Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-07 / 261. szám

X

A szocialista irodalmak szellemi közeledése

Kapcsolataink áttekintése — örvendetesen — roppant nehéz feladat. Örvendetesen nehéz — ez a kifejezés frivolnak tetszhet, de valóban fontos és pozitív tény az a szocialista irodalmak közös életében, hogy folyamatosait és fokozottan nő az igény egymás jobb, pontosabb megismerésére, hogy fel kívánjuk fedezni mindazokat a történeti és eszmei szálakat, melyek összekötik irodalmainkat. Lehetetlen nem örvendezni annak, hosv a históriai múlt megismerése mellett egyre égetőbb és sürgetőbb igény mutatkozik éppen a leg- frisebb művek, viták megismerésére. Végül, de nem utolsósorban az is újfajta minőséget jelez kapcsolatainkbarf, hogy szocialista irodalmaink aktuális problémáit korántsem csak egy-egy nemzeti irodalom tapasztalati anyaga alapján óhajtjuk megoldani, hanem a szocialista irodalmak általános, internacionális gyakorlatára is felfigyelünk, idézzük ezeket a példákat is okulás végett.

Nem panaszkodhatunk. Az információk pazarló gazdagsága szinte ellep, teli orrunk- szánk, alig győzzük a nyeldek- lést

Kusza halmazban keringenek agyunkban a hírek: kinyílt valahol a kankalin, valaki megérkezett Mexikóba, ünnepi rendezvényekre kerül sor X városban. Sok mindenről hallunk.

De vajon tudunk-e, gondolkodunk-e azokon a dolgokon, amelyek bennünk, velünk, körülöttünk történnek? Arról, hogy hogyan lakunk, hogyan dolgozunk, hogyan változnak erkölcsi szokásaink?

Ha időnk engedi, mérlegeljük saját tapasztalatainkat, ha időnk van, figyelünk másokra. Szerencsére van más megoldás is, sokkalta biztosabb. Riportot olvasni.

A riportok megannyi kis eszméletek. írójuk kölcsönadja szemét, tudását — látóvá, tudóvá tesz. Persze, csak a jó riport, az okos, a tisztességes írás.

A közelmúltban jelent meg két válogatás faital szerzők riportjaiból. Színes, fény^, könnyed borítólapjukkal szemben komoly és súlyos tartalommal.

Czakó Gábor és Sulyok Katalin a szerzők.

**•

Czakó könyvének címe: Indulatos jelentések. Pontos cím. A riportok indulatosak. A szerző állást foglal, és hisz igazában: ez a hit engedi meg, hogy ítélkezzen a korrupció, a lakásuzsora vagy a lélektelen építkezés felett.

Az indulatos megvetés — illetve az együttérzés a másik oldallal — tárgyilagos vizsgálódással párosul: jelentés. Számokat sorol fel, statisztikára hivatkozik.

Amolyan „isten bizony, így van" módon.

Az eredmény ennek megfelelően kettős. Elhisszük Czakó Gábor állításait, de egy kicsit unatkozunk. Nem ver nagy köröket bennünk az általa közvetített megismerés.

Természetesen nem az a baj, hogy sok számot, adatot sorakoztat fel. Számos megrázó alkotás született ilyen írói módszerrel az utóbbi évtizedekben. Nem voltak indulatosak, de indulatokat keltettek.

Czakó Gábor mérlegének nyelve'most a jelentés irányában billent el. Perlekedése hibáinkVitalij Ozerov izgalmas ta- tulmányára szeretnék hivatkozni, melyben sok gyakorlati tettet idézve világítja meg az írók nemzetközi találkozóinak, konferenciáinak értelmét. A haladó nemzeti kultúrák képviselőinek tanácskozásait — fejtegeti Ozerov — „a közös szociális és esztétikai platform erősítése” teszi igazén értelmessé. „Ennek a platformnak az alapja pedig az irodalomban és a művészetben megnyilatkozó nemzeti, illetve internacionális elemek organikus egysége ...” „Az egyes országok és irodalmak lényeges problémáit lehetetlen elkülöníteni a i'ilágproblé- máktól, hiszen a szociális és osztályfolyamatok rendkívüli módon hasonlóak ..

