Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-11 / 264. szám
V Br. Horváth Árpád s Tolna megye statútumai a XVIII. század elején rA TÖRÖK HÓDOLTSÁG megszűnte utáni kezdetleges és rendezetlen viszonyok közepet, te igen nehéz volt minden igazgatási kérdést országosan törvényekkel szabályozni. Ezért a vármegyék a mutatkozó szükségességhez képest, területükre vonatkozó érvényességgel, különféle statútumokat, szabályrendeleteket alkottak. Közgyűlési jegyzőkönyveinek adatai szerint Tolna vármegye az 1700. évtől 1740-ig terjedő időszakban összesen mintegy 42 esetben szabályozta a helyi vonatkozású, rendezést kívánó kérdéseket. Ezekből a szabály, rendeletekből — egy-kettőnek a felelevenítésével — szemléltető képet kaphatunk a megye területén ebben az időszakban uralkodó viszonyokról. A török uralom alól 1686- ban felszabadult vármegye igazgatási szervezete az 1696 februárjában tartott újjáalakuló közgyűlésével kezdte meg a működését. Első statútumát az 1700. év január 11- én tartott gyűlésében alkotta meg. Ebben a szabályrendeletében a mezei vagy más szolgálati munkának vasár- és ünnepnapokon való végzését tiltotta meg. A rendelkezés szerint, ha a vétkesnek volt elég pénze, akkor a parochus = a plébános szabta meg a pénzbüntetés összegét. Ellenkező esetben a bűnöst legfeljebb 12 forint, munkával is megváltható bírsággal lehetett büntetni. A szabályzat minden vallásfelekezetre egyformán Vonatkozott. Az 1713. évben alkotott szabályrendeletében a megye közgyűlése a borárakat limitálta, állapította meg. Szekszárd és környéke borának kiváló minőségét kiemelve úgy rendelkezett a statútum,, hogy a szekszárdi, őcsényi, decsi és alsónyéki bor ára mindenkor több lehet, mint a megye más helységeiben, termett bornak, az ára. Szekszárd és környékén így egy urna (13 liter) bor árát 40 dénárban szabták meg. A többi helyeken, mivel ott — szerintük — „könnyebb volt mindenkor a bor minősége”, egy urna borért csak 30 dénárt kérhettek az árusítók, A „szekszárdi vörös” már ekkor is híres volt. de nemcsak itthon, hanem még külföldön is. Egykorú feljegyzések szerint 1703-ban Ferner Jakab, bécsi borkereskedő császári útlevéllel először Bécsbe 1000, majd később Londonba 3000 csöbör bort szállított el Szekszárdról. Ferner Jakab ezenkívül üzleti összeköttetésben állott Geor- gius de Berschen, amszterdami borkereskedővel is, akit különösképpen érdekelt a szekszárdi vörös bor. Ugyanebben az esztendőben a mértékek használatát is sza_ bályozta a megye közgyűlése. Statútumában előírta, hogy „a bor és más termények mérésénél a pozsonyi mérőt (62,5 liter), hosszmértékül pedig a bécsi rőföt (78 cm) kell használni”. Ezeknek az új mérőeszközöknek a bevezetésére egyhónapi türelmi időt engedélyezett a szabályzat. Annak letelte után, ha valamelyik helységben még mindig a régi mérőeszközöket találták forga. lomban az ellenőrző hatósági közegek, a vétkesre 100 tallér pénzbüntetést szabtak ki, amely összegnek a fele az illetékes földbirtokost, fele pedig a vármegyét illette meg. HAMAROSAN SZÜKSÉGESSÉ VÁLT az árak és bérek li- mitációja is. Így először már 1713-ban. majd 1724-ben, később azután még több ízben is szabályrendeletben állapította meg a megve közgyűlése az eladásra kerülő termelvények. élelmiszerek és iparcikkek árát. továbbá az iparosok munkadíját, valamint a mezei és