Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
Simon Károly: A tüskei temetőben Negyven prédikátor Moldova György könyve Tenyérnyi hely. Négy-ötszáz négyszögöl Földben pihen a cseléd sírgödör. Drótból-volt rozsdás koszorú-fonat Alatt a tüskepusztaiak. Fejfáikról Szél-, Víz- és Nap-elem Mossa sorsukat; mi volt idefenn. • Be-tű-zöm. Alig áll össze nevük: Pin-ce-he-li, Á-cs, Sa-va-nyú, Es-küdt, Kar-dos és Bucs-kó — o mélyben alant. ...De középen mást is nyugtat e hant: Csendőrség-csősznek a temetőben Báró H. H. Mór urék is, — ketten. * Ácsok, Savanyúk nem sokat éltek, Félszáznál ritkán hogyha több évet. S gyermekeik? — Kik a pusztai sort Folytatták volna, mi apjuké volt: Savanyú Mariska csak két hetet, Ács Lajoska meg hármat élhetett. • S Mór úr? — Márványban mély arany betű: Nyolcvan éves volt, hosszú életű. Jobbján: A .... házy Malvin, a neje, Neki is hetvennégy esztendeje. Márványtömbről Szél-, Víz- és Nap-elem Nem mossa sorsukat; mi volt idefenn. VIGASZ: Mór úrék csupán hosszú éveket —, A tüskeiek Jövendőt éltek megl MAHOLNAP húszezres „városukban lakó” dombóváriak közül aligha páran ha tudják, hogy az Erzsébet utcai „Nagy” temetőtől mintegy másfél kilométerrel északkeletre, a „Telepi” temetőtől viszont egy jó kőhaj ításnyira északnyugatra; a tüskei akácos szomszédságában egy harmadik is volt. a valamikori Ó- és Üj-Dombóvár közötti: a tüskepusztai cselédtemető. gesen idetérőknek. Sőt! Az akácos tisztásán augusztus 15- én a Szent István napi „telepi búcsún” a tüskei uraság, Hugó báró még lampionos-zenés gar. den partyt is itt adott a nemes vármegye és a két község urai, s községeink jobb polgárai részére. Színes fény így szüremlett, édeskés muzsika így szállott a kiégett szemekkel és bezárult fülekkel fekvő pusztaiak fölé. Az ő „uraságuk” még a búcsú ügyében i6 eltért hát tőlük, mert a tüskeiek Szent Vendel (október 20.) napján, az állatőrző emberek állítólagos védszentje ünnepén tartották azt • A TEMETŐK tárgyi emlék, jeleiből az erre vetődő mai vándor bizony már nem sokat talál. Vagy másfél évtizeddel ezelőtt itt. egyedül báró H. H. Mórék (tán valamiféle ..lecsúszott” urasági jószágkormányzó!) középen emelkedő feketemárvány síremléke jelezte a temetőbeli tér-idő kiterjedését. Ugyanakkor, a tüskeiek egykét fejfáján már csak a „törd a fejed!” betűzésével voltak olvashatók, összerakhatók a Tüskében ismert néhai cseléd- és bérescsaládok nevei. Sírdombjaik púpjaikkal azonban már tótágast a földbe süppedve. kötésig érő sefűsefa gazzal fölverve, egyike-másika hajdani. kis kerek koszorúk vázaleikét adó rozsdás drótszállal is megpántolva pihentek a kiserdő és a mozdulatlan idő árnyékában. A déli oldal legszélső sorában pedig egymás mellett, (minden bizonnyal: utolsó keresményüket is ebbe ölve. s még így is csak olcsó!) szlávosan sajátos kőoszlopok ledőlt maradványai mutatták az első világháború kényszerítő „munkaközvetítésével” e pusztáinkra fogolyként került, s itt elhunyt szerb, horvát és orosz cselédek sírjait. Az alig munkált köveken ilyen keresztnevekkel: Joszip, Dusán, Márko és Iván. Még ebben a kicsiny kis pusztai temetőnkben is micsoda internacionalizmusa volt ta_ lálható a századforduló kelet- európai szegénységének! Aki olvasta Moldova György aktuális