Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
Egy kicsi magyar utca MadocsánB pontosan olyan, mint a kenderesi, a kurdi, vagy a jászboldogházi. A történések sem mások: élnek, halnak és születnek az emberek, a szeneskocsik itt is, ott is a sarat dagasztják, s az asszonyok mindennap simára söprik a járdát. A kicsi utca házaiban a napok egyformák, az egyik olyan, mint a másik, s ritkán történik rendkívüli esemény. Az utca egy esztendejének történetét meséli el Gondos Lászlóné Szekeres Mária, olvasóinknak. — Jól élnek az emberek? — Mikor ötvenkilencben itt megalakult a téesz, én is be. léptem a kis földemmel. Té- esztag is voltam addig, míg el nem költöztünk. Előfordult hogy egy cigaretta volt egy munkaegység, de erről neon is jó beczélni. Pár év óta az emberek jobban keresnék. A háztájiban is dolgoznak és a vezetés is jó. — Van-e ebben az utcában vezető ember? — Igen. T' ba András bácsi, a kertészet brigádvezetője. — Kik az utcában a párt- embe-gik. a közéleti emberek? — Tanácstag nincs, de nem messze lakik tőlünk. A rendőr azt hiszem párttag. más nemigen. — Az utcabeliek nem tart. ják számon, hogy ki a párttag? . IUI adocso, K5|-3€ender utca, 1SS^3 — Nem. Ez közöttünk nem téma. — Valaki ellen volt rendőr- ségd eljárás, börtön... — Nem. Ilyen a mi utcánkban soha nem fordult elő. Pedig nehéz idők voltak a beszolgáltatás évei. — Bevezették az utcába a vizeit. Akarták az emberek a jó ivóvizet? — Akarták is, meg nem is, mert 6okba kerül. Kilencszáz forint évente. Azt mondták, hogy. aki nem fizeti, adóként behajtják tőle. Az összes költség 4500 forint, öt évig kell fizetni. Csak a fele falu egyezett bele. és igen nagy el. lenkezés volt. Különösen a nyugdíjasoknak nem tetszett; kevés a pénzük, s a kilencszáz forint sok egv évre. Az én éd°spoám nyugdíia például 1030 forint. A többiek az utcában 5—6—700-at kaprok, esetleg fiOO-at. De a nvugdíj mellé háztáji föld is jár. — Az utca lakói semmiben sem szenvednek hiányt? — Itt mindenki disznót vág. baromfi is van mindenütt. Nincs hiány semmilyen. Sokan foglalkoznak libával, megéri tartani, mert a repülőtérre ki lehet hajtani legeltetni. Jó pénz a liba, csak a tömés nagyon nehéz. Van gép. de akkor is nehéz. Én a téeszhez járok napszámba, zöldborsót, zöldbabot, panadicsomo j uborkát szedni. — Mi a legnagyobb ünnep a faluban? Dobi István emlékére Dobi Istvánról valaki egyszer őzt mondta, olyan egyszerű és jó, mint egy népdal. Valóban így van, Dobi István, aki tizenöt évig volt az Elnöki Tanács elnöke, évtizedeken át küzdött a szeginyparasztság érdekeiért, az ellenforradalom legsötétebb esztendeiben, a szociáldemokrata párt, majd a kisgazdapárt balszárnyán, ö volt az, aki a fel- szabadulás után, a kisgazdapárt jobboldali vezetőinek leleplezése után a párt elnöke lett és megtisztította a reakciós elemektől Életrajza sűrű az eseményektől és ö mégis azl mondotta, mikor 1959 őszén felvételét kérte a Magyar Szocialista Munkáspártba: „Hazaérkeztem. Ott vagyok, abban a pártban, amelynek célja és programja a munkáshatalom, a munkás-paraszt szövetség, a szocializmus és kommunizmus megvalósitása Magyarországon.” Többféle miniszteri tárcát is viselt és 1948-tól a Miniszter- tanács elnöke, maid 1952-től haláláig az Elnöki