Ez az irodalmi együttműködés, megfelel azoknak az általános fejlődési tendenciáknak, melyek a szocialista országok közösségére jellemzőek. Természetesen képtelenség lenne azt gondolni, hogy miközben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába tömörült orkal, az alakulóban lévő társadalom visszás jelenségeivel így is hasznos jelenlévővé avatta a fiatal írót.

• **

Sulyok Katalin türelmetlen és okos. Okosan türelmetlenek írásai is, amikben a nők legfontosabb problémáival foglalkozik. Kötetbe gyűjtve Nőnek születtem címmel jelentek meg, akkorra már százezrek olvasták asz- szony-riportjait a Nők Lapjában.

így összefűzve, megszerkesztve új színeket kapnak az ismert írások is. Fontosabbá és kevésbé érdekessé válnak.

Fontosabbá, hiszen lépésről- lépésre követhetjük a vizsgálódást a nő és a munka, a nő és a magánélet viszonyai között. Sulyok Katalin kitér mindkét terület legfontosabb problémáira, körültekintően körbejárja azokat. Másodszor is felfedezzük pontosságát és fáradhatatlan jobbító szándékát.

Megjelennek az összefűző elemek: történeti visszapillantás, idézetek riportokból, beszédekből, versekből és regényekből. Ezek a hetilap riportjaiban nem szerepeltek.

Úgy érezzük, néha túl sok is lett belőlük, habár mindegyik jól van kiválasztva. Fellazítja a könyvet, csorbítja eredetiségét.

A riportok annak idején nagy feltűnést keltettek, izgalmat okoztak, talán bizony még a változtatás szándékát is felkeltették néhány asszonyban.

így együtt — már nem olyan Izgalmasak. Hiányzik belőlük az az átütő erő, ami az egyes riportokban megvolt.

Talán' mert a riport jó akkor, amikor izgalmas kérdésre igaz választ szállít, de a riportkötet csak akkor élmény igazán, ha e mellett valami többet is ad. A könyv, az irodalom alig meghatározható, különös élményét, amit a jó riporttól is várunk.

**•

Nem ismerek olyan statisztikát, amely a riportkötetek népszerűségéről szólna. A könyvtárakban lenne, aki szívesen vinné a riportkötetet, ha válogathatna köztük, de ilyen lehetőség nincs, marad hát az informáciázuha- tag és az újságböngészés.

Szerencsére Czakó Gábor és Sulyok Katalin kötetéhez hasonló válogatások mostanában sűrűbben jelentkeznek.

Virág F. Éva

szagok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a gazdasági élet integrálására — mindez teljesen észrevétlen marad az adott nemzetek szellemi, kulturális életére. Ugyanakkor a gazdasági integráció tényeit is nehéz lenne mechanikusan átvinni a kulturális élet vagy akár csupán az irodalom szféráira. Az egyes országok irodalmaiban a szocialista pozíciók erősödésével egyenes arányban növekszik az együttműködésre való készség, sőt a közös murfka szükségszerűségének felismerése. Nem arról van szó, hogy a nemzeti sajátosságok, illetve a szocialista realizmus általános törvényei között ellentétek lennének, s a szocialista irodalmak együttműködése a nemzeti sajátosságok rovására történhet.

Az imperializmus ideológiai fellazító politikájának elméleti szakemberei — elsősorban Zbignew Brzezinski — egész elméletüket arra alapozzák, hogy az ideológiai élet területén a nemzeti különállást kell hangsúlyozni. Ezen a különálláson ők nem a nemzeti kultúrák sajátos vonásait értik, hanem a nacionalista örökséget, az egyes nemzetekkel szembeni múltból reánk maradt előítéleteket. De hát mi, akik itt élünk Kelet-Euró- pában, keserves történelmi tapasztalatok árán tanultuk meg, hogy az itt élő népek menynyire egymásra utaltak.

