Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-29 / 279. szám

Harmincéves a népi Jugoszlávia Magyar vezetők üdvözlő táviratai Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából az alábbi táviratot intézte Joszip Broz Titóhoz, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság elnökéhez, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége elnökéhez és Dzsemal Bijedicshez, a JSZSZK Szövet­ségi Végrehajtó Tanácsa elnö_ kéhez; A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében szívből jövő jókívánságainkat fejezzük ki Önöknek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének és Választmányának, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének, a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak és a baráti Jugoszlávia szocializmust építő népeinek. Nagyra értékeljük Jugoszlávia népeinek pártjuk és kor­mányuk vezetésével országuk felvirágoztatásában, a szocialis­ta társadalom építésében, a világ haladó erőinek együtt­működése és a nemzetközi biztonság érdekében kifejtett erő­feszítéseit. őszintén kívánjuk, hogy a béke és haladás ügyét szolgáló törekvéseikben további sikereket érjenek eL Mély meggyőződésünk, hogy a pártjaink, kormányaink és népeink közötti sokoldalú eredményes együttműködés a jövőben is sikeresen szolgálja a béke és a szocializmus ügyét, az országaink közötti sokoldalú baráti kapcsolatok fejlesztését. • Apró Antal, az országgyűlés elnöke Mijalko Todorovicsnak, a JSZSZK Szövetségi Szkups- tinája elnökének, Péter János külügyminiszter Milos Minics- nek, a JSZSZK Szövetségi Vég­rehajtó Tanácsa alelnökének, szövetségi külügyi titkárnak, Czinege Lajos honvédelmi mi_ niszter Nikola Ljubicsicsnek, a szövetségi honvédelmi titkár­nak küldött üdvözlő táviratot. Táviratban üdvözölte jugoszláv partnerszervezetét „ SZOT. a Hazafias Népfront, a KISZ, a Magyar Partizán Szövetség, az Országos Béketanács és a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa. Albánia nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa a következő üdvözlő táviratot küldte az Albán Népköztársaság Népi Gyűlése elnökségének: Albánia felszabadulásának 29. évfordulója alkalmából üdvözletünket és jókívánságai nkat küldjük önöknek és az albán népnek. Nemzeti ünnepükön kívánjuk, hogy az albán nép újabb sikereket érjen el hazája szocialista építésében. Péter János táviratban fejezte ki jókívánságait Nesti Nase-nak. az Albán Népköztársaság külügyminiszterének. Fogadás a jugoszláv nagykövetségen Dr. Ziga Vodusek, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagy­követe hazája nemzeti ünnepe, a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából szer­dán fogadást adott a nagy- követségen. A fogadáson megjelent Aczél György, az MSZMP KB tit­kára, Fehér Lajos, n Miniszter- tanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai. Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnö­ke, dr. Csanádi György közle_ kedés- és postaügyi miniszter, Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter, Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter, Vargo Gá- bomé, az országgyűlés aleltfö- ke, Púja Frigyes külügyminisz- tériumi államtitkár, Gyenes András, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának vezetője, Oláh István altábornagy, hon­védelmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, a politikai, a gazdaság gi, a kulturális és a társadal­mi élet sok más vezető sze­mélyisége. Jelen volt a foga­dáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. Corvalan megmentéséért „Meg kell menteni Corvalan életét és mindent el kell kö­vetni annak érdekében, hogy véget érjenek a chilei véres kegyetlenkedések” — ezzel a felhívással jelent meg az Ade- latrfe, a paraguayi kommunis­ták lapja. A katonai junta — mutat rá a lap — jelenleg nyilván­valóan hamisított „bizonyíté­kok” összetákolásán fáradozik a Chilei Kommunista Párt fő­titkára