problémákra reagáló riport-szociográfiáit, merész szatíráit, a modern ember vívódásait tükröző kisregényeit, az meghökkenve veszi kezébe legújabb munkáját, a „Negyven prédikátor” című történelmi regényt , Az' író által kiválasztott történelmi pillanat a Wesselényi- féle összeesküvés utáni időszak. A bécsi udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon bevezesse a nyílt abszolutizmust, és ezzel együtt teljesen felszámolja a magyar önállóságot. „A magvarok rebelláltak, s ezzel minden privilégiumukat elvesztették, mostantól kezdve tehát mint armis subjecti, fegyverrel alávetettek kezeltetnek” — fogalmazódik meg evkor a hírhedt jogeljátszási elv, melyre később is oly sokat hivatkoztak a Habsburgok történelmünk során. A rendi alkotmány felfüggesztése mel- ’ett megkeződött Magvarország tervszerű kirablása. Hazánkat ”émet zsoldosok árasztották el. akik amerre mentek, raboltak, fosztogattak. A itdvar a iezsuiták segédkezésével az európai ellenreformáció sodrában elhatározta, hogy megse^mi-efti a ma gyám világi protestánsmozgalmat. Nálunk a protestantizmus ebben az időszakban nem kizárólag vallási vérdést ielentett. Pol't'kai hovatartozást, nemzeti ellenállást felezett ki, a haladás szolgálatában állt, a nemzeti kultúra továbbvivője volt. . Ahhoz, hogy Magyarország német legyen, e’őbb koldussá ”s katolikussá kell tenni” — ie’entette ki Kollonits püspök, ♦ör-'énvszéki elnök. Ennek a gondolatnak a * jegyében idéztette meg Pze’eocsényi Gvörgv érsekkel együtt a pozsonyi Ó-Dombóvár, az egykori vasutastelepülés és Uj-Dombóvár, a hajdani Eszterházy-urada- lom „eszmei községe” hasítot. ta és taszította ki településünk 1880-as térképén a „Puszta Tüske 133. sz.” magassági ponttal jelölt területre, sűrű és áthághatatlan gledicsia-ke- rítéssel határoltan ezt a kis pusztai sírkertet a tüskeieknek. Kizárólag a pusztai cselédeknek, béreseknek; az itt dolgozó négy-ötszáz agrárproletárnak. Igaz; meg az első világ- háborús szerb, horvát és orosz foglyainak, akik Tüskén és a környező pusztákon 1918. után szolgáltak halálukig magányosan. esetleg cselédcsaládot alapítva maguk is. Eszterházy herceg és itteni nagybérlője: báró Dőry Hugó uraság gondoskodtak róla, hogy a különböző osztályok tagjai ne zavarják egymás nyugalmát. A pusztaiak holttestük porával sem keveredhettek a községbeliekkel, a „városiakkal”. így azok életük leteltével is „kint maradtak” a pusztán. * AZÉRT megfelelő, mondhatjuk : komfortos öröklakásuk volt a pusztaiaknak itt. a kiserdő mellett. Eső. napfény és madárdal — minden továbbélés lételeme — bőven volt jussuk és tulajdonuk a végleNépiíjság 9 1973. november 4. Petőfi orca Megjegyzések Csepregi Béla tanulmányához Most jelent meg a Tolna megyei Tanács VB. művelődésügyi osztályának kiadásában Csepregi Béla Petőfi Sár- szentlőrincen című tanulmánya, melynek egy lábjegyzete rám is hivatkozik, ám úgy érzem, némileg félreérthető formában. Amint félreérthető az is, amit Csepregi Béla Petőfi arcképéről ír. Csepregi Béla birtokában van egy Petőfi-fénykép, ami egészen pontosan 1878 végén készült s több ezer példányban terjesztett retusált másolat az eredeti dagerrotípiáról. Ezt a képet hozta el hozzám Kapitány Ferenc fényképész, szakvéleményt kérve. Nem vagyok