Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-18 / 14. szám

Csütörtökön aláírták az M8ZBT és az SZMBT 1974— 1975. évi együttműködési tervét. Képünk: Nagy Mária és V. M. Sztrlganov aláírják az okmányokat. BÉCS Németh Károiynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti párt­bizottság első titkárának ve­zetésével pártküldöttség uta­zott Bécsbe. hogy részt ve­gyen Ausztria Kommunista A Magyar Tudományos Aka­démia konferenciaházában csütörtökön befejeződött a folyók jeges árvizeinek meg­előzéséről és a védekezésről tárgyaló nemzetközi tudomá­nyos szimpózium, amelyen 18 ország vízgazdálkodási szak­embere vett részt. A háromnapos tanácskozás ere-’'lényeit sajtótájékoztatón foglalta össze dr. Hayashi pro­fesszor. a nemzetközi hidrau­likai kutatási szövetség elnöke, H. J. Schoemaker professzor, a szövetség főtitkára, és H. Vandervelden professzor, a nemzetközi hajózási egyesület főtitkára. Rámutattak arra, hogy ez a tudományos talál­kozó az első. amelyet e két nemzetközi szervezet együtt rendezett, s ugyancsak először foglalkoztak ilyen széles kör­ben a folyók jeges árvizeinek témájával. A legújabb kuta­tások eredményeiről 38 tudo­mányos dolgozatot terjesztet­tek a szakemberek a szimpó­zium elé, s öt átfogó előadást vitattak meg. így nagyon ered­ményes tapasztalatcserét foly­tattak, amelyet a világ vala­mennyi érdekelt országának közkincsévé tesznek, mert a tanácskozás teljes anyagát ki­adják, s eljuttatják a nemzet­közi szövetségek tagjainak és a tudományos könyvtáraknak. A tanácskozáson a jég ki­alakulásának. mozgásának, a Csütörtökön az olasz fővá­rosban megkezdődött a Nem­zetközi Valuta Alap ún. „Hú­szak bizottságának” miniszteri szintű értekezlete. A nemzet­közi pénzügyi rendszer re­formját kidolgozó bizottság tagjai: Anglia, Argentína, Ausztrália. Belgium, Brazilia, az Egyesült Államok, Etiópia, Franciaország, Hollandia, In­dia, Indonézia. Irak, Japán, Kanada, az NSZK, Olaszqr- szág, Svédország. Venezuela és Zaire — tehát a vezető tőkés országok és néhány fejlődő ország. Valamennyit pénzügy, risztére képviseli. Pártjának pénteken kezdődő XXII. kongresszusán. A küldöttséget a Keleti pályaudvaron Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára búcsúz­tatta. torlasz felhalmozódásának, a jégrombolásnak és a folyam­szabályozásnak számos újabb törvényszerűségét, összefüggé­sét tárták fel, amely lehető­vé teszi, hogy tudományosan jobban megalapozott es haté­konyabb módszerekkel fejlesz- szék a jeges ár elleni védeke­zést, késleltessék, megelőzzék a jégveszély kialakulását. A szimpózium külföldi és hazai résztvevői pénteken a bajai Duna-szakaszon megte­kintik a magyar jégtörő hajók gyakorlatát. Moszkva (MTI) Az elmúlt napokban egyes országok sajtójában olyan — nyilvánvalóan tendenciózus — hírek jelentek meg, hogy a Szovjetunió víz alatti atom­robbantásra készül az Indiai- óceán térségében. A hír szer­zői a „hitelesség” érdekében még azt is hozzáfűzték, hogy állítólag új szovjet bomba kipróbálásáról van szó, ami része egy új nukleáris fegyver létrehozására irányuló prog­ramnak. Csak sejteni lehet — írja a TASZSZ kommentátora —, A Rómában hétfő óta folyó különböző szakértői és regioné, lis jellegű megbeszélések már rávilágítottak arra, hogy az olajválság, valamint a nyers­anyagok árának általános emelkedése gyökeresen meg­változtatta a valutám reform feltételeit is. Uj helyzetet te­remtett, amelyet a dollár erős pozíciója, a nyersanyag-beho­zatalra szoruló országok (te­hát Nyugat-Európa és Japán) fizetési mérleg-nehézségei, kö­vetkezésképp valutáris meg­gyengülése jellemeznek. Magyar- nyugat német gazdasági tárgyalások