Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-31 / 305. szám

Regélő régészet s — Tolna megyében Játékos ötlet, hiszen vala­mennyi hazánkbeli régésze­ti lelőhelyet nem szokták ugyanarra a térkénre ve­títeni. de ha valaki mégis mer'!önné. akkor a Dunántúl, ezen belül pedig Somogy. Ba­ranya és Tolna területén egy­mást érnék a különböző jelek, pontok, karikák. Érthető, hegy a dombok, hegyek. fo- ly vizek, tavaik, mocsarak ta­golta tá.i. melyet természetes határként ölelt a szeszélyes, szabályozatlan kanyaraival különösen jó védelmet nyújtó Dana. lobban csábított a meg­telepedésre. mint az Alföld. Múzeumaink gazdagok, a me­gyebelinek sincs oka szégyen­kezésre — hovatovább inkább a fejtörésre, hol teremtsenek helyet az évről évre szaporodó leleteknek. A Központi Sta­tisztikai Hivatal megyei igaz­gatósása által minden eszten­dőben kibocsátott évkönyvek­ben évről évre emelkedő szá­mok i clzik, hogy eleven az ér­deklődés a múzeum gyűjte­ményei kiállításai iránt. A muzeológusok, ezen belül a ré­gészek munkájának módsze­reiről azonban általában hal­vány. téves, ha ugvan nem éppen ferde elképzelések él­nek a köztudatban. ÓRIÁSI A TÁV .melyet a leletek átfognak. A Szekszárd-Palánk tájékán la­kott pattintott kőkorszakibeli (paleolit) ember kereken tíz" ezer éve vadászhatott erre, ma már nevetségesen kezdet­te, esnek tűnő fegyvereivel. Hosszú távon azonban legfel­jebb. ha harmincéves átlagos Az a jó nálunk, hogy úgy­szólván mindenen nevetnek az emberek, kivéve persze az eredményeket, mert azokat nem illik kinevetni. így aztán eléggé jókedvűen élünk ebben a kis országban, gyakrabban fakadunk kacajra, mint más. többnyire humortalanabb (nemzetek fiai. Sőt. még az sem biztos, hogy a látszólag komor emberek belül nesm kacagnak, a főváros centená­riuma alkalmából erről is van egv százesztendős pesti vicc. A lóvasút peronián utazik a házaspár és egv kanyarban kizuhan a feleség az utcára. Elszörnvedt moraj a korabeli tömegközlekedési jármű utasai körében, többen felugróinak a helyükről, nagy az izgalom. Egyedül a féri nem jön ki a sodrából, továbbra is rezze­néstelen arccal áll a peronon. Mellette egy utas nem állja meg szó nélkül és megkérde­zi: „Kérem uram. miképpen lehet, hogy az ön f elesége épp most esett ki a lóvasútbóL s önnek egy arcizma sem rán- dul?” Mire a férfi fájdalma­san feleli: „Ugyan uram bi­zonyára ön sem kacagna, ha így fájna a foga..." Száz éwefl ezelőtt ilyesmi­ken nevettek az emberek, nem azért mondom, de ez jellem­ző az akkori időkre, amikor még sehol sem voltak a mai nővédelmi intézkedések. Felte­hetőleg ennek tulajdonítható, hogy a viccek többsége a nejekről meg az anyósokról szólt A mai korszerű viccek viszont a megvalósuló egyen­jogúság szellemében egyaránt kacagásra késztetik a férfia­életkorral szabad (ha ugyan nem túlzás ezzel is!) számol­ni. Mit tudunk róluk? A paleolit ősember már egyáltalán nem volt valami hosszú karú. majomszerű fél- állat. amilyennek vicclapok és rossz képregények feltüntetni szeretik. ..Homo sapiens” volt. gondolkodó ember. akiben nemcsak praktikus érzék munkált, hanem fokozatosan fejlődő szépérzék. ízlés is. Az az ormótlannak tűnő csont tű. melyet a közelmúltban Módos István szolgáltatott be szek­szárdi kertjéből, céljának ak­kor is megfelelhetett volna, ha nem látják el finom ízlé­sű vonalkás díszítéssel. Az edényekben akkor is lehetett volna főzni, ha oldalukat nem díszítik mai szépérzékünket is kielégítő mészbetétes minták­kal. (Fényképünk.) Ahogyan közeledünk az idő­ben (és ahogyan a technikai fejlődés haladt) a leletek szá­ma gyarapszik. Egyre távolab­bi vidékek eszközei, fegyverei, cseretárgyai jutottak el egy­máshoz. A