Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
PÁKOL1TZ ISTVÁN: CSOKONAI UTOLSÓ VERSE Mári néni meséi (Mári néni, Fábián Ágostonná, Kakasdon tudja a legtöbb szép népmesét egész Tolna megyében. Nagyapjától, édesapjától hallotta őket, akik a bukovinai Andrásfalváról idekerült székelyek. Mári néni meséi székely népmesék, amelyek közül lejegyeztük a legszebbeket, hogy kis olvasóink is megismerkedhessenek velük.) A sündisznó és a fekele kakas Hol volt. hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy nagy körtefa, és annak a tetején egy nagy ba. goly. Ez a bagoly mesélte nekem ezt a mesét. Volt egyszer egy király, aki nagyon szeretett vadászni. Állandóan az erdőt járta, addig, míg egy napon el nem tévedt. Bármerre ment, nem tudott kitalálni az erdőből. Már hatodik napja kóborolt, amikor egyszer . csak felfohászkodott: „Jaj, istenem, ha engem egyszer csak valaki kivezetne innen, három szép leányom közül egyiket, feleségül adnám ahhoz!” Erre csak előtte termett egy kis sündisznó. 1— Kivezetlek én király uram, de akkor tartsd meg a. szavadat! A király nyújtotta a kezét: — Itt a kezem, nem disznóláb, amit mondtam, állom. Nem telt el ezután egy hét sem. egy árus. aki járt vásárról vásárra, és már számtalanszor megjárta az erdőt, ez az árus is eltévedt ott. Akármerre ment. mindig beljebb találta magát. „Istenem, csak valaki kivezetne! Ha nem jön valaki hát itt pusztulok " él étien, szomjan. Annak még a leányomat is feleségül adnám!” Erre előtermétt a sündisznócska. az, amelyik a királyt is kivezette a rengetegből. — Itt vagyok, gyere csak utánam. Amikor elindultak kifelé, a boltos nagy örömében azt is megígérte, hogy a leánya mel. lé még három szekér aranyat is ad a sündisznónak, ha kivezeti. Eltelt ezután egv hét, amikor a szegény ember, aki gyerekkora óta járt az erdőbe rő. zséért. egy napon eltévedt. Megszedte a rozsét, felvette a háta rá, vitte erre, vitte arra, de csak nem talált ki az erdőből. Mérgelődött nagyon, de hiába. Egy idő után ő is felsóhajtott. „Ha egyszer valaki engem innen kivezetne, akárki is legyen, fiamul fogadnám. Gyermekem úgy sincs, lenne nekem is valakim.” Rögvest ott termett a sündisznócska és kivezette. Hazatért a szegény ember. Telt, múlt az idő. lassan ő is. a király is, a boltos is elfelejtették. hogy mi történt velük az erdőben. Egyik este kopogtak a szegény ember ablakán. — Édesapám engedjen be, hazajöttem. Csodálkozott a szegény ember. hiszen neki nem volt gve- reke. Leugrott az ágyból, sietett az ablakhoz. — Ki van itt? — Én. kendnek a fia. Nem emlékszik? Kivezettem az er. dőből és fiának fogadott. Népújság 8 1973. november 4. — Emlékszem, emlékszem, gyere csak be! A szegény ember felesége ágyat vetett a sündisznónak és mindnyájan elaludtak. Reggel az asszony ételt készített, de a sündisznónak csak egy rossz fatálra rakta. A sündisznócska csak nem evett. — Hát te fiam. miért nem eszel? — Mert én nem olyan tányért kaptam, mint kendtek. Hát a gyereknek nem jár? A szegény ember szólt mindjárt a feleségének, aztán rend. ben megreggeliztek. Reggeli után a sündisznó megkérte a szegény embert, hogy menjen el a vásárba, és vegye meg ott azt a fekete kakast, amit egy ősz öregasszony árul. A szegény ember gondolkodott, gondolkodott, azután megígérte. Erre a sündisznócska kérdezte, van-e még pénze, mert ha van, vegyen kantárt is a kakasra. A szegény ember felesége igencsak mérgelődött, de az