Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-16 / 294. szám
F onotélca Megnyílt városunk új művelődési létesítménye, a fono- tékc. Látogatói már nyár óta Voltai:, de csak december 14-re Marosi Gáborné, a zeneműtár vezetője. készültek el teljesen a megyei könyvtár zeneműtárának berendezései. A fonotékát a k suyvtári olvasók ólvasójé- f- ükkel, mások háromforintos t-iratkozási díj ellenében látogathatják. A látogatók hangit mezeket, hangszalagokat hallgathatnak, válogathatnak zenei s kkönyvek, művészeti kiadványok között. Kívánságra a z- neműtárban vállalják lemezek átmásolását hangszalagra. A zenehallgatáson kívül klub- ö; idejövetelekre, ' előadásokra várja a komolyzene barátait a forrotéka az Augusz-házban, reggel kilenctől délután hatig. A pénteki megnyitón Vadócz Kálmán, a megyei könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd az egészségSzabad böngészés a lemezek között. ügyi szakiskola műsora következett. Méiy Éva, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője adta át a jelentős kulturális létesítményt látogatóinak, Marosi Gábomé, a zeneműtár vezetője pedig bemutatta. Az ismerkedést előadás követte: Szegedi Ernő, a Zeneművészeti Főiskola tanára beszélt Liszt Ferencről. A zenehallgatás a legkorszerűbb fülhallgatók segítségével történik. Foto: Komáromi Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapa, ARATÓ JAKAB rövid szenvedés után, 67 éves korában elhunyt. Temetése 1973. december 13-án 14 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család (x) Köszönctünket ezúton fejezzük ki mindazon barátainknak és ismerőseinknek, akik DR. REGLÖDI ZOLTÁN elhunyta miatti mély gyá- | szunkban együttérzésüket nyilvánították. Reglődí család (387) Pályára irányítás, pályaválasztás a ssülői* iskolája napirendjén Dr. Gujás Jánosné, a szekszárdi 3. számú általános iskola igazgatóhelyettese olyan eseteket említ, amikor a szülők saját gyermekűiket tették szarencsétileniné azzal, hogy olyan pályára erőltették, amely nem féléit meg adottságainak. Az elmúlt években nemegyszer előfordult, hogy az iskola, a szaktanárok véleményével ellentétben ragaszkodtak a szülők ahhoz, hogy gyermekük gimnáziumban, közép teko. Iában folytassa tanulmányait. Az esetek többségében azonban mér félévben kiderült, hogy ott nem képes megállni a he!yét, másutt próbálkoztak, sokszor ott ■ is eredmény nélkül. Nehéz helyzetbe hozták ezzel serdülő gyermeküket, ami egész további életére, munkavégzésére döntő hatással lehet. A 3-as számú iskolában már komoly előzményei Vannak a pályaválasztással valló foglal, hozásnak. Az iskola pedagógia, sai nagy gondot fordítanak ar. ■ - 1 ■ ■—■■■! ■ ■ . .......-a ü&8 tHar S záz éve született Kacsóh Pongrác 1873. december 15-én született és csaknem ötven évvel ezelőtt, 1924-ben halt meg Kacsóh Pongrác. Életútja nem regényes, meglepő fordulatokban nem gazdag. Egyetlen műve, a „János vitéz” azonban máig nem fakuló népszerűséget biztosít számára. Kacsóh középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a kolozsvári konzervatóriumban zongorát és fuvolát tanul, sőt, növendékzenekart szervez, és vezényel. Tanári oklevelének megszerzése után zenetanári állást vállal egy leánynevelő intézetben. Itt, a növendékek részére írja első nagyobb szabású daljátékát, Csipkerózsika örök témájára. Ezután 1904- ben egycsapásra lesz országos hírű, a „János vitéz"-zel. A hitelesség kedvéért Kacsóh egyik