bronzkor már a múzeum termeiben bőven lát­ható gazdag emlékeket ha­gyott. a kelták által is kép­viselt vaskor még többet. A Dunaszekcső—Báta—Báta­szék—Szekszárd—Mözs— Dunaföldvár irányába húzódó római hadiút mentén, az erő­dök védelmében, és a mögöt­tes területeken már fejlett mezőgazdasági telepek mű­ködtek. A népvándorlás ide­jén egymást váltották a hú- nok. alánok longobardok. ava­rok (Gyanúi. végül honfoglaló őseink. Utóbbiak emlékét szá­mos törzsnév (Nyék. Keszi) és viszonylag gyérebb számú te- hiető (Nagyszokoly, Dombó­vár) jelzi, A TEMETŐKNÉL érdemes megállni egy szóra. Egészen a kereszténység el­terjedéséig a temető, a sír tu­lajdonképpen a korabeli je­kat és a nőket. Hirtelenjében eszembe jut például a száz­éves Budapest, a centenáriu­mi ünnepségek sorozata. Ne tessenek félreérteni, ez nem vicc. nekem is rémlik, hogy mintha valamivel idősebb vol­na ez a város, tudnának erről beszélni a régi rómaiak, törö­kök. németek. Azért a legjob­ban mégis mi tudunk róla be­szélni. ha iól emlékszem, most már második éve egyebet sem teszünk. Sok szónak is száz év a vége. engem határozottan szórakoztat, hogy ez a cente­nárium már több. mint egy esztendeié tart és csak nem akar véget érni. Mert az ünne­pi záró tanácsülés ugyan le­zajlott. de több más jel arra mutat, hogy lesz még folyta­tása a dolognak. így például bizonyos centenáriumi létesít­mények egyelőre nem készül­tek el. Hogy csak egyet említ­sek. Budapest legforgalmasabb pontján, a József körút és a Népszínház utca sarkán ko­rábban állt egy postahivatal, amelyet egy éjszakai mulató helyére költöztettek. s az üresen maradt helyiségben palackozott italokat kezdtek árusítani, természetesen csak ideiglenes jelleggel. Minden nap arra felé visz az utam és azt olvashatom a bejáratnál, hogy ezen a helyen a centená­rium évében hatalmas önki­szolgáló étterem-bisztró kom­binátot nyitnak meg. Tekint­ve, hogy a sivár hodályban változatlanul kövidinkát és len tükörképe. A tulvilági „útra” fegyverek, használati eszközök nem egyszer emberi áldozatok, de nagyon gyakran kedves állatok kísérték el az elhunytat. Mindebből követ­keztetni lehet a kor életére. A kereszténység ezt a szokást pogány babonának minősítet­te. tilalmazta és így fokozato­san egyre nagyobb jelentősé­get kapnak a feliratok, síílus- történetileg azonosítható ía- ragványok. végül az okiratok. A laikusban jórészt éppen a sírok miatt alakul ki olyanfé­le kép a régészek munkájáról, hogy az elsősorban kellemet­lenkedő kapkodás. Kellemet­lenkedő azért, mert (erről la­punkban nem egyszer írtunk) szigorú rendelkezések íriák elő a leletek bejelentését, te­szik kötelezővé védelmét. így aztán, akinek szőlőtelepítés, vagy más munka során régi sírba szalad az ásója, könnyen szívja a fogát. Hiszen a régé­szek kijönnek, kutatnak, el­mennek és látszólag nem tör­tént semmi. (Tisztelet a sok kivételnek, akik közül említ­sük most csak az aparhanti tantestületet, a kölesdi tégla­gyár kúbikostorigádját. a báta- széki Vázkerámián dolgozott szkrépereseket. a bölcskei ál­latorvost. a nyugdíjas mado- csai tanácselnököt, egy ugyan­csak nyugdíjas pedagógust O zárán, a bölcskei állator­vost, vagy több regölyi tsz- tasot.) A valóság az. hogy a szakemberek egyik fontos munkája a leletmentés ígv is megtörtént. A helyszín, az adatok, a leletek kartotékra kerülnek. Későbbi szelektálás, szakmai, technikai és nem utolsósorban anyagi erő kér­dése. hogy milyen formában és mikor iut mód és lehetőség feldől .sózásukra. SZERENCSÉSEBB SORSÚ országokban lóval előbb meg­kezdődött a tervszerű régésze­ti feltáró munka, mint nálunk és ezen belül megyénkben is. eevéb üveges szeszt kínál két bánatos eladó, a centenáriumi