Csütörtökön befejeződtek Bonnban a magyar—nyugat­német gazdasági vegyes bi­zottság négynapos tárgyalásai. A Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztár­saság küldöttsége — mint a csütörtökön kiadott közle­mény rámutat — az árucsere­forgalom 1974. évi szabályo­zásáról tárgyalt. A tárgyalások eredményeként létrejött ok­mányokat magyar részről Kő­vári Péter, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető­je, nyugatnémet részről Hel­mut Sigrist, a szövetségi kül­ügyminisztérium tárgyaló nagykövete írta alá. Kissinger Izraelben Kissinger amerikai külügy­miniszter csütörtökön délelőtt két és fél órán át tárgyalt Eban izraeli külügyminiszter­rel, Dajan hadügyminiszterrel és Állón miniszterelnök-helyet­tessel az izraeli és egyiptomi csapatok szétválasztásának fel­tételeiről. Tárgyaló partnerei­nek beszámolt Szadat egyip­tomi elnökkel szerdán folyta­tott megbeszéléseiről, majd a beteg Golda Melr kormány­főhöz sietett. hogy ki repítette fel ezt az újabb szovjetellenes kacsát, amelynek többek között be­dőlt a Hindustan Times című indiai lap, valamint a Mada­gascar Press hírügynökség is. Nyilvánvaló, hogy a szerzői jog azoknak az erőknek a képviselőit illeti, amélyek sza­kadatlanul mérgezik a nem­zetközi légkört, becsmérelik a Szovjetunió ázsiai és nemzet­közi politikáját, kétségbe von­ják, hogy a Szovjetunió be­tartja a nemzetközi megálla­podásokat, így például az atomcsendegyezményt. A közép-európai kölcsönös haderő-csökkentésről folyó tár­gyalások résztvevői csütörtö­kön plenáris ülést tartottak. Az ülésen a Szovjetunió és Kanada delegációjának veze­tője szólalt feL ATHÉN A görög katonai junta ren­delkezése értelmében kedd óta mintegy harminc görög szín­művész és énekes nem léphet fel tv-programokban. A ren­delkezést hivatalos részről nem indokolták, de hírügy­nökségek emlékeztetnek árrá, hogy a diszkriminált művé­szek zöme 1973 novemberében kinyilvánította szolidaritását a rendszerellenes diákmozgalom­mal. KÖLN Ludwig Poullain, a West­deutsche Landesbank elnöke Kölnben tett nyilatkozatában jóváhagyta az NSZK vállalko­zóinak a külföldi munkások tömeges elbocsátására vonat, kozó terveit. Poullain amel­lett szállt síkra, hogy a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban jelenleg dolgozó mintegy 2,5 millió külföldi munkás számát I—1,5 millióra csök­kentsék. WASHINGTON A szovjet—amerikai keres­kedelem fejlesztésének jogi kérdéseivel foglalkoztak a két ország jogászai a Washington­ban január 12. és 16. közötJ tartott konferenciájukon. BELGRAD Tito jugosz.láv elnök január 24. és 29. között hivatalos lá­togatást tesz Indiában — je­lentette be Belgrádban a jugo­szláv kormány egyik szóvivője. TEL AVIV A legújabb hivatalos ada­tok szerint Izraelben 1973-ban 26,4 százalékkal emelkedtek a megélhetési költségek. A ru­házati cikkek ára 19, az egész­ségügyi szolgáltatásoké 18, a közlekedési díjszabás pedig 17 százalékkal növekedett. (UPI) WIESBADEN A wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal adatai sze­rint a Német Szövetségi Köz­társaságban 1973 decemberé­ben 7,8 százalék volt a drá­gulási arány. Az egész évre átszámítva az árak 6,9 száza­lékkal növekedtek. BAGDAD A szíriai határ közelében az állami tulajdonban lévő iraki olajtársaság (NIOC) olajlelő. helyet fedezett fel. Ezen a te­rületen tavaly szeptember óta a NIOC költségén a Techno- export bolgár vállalat végzett kutatásokat. MOSZKVA A Szovjetunióból csütörtö­kön Föld körüli pályára bo­csátották a „Kozmosz—628” jelzésű mesterséges holdat, amelynek feladata a kozmikus térség kutatásának folytatása. A „Kozmosz—628” berendezé­sei megfelelően működnek. NEW