Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-01 / 281. szám

4 pártalapszeryezetek szervezeti élete a bonyhádi járásban Az alapszervezetek a párt legkisebb önálló szervezeti egységei. Talán nem túlzás azt is kimondani, hogy a tenni­valók hatékonysága tekinteté­ben egyszersmind a legfonto­sabb szervezeti egységek is, hiszen a legjobb határozatok is csak felemás módon érvé­nyesülhetnek akkor, ha az alapszervezetek munkája nem kielégítő és minden határozat akkor válik a gyakorlatban gyümölcsöző valósággá, ha az alapszervezetek tagjai egyet­értve, egységesen a határoza­tok megvalósításán munkál­kodnak. Ebben a szellemben tárgyal­ta legutóbbi ülésén a bonyhá­di járási pártbizottság végre­hajtó bizottsága Q pártszerve­zetek szervezeti életét, vala­mint a vezetőségi és taggyű­lések tartalmi munkáját. Az alapszervezetek a párt tömegkapcsolatának legköz­vetlenebb formálói, megvalósí­tói. Tevékenységükkel, kezde­ményezéseikkel nemcsak g ha­tározatok ismertetésében és az általános politikai célkitűzések adaptálásában vesznek részt, hanem részesei a párt politi­kája alakításának is. A bonyhádi járásban áz alapszervezeteket két községi pártbizottság és nyolc csúcs- vezetőség irányítja, mint köz/ beeső pártszerv. A járásban 57 alapszervezet van, amelyet közvetlenül a közbeeső párt­szervek irányítanak, tizenötöt pedig a járási pártbizottság. Mielőtt az irányító munka ha­tékonyságát részletesebben tag­lalnánk, néhány számadat idé­zése szükségesnek látszik, a járás helyzetének jobb meg­ismertetésére. Ipari üzemben működő alap_ szervezet 12 van a járásban, termelőszövetkezeti 27, állami gazdasági hét, a többi kereske­delmi, közlekedési, hivatali, szövetkezeti, és úgynevezett községi. A pártszervezetek * többségében 20—30 fő közötti á taglétszám. Jelentős erő ez akkor is, ,ha a felső döntések adaptálásáról és megvalósításáról van szó, de ugyanúgy amikor a helyi politika kialakítása az alap- szervezet feladata. Ehhez vi­szont rendszeres szervezeti életre van szükség. És a járási pártbizottság, valamint a köz­beeső pártszervek úgy értéke­lik, hogy ha vannak is még kívánnivalók a bonyhádi já­rásban az alapszervezeti élet­ben, mégis lényeges a fejlő­dés. Az alapszervezetek féléves munkaterv alapján dolgoznak. A tervek általában jók, vagyis azokat n kérdéseket ölelik fel, amelyek-az adott területen lé­nyegesek. örvendetes, hogy ■— az elmúlt évitől eltérően — idén már a gazdaságpolitikai kérdések mellett megnőtt azoknak a témáknak a tárgya-' lása, amelyek a belső part- élettel, ideológiai, kulturális, stb. kérdésekkel foglalkoztak. A vezetőségi üléseket az alapszervezetek egy csoportjá­ban rendszeresen megtartják, ennek ellenkezőjére is van azonban példa. Kakasdon, Aparhanton a községi alap­szervezetnél, Kétyen, vagy a hőgyészi Vegyesipari Szövetke­zetnél a vezetőségi ülések rend_ szertelenek. Néha félnek az állásfoglalástól, így hatásuk is sokszor vitatható. Ugyanakkor jó és tartalmas vezetőségi ülé­seket tartanak például a na­gyobb termelőszövetkezetekben működő alapszervezetekben, vagy a vasipari, a bőripari és( a ruházati szövetkezetben. A legfőbb alapszervezeti fó­rum a taggyűlés. Egyáltalán nem közömbös, hogy a tag­gyűlések megtartása terén mi­lyen a rendszeresség, a terv- szerűség. Ebben az évben a bonyhádi járásban mindössze három taggyűlés maradt el, arra viszont fel kell figyelni, hogy mindhárom esetben ha­tározatképtelenség miatt. A megjelenés nyolcvanszázalé­kos volt —1 jó. Á vitában részt vettek aránya — 20 százalék — azonban már korántsem ki­elégítő, az aktivitás javításán fáradozni feltétlenül kívánatos. Nem akarunk részletesen ki­térni a taggyűléseken tárgyalt témákra, egyértelműen kedve­zőnek ítélhetjük meg a tapasz­talt helyzetet, valamint azt is, hogy a tagság , zöme érzi, nem­csak végrehajtóan részese a politikának, hanem alakítóan is;. P. politikai ..kérdések iránt megnőtt az érdeklődés és kü­lönösen a