elment a piacra, megvette a fekete kakast és még a kantárt is. Alighogy hazavitte, a sündisznó felkantározta a kakast és rápattant a hátára. Elment egyenesen a boltoshoz. Jó napot! Emlékszel-e mit ígértél, amikor kivezettelek az erdőből? — Emlékszem, bár ne emlékeznék! Aztán odahívta a lányát, és elmesélte, hogyan járt a rengetegben. A lány sírt-rítt, a sündisznócska meg írt a porba egy hintót, meg két lovat. Nyomban ott is termett, a lány beült nagy kínnal, bajjal, sírással a hintóba, a boltos meg megrakta a három szekeret kinccsel, és elindultak. A sündisznó akkor is a kakas hátán lovagolt. A boltos lánya egész úton sírt. rítt. — Sírok is. amíg élek. mert én téged nem szeretlek! — mondta a sündisznónak. A sündisznó erre megállította a hintót, a lányt visszaküldte az apjához, a három szekér aranyat pedig elvitte a szegény embernek. Eltelt egy hét. kettő, akkor újra felsarkantyúzta a fekete kakast a sündisznó, és elindult a királynoz. — Jó napot, felség! — Adjon isten. Megjöttél? — Meg bizony! — Elég baj az nekem. A király előhívatta a három lányát, és elmondta, mit ígért a sündisznónak. A két idősebbik kijelentette, hogy nem hajlandó egy sündisznó felesége lenni. A harmadik ezt mondta: — Mi lenne velünk, ha édes- aDám odavész az erdőben? Én bizonv elmegyek akárhová az. zal. aki megmentette! Az öreg király igen elkeseredett. mert éppen ezt a leányát szerette legjobban, és most ei kellett válnia tőle. A sündisznócska örült, hogy Ilyen jószívű felesége lesz. Rajzolt is gyorsan hintót. lovakat, s hamar elindultak. Mentek, mentek, egyszer csak behajolt a sündisznó a fekete kakasáról — mert most is azon lovagolt — a hintóba: — Hogy-hogy nem sírsz királylányka? Nem vagy bánatos? — Dehogy sírok. Csak azt sajnálom, hogy te nem üksz ide a hintóba! — Nem félsz tőlem? — Nem én! Halljatok csudát, mi történt! A fekete kakas egyet bukfencezett, és táltos paripa lett belőle. A sündisznócskából pedig olyan szép királyfi lett, hogy öröm volt ránézni. Még korona is volt a fején. A királylány kinézett a hintó ablakán, de sehol sem látta a sündisznót, csak a királyfit. — Megismersz-e királylány? Én vagyok a te vőlegényed! — Az én vőlegényem egy sündisznócska! — Én voltam az. Elátkozott egv gonosz szellem, hogy csak akkor nyerhessem vissza emberi formámat, amikor sü rí - disznóként is megszeret egy lány. Megörült a királylány. Palo. tát rajzoltak, nagy lakodalmat csaptak, az eszem-iszom még ma is tart. Aki nem hiszi, járjon utána! így beszélünk mi Terpeszkedő kerülgetés sóra. Ezen többek között vád- és védőbeszédre kerül sor, majd végül sor kerül az ítélet kihirdetésere. Ha a felek fellebbeznek, esetleg újabb fejlemények kerülnek sorra — akkor nincs irgalom:’ soha nem kerül sor a „sor kerül" végére. Csak akkor, ha véglegesen elintézést nyer az ügy. Mert nyerni is szeretnek, különösen a hivatali nyelvben, a kissé lusta- fülűek, lusta-kezűek. „Á község járdái domború kiképzést nyertek, s ha a vizet elvezető árkok teljes kiépülést nyernek, sor kerülhet más munkálatokra is..." — mondják, ír. jók. Pedig a falu járdája, akár betonból, akár salakból készült, megelégedne az árok" kiásásával — nyerés nélkül. Amire valamiért nem került sor, és nem is nyert elintézést, sem kiképzést — az jelentkezik. Különösen a problémák jelentkező természetűek. „Sok probléma jelentkezett az év folyamán. Egyik visszatérő problémaként jelentkezett a túlterhelés...” Gyakorta