Tanács elnöke volt. Az Országos Szövetkezeti Tanácsban, a Termelőszövetkezeti Tanácsban, a népfrontban dolgozott és mindig megtalálta azt a munkát, és hozzá az időt, a lehetőséget, hogy tegyen valamit a népért, 1962-ben a nemzetközi Lenin-békedijjal is kitüntették. E sorok írása közben az az esemény játszódott le előttem, amelynek szemtanúja voltam, 1957-ben, közvetlenül a véres eltenforradalom után. Az országban minden vasárnap a kommunisták politikai összejövetelt tartottak. Egyszer, úgy nyár végén, Münnich Ferenc részvételével Seregélyes községben rendeztek politikai vasárnapot, ahova összegyűlt a környék népe. Dobi István is ott volt. Egyszerűen, őszintén, mint paraszt- ember a paraszthoz, — pedig akkor már a legmagasabb állami méltóság tisztjét töltötte be — szólott környezetéhez a szövetkezés jövőjéről, a parasztság egyetlen biztos, felemelkedést szolgáló útjáról. A hallgatói megértették a szavát, kérdéseiket is őszintén tették fel, s a válasz uqyanolyan egyenes volt; nem hallgatta el a nehézségeket, de teljesen egyértelműen vázolta fel a iövőt, a biztos életet. Ő magáról akkor igy szólt: „1956 őszén, mint embert és mint politikust, rendkívül súlyos próbatétel elé állított az ellenforradnlom. Igyekeztem becsületesen helytállni és végtelen öröm volt számomra, hogy a parasztság nagy tömegében nem csalódtunk ahban a veszélyes helyzetben... És éppen ezért merem most ajánlani a szövetkezést, mint a felemelkedés biztos útját a parasztság számára, mert a becsületes helytállásért becsületes, szép jövőt szeretnék számukra kivánni." 1970-ben Dobi István szülőfalujában Szőnybcn emlékművet állítottak. Az életnagyságúnál nagyobb mellszobrot Tar István szobrászművész készítette. Megható, hogy a szülőfalu, amely elindította őt, örökké emlékezni kíván nagy fiára. De az igazi emlékművet ő maga állította, saját szerény munkájával, egész életén keresztül végzett áldozatos tevékenységével. Igy emlékezünk rá, munkájára, tetteire születésének 75. évfordulóján. LENDVAI VERA M. Érdi Judit rajza — A húsvét és a karácsony. Ez a kettő. Pünkösd után búcsú is van, de kirakodó, vásár inkább, mert a falu re. formátus. A karácsony csendes, családi ünnepség, meg- kős/.öntjük a Jánosokat, Istvánokat, mert itt minden harmadig ember János vagy István. — Megajándékozzák egy. mást? — A gyerekeknek nem ritkaság, hogy kétszáz forintos babát, vilianyvasutat vesznek. Drága játékok vannak az óvodában is és a gyerekeknek" fésülhető baba kell. A szülőknek meleg holmit veszünk, de nem ötven, hanem kétszáz. ötszáz forintosat — Magának ki a legjobb szomszédja? — Mindenkit nagyon szeretek itt az utcában. Nem járok át senkihez, de ha kimegyek az utcára, szeretek beszélgetni az emberekkel. Mostanában inkább a disznóvágást beszéli ük. Kinek milyen, hogy sikerült, jól evett-e. Vasárnap Laposa Istvánok vágtak kettőt, kóstolót küldtek a rokonoknak, azoknak, akik segítettek a vágásnál. így szokás. — Gyakran járt Ide orvos? — Most volt itt éppen valamelyik nap. Sajnos lakik itt egy beteg asszony, mostanában szinte havonta elviszi a mentő. Még egy betegünk van, egy nagyon öreg néni, őt is gyakran meglátogatja a doktor. — A vezetők, a falu. a tsz vezetői gyakran megfordulnak itt"? — Nem. Nem tudok