Példáimat a magyar irodalom köréből veszem. Ugyan miként lehetne elválasztani egymástól a horvát származású Zrínyi Miklóst, aki az egyik legnagyobb magyar költővé lett, testvérétől, Petar Zrinitől, aki viszont a horvát költészet jelese? Nekünk Ady Endre hazafisága a példa, aki keserű és káromló szavakkal lázadt a monarchián belül érvényesülő magyar imperialista törekvések ellen. „Magyar jakobinus" volt ő, aki tudta azt is, hogy „magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad” — és erre a dalra a román Octaviart Goga és a szlovák Pavel Onszagh Hviezdoslav feleltek testvéri szóval. És ha József Attila közvetlen feladatként ielölteki: „rendezni végre közös dolgainkat ez a mi munkánk, s ez nem is kevés” —, akkor ez a rendezés nála személyesen azt jelentette, hogv a magyar irodalom történetében először ő volt az, aki műfordítói munkássága centrumába a nyugateurópai költők helvett a szomszédos népek poézisát állította.

Vannak újabb keletű példák is. Sőt, nem csupán az irodalom magasabb, „szervezettebb” világából valók, hanem az újkori folklór gyakorlata ez már, bizonyítva, hogy a szellemi együttműködés nem egyedül tudatos felismerés eredménye, hanem a népek legbelsőbb igénye is. 1953 őszén a moldvai Szabófalván egy értelmes siheder, bizonyos Pál Ferenc odaállt a néprajzosok elé és magnetofonra mondotta csángó nyelvjárásban Mihai Eminescu híres meséjét, a Calin nebunult, melyet — vallomása szerint — nem sokkal korábban olvasott románul. És mindezt afféle „mesefaként” tette, aki nemcsak őrzője, továbbadója, de gazdagítója is a nép mesekincsének. A dologban a legkülönösebb az, hogy ez a korántsem irodalmi szöveg, az illető Emirtescu-mű első magyar fordítása, mert a mese magyarul, nyomtatásban csupán 1957-ben jelent meg, Bö- zödi Györgv átköltésében. Az ilyesfajta példák könnyűszerrel szaporíthatok. Ion AgirJegyset s

Két kötet jelentés

ORSOVAÍ EMIL:

LENIN

Az alkotás, — a világ vállalása.

Nem vérszegény elidegenülés, hanem mikor már ráismer magára az ember a múltja mély tükrébe néz, gondolata nem öncélú mennyország sem egyszemélyes balga vízió, hanem avult tények megtámadása, a változás, mi változtatva jó.

És tudni kell a tagadást tagadni, kisajátítva kisajátítót, kétkézre fogni, hévvel megragadni szerszámot, gépet, számítást, a szót, s kimondani, mi történelmi mondat: a tudatossá emelt létezést.

Még akkor is, ha végül önmagad vagy kit meg kell alkoss, bármilyen nehéz.

biceanu, a Kolozsvárott élő kitűnő román író még balázsfal- vi gimnazista korából emlékezett egy református magyar emberre, akinek román meséit nagy áhítattal hallgatta. Megvallja azt is. hogy később sokat merített ezekből a regékből, s voltaképpen egy magvar paraszt előadásában találkozott először, népének legidősebb mondavilágával. Egy prágai kutató, Jaromir Jech a Bánságban bukkant egv nyolcvanéves cseh férfira, aki szerbül, németül, bulgárul mesélt.

Zajlik tehát egy folyamat, függetlenül a mi irodalmi éle- türfk megtervezett és okosan meghatározott szabályaitól, amely mintegy az élettények szükségszerűségével bizonyítja, nem lehet az egymással együttélő. azonos társadalmi rendszerek feladatait vállaló népek között mesterséges gátakat állítani. Sokan szeretnék — sajnos, nem egyszer a szocialista országokban is — a szellemi együttműködést valamiképpen úgv beállítani, hogy létezik egy internacionális szféra, amelv az úgvneve- zett rfagy politika köreiben érvényes, és létezik a nemzeti feladatok köre. amely a mindennapok munkájában szolgálhat Iránytűként. De idetartozik annak a cáfolata, hogy az irodalom világában sem lehet szétválasztani a nemzetközi és a nemzeti fogalmát, a rfagy és a kis feladatokat, amelyekre más és más törvényszerűségek lennének érvényesek.

