Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-11 / 264. szám
Hámori András: a hölgyet csak nézni szabad A szürke, egyhangú, külvárosi környezettől teljesen elütött a modern, előregyártott elemekből épült bútoráruház. Ügy állt ott egymagában — a kis tér egyetlen díszeként —, mint jól öltözött vendég a ko_ pott háziak között. Hatalmas ablakai hősiesen verték vissza a júniusi nap sugarait. Az áruházban viszont hátborzongatóan jól működtek a légkondicionáló berendezések. Olyannyira, hogy Demjén Ferenc a délelőtti kirakatrendezés után kissé megfázott. így hát törülközővel a nyaka körül, bolyhos munkásszvetterér ben ült egy íróasztalnál és telefonált. — Szeretsz? — kérdezte a női hang. — Nagyon! — Akkor hozzád megyek feleségül ! Demjén kecskemekegést hallatott. — Várj egy picitválaszolta és az íróasztal üvegé, ről egy félbevágott citromot emelt fel. Hátradöntötte a fejét és a gyümölcs levét a szájába csepegtette. — Na, itt vagyok. I — Szóval? 1 «— ... milyen 6zóval? — Ne csinálj úgy, mintha nem hallottad volna, amit mondtam ... Feri, én rettentően szeretlek! ! Rett-ten-tőő-enn! ! «—■ Hülye! ! Szeretsz? > — Igen... — majd valamivel halkabban folytatta: — ... te, úgy szeretnék veled lenni ma este! Körülöttem mindenki programot csinált, vír kendre megy... én meg... itt aszalódok a szombat déli hőségben! Demjén lemondóan sóhajtott és kókadt fejjel nézte az üveg alá dugdosott külföldi képeslapokat Egyiken pompás yacht szelt át egy valószínűtlenül kék öblöt; másikon a Buckingham palota játékkatonára emlékeztető medvesüvegese állt feszes vigyázzban; a harmadikról csinos lányok integettek . .. Egyszerre csak vakmerő gondola, ta támadt: — Tudod mit? Gyere ide! Már csak én vagyok itt, meg a teljes kényelem ... Senki sem zavarna bennünket. Meg aztán kellemes hűvös van, szerintem eszményi program hét végére! — Nem lesz ebből baj? És oda, a világ végére? — Múltkor azt mondtad, hogy még oda is utánam jönnél! A lány elnevette magát. — Mit vigyek? — Sok hideget, tudod, a szalámit imádom... és persze, valami italt is, esetleg vodkát! Ja, majd elfelejtettem, és magadat .. ? — Disznó! — Röf-röf! ' Demjén letette a telefon- kagylót. Kettőt-hármat perdült a forgószékkel, majd rágyújtott. Elsétált a nagy üvegtáblákig, leengedte a műanyag fényvédőket és bekapcsolta a rádiót. A szokásos, szombat délutáni tánczeneműsor ment. Egy darabig tétovázott, aztán kivette táskájából a borotvál, kozókészletet és katonás léptekkel az öltözőből nyíló zuhanyozóba masírozott, Útközben játékosan tisztelgett két állólámpának és az „IRODA" fel. iratú ajtónak. A habot jó keményre pamacsolta, miközben. lábai továbbmeneteltek — egyhelyben. képújság 9 1973. november 11. A halványzöld fényvédő résein, már egyenesebben törtek át a napsugarak, amikor Éva megérkezett. Ahogy az ajtóke. retben állt — óriási reklám- szatyorral a kezében — es vékony ruháján áttetszett sudár alakja, úgy tűnt Demjénnek, hogy egy valószínűtlen festményt lót. Festményt, melyből csak egy van, és csak az ő számára készült. Egy festményt, melyet teljes valóságában csak ő lát: mindig és mindig, hiszen Éva megjelenésével megállnak az órák, lelassul a Föld forgása, s minden egyéb elhomályosul, mellékessé válik. Arra sem emlékezett később, mikor vette el a csomagot, mikor bontották meg a vodkásüveget — Wiborowska volt, ezt szerette a legjobban — és mikor süllyedtek mélyen, egyre mélyebben a széles heverő puhaságába. Demjén olyan közel húzódott a lányhoz, hogy orrát csiklandták a hajszálak. Szerette ezt a fiúsra vágott, izga- tóan kunkorodó frizurát. Egyszer azt mondta Évának: „Olyan vagy, mint Anne Girardouet!” — Most is ez jutott az eszébe és hatalmasat tüsz- szentett. — Meg vagy fázva — aggódott a lány — hozok egy kis vodkát. — Megéheztem, vacsorát is kérek, Anne Girardouet! Éva lehajolt és kedvesen végigsimította a fiú arcát. Dem. jén felkapcsolta a henger alakú hangulatlámpát. A lány szemérmesen összerándult. — Ne hülyéskedj! Beláthatnak kintről! — A fényvédőket leeresztettem — jegyezte meg orrhangon Demjén. — De ha nem kapok vacsorát, — folytatta vicces-komolyán —, akkor biz’ isten, felengedem, mindenki gyönyörűségére! — Megtennéd? — Meg én! Sőt, még kala- poznék: Tessék, tessék! Itt látható Anne Girardouet, alias Gál Éva, kimondottan egyedi darab! A bútorok ela'dók, a hölgyet csak nézni szabad.! Tessék, csak tessék... Demjénnek most különösen tetszett a lány. Nem először látta így, mégis mindannyiszor valami új, addig még so_ ha nem ismert részletet fedezett fel rajta. Pillantása hosz- szan elidőzött kicsiny, de formás mellein, ahogy meg-meg- rezdültek — cipószelés közben. És milyen otthonosan mozog mindenütt, — kalandoztak tovább a fiú gondolatai —, ahol csak együtt töltenek néhány órát. A kényelmetlen baráti szívességek, a házmesterek vizslapillantásai, a „kétórás kéglik”, víkendház Csillaghegyen, hűvösvölgyi játszótér megannyi nyugtalan-szerelmes perc ködös színhelyei, egymás után villantak elé. Éva csinosan elrendezett de. koritlemezen tálalta a szendvicseket. Ügyesen a fiú mellé csúsztatta a tálcát és az ágyra kuporodott. Ferenc és Éva törökülésben ültek a széles, narancsszínű heverőn, és jóízűen falatoztak A fiú teli szájjal magyarázott — ... nézd, két éven belül meglesz a lakás, és akkor ősz- szeházasodhatunk. Azt hiszem, megférünk majd egymással... — Két gyerekünk lesz! Vagy esetleg három? — Hm, elég lesz kettő is — harapott Demjén agy hatalma sat — ..; egy fiú, meg egv kislány. A nappalit úgy fogjuk berendezni, hogy középen tér elválasztót csinálok, telis-tele könyvekkel... — Mi legyen a nevűk? — vágott közbe Éva. — Majd eldöntjük! Szóval, az ablak alá csak növényt teszünk és beljebb kezdődik a dohányzó garnitúra... — A kisfiú Ádám lesz, a kislány meg Éva! — Persze, persze..; Te, mit gondolsz, milyen színűre fessük a falakat?... — Demjén megtörölte a kezét. — Vagy vegyünk tapétát? A lány lecsúszott a heverő- rőL — Mi az, nem válaszolsz? — kérdezte Ferenc. — Válaszolnék, csak... — ... csak? — Tulajdonképpen látnom kellene azt a lakást... — Éva elbizonytalanodva nézett Dem- jénre. — Én is szoktam álmodozni és.,. — ... és most elrontottad a játékomat! Éva a heverő mellé guggolt és fejét a fiú lábára hajtotta. Inkább kérlelve, mint vigasztalva szólalt meg: — Ne haragudj, de most hagyjuk abba... Én félek ... — Ugyan mitől félsz? — A játék végétől. Amikor ráébredsz, hogy megint csak álmodoztál! Amikor késő éjjel kísérsz haza ... Demjén ingerülten rántotta vállán. — Fantasztikus, hogy néha milyen józan tudsz lenni! — Ez csak azért van — egyenesedett ki Éva — mert a helyedbe tudom magam képzelni... — Na, ne nevettess! És ilyenkor mit érzel? — Azt, hogy nagyon szeretlek. — Igen? — grimaszolt a fiú. — Akkor az előbb ki beszélt a gyerekekről? Talán én?! — Igazad van. Nem kellett volna! Én sem vagyok következetes, de ez nem zavar any- nyira engem, mint téged. Te teljesen beleéled magad, aztán rágódsz ezen és minden egyes „játék” után keserűbb leszel! Demjén felpattant a heverő- ről. — Tehetek róla? Igen, keserűbb leszek! De nézz körbe! — mutatott a köröttük kiállított bútorokra. — Ezeket a bútorokat mind mások veszik meg, nem én! Én nem vshe. ' tem meg, nincs hova vinni őket.;. Érted?! — Ne csináld a cirkuszt — hűtötte a lány — ezen nem érdemes bosszankodnod, hiszen .,, A sápadt, zilált tekintetű férfi leült melléin a kis bisztró asztalához, majd kérdően nézett rám: — Parancsoljon — feleltem udvariasan. — Kíváncsi az életem