ellen, azért, hogy a Georgi Dimitrov elleni bíró­sági komédiához hasonló pert hozzon össze. A Nuestra Palabra, az ar­gentin kommunisták lapja, azokról a megalázó módsze­rekről ír, amelyekkel a junta parancsát teljesítő börtönőrök megpróbálják aláásni Corva­lan egészségét. • Helsinkiben Romes Chandra, a Béke-világtanács főtitkára szólította fel a nemzeti béke­tanácsokat a chilei törvényte­lenségek miatti tiltakozás fo­kozására. * • Londonban a tudományos dolgozók világszövetsége adott ki nyilatkozatot, s ebben a chilei katonai junta gaztettei­nek azonnali beszüntetését kö­veteli. Javaslatok a lakásépítés fejlesztésére Befejeződött a lakásépítési konferencia A Technika Házában szer­da délután dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési minisztériumi államtitkár zár­szavával befejezte kétnapos munkáját a III. lakásépítési konferencia. Dr. Szabó János államtit­kár zárszavában hangsúlyoz­ta. hogy az elhangzott javas­latok jelentős része olyan va­lóságos igényeket vet fel, amelyek a népgazdaság lehe­tőségeivel is arányban állnak, így a konferencia hozzájárult ahhoz, hogy indítványaikat már az ötödik ötéves terv lakásépítési feladatainak meg­határozásánál is figyelembe vegyék, de elsősorban hosszú távon, az 1976—1990. közötti 15 éves lakásfejlesztési terv kidolgozásában hasznosíthatók. Fontos feladat, hogy a lakás­építési program, valamint az anyagi és műszaki lehetősé­gek kedvező összhangjának megteremtése érdekében mi­nél szélesebb körben éljenek a tanácsok, a lakásberuházók a több változatban kidolgo­zott tervezés lehetőségével, a leggazdaságosabb megoldás ki. választásával. Ennél fogva maguknak a tervezőknek is figyelembe kell venniük azo­kat a konferencián elhang­zott javaslatokat, amelyek szerint célszerűbben lehet kihasználni a lakások alapte­rületét, esetleg fél szobák vagy étkezésre alkalmas nagyobb konyhák és más megoldások figyelembevételével. a lakások alapterületét, föl­szereltségét, hiszen a nagyobb kiadások miatt későbbre hú­zódna az otthonra váró csa­ládok ellátása; így a lakásigények meny­nyiségi kielégítése után Sé­rülhet sor a nagyobb arányú városrekonstrukciókra, de ezeket a terveket is. mint minden elképzelésünket, ala­posan mérlegelni kell. (MTI) Az országgyűlés kulturális bizottságának ülése Szerdán a Parlamentben ta­nácskozott az országgyűlés kulturális bizottsága. A testü­let megvitatta a kulturális kül­kereskedelem néhány kérdé­sét. A Magyar Népköztársaság külpolitikai tekintélyének nö_ vekedése, a nemzetközi hely­zet kedvező változása, a ma­gyar kulturális élet kibonta­kozása és megerősödése meg­teremtette ennek a tevékeny­ségnek alapvető feltételeit — hangsúlyozták. A magyar kul­túra értékes alkotásai terjesz­tésének fejlődése évről évre megfigyelhető. Idegen nyelvű könyvkiadásunk fejlődése ré_ vén a hazai természettudo­mány eredményeit — kémiai, fizikai, matematikai és orvosi könyveket —, jelentős társa­dalomtudományi és politikai műveket, továbbá művészeti könyveket nagy példányszám. bán adtunk el elsősorban at szocialista, de a tőkés orszá­gokban is. A szimfonikus és kamarazenekarok, a balett­együttesek és népi együttesek, az Állami Operaház társulata, színházaink, továbbá kiváló szólistáink szereplése nagy el­ismerést váltott ki szerte Eu­rópában és jelentős sikereket értek el a tengerentúlon is. Évente 50—60 nemzetközi film- fesztiválon és sok kereskedel­mi vetítésen mutatjuk be a magyar filmeket. Nagy forgal­mat bonyolítunk le a szocia­lista országokkal, és számot­tevően bővült q tőkés orszá­gokba irányuló játékfilm­exportunk. Alkotó, és előadó- művészeink, továbbá a ma­gyar filmek és hanglemezek az elmúlt években sok nem­zetközi díjat és elismerést kap­tak külföldön. Az is a tervezők gondja legven, hogy a lakótelepen ott épüljön park. ahol gyenge, rossz az altalaj, s ott legyen az épület, hol olcsóbb, gaz­daságosabb az alapozás. Ilyen és hasonló megoldásokkal