felelősségérzet ja­vult a párttagságban — főleg a novemberi • párthatározat nyomán. A taggyűlések pártfeladato­kat,' megbízatásokat adnak a tagoknak. Eddig nincs is baj. Ellenben — né vegyék kiok­tatásnak, főlég ne . szemre­hányásnak a bonyhádi járási elvtársak, hiszen ők állapítot­ták meg . értékelésükben —, nincs még minden repdben a pártmegbízatások teljesítésének számonkérése terén; Nem elég megbízatást adni, folyamato­san ellenőrizni is kell azok végrehajtását. Jó viszont, hogy ezt látja a járási pártszerv is, és tenni kíván a helyzet javí­tására. Amit az írás bevezetőjében hangsúlyoztunk az alapszerve­zeti pártmunka fontosságáról, ennek ismerete végigvonul a bonyhádi járási vezető testület értékelésén, s ez nemcsak a jelenlegi eredmények rögzíté­sét teszi lehetővé, hanem a továbblépés feltételeit is bizto­sítja. Feltétlenül hangsúlyozni kell azt; amivel — örvendetesen befejeződik a bonyhádi járási értékelés, mintegy emlékeztet­ve más járási és városi szer­veket is; „a megyei pártbizott­ság 1973. június 15-i, az alap­szervezetek munkájának javí­tásáról szóló határozata ma is érvényben van”, s a határoza­tot megismerni, időnként em­lékeztetőül felidézni, legalább­is kívánatos. L. Gy. Végeztek az őszi munkákkal Sióagárdon Sióagárd fekvésénél fogva Szekszárd vonzáskörébe tarto­zik. Erősen érződik — bár az elmúlt évekhez mérten csök­kenő tendenciát mutat — a város iparának munkaerő­elszívó hatása. A 4245 hektá­ros Sióvödgye Termelőszövet­kezetben mindössze 430 a dol­gozó tagok száma. A gondo­kon aránylag szűk vetésszer­kezet kialakításával (csupán öt fő növénnyel foglalkoznak) és intenzív gépesítéssel segített a szövetkezet vezetősége. Ezen változtatások beváltak, amit az is bizonyít, hogy nőtt a jöve­delmezőség. A növénytermesz­tésben 3 817 000 forint bevételi többletet értek el ebben az év­ben, melyből a kertészetre 635 ezer forint jut. A búza hozama magasan fe­lülmúlta a tervezett mennyi­séget: 31 mázsával szemben több mint 30 mázsa termett. Bár a kukorica betakarításá­val november 19-én végeztek, a szárítással járó átszámítások Milyen less Paks ? Kozségfejlesztési feladatok Uj központ, autóbusz-pályaudvar és posta A paksiak jól el varinak lát­va munkával. Rengeteg a köz­ségfejlesztési feladatuk, s mindegyik mielőbbi megoldás­ra vár; A négyéves tanács­ciklus első részében egyik leg- fontosább terinivalójuk felépí­teni a IV. ötéves tervre elő­irányzott. állami célcsoportos beruházásból készülő lakóso_ kát. Terveiket úgy készítették el, hogy a lakóházak márszer- ' vés részei, legyenek a kialakí- Wras-öj' köfeégkőzpotítpf■tte;s A gyógyszertárból és a 12 lakás­ból álló épülethez közel ^ép­pen a napokban, kezdtek egy húszlakásos garzogház építésé­hez, amely -a tervek szerint jövő évre el is készül. Ugyan­csak az új községközpontban a jövő évben kezdik egy 16 la­kásos, tanácsi éritékesítésű la­kóház építését, azzal a szán­dékkal, hogy abba rnár 1975- ben költözhetnek a lakók. A közműellátottság fejlesz­tése érdekében a közelmúltban fejeződött be egy szennyvíz­gerincvezeték és egy tisztító- telep építése. - Ezek már mű­ködnek. Ugyancsak a közel­múltban készült, el egy nagy­hozamú kút is, amely jelentő­sen javít . pz ivóvízellátáson. Jövő évben kezdődik az a nagyszabású rekonstrukciós munka, amelynek során vár­hatóan 1975-ig végérvényesen megoldódik a paksiak ivóvíz- ellátása. Fontos közműfejlesztési fel­adat még, az új községközpont, válamint a főutca — Lenin ut­ca, Marx tér, Dózsa és Tolnai utca. — villamos' vezetéké­nek kábelezése. Ugyancsak jö_ vőre kezdődik a főútvonal re­konstrukciója, ■ melynek . során aszfaltburkolattal és kiemelt, szegéllyel látják el az utat. A munkák befejezését 1976-ra tervezik, Ezenkívül a tanácsi ciklus minden évében 1 kilo­méter hosszú pormentesített út és legalább 5000 négyzetméter­nyi járda megépítése a terv. A társközségben; Dunaköm- lődön februárban kezdik a Vöröshalmi .híd építését