométeres csőhálózaton keresztül áramlik feléjük olaj, hogy aztán a főgyűjtőn át, megtisztítva, víztelenítve a százhalombattai távvezetékbe kerüljön. Külön üzem épült az olajjal együtt felszínre kerülő kí- sárőgázok leválasztására, tisztítására. két másik üzem pedig az olajtól független, úgynevezett szabadgázok előkészítésére. Az utóbbiak egyikében most a próbatermelésnél tartanak. Együttes termelésük rövidesen eléri a napi tízmillió köbméter földgázt. Az idén egy úgynevezett csúcsüzem építését is megkezdik. Az lesz a feladata, hogy téli fogyasztási csúcsidőszakokban segítse az ország zavartalan gázellátását. A tervek szerint még az idén elkészül a mintegy 700 millió forintos költséggel, magyar— szovjet együttműködéssel épülő gázfeldolgozó üzem. A terA Nagydorogi ÁFÉSZ és a pálfai termelőszövetkezet vezetői között tárgyalások folynak közös zöldségtermelő szak. csoport megalakításáról. A tárgyalások befejező szakaszához közelednek, sőt már megkezdődött a szervezés. A terv szerint 10—12 holdon termelmelést is megkezdi. A gázokból leválasztott gazolinból propánt, butánt, izobutánt, s izo- pentánt — tehát részben tüzelési, illetve műanyagipari alapanyagokat — gyárt majd. Az idén be keli fejezni az úgynevezett vízvisszanyomó rendszer kiépítését. A részben már működő üzem óriásturbinái naponta 15 000 köbméter vizet préselnek a mélybe, az olajat felhajtó rétegenergiák utánpótlására. Az idén először felhasználják erre az olajjal felszínre kerülő, s leválasztott rétegvizeket is. Az idei beruházásból jelentős összeget fordítanak az olajbányászok helyzetének javítására. újabb lakások építésére. A szociális célokra szánt ösz- szegből egyebek között modern hideg-meleg zuhanyozóval ellátott „fürdőkocsikat” vásárolnak. a központtól távol dolgozó olajbányászok tisztálkodási lehetőségének megteremtésére. Az eddigi és a további beruházások. az új olaj- és gáztelepek bekapcsolása, új objektumok üzembe helyezése lehetővé teszi, hogy az idei olajtermelést a tavalyihoz képest 100 000 tonnával emeljék, s meghaladják az egymilliókétszázezer tonnát. A földgáztermelésben előreláthatólag túl is szárnyalják a Gazdasági Bizottság által erre az évre előirányzott kétmilliárd köbmétert. Ezzel mindkét szénhidrogén-fajtából megközelítőleg az országos termelésnek a felét adja majd a szegedi olaj- és gázmező. nek Pálfán zöldséget, melyhez a szükséges mezőgazda- sági gépeket a tsz adja, és a növényvédelmi munkákat Í6 ők végzik el. A megtermelt áru a Nagydorogi ÁFÉSZ-en keresztül kerül árusításra, a körzet jobb zöldségellátásának javulását várják tőle. A hó és a havas eső lelassítja a közlekedést. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium hóügyeletének csütörtöki jelzése szerint valamennyi út járható, de síkos, ezért fokozott óvatosságot követel a járművezetés. Különösen a Dunántúlon csúszósak az utak. ugyanis az enyhe légtömeg itt érte el elsőként az onszágot. A Somogy megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, a Népi Iparművészeti Tanács, a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége, valamint a bala- tonlellei községi tanács, idős Kapoli Antal Kossuth-díjas faragó, a Népművészet Mestere emlékére az idén is meghirdeti a hagyományos országos faragópályázatot. A pályázat célja a magyar népi faragóművészet hagyományainak felhasználásával magas művészi fokú népművészeti tárgyak, használati eszközök és népi bútorok készítése. A pályázat nyilvános, azon részt A koppányszántói Március 15. Tsz tanulmányi ösztöndíjra kötött szerződést Ferencz Sándor abasári lakossal. A tsz az ösztöndíj rendszeres fizetését, a fiatalember pedig azt vállalta, hogy a mezőgazdasági gépszerelői szakma elsajátítása után. három évig akár tagként, akár alkalmazottként dolgozik a szövetkezetben. Az évek folyamán a tsz 10 846 forintot fizetett ki Ferencz Sándor részére. A fiatalember bevonult, s annyira megtetszett neki a katonaélet, hogy bejelentette: Heves és Borsod úthálózata is síkos, itt csütörtök hajnalban újabb hó hullott. A magasabb hegyek útjai kevésbé csúszósak, mert ott még nem indult meg az olvadás. A KPM közúti igazgatóságainak őrjáratos autói folyamatosan cirkálnak az utakon és szórják a sót. vehet az országban tevékenykedő valamennyi faragó. Csak új alkotásokkal, s legfeljebb öttel lehet pályázni. A műveket legkésőbb június 15-ig kell elküldeni a balatonlellei művelődési ház címére. A beérkezett pályamunkák alapján, ítélik oda az 1974. évi idős Kapoli-emlékdíjat 5 ezer forint összegben, továbbá 2 első díjat egyenkint 3 ezer, négy második díjat, egyenkint 2 ezer és négy harmadik díjat, egyenként 1500 forint értékben. A díjakat augusztus 3-án a balatonlellei művelődési házban megnyíló országos faragó- kiállítás alkalmából adják át. élethivatásul a tiszthelyettesi szolgálatot választja. A termelőszövetkezet ezután rövid határidővel kérte vissza az ösztöndíjat. Mivei Ferencz Sándor ekkora összeget nem tudott előteremteni, perre került a sor. Az ügyet a Tamási Járásbíróság dr. Kosztend Vilmos tanácsa tárgyalta. A járásbíróság a tsz keresetének megfelelően Ferencz Sándort az ösztöndíj 15 napon belül történő visszafizetésére kötelezte. Az alperes fellebbezése folytán került az ügy a Szekszárdi Megyei Bíróság polgári fellebbviteli tanácsa elé. A megyei bíróság jogerőre emelte a járásbíróság ítéletét. Az indokolásban rámutatott, hogy helyesen állapította meg a Tamási Járásbíróság: adott esetben törvényileg kizárt hosszabb fizetési határidő engedélyezése. A termelőszövetkezet jogi képviselője bejelentette: a közös gazdaság nem kíván akadályt gördíteni az elé. hogy Ferenc Sándor a Magyar Néphadsereg katonája legyen, ezért anyagi igényét csak a fiatalember sorkatonai szolgálatának befejeződése után érvényesíti. ————— - j Agyonütötte apját Hoksári László büntetett előéletű 20 éves segédmunkás szolnoki lakásukon vita közben baltával agyonütötte édesapját, Hoksári Mátyás 61 éves magánfuvarost, majd a bűn- cselekmény elkövetése után a rendőrségen önként jelentke. zett. a Szolnok megyei Rend- ,őr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezés mellett, indított ellene büntetőeljárást. Zö:(S^fgíermelő szakcsoport alakúi Országos faragópályázat ítélt a megyei bíróság Ösztöndíj méltányos visszafizetése