év még nyilvánvalóan tovább tart. különben már megnyitot­ták volna a tiszteletére meg­ígért önkiszolgáló kombinátot. Másutt is akadnak olyan, tü­netek. amelyek azt sejtetik, hogy esetleg még évekre pro­longálják a főváros századik születésnapját annyira szere­tik a mi Budapestünket, hogy öt év múlva is hajlandók ki­tenni az emléktáblát egy-egy új épületre, miszerint készült a centenárium esztendejében. Hacsak közben le nem omlik, mint ősszel az Országos Kő­olaj- és Gázipari Tröszt épülő új székháza. amely egyébként a híresztelésekkel ellentétben nem azért rendült meg alap­jaiban. mert éppen .rá akar­ták helyezni a márványtábdát. miszerint készült a centená­rium esztendejében. Aztán nem is gondolná az ember, hogy milyen vidámsá­got tudnak kelteni bizonyos árpolitikai intézkedések. Soha nem felejtem el azt a szép napot, amikor már túl voltunk a tej- és tejtermékek, a ciga­retta és más dohányáru, vala­mint a gépkocsik adóiának a felemelésén, hogv akkor meny­nyi jókedvű állampolgárral lehetett találkozni úton-útfé- len. Csöndes derűvel jártak-' keltek mindazok, akik utálták a tejet, meg nem tudtak vol­na inni belőle egy kortyot sem. Fülig ért a szá.iuk a nemdohányzóknak, akik elv- I Ä magyar régészet nagy alak­ja. Römer Flóris a múlt szá­zad végén már végzett feltá­rásokat Hampel József szin­tén. majd tanítványa Wosinskv Mór rendszereseket. Neki volt köszönhető, hogy az ere­detileg tervezett ómegyeházi börtönceflilák. majd egy ter- ményraktár helvett a múze­um előbb a gimnázium épüle­tében kapott helyet, később létre jött mai épülete. Utódai (Kovács Aladár. Csalog Jó­zsef. Novak József, majd a jelenlegi igazgató, dr. Mészá­ros Gyula) ideién előbb rop­pant szűkösek voltak az anya­gi lehetőségek, míg napjaink­ra fokozatosan javulóban van a helyzet. Azt persze korántse higgyük, hogy álomszerű len­ne. hiszen a tervszerű feltá­rás hosszú évek. sosincs ki­zárva hogy évtizedek munká­ja (gondoljunk csak Aquin­cumira vagy Tácra!) és csep­pet sem olcsó. A gyömki avar temető országosan is nagv je­lentőségű feltárása például már évek óta tart és még na­gyon hosszú helyszíni és bel­ső munkát igényel. A megyei múzeum minden egyes tudo­mányos munkatársa több éves tudományos terv készítésére köteles, melyet a főhatóság számon tart és számon is kér. A legközelebbi ilyen határidő 1975-ben jár le. A VÁRAK. UDVARHÁZAK lakói mindig is gyérebb szám­ban éltek, mint azoké az épü­leteké. melyek felett — első­sorban anyaguk miatt — ha­marabb eljárt az idő. Sokszor nyomuk sincs vagy a puszta nyomok megkeresése is ren­geteg időt. előkészületet köve­tel. Egyetlen adalék: a Hu­nyadiak korában Tolna me­gyében 600 körüli település volt, természetesen a maiak­nál gyérebb lélekszámban. Ezek fele nyom nélkül eltűnt, nagyon nagv százalékuk csak okmányok átnézése. török adólaistromok (defterek) nyomán, rengeteg tereo-beiá- rás révén, a megyeszerte folyó és nagy jelentőségű dűlőnév- azonosítások segítségével ha­tározható meg valamennyire. A legközelebbi múltban volt az a szakmai tanácskozás, melyen eldőlt, hogy több megye összefogása segítségé­vel nálunk is megkezdik az bői nem vettek cigarettát a szájukba, valamint akiket az orvos tiltott el a nikotintól. S akik nem itták a tejet, nem dohányoztak, ráadásul autójuk sem volt. azokkal meg egye­nesen madarat lehetett volna fogatni. Lám. nálunk ilyen, látszólag népszerűtlen intéz­kedésekkel is milyen jókedv­re lehet deríteni az embere­ket. aki nem ismer bennün­ket. talán el sem hiszi, igaz, akadnak, akik annyira túlzás­ba viszik a humorizálást. hogy még ott is viccet keresnek, ahol pedig nincs. A minap is valaki kuncogva újságolta, hogy sikerült megfejtenie a tei