róla. legalábbis. A tanácstagi választások idején kisgyűlések voltak, akkor jöttek, azóta nem járt erre senki. — Van-e az utcának olyan baja, panasza, ásni gyakran szóba kerül? — Járda kellene a másik oldalra, mert sajnos az egyik oldalon van. Sáros végig az egész utca. Kis mellékutca ez, sokára lesz meg kikövezve. — Üj évkor kívánnak-e egymásnak boldog új esztendőt? — Mór korán regsgel jönnék a férfiak. De csak a férfiak. az asszonyok nem, mert: az nem hoz jót. A szilvesztert mindenki otthon, a tévé mellett tölti. Nálunk már az is előfordult, hogy meg se vártuk az új évet, elaludtunk. A többi házban is csak így telik a szilveszter. Nincs hova menni. — Gok a gyerek? — Nincs iftt fiatal. A Tu- báék kislánya egyéves. Egy másik fiatalabb asszony terhes. Kisgyerek kettő van. az én kislányom, meg a Takács kisfiú. — Maga szerint im volt az utcában a legnagyobb esemény ebben az évben? — Hát, hát... Nem is tudóim. Dolgozunk. A férjem önálló lakatosmester, én meg inkább háziasszony vagyok. Próbálkoztam labdavarrássa), de abbahagytam, nem megy az nekem. Idegesít. Ketten próbáltuk a faluból, de már a másik asszony is abbahagyta, pedig két hónapig jártunk Bölcskére tanulni. Napközben nem értem rá, ha meg akkor varrtam, mikor a család lefeküdt, a férjem szólt. hogy ne villanyozzak, mert nem tudnak pihenni. — Utaztak valamerre, jártak valahol? — Nem utaztunk sajnos se. hova. Itt az utcában egyedül a Tuba András bácsi szokott utazni. Akárhová megy a téesz- busz, az András bácsi mindig elmegy. Aztán, ha megjön, akkor elmeséli merre járt, mit látott. Jó hallgatni. A felesége nem mehet, szegénynek fáj a lába. aztán nem tud járni, tiprolódni, ácsorogni. Nekünk nincs kedvünk. Mehetnénk, de nincs kedvem, hiába. Egyik rokonunknak van a Balaton mellett egy kis háza, mindig hív, hogy menjünk. De oda se megyünk. Csak az András bácsi megy innét. András bácsi az utcáiból a világjáró. P. Sz. V. Az Idő mindig kevés, a tennivaló mindig sok. Ebből Szubjektív sorok adódik az időzavar. Ha most beletekintünk abba a batyuba, amit a következő évbe cipelünk át — rengeteg tennivalót találunk. Köztük sok olyant, amit elvégezhettünk volna, ha.., Igen, gyakran kerültünk időzavarba. Ahogy a jegyzeteimet nézegetem, mind több megíratlan témára bukkanok. Köztük szerepel az időzavar is. A jegyzeteket egy könyvismertetés olvasása közben készítettem. A forrást sajnos nem jegyeztem fel, így csakany- nyit tudok a könyvről, hogy egy bizonyos Harry Lorayne, amerikai szerző írta, aki azt bizonyította be, hogy jó időbeosztással minden elérhető. A forrás elmaradása bizonyára nem lustaságból történt, hanem azért, mert általában nem nagyon törődöm azzal, hogy ki mondta ezt vagy azt, felőlem mondhatta herkőpáter is, igaznak érzem, megjegyzem, ha nem, akkor elfelejtem. Az itt következő gondolatok sem az enyémek, de magamévá tettem és ezáltal befolyásolják az én életemet is, gondolkodásomat is, Lehet, hogy Parkinsonnak mást jelent a saját megállapítása, mint nekem, ö ugvanis azt mondja: „Minden ügy irányzata, hogy olyan naggyá váljon, amennyi idő rendelkezésünkre áll elintézésére.” Ennek igazságát bárki a saját tapasztalatai alapján is megerősítheti. Mindenki — köztük én is — hajlamod arra, hogy elpiszmogjon