földmunkások napszám- bprét. Ha az ekként megállapított árakat és béreket nézzük, akkor azokat a napszámból élőkre nézve kielégítőnek mondhatjuk. Sajnos azonban napszámos munkára csak igen ritkán került sor, napszámot ugyanis csak az ingyen munkán, a kötelező roboton felüli munkáért fizetett a földesúr. Márpedig a földesuraságok a majorsági gazdálkodást és a piacra való termelést szinte teljesen a jobbágyaiknak, telepeseiknek kötelező robot- munkájára alapozták. Ebből a célból azután kedvezőbb úrbéri szerződés kötésének a kilátásba helyezésével igyekeztek egymás telepeseit elcsalni, hogy ezáltal minél kevesebb napszámost kelljen alkalmaz- nipk és készpénzzel fizetniük. Az így bekövetkezett nagymérvű munkaerő-csábítás és munkásvándorlás megakadá. lyozása céljából Tolna megye talán elsőként az országban, az 1723. évi XVIII. t c. alapján az 1725. évben alkotott szabályrendeletében az úrbéri szerződések kötésének a módozatait. A földesurakat szabályrendeletének lelkiismeretes betartására kötelezte. Későbbi szabályzatában mintegy kiegészítésük megtiltotta, hogy a földesurak elbocsátó levél nélkül másnak a jobbágyát vagy telepesét szolgálatukba felvehessék. A tilalom ellen vétő földesúrnak 50 forint: pénzbüntetést kellett fizetnie és a telepest vissza kellett szállíttatnia régi urához. Szabályozta egyben a sz,olgák félfogadását, felmondását és elbocsátását is. E szerint a ház körüli szolgákat újévkor, a mezeieket pedig „szent György katona és vértanú napján” (ápr. 24.) lehetett szolgálatba felfogadni. A szolgáknak e két dátum előtt egy hónappal kellett felmondaniok, ha nem akartak tovább szolgálni. Ha ezt elmulasztották, akkor egy évig régi helyükön kellett ma- radniok. ŰJABB SZABÁLYRENDELET a parasztoknak a megye területén fegyveresen való kóborlását tilalmazta. Kimondotta egyben a rendelet, hogy a telepesek kizárólag csak a földesuruk birtokán és csakis annak az engedélyével vadászhatnak. Az engedély nélkül vadászó paraszttól a puskát elkobozták és őt deresre fektették. Később e szabályrendeletet megtoldották még azzal is, hogy „különbeni 100 botütés terhe mellett egyetlen jobbágyállású egyén se merészeljen dohányozni.” A botütés kiszabása általában két-három részletben, két-három heti kihagyással történt meg. Ha tehát a paraszt engedély nélkül kóborolt, vadászott és hozzá még pipázott is. bizony szomorú heteknek nézett elébe, ha tetten érték. A községekben mindinkább felszaporodtak az írásbeli teendők, amelyeknek ellátása céljából az 1731-ben alkotott szabályrendelet már előírta, hogy „o községek jegyzőket alkalmazzanak, akik á munkájukban előzékenyen, köteles. ségüknek megfelelően működjenek.” Az olyan községet, amely nem szerződtetett jegyzőt. továbbá az olyan jegyzőt, aki nem kielégítően látta el a munkáját, a szolgabí ráknak szigorúan meg kellett büntetniük. A NEMESI VÁRMEGYE ezeken kívül még sok más statútummal igyekezett biztosítani a közigazgatás rendes menetét és befolyásolni a falvak népének az életét. Előírta a kémények kötelező építését, tiltotta a káromkodást, a gonosztevők megsegítését és rejtegetését, a bitangoló marhák és egyéb állatok behajtását és eltulajdonítását. Általában arra törekedett, hogy szabályrendeleteivel is mielőbb nor- malizálrii tudja a másfél száz év után alighogy felszabadult vármegyében a közállapotokat. Igaz. hogy