és a Temető utca lekövézését. A községfejlesztésen belül sok a lakosság kommunális el­látásával kapcsolatos tennivaló is. Az idén e,téren máris je­lentősen előreléptek azzal, hogy az állami" bérlakás-kban bevezették á házmester; szol­gálatot. Jövő évben pedig sze­retnék megoldani a szemét szervezett elszállítását az egész nagyközség területéről, A környezetvédelemmel ösz- szefüggő célkitűzés, hogy az imsósi erdőt pthenőparkká ala­kítják, a Duna-parton pedig biztonságos szabad strandot, csónakházat és vízisportbázist hoznak létre. Paks egész terü­letére vonatkozó parkosítási programot dolgoztak ki. En­nek első részeként a jövő év­ben a lakosság bevonásával parkosítanak a Tolnai és a Rákóczi utcában, valamint a dunakömlődi autóbuszmegálló környékén. Rendeződik a Dó­zsa György utcában lévő ABC- áruház környéke is, mivel az üzlet melletti területen autó­parkolót létesítenek. Az oktatásügy jelentős előre, lépése lesz, hogy január 1-én kezdi működését az új zene­iskola. Ezenkívül az újvárosi általános iskolát négy tante­remmel bővítik, ugyancsak a jövő évben. 1975-re szeretnék befejezni az 'ötven férőhelyes általános iskolai diákotthon építését. A mostani tanácsi ciklusban kezdődik el az új postahivatal építése a Villany utca sarkán, s a közeljövőben látnak hozzá az új autóbusz-pályaudvar ki­alakításához a Táncsics Mihály utca végén. A kereskedelmi ellátás javí­tása érdekében a helyi ÁFÉSZ 300 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat épít a Táncsics utca sarkán, amely várhatóan 1974-ben készül el. Jelentős előrelépés lesz majd a javító­szolgáltatásban, ha az új köz­ségközpontban megnyitja szer­vizét a GELKA. Eddig tehát a paksi község­fejlesztési célok. „Csak” egy dolog van hátra. Megvalósíta_ ni valamennyit! — vj — miatt végleges szám még nem áll rendelkezésre. Annyi azon­ban bizonyosnak látszik, hogy a tervezett 52 mázsa hektáron­kénti átlag ebből a termény­ből is meglesz. Nagy mérték­ben meggyorsította a betaka­rítást, hogy a meglévő szárító mellé 1,6 millióért új szárítót, és ugyanennyiért ISO vagonos szemestermény-tárolót építet­tek. — Hogyan állnak a többi őszi munkával? — kérdeztük Lozsányi Sándor elnöktől. — Mire ez a cikk megjele­nik, a mélyszántást is befejez­zük. Egy hónappal ezelőtt min­den nehézgépünket erre a munkára irányítottuk, két mű­szakban, éjjel-nappal dolgo­zunk. Az őszi vetések alá még október 25-én befejeztük a szántást, és a búza vetéssel is végeztünk a múlt hónapban. Kisebb területen, termesztünk őszi árpát, napraforgót, cukor­répát, ezek betakarítása, illet­ve vetése is időben megtör­tént. A szántóföldi növények­kel szemben hetvenhektáros kertészetünkben széles skálá­jú vetésszerkezetet alkalma­zunk, az ott dolgozó asszonyok egész évi elfoglaltságának biz­tosítása miatt. Terményeinket a Paksi Konzervgyárnak ad­juk el. Az állattenyésztés viszont! nem hozta a várt eredményt. A száj- és körömfájás miatt a sertéstenyésztésben deficit mutatkozik. Fejlesztési elkép­zeléseiket a kormányprogram-; nak és saját lehetőségeiknek, szükségleteiknek megfelelően alakították ki. Két évvel ez­előtt kezdték meg az állatok lecserélését, teljesen tébécé- és bruceUamentes szarvasmarhák beállításával, melyek törzs­könyvezése folyamatban van. 1975-ig új ellető, elkülönítő és 120 férőhelyes üszőistálló épí­tésével szeretnék elérni a 32Q-j as tehénlétszámot, Az alacsony fekvésű rét és legelő nem alkalmas a szabad- tartásos állattartásra, ezért Sióagárdon a Holstein-Fréz tej típusú szarvasmarha tenyész­tése kerül előtérbe. 1975 után sertéstelep építését iá tervezik, mely évente 5000 hízó sertés ki, bocsátására lesz alkalmas, — Tóth •' Kollégium szakmunkástanulóknak Négyszázötven személyes kollégium épül Szekszárdon, a Beloiannisz utcában a szakmunkás- képző iskola lány- és fiútanulói részére. A kollégium hétszintes lesz, jelenleg az ötödik szinten dolgoznak a TAÉV munkásai.

Next

/
Thumbnails
Contents