YORK Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára szerdán aggodalmát fejezte ki a szuezi fronton fo­kozódó feszültség miatt. A Szuez város térségében fel­lángolt harcokban szerdán tü­zérségi és páncélos egységek vettek részt. Izraeli részről jelentették, hogy az összecsa­pások miatt — egy héten be­lül negyedszer — ismét nem engedték át a harmadik egyiptomi hadseregnek 6zánt élelmiszer- és ivóvízszállítmá­nyokat. WASHINGTON Mint az ADN Washington­ból jelenti, Kína polgári és katonai célokra is alkalmas óriás helikoptereket szándéko­zik vásárolni az Egyesült Ál­lamoktól. Az United Aircraft Company már megkapta az engedélyt a tárgyalások meg­kezdésére. Ha a megállapodás, létrejön. Kína lesz az első nem kapitalista ország, amelynek a cég ilyen helikoptereket ad el. A szaud-arábiai és az algériai olajminiszter nyugat­európai körútja során Bonnba is ellátogatott. Képünk: a két arab miniszter Brandt kancellárral. Vádoló bizonyítékok Tízezer szó — csupa tény. Szűkszavú bizonyítékok és cáfolhatatlan vádak. Egy esztendő számvetése. Adatok és adalékok békés törekvésekről és szerződésszegésről. Megrázó olvasmány, egyben hiteles históriája a Vietnamról kötött pú­rizsi megállapodás első esztendejének. Fehér könyv, vietnami és angol nyelven. A VDK kül­ügyminisztériuma adta ki. Tanulságul, okulásul. Mint írja: az első év két ellentétes irányzat létezését igazolta: a VDK és a DIFK készségét arra, hogy szigorúan betartsa a megállapodás betűit és szellemét, s az USA és a saigoni adminisztráció szüntelen törekvését arra, hogy meg­torpedózzák az általuk is aláirt megállapodás végrehajtását. Kell-e erre vérlázítóbb bizonyíték, mint például az, hogy Thieu hadserege egy év alatt hány esetben sértette meg a tűzszünetet? Vagy az, hogy hatezer ember vált rendőri és katonai akciók áldozatává. Vagy: a politikai foglyok sorsa Dél-Vietnamban változatlan. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy embertelen körülmények között szenved a 202 ezer politikai fogoly. Az adat saigoni forrásból származik, Ngoc Nhuan, Thieu parlamentjének egyik törvényhozója hozta nyilvánosságra. A saigoni adminisztráció ezzel szemben azt állítja, hogy csupán 21 ezer közönséges bűnözőt és 5081 kommunistát tart fogva, politikai bebörtönzöttekről hallani sem akar. Nem csodálkozhatunk a Fehér könyvnek azon a meg­állapításán, hogy Dél-Vietnam saigoni ellenőrzés alatt álló övezeteiben az elmúlt évben fokozódott a terror és az ön­kény. Megbízható adatok szerint 36 ezer embert hurcoltak el, 920 ezret pedig koncentrációs táborba zártak. Thieu 26 pártot és szervezetet oszlatott fel a megállapodás aláírása után. Az is amellett szól, hogy csupán Saigonban 125 ezer rendőr ügyel Thieu és rendszerének biztonságára. Utal a Fehér könyv az USA szerepére is. A többi között megállapítja: az amerikai repülőgépek egy év alatt 39 al­kalommal végeztek légi felderítést a VDK fölött. Ugyan­akkor az Egyesült Államok kormánya politikai feltételekhez kötötte azt a párizsi szerződésben vállalt kötelezettségét, hogy segítséget nyújt a VDK újjáépítéséhez. Kivezető utat is ajánl a dokumentum: a párizsi meg­állapodás szigorú betartását, a múlt év június 13-án kelt közös VDK—amerikai közlemény előírásainak végrehajtását. Máskülönben — nem is lehet kétség felőle — a vietnami helyzet épp oly súlyos és kritikus marad, amilyennek a Fehér könyv tárgyilagosan, őszintén és hiteles adatok birto­kában feltárta. Befejeződött a jeges árvíz megelőzéséről tárgyaló nemzetközi tudományos tanácskozás Megkezdődött Romában a Húszak értekezlete Űjabb szovjet ellenes koholmány PáHk;i!döttség utazott Bécsbe

Next

/
Thumbnails
Contents