a szabályrendeleteket egy .olyan megyei közgyűlés alkotta, amelynek tagjai kizárólag csak birtokos nemesek lehettek. A telepesek és a zsellérnép még csak bele sem szólhatott a saját ügyeinek az intézésébe. A földesuraknak a legfőbb törekvése pedig a parasztság által korábban kiharcolt jogok visszavételére és eltörlésére irányult. Így természetesen az általuk alkotott statútumok nem mindig és nem mindenben szolgálták a vármegye védelmét kereső parasztság érdekeit Az olvasó naplója j így élt Zrínyi Miklós A Móra Könyvkiadó sorozatának, mely „Így élt...” gyűjtőcímmel leghelyesebben talán korrajznak minősíthető munkákat jelentet meg, legújabb darabja Tüskés Tibor könyve: „Így élt Zrínyi Miklós”. A pécsi tanárember, esszéíró és kritikus, termékeny író és ez a kötete népszerűsítő, közművelődést szolgáló irodalmunknak értékes darabja. A kiadó jelzése szerint a könyv a „tíz éven felülieknek" készült, akiknek vizuális beállítottsága szinte biztosra vehető. Éppen ezért külön kiemelést érdemel a szöveghez tökéletesen alkalmazkodó, gazdag, szép kiállítású és sok esetben még nem publikált dokumentumokat megörökítő képanyag. A képek illusztrálják Tüskés szövegét, Tüskés megmagyarázza a képeket és elhelyezi a korban azt a Zrínyi Miklóst, akitől az iskolai tananyag szárazsága, buktatói nemzedékeket tartót- tak távol, riasztottak el. Tüskés tanárember, tehát hozzászokott ahhoz, hogy jól, érthetően magyarázzon. Könyvében is ez történik, olykor kissé szép stílusa rovására is. Szereti hősét, ez a legtermészetesebb, és amikor csak lehet, dicsőíti kétségtelen erényeit. Rendkívül ügyesen bánik — hosszú és tervszerű kutató munkájára valló — gazdag idézetanyagával, melyet mindig a kellő helyen sző a szövegbe. Egy távoli kort csak úgy lehet a tőle igencsak elütő maihoz közel hozni, ha a szerző nem rest felkutatni a mindenkor jellemző emberi apróságokat, olykor jelentéktelennek tűnő részleteket. Tüskés Tibor ebben nagy mester, éppen ezért sorolható könyve a Móra sikeres, bizonyára köz- érdeklődésre számot tartható kiadványai közé. t O.L Ándrisz Bakuban: A fiú hazajött A Lipovája utca egyik kis házacskájában, betegágyán feküdt Kalinja néni. Tekintete egyre csak a fehér virágú orgonára meredt, amely az ablak előtt hajlongott. A szobába behallatszott az udvaron bóklászó kecske mekegése, az utcáról pedig olykor-olykor a villamoszörgés. Leánya ott állt mellette, s megkérdezte: — Hogy érzed magad? De válasz' helyett kérdést kapott: — Nincs semmi hír Arnold- ról? — Innál egy kis hársfateát? Jót tenne... — Biztosan küldött táviratot, csak nem adod ide... — Nem küldött. Igyál egy kis teát! — Talán nem is látom többé.., • * • Megérkezett az orvos, megmérte a pulzust. —*■ Ma nagyon jól néz ki, nénikém! Egészen fiatalos...! — Doktor úr, nagyon szépen kérem, nézze meg a levél- szekrényt, nincs-e benne valami a fiamtól. A lányomnak nem hiszek. Nézze meg, nagyon kérem! Az orvos elrakta a műszereit és valóban kiment, hogy megnézze a levélszekrényt, de az üres volt. A pitvarban, egy zománcos lavórban kezet mosott, közben a lánytól megkérdezte, mi van Arnolddal? — Megszökött hazulról. Senki nem tudja, hol, merre van. Nem ír, nem üzen ... Az iskoláját sem fejezte be. Csavargó! Született gazember! Azt hiszem, anyánk már nem is látja többé... MAJOR JÁNOS: ŐSZI VETÉSEK, KÖDÖK Mire a