áremelésének valódi okát. Eszerint az illetékesek már előre tudták, hogy az ötforin­tos tejet kevesebben fogják venni, mint korábban az ol­csóbbat. s tulajdonképpen azért emelték fel az árát. hogy legyen elég pénz hirde­tésre. reklámra, amely több tej és tejtermék fogyasztásá­ra buzdítja a népet. A ma­gam részéről persze ebből egy szót sem hiszek el. mivel a bennünket naponta bombázó tejreklámokiban még nagy rosszindulattal sem lehet szellemességet felfedezni, te­hát ez esetben nincs szó vic­celődésről’. Viszont egész éven át szán­dékosan és fáradhatatlanul kacagtattak bennünket a mi kocogó labdarúgóink. ezért nem lehetünk nekik eléggé hálásak. Ebben is óriási a ilyen irányú kutatómunkát.' Az előkészítő szakasz 1975-ig tart. és a szakemberek csak azután választják ki azt az adott korra jellemző elpusz­tult falut, mely nem volt túl nagy (hogy feltárása ne tart­son egy emberéleten át) és csak közepes mértékben pusz­tult el. Utóbbi sem közömbösj hiszen említettük, hogy a munka drága, egy hektárnyi., vagy még nagyobb területet szkréperek helyett kis lapáttal feltárni, pénzigényes művelet. A MUZEUM LÁTOGATÓJA ritkábban kérdi, a kellő alap­ismeretekkel sem rendelkezők azonban annál sűrűbben, hogy .mindezt miért?”. Amíg az ember nem gondoskodik arról, hogy végleg eltűnjön a föld­ről. folyamatos marad a múl­tat a jelennel összekötő lánc.’ Az idő azonban hihetetlenül felgyorsult. A római kori sar­lókban, kacorokíban bárki felis­merheti a mai hasonló szer­számokat. Bartók és Kodály korai gyűitőútiainak fonográf­jára a mai táska-magnó tu­lajdonosa úgy néz. mintha ős­lényt látna. A szabadságharc ágyúinak hatásos tüze néhány száz méterre terjedt. Ma tá­voli égitestek környékére kül­dünk rakétákat és nem is egy ember járt a Holdon. Anyáink tanácstalanul vették volna kézé a Kukta-fazekat, melyik tizenéves lánv birkóz­na meg ma — egv rokkával? A régi. közös konvhás uradal­mi cselédházakból (sa.inos) még múzeumra válót sem se hagytunk meg. de cseppet sem lehetetlen, hogy unoká­ink már ásatsg bagolyvárak­nak titulálják majd a mai Da- nelházakat. Az egyik a másik utóda azonban, a tejet, vaffv olajat szállító tartálykocsi dédunokáia a római amforá­nak. A régészet a múltat őrzi meg a mának és- a holnannak. ORDAS IVÁN fejlődés, már ki sem kell menni a mérkőzésekre, az em­ber csak bekapcsolja a tele­víziós készülékét és kilencven nercen át egyfolytában kacag­hat a család " aora.ia-nagyja, hosszabbítás esetén még to­vább. Élvonalbeli játékosaink olyan magas fokra fejlesztet­ték képességeiket, hogv min­den különösebb . erőfeszítés nélkül kitűhő paródiát tudnak nyújtani, amely látszólag ha­sonlít ugyan a labdarúgásra, ténylegesen azonban kész ka­baré. Az igazsághoz tartozik, hogy ennek a kitűnő teljesít­ménynek vannak káros követ­kezményei is. A nevetés köz­tudottan hizlal, ezért a lab­darúgó-mérkőzések gyakori közvetítése rendszerint sem­mivé tette a „Megmérettünk és nehéznek találtattunk” címmel zajlott fogyókúrás klub jótékony hatását. A hangos kacagás különben nemcsak hizlal, hanem fárasztó is. fel­tehetőleg ezért mondott le az év végén a Magyar Labdarú­gók Szövetségének főtitkára. A szövetségi kapitánynak a jelek szerint erősebb lehet, a szervezete, mert ő még bítta. Már ennyiből is látható, hogy az elmúlt esztendő kü­lönösen vicces volt. olyannyi­ra. hogy néha még a köny- nyünk is kicsordult. Ha jól meggondolom, tulajdonkép­pen talán csak eav valami volt. amin soha senki sem ne­vetett: a televízió kabarészín­házának ismétlődő műsora. Dehát minden még ebben a humoros országban sem lehet vicces, időnként szükség van a komolyságra is. ÁRKI "V, SÉF Vicces év volt

Next

/
Thumbnails
Contents