A jelenkori világirodalom egvik legragyogóbb példájára szeretnék hivatkozni, a Lenin- és állami díjas szovjet—kirgiz író, Csingiz Ajtmatov munkásságára. Vajon egyik legutóbbi műve. a Fehér hajó, melynek alcíme Mese után. világosan jelzi a mű ihlető forrásait — voltaképpen nem ugyanarfnak a folyamatnak a hasonmása, melvről az előbb a magyar—román—cseh folklór újabb jelenségei kapcsán szólottám? Ajtmatov kisregényének egyik vezérmotívuma a Koronás Szarvas Anyáról szóló ősi kirgiz monda, a kirgiz nép eredetmondája. Ennek a regének az a funkciója — egyebek között —, hogy a társadalmi igazság, a mindenkori kötelező emberség nagy és közös törvényeire figyelmeztessen. Ajtmatov ezt a kisregényét orosz nyelven írta, tehát így ugyanaz a folyamat játszódott le — persze, jóval tudatosabb formában —, mint a moldvai Szabófalván Eminescu meséjével. De történt más is. Ajtmatov önnön nemzetének legszebb humanista hagyományait a szocialista emberség új törvényeivel ötvözte. És ez már nem nyelvi kérdés, sőt nem is egyszerűen a közvetítés problémaköre. Ez már egy magasabb rendű, minőségileg változott kulturális egység új valósága. Nyikolaj Konrad akadémikus egyik tanulmányában a világirodalom fo-’ galmáról értekezve kifejti, hogy az újkor szocialista társadalmában az első rendű feladatok egyike a társadalmi tudat etikai színvonalának növelése. Ez a feladat, illetve ennek teljesítése egy új világirodalom korszakainak három nagy, döntő fordulatot jellemző műve, Augustinus De ci- vitate Dei-je. Dante Divina Comedia-ja, illetve a Kommunista Kiáltvány. Nos, ha ez a felosztás igaz — és én feltétlenül annak tartom — akkor Ajtmatov művében — és sok más alkotásban — egy új, nagv egvség létrejöttét kell megfigyelnünk, Ennek az egységnek meghatározó eleme,’ hogy a nemzeti örökségre támaszkodva, azt maximálisan fejlesztve, a humanizmus szocialista törvényeit kifejezve a kommunista társadalom in- temacionális elveit és gyakorlatát tartja szem előtt. A szocialista forradalom alternatívája kell, hogv meghatározza á haladó irodalom tudatát

— fejtette ki a kitűnő cseh kritikus. Jiri Hájek egyik tanulmányában, melyben 1968 cseh jobboldali teoretikusaival vitázik. Ezek n teoretikusok a „kis népek” hivatását óhajtották szembeállítani a „nagy népek szerepével”. Hájek felelete erre nem lehet más, mint az, hogy „részt kell vennünk annak a reményteli világnak megvalósításában, amely az összemberiség történelmi missziója, e megvalósításhoz egyéni teljesítményünkkel kell hozzájárulnunk

— ez a mi kommunista válaszunk kispolgáraink úgynevezett ,örök kisnemzeti’ problémáira”.

Teljes joggal állapíthatta

meg Konsztantvirt Katusev, az SZKP KB titkára: „A kultúra és az ideológia szféráidban -is legalább olyan jól látható a szocialista államok közeledése. mint gazdasági téren. Bármilyen gazdag is és sajátos is szellemi életük, bármennyire virágzik is nemzeti kultúrájuk, ahogy az új rendszer fejlődik, mind mélyebben meggyökeresedik ezen államok kultúrájának és egész szellemi életének közös szocialista tartalma. Ennek a folyamatnak legfontosabb alapja az egységes marxista—leninista ideológia, az új társadalmi viszonyok megszilárdulása, amelyeknek legfőbb vonása a kizsákmányolástól megszabadult dolgozók baráti együttműködése, az emberek és a nemzetek egyenjogúsága.

A szocializmus minden embernek megadta a munkához és a művelődéshez való jogot, valódi kulturális forradalmat hajtott végre, megnyitotta a néptömegek előtt az utat a jólét, az emberhez méltó élet felé. Mindez szilárd alapot nyújt a népek szellemi közeledéséhez ...” (K. Katusev: A fő irány. Béke és Szocializmus, 1973. 8. 10. 1.)

E. FEHÉR PÁL

X