százmilliókat lehet megtaka­rítani és ú.iabb lakások épí­tésére fordítani. Dr. Szabó János vitába szállt azokkal a javaslatok­kal, melyeknek előterjesztői túlzott igényeket vetettek fel, olyanokat, amelyek nincsenek összhangban az ország rendel­kezésére álló erőforrásokkal. Lehet, hogy népszerűén hang­zik az eddiginél nagyobb alapterületű és lényegesen jobban felszerelt lakások épí­tésének követelése, de ezek a délibábkergetők megfeledkez­nek arról, hogy az ország 3 millió régi lakást örökölt, s elváltaién nem lehet lebe­csülni azokat az eredménye­ket. amelyeket a 15 éves la­kásépítési tervben értünk el, mert nemcsak jelentős menv- nyiségű igényeket elégített ki az ország, hanem egyúttal a lakásállomány minőségét is nagymértékben javította. To­vábbra is elsőrendű feladat a lakásigénvlők kérelmének tel­jesítése, hogy minden csa­lád minél hamarabb önálló otthonhoz jusson, ezért nem szabad indokolatlanul növelni Megadták magukat a repülőgép-eltérítők Szerencsésen véget ért szer­da délután Dubai repülőterén a gépeltérítések történetének legújabb epizódja. A KLM légitársaság Boeing 747 tí­pusú gépét hatalmukban tar­tó palesztin géprablók sza­bad elvonulás fejében kien­gedték túszaikat és megadták magukat az arab emirátusok szövetsége kormányának. Megfigyelők szerint a gép- eltérítés időzítése különösen szerencsétlen volt. hiszen az akció egybeesett a közel-kele­ti közös arab stratégia ki­dolgozását célzó algíri csúcs- értekezlettel. MOSZKVA A Szovjetunióban szerdán Föld körüli pályára vezérelték a Kozmosz szputnyiksorozat 611-es és 612-es műholdját. A két műhold kozmikus kutatás­ra szolgáló berendezéseket hor­doz magával. A műholdak berendezései normálisan működnek, „ föl­di koordinációs és számító- központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. HANNOVER „Csaholó kutyafalka” fedő­néven a Bundeswehr nagysza­bású hadgyakorlata kezdődött szerdán Hannover körzetében. Mint a Bundeswehr szóvivője közölte: az öt napig tartó gya­korlaton a nyugatnémet had­sereg 12 000 katonája, valamint 500 brit katona vesz részt, SZÖUL ÜlŐ6ztrájkot tartott szerdán 4000 dél-koreai egyetemista lány a világ legnagyobb (8000- es létszámú) női egyeteme előtt. A tüntetők az alapvető emberi jogok szavatolását és a demokrácia helyreállítását kö­vetelték a kormánytól. A kivezényelt rendőrség könnygázbombákkal támadt rá a lányokra. LONDON Az angol külügyminiszté­rium szóvivője szerdán beje­lentette, hogy dr. Henry Kis- singert a NATO decemberi, brüsszeli tanácsülését köve­tően Londonba várják. Az amerikai külügyminiszter de­cember 12-én érkezik a brit fővárosba, ahol Sir Alec Doug- las-Home lesz vendéglátója. BUENOS AIRES Az Orbán László művelődés - ügyi minisztériumi államtitkár vezetésével latin-amerikai kör­úton tartózkodó magyar felső- oktatási küldöttség kedden Buenos Aires-ben megbeszé­lést folytatott Jorge Alberto Taiana argentin művelődés- és oktatásügyi miniszterrel. VARSÓ Lengyelországba beköszön­tött a tél. Az ország egész te­rületét hótakaró borítja. Ä Balti-tenger melléki vajdasá­gokban a hóréteg vastagsága eléri a fél métert. A krakkói vajdaságban mínusz tíz fok alá süllyedt a hőmérséklet, s a közutakon „ jegesedés nehezí. ti a forgalmat. A wroclawi vajdaságban kedden 28 cm-es hó esett, s mínusz 12 fokos hi­deg volt. Több vidéken szer­dán folytatódott a havazás. KAIRÓ, TEL AVIV Csütörtökre halasztották Gamazi egyiptomi és Jariv izraeli tábornok szerdára ter­vezett találkozóját, jelentette be szerdán délelőtt Kairóban egy ENSZ-szóvivő. A halasz­tás izraeli kérésre történt, okát nem hozták nyilvános­ságra. BUDAPEST Buda István munkaügyi ál­lamtitkár vezetésével szer­dán hazaérkezett az a küldött­ség, amely a Szovjetunióban munkaügyi kérdéseket tanul­mányozott. GUATEMALA Keddre virradóra kitört a guatemalai Pacaya vulkán és Vicente Pacaya falura sűrű hamueső hullik. A tűzhányó­ból kitörő füst, hamu és láva