kortársának, Szabados Bélának adjuk át a szót. Idézünk visszaemlékezéséből: „A Csipkerózsika zenéjének keresetlen magyarsága, mezei virágokhoz hasonló harmatos üdesége annyira megnyerte a kényes ízlésű színházi szakemberek tetszését, hogy felszólították a fiatal, s akkor még csaknem ismeretlen zeneszerzőt a János vitéz szövegkönyvének megzenésítésére. Ki írhatná le Kacsóh határtalan örömét, amikor a nem remélt, kitüntető megbízást kapta! Legmerészebb álmai megvalósulásának reménysugara csillant fel lelkében. Megmámorosodott arra a gondolatra, hogy az ő munkája a főváros egyik elsőrendű színházában, a legkiválóbb szereplőkkel fog színre kerülni... A partitúra csakhamar elkészült, magába foglalva Kacsóh kivételes, eredeti tehetségének legszebb kivirágzását ... A naivitásában elbájoló népies elem megkapóan szövi át a János vitéz dalait." . Kacsóht a rendkívüli komponista-siker sem térítette le a pedagóguspályáról, sőt! Külföldi tanulmányutakat tesz, s többek között a zeneoktatás lehetőségeit, útjait, tapasztalatait vizsgálja. Újabb daljátékot ír („Rákóczi" — 1906.) továbbá dalokat pl. Molnár Ferenc Liliomához, s egy operája is fennmaradt „Dorottya". Ezek mellett több tanulmányt jelentetett meg a zeneesztétika és -történet, valamint a pedagógia tárgyköréből. Zenei éleslátására mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a század elején az elsők között állt a fiatal, pályakezdő Bartók mellé! J. E. ra. hogy a tanulókat lehetőleg a képességüknek legmegfelelőbb pályák felé irányító sáli. Éppen ezért a hét közepén megtartott' szülők iskolája keretében ismét napirendre tűzték a pályairányítási és pályaválasztási munkát. Erre többek között azért is szükség volt, mert közeledik a félév, s rövid időn belül a nyolcadikosoknak nyilatkozniuk kell arról, mit sze. retnének tanulni az általános iskola elvégzése után. A- tanácskozásra a szülőkön kívül meghívták a szakmunkásképr ző iskolák középiskolák, vezetőit és a különböző vállalatok képviselőit is, akik röviden ismertették. hogy mit kérnek, milyen követelményeket támasztanak a fiatalokkal szem-' ben, de azt is elmondták, mit tudnak nyújtani a tanulóknak. Ezután kötetlen beszélgetés alakult ki a szülők és a vátó lalatok, intézmények képviselői között, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ne csak az úgynevezett divatos szakmákra legyenek jelentkezők (szobafestő, autószerelő, női fodrász), hanem megismerkedjenek olyan új és eddig kevésbé ismert foglalkozásokkal, amelyekre társadalmi igény van és a gyermek képességével is megegyezik. Bonyolultabb esetekben az iskola igénybe veszi a pálya- választási tanácsadó segítségét, erre ebben az évben 15 alkalommal került sor. Azokat a gyermekeket küldik oda. akik. nek vagy nem alakult még ki határozott elképzelésük to.- továbbtanulással kapcsolatban, vagy több pályára is alkalmasnak látszanak, de az is előfordul, hogy a szülő és gyermek elképzelése nincs szinkronban, ezért szükséges a szakszerű tanácsadás. MAGVAR FOSTA KÉPES LEVELEZŐLAP BELFÖLDRE- A SZOKÁSOS MÉRETBEN- 40 FILLÉRES BÉLYEGGEL KÜLDHETŐ. A BORÍTÉKOS ÜDVÖZLŐKÁRTYÁT PEDIG - LERAGASZTVA A BORÍTÉK ALAKJÁTÓL /MÉRETÉTŐL/ FÜGGŐEN, 1 VAGY 2 fl-osbélyeggel kell postára adni. ÜNNEPI JÓKÍVÁNSÁGAIT NE HALASSZA AZ UTOLSÓ NAPRA! A CÍMZETTNEK FIGYELMESSÉG - A POSTÁNAK SEGÍTSÉG, HA IDEJÉBEN ÉS IRÁNYÍT ÓSZÁMMAL ADJA FEL KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI KÜLDEMÉNYEIT \