Petőfi-kutató, Petőfi- ikonográfiával sem foglalkozom, a kép azonban annyira közismert, hogy rögtön felismertem, bár „érthető izgalmat” igazán nem okozott, ugyanis ezt „sárszentlőrinci Pe- tőfi-képként” kezelni nem lehet, hisz nagyon sok példányban forgott közkézen. A kérdés leghivatottabb ismerője Várkonyi Nándor, évtizedeken át kereste az igazi Petőfi- képet. s kérdésünkre készséggel állt rendelkezésünkre, sőt kutatásait summázó Az üstökös csóvája című könyvét át is adta. Semmi okunk sincs arra, hogy Várkonyi ma már egyedül hitelesnek elfogadott kutatásait kétségbe vonjuk. Ezek szerint a „sárszentlőrinci Petőfi-kép” Klösz György erősen retusált (és tévedésből megfordított) másolata, amiről nem lehet feltételezni, hogy „közelebb áll az első fokú eredetihez”. Sajnos, nem áll közelebb. Ma már félreérthetetlenül tudjuk, hogy egyetlen hiteles képünk van Petőfiről, az, amit Escher Károly hívott életre az akkorra már nagyon megromlott eredetiről. Feltehetően igaza van Csepregi Bélának abban, hogy a Klösz-féle másolat is erről a sokat hányódott eredetiről készült, de — s ezt Várkonyi Nándor mutatta ki meggyőzően — oly mértékben retusálta, hogy csak halvány mása annak a vitathatatlan eredetinek, amit Escher mentett meg az utolsó pillanatban. Várkonyi egyébként Petőfi valamennyi fellelhető arcképét megvizsgálta, s kutatásaiból tudjuk, hogy már Klösz munkája előtt is készült egy másolat (kevésbé retusált), amelynek szerzője vagy Beszédes, vagy Országh Antal. A sárszentlőrinci kép hátára Tolnai Vilmos azt írta, hogy Friedrich nevű fényképész készítette, ez azonban nyilvánvaló tévedés, ilyen nevű fényképész abban az időben nem működött Pesten. Várkonyi Nándor kutatásai szerint a dagerrotípet feltehetően Strelisky Lipót készítette, s ez jó száz évvel később Escher laboratóriumában újult meg. A tényekkel tehát felesleges vitázni. Ami engem illet, sajnos a lábjegyzet dicsőségéről is le kell mondanom, pusztán a Klösz-féle másolat azonosításában volt szerenem. A többit már jóval előbb elvégezte Várkonyi Nándor, aki ebben a fontos kérdésben — semmi kétség — kimondta az utolsó szót. Vagyis a „sárszentlőrinci Petőfi-kép” nem unikum, nagyon sok van belőle, hisz épp Várkonyi könyvéből (Az üstökös csóvája 85. o.) tudjuk, hogy maga Beliczay, akihez Petőfi Zoltán hagyatékából a kép került, tiltakozott Klösz üzelmei ellen, megjegyezve, „hogy az illető fényképész, aki a sokszorosítással megbizatott, a daguerrotypről vagy annak előbb Országh vagy Beszédes urak által készített másolatáról készítette sokszorosító lemezét, azt én nem tudhatom, miután a sokszorosító lemez felvétele pillanatában nem voltam Klösz fényképész úr műtermébenHa már Várkonyi Nándornak nem hiszünk, legalább higgyünk Be- liczaynak, akinek birtokában az eredeti kép volt. Klösz üzleti megfontolásokon alapuló retusált másolata sok zavart okozott a Petőfi- ikonográfiában. örüljünk, hogy Escher Károly laboratóriumi munkája s Várkonyi Nándor tudományos vizsgálata bizonyosságot hozott, s bár sajnos csak egy, de mégis, legalább egy hiteles Petőfi- képünk van. A vita tehát eldőlt, s arra igazán nincs semmi szükség, hogy hamis mítoszokat teremtsünk — kétségbe vonva a tényeket — egy olyan „sárszentlőrinci Petőfi- képről”, amiből ma is több ezer darab található az országban. CSÁNYI LÁSZLÓ rendkívüli törvényszék elé a protestáns prédikátorokat és iskolamestereket, azaz a korabeli haladó értelmiséget. A több száz megidézett közül 1673—74-ben Pozsonyban megjelent mintegy háromszáz prédikátor. Habsburg-ellenes összeesküvéssel, a tő^ö^kel való szövetkezéssel vádolták őket. A megjelenteket hármas választás elé állították: vagy „lemondanak minden evangé- lika és reíormata hitben végzett eklézsiái és iskolai szolgálatról,” s így nyugodtan élhetnek tovább. „Ha folvtatni kívánják protestáns prédikátori hivatalukat, tegyék azt az ország határain kívül”, azaz települjenek ki az országból. A harmadik lehetőség: „térjenek át a katholika hitre”. Aki egyiket sem volt hallandó választani, arra a koholt vádak alánján halálos ítélet várt Az író annak a negyven prédikátornak a történetét mondja el, akik mindvégig hűséggel kitartottak az idegen elnyomással szemben, életükkel példát mutatva a nemzetnek. Kocsi Csergő Bálint, az egvik hitvalló Prédikátor szemszögévé ismertük meg a per lefolyását, a választást, a helytállók szenvedését, a gályákról való szabadulást és a hazatérést. Kocsi Csergő Bálint jobbágyszármazék, aki salát bőrén ismerte mega korabeli M agyar _ ország állapotát, testvérei elnyo- morodását. Éppen azért választ, ja hivatásául a tanítást, mert elesett népén valamilyen módon segíteni szeretne. „Én egyszerű és biztos dolgokban akarjam használni, mint régi tanítónk: Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert és a névtelenek. Karó akartam lenni a megroppant fa mellett, kés a kenyérhez” — vallja magáról. Az adott történelmi szituációban megérti azt, hogy úgy tud legjobban tanítani és használni népének, ha pé’dát mutat a helytállásra. „Én akkor sem tudtam elfogadni félreáHasi lkat” — mondja megfutott társairól — „és most, hosszú évek múltán sem. bocsátók meg nekik. Meg kell gondolniuk: senki sem kötelezte ókét, hogy prédikátorok leevenek. de ha egyszer hivatalukat elvállalták, nemcsak békében, de a veszedelmek ideién is tartoztak azt betölteni.” A börtön és a gályarabság szenvedései után rá kell döbbennie, hogv a prédikátorok mártíromsága a protestáns államok számára felesleges terhet, pusztán mevható történetet jelent, támogatásukra a magyarság nem számíthat. Az országba visszat-á-ye látja, a protestáns egyház szétrzü'lött. bármerre néz, hatalmaskodó urak. kis haszonlesők, pénzéhes papok szipo- lyozzák a népet. Abban az időszakban is azonban, amikor „Is*en magát a kérdést sem fogalmazta meg számukra”. hittel vallja: „Ha erényei tökéletesek volnának * világnak. n°m lenne szük«á»e megváltásra, és mi, prédikátorok is fölöslegessé válnánk.” Ismét az országot járja, biji/jpsó jobbágyoknak, elűzött falvak népeinek viszi a vigasztalást, az igaz szót. Felismeri, hogy Magvarország legnagyobb ellensége az idegen király. Megesküszik, hogv élete maradék ereiét a király elleni harcra fordítja. A regény mindvégig töretlen szárnyalással sugallja az. eszméhez való hűség nagy- szerűségét. Moldovának minden anakronizmustól mentesen sikerült olvan archaizáló nyelvezetet kialakítani, mely egy pillanatig sem zavarja a ma! olvasót. \ méltóságot, emberi helytállást sugárzó mű az ó-ó eddigi legrangosabb alkotása. KISASSZONDY ÉVA «