tél ideér, csörömpölő szekerek vasalásain a dér csillagai fénylenek, táguló horizonttal a szülőföld fogad, épít gyönyörű korall szigetet, hótornyokut, és tanulok alkímiát, kuruzslist, népdalokat — havas horhosain át robog a villanyvonat —, hajnali sugarakban őszi vetések, ködök tört negatívja csillan; míg hozzá nem őszülök. — Az édesanyja nagyon rosszul van... Megtörölte a kezét a fehér lenvászon törülközőben, és elment. Az udvaron bomlott az orgona, és az orvos arra gondolt, hogy ilyenkor milyen nehéz lehet meghalni... Már azt is tudta, hogy az öregasz- szony lánya és a ve je a halála után eladják a düledező házat és a városba költöznek. ... Még hallotta, amint a lány az udvarra kiöntötte a vizet, amiben a kezét megmosta ... * * • A kis utcába egy taxi kanyarodott be. Az orvosnak félre kellett állnia, hogy helyet adjon a kocsinak, amely a Kalinja néni háza előtt állt meg. — Megjött a fiam! — sikol- tott fel az öregasszony. — Szaladj, engedd be! Zelma kifutott a tornácra, ahol már feltűnt a fivére. — Hát ez a vén bakkecske még él? — kérdezte a fiú nevetve és a kecskére mutatott. * * * Az öregasszony könnyes szemmel nézte a fiát. — Milyen rövid a hajad ... te huligán! „Hogy megöregedett.. gondolta a fiú. — El se köszöntél az anyádtól..’., de én nem haragszom. Megnősültél? — Igen. — Befejezted az 'iskoládat? — Nem. — Milyen asszony a feleséged? — Mint a többiek. — Gyerek? — Nincs. — Adj innom! Zelma főzött nekem teát... A lány nyújtotta a csészét, de neki a fiától kellett. — Miért a feleséged nélkül jöttél? — Majd jön ő is... — Ajándékot se hoztál! — Azt hittem, eladtad a há. zat... — Olyan vagy, mint voltál! — Majdnem... — Nem is borotválkoztál. — Nem... — Mint az apád. ö se szeretett borotválkozni. A múlt ősszel halt meg ... Csend támadt. — Mama... én most elmegyek. — Ne menj még! Zelma. adj neki enni! — Azonnal jövök! Elszaladt. Anyja halkad zsörtölődött — Mindig ilyen volt... Azt mondta, visszajön? — Azt! Pedig a pokolban lenne a helye! — Gonosz a te szíved és nem tudod, mit jelent az; várni! • * * Az utca végén, az autóbuszról különös öltözékű emberek szálltak le. Valóságos cirkuszi menet! Egy kövér nő kicsi ku_ tyával, egy medvetáncoltató, két súlyemélő, három balettruhás lány, bohócok és egy nyurga, frakkos férfi. A frakkos ment be Kalinja néni házába elsőnek és ölben vitte ki az asszonyt a tornácra. Arnold hatalmas csokor fehér orgonát nyújtott át az anyjának. Aztán jöttek sorban, mind, akik az autóbuszról leszálltak, meghajoltak Kalinja néni előtt és valami érdekeset csinált mindegyik. Ki ezt, ki azt, az öregasszony neveltetésére. — Melyik a feleséged? — kérdezte türelmetlenül a beteg. — Jön azonnal... És jött egy törékeny kis nő, virágcsokorral, odament Kalinja nénihez és megcsókolta, aztán egy ezüstszállal hímzett kendőt terített a vállára. Eközben azt mondta, hogy nagyon szereti a fiát és nemsokára gyermekük lesz.., » * * Mindez olyan szép volt, hogy Kalinja néni elsírta magát. És sírtak a,többiek is, Arnold, és Zelma is. Csak a kecske nem értette az egészet, nézte a tarka ruhás bohócokat... — Nem tanított téged az élet semmire, fiam... — mondta az asszony és azután mélységes nagy csend lett. Mindenki lehajtotta a fejét. És hallani lehetett, amint a szellő megzörrenti az orgonabokor leveleit.., Oroszból fordította: Antalfy Istvp»