jelentkezik még a tervek hiánya, a felkészületlenség, a leltárhiány (ennek nyomában a rendőrség is ...). Az előbbiekből kiderül, hogy a túlterhelés már egyszer jelentkezett. most kénytelen volt visszar térni és visszatérő problémaként jelentkezni. Bizonyos, hogy a visszatérés is sikertelen volt. De úgy kell a túlterhelésnek: miért kerülgeti a lényeget jelentkezéssel, problémaként? A sok terpeszkedő, más helyét elfoglaló kifejezés a lényeget kerülgeti, kissé el is ködösíti. Mintha nem maga a táncmulatság, az előadás, a járda melletti árok, a túlterhelés lenne a mondanivaló lényege, hanem az, hogy ezekre sor kerül, hogy jelentkeznek, nyernek. Az olvasók, a hallgatók pedjg egyszerű, világos szavakat, beszédet' várnak, terpeszkedő kerülgetés, felesleges jelentkezés nélkül. Vincze István Ölnek, senkivel nem törődnek, aztán addig izegnek-mozognak, amíg végül a maguk helye mellett másét is elfoglalják. Elterpeszkednek a vonat padján vagy a piac árusítóhelyén, ahol éppen tehetik ezt. Nemcsak asszonyságok terpeszkednek, hanem szavak, kifejezések is. Megkopott nyelvérzék, kényelmesség jóvoltából íródnak ilyen mondatok: „Már folynak az előkészületek az egészségi hónap megrendezésére, amelyre az előző évekhez hasonlóan, májusban kerül sor. A hónap alkalmából az üzemekben előadásokra, ankétokra kerül sor. Bejelentették egy kétna pos ankét szervezését, ezen so kerül vetélkedőre is." Újságokban, előadásokban, tá jékoztatókban az előbbieken ki vül még sok mindenre sor kerül Az már szinte megszokott, hog’ táncmulatságot, előadást, ver senyt, színházi bemutatót soha sem tartanak, rendeznek, intéz nek, vizsgálnak. Az előadásra sor kerül, am uterb vitára kerül sor, majd c vita hévében tettlegességre is so kerül. Az csak természetes, hogr ezek után sor kerül vizsgálatra majd az ügy bírósági tárgyaló LOVÁSZ PÁL VERSEI: MECSEKI LONC Illat-gleccser, harmatjeges folyó, elárasztja a hullámzó hegyoldalt, a város kőfal-gátján megreked, s az emberszag poshadt vízébe olvad. . A VÁROSI ZAJ Hajtóvadászat a csöndre: itt szól, ott szól. amott egyszerre gyilkos fegyvere dörögve — nincs, ki a csönd nyulát megmentse. BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: LÁTOMÁSOKBAN (Csontváry emlékének) Látomásokban bibliai fényt fát magányosat és tömeget szorongást egek nyugalmát egy ecsetbe fogva sugallatodra áll a Cédrus Tenger Tátra tetői — belső hang az arcon megváltást-váró tűz a szem hunyorban mutatják Raffaelhez méltó meredekeit ama pillanatnak megszületett az Isten viselóse kiben kín keserv üdv öröm ragyog opál-kék-piros lángok láza közt örökre eggyé-dermedetten. Filoméla-kidaloltan Maradtál csak liba-sorban; Káromlásom mégse érjen, Sorsom baljós csillagképei Ragyás orcám, rücskös orrom Csakazértis fennen hordom: A szívemből angyal szárnyal Zengő aranytrombitával. Hogyha lenne pár Forintom, Járhatnék aranyos hintán, S nem emésztne tüze ennek A hatalmas szerelemnek. Dalaimban zsongó zsoltár, Szivemben a Bálvány voltál; Tetszett versem ékessége: Hiúságod tűzpecsétje. Csókod híján kehes lázban, Halállal-cimboraságban Feleselek, balga echo: „Et in Arcadia ego.” Igazaim bolondságát, Koldusságom krőzusságát Tékozlom a vakvilágba, Az ördögnek árendába. A gondok csak elcsucsulnak, Nem oldódnak, megújulnak; Garabonciás deákok Hordják vállon a világot. Aki maga-tehetetlen, Mért rúgódzik sorsa ellen? Beteljesületlen vágyunk: Szép örökkévalóságunk.