kis ügyekkel, ha nincsenek sürgős, nagy ügyei. így van ez az irodákban, az építkezéseken, a gyárakban, sőt még otthon a konyhában is. Ha csak kis ügyeink vannak, akkor tengünk-lengünk, holott lehetnének nagy ügveink, csak keresni kellene. És mindig találnánk is. Csakhogy mire megtaláljuk, már időzavarba kerültünk: Akkor aztán érvényesül egy másik egyszerűen fogalmazott törvény, mely szerint aki reggel elveszít egy órát, keresheti egész napon át ha Gyakran ezt az elveszett órát keressük és ezáltal még nagyobb időzavarba kerülünk. Sokan elkerülik az időzavart. Pedig nekik is hatvan perc egy óra, mint bárki másnak. Ennek egyik magyarázata: ezek az emberek nem próbálnak időt találni valaminek az elvégzésére, hanem ^ teremtenek a feladat megoldására. Kipróbáltam a s v rtv’-i mely az időteremtésre ad receptet Azt mondja: végezzük szinte automatikusan a rutint feladatokat. Például: fogmosáskor, borotválkozáskor, cipőfelhúzáskor ... gondoljunk valami más, fontos feladatra; Mindent kezdjünk el huzavona nélkül, mert a kis téblá- bolás is sok időt rabol. Még azzal is rengeteg időt teremthetünk magunknak, hogy minden használati tárgyunkat egy helyre rakjuk, így nem kell keresgélni... Banálisnak tűnnek ezek a tanácsok. Sokan talán legyintenek is, pedig nincs igazuk. Órákat, napokat takaríthatunk meg, ha nem kell keresgélnünk a dolgainkat. A siker titka: gazdálkodá.9 az idővel. A siker attól függ — a tehetségen, az érdeklődésen felül természetesen, mert a •_ _ munkához fűződő érdek a leg■ tfsá’fcíFHVili* nagyobb hajtómotor — hogy v mmM. az említett hatvan percből ki, hány percet tud hasznos munkára felhasználni. A felhasználás mértéke függ a határozottságtól is. A határozottság időnyerés, a határozatlanság időpazarlás. Persze ez sem ilyen egyszerű. A határozatlanságnak más következményei is vannak. Legtöbb ember csak azért szerencsétlen, mert határozatlan. Az idő kíméletlen. Megállíthatatlanul rohan. És ha mi még hagyjuk is leterhelés nélkül rohanni, akkor úgy járunk, mint a rakodón álló munkás, aki soha sem tudja megrakni indulásig a vagont és a szerelvény mindig negyed, fél szállítmánnyal szaladgál a síneken állomástól állomásig. Ez a rakodómunkás soha nem fogja érezni az elvégzett munka örömét. Az időzavar megkeseríti az ember életét. Az időteremtés pedig megszépíti. Mindenkinek meg kell tanulnia az időteremtést nemcsak a fontos feladatokra, de a pihenésre is, mert amint jegyzeteimben olvasom: „Aki nem képes időt teremteni a pihenésre, előbb-utóbb kénytelen lesz időt szakítani a betegeskedésre.” Sajnos sok ember szakít időt a betegeskedésre. Lassan végére érek az Írásnak és úgy érzem: nem mondtam még ki, miért vetettem papírra e sorokat. Ezért a gondolatért: az ember nem lehet igazán boldog addig, amíg csak a kötelesség karámjába zárkózik, amig csak a kötelességének tesz eleget. Akkor lesz igazán boldog, amikor a követelést sikerül túlszárnyalnia. A kísérletet mindenki önmagán elvégezheti, az eredményt is önmagán mérheti. Kezdjük el és folytassuk a kísérletet. És hirdessünk eredményt önmagunknak jövő ilyenkor. Ha kevesebb feladat lesz az 1975-re átcipelt batyuban — biztosan elégedettebbek lesznek önmagukkal is. Elégedettebbek, tehát boldogabbak. Szalai János