történetére? — Nem — mondtam határozottan. — Jó, akkor elmesélem. A hivatásom okozta a tragédiámat Huszonkét esztendeje annak, hogy elszegődtem borkóstolónak. ön kóstolt már bort? — Természetesen. Naponta két decit tisztán. — Nem úgy értem. Kötelességből, elhivatottságból. Az emberiség iránti alázatból kóstolt-e már bort? — Sajnos, még nem. — Uram, amikor elvállaltam ezt az állást, úgy éreztem, szent missziót teljesítek! Súlyos és felelősségteljes döntésem nyomán kerülhetett csak a piacra a? égi nektár. Ha én egyszer aít mondtam, hogy ez az ital zavaros színű, nem teljesen áttetsző, mint a hegyi patakok — Miért nem? Hát nem én rendezem be minden hónapban ezt a..., ezt a zsibvásárt? Nem én tartok lakberendezési tanácsadást? Röhej! „Talán azt a garnitúrát ajánlanám a kedves vevő figyelmébe! Vagy inkább ezt a variát óhajtja?” Nem, ez egyszerűen kész röhej! Demjén hadonászott még egy keveset, majd tehetetlenül ledőlt az ágyra. Csend lett. Éva letörten rámolta a maradékot. Már nem szólt semmit, ismerte Ferencet. Aztán az összegyűrt takarót fázó mozdulattal magára terítette. Demjén ivott egy korty vodkát, a maradékot Évának nyújtotta. Rágyújtott, a füstöt hosz. szán maga elé fújta. Később eloltotta a hangulatlámpát és megsimogatta a lányt. Odasétált az egyik kirakatüveghez és felengedte a fényvédőt. A kis tér majdnem kihalt volt, csak az autóparkolónál csókolózott egy szerelmespár. Te yagy az igazi tükre, vagy azt mondtam: a za- mata, íze, illata nem tökéletes, okkor ítéletem ellen nem volt fellebbezés. Zseniális ember hírében álltam a szakmában. Rettegtek tőlem, de tiszteltek, mert tudták rólam: szigorú vagyok, de igazságos. Egyszer, egy szomorú napon, bekövetkezett a tragédia. Uram, ha untatom, abbahagyhatom — nézett ram erélyesen. — Folytassa csak, nagyon érdekel — mondtam ásítozva. — Uram, én, a borcóstoló, húsz éven át nem ittam egy kortyot sem. ön, laikus létére is tudja, hogy a bort a szakember csak megforgatja a szájában, így tanulmányozza a minőséet, de az italt nem nyeli le. gyszer, egy nagy nemzetközi versenyen, a zsűri tagjaként végeztem ihletett munkámat, amikor a portás egy táviratot nyomott a kezembe: M. Érdi Judit rajza „MÉGIS TE VAGY AZ iGAZI. SZAKÍTOTTAM ÁRMINNAL. VISZ- SZAJÖVÖK HOZZAD: HŰ FELESÉGED ELLA." Micsoda csapás! Ijedtemben lenyeltem a vizsgálat tárgyává tett bort. S tudja, mi történt? Jólesett a verpeléti kadar. Olyan kellemesen bizsergette a torkomat. Azon a napon elindultam a lejtőn. Ma már naponta 50— 60-féle bort kóstolok és nyelek le. Uram, ott tartok, hogy a múltkor már az egri bikavért összetévesztettem az izsóki tené'- rel. Én mindent, mindent lenyelek. Megpróbáltam vigasztalni ne héz sorsú asztaltársamat: — Nézze, az embernek a munkahelyén olykor sok mindent le kell nyelnie . . . — Tulajdonképpen igoza ven — bólintott derűsen és szakértő szemmel a fény felé fordította ez Italt. 1962-es évjáratú tokoj-neqyal- jai Furmint — mondta az üveg Kőbányai Kinizsire . . . Galambos Szilveszter FODOR ANDRÁS: ELŐSZÖR Nem tudok elképzelni meghatóbbat. mint amikor az anya gyerekét először állítja a tárgyak hatalmas tömbjei közé; amikor a világot tetten érve megélednek körül a dolgok, a lét egymásra épült tornyai. A felnőtt mintha értené, ahogy az apró emberlény körül a tér értelme újra megfogamzik: gerincüket kinyújtják diadallal a függőlegesek. És ő csak áll fehéren, két kezét az ismeretlen párkányára téve. Állát, szemét anyjára visszadönti. Mosolyog és remeg. TÉGLÁSY IMRE: A MENEKÜLŐ TÉLEMAKHOSZ porként a porba nem simulhatok kígyó ezüst pénzeit cipeli fölöttem tücsök vérző lábaujját áztatja meg bennem kagylóként gyöngyöt nem izzadhatok fekete asszonyok köveket őrölnek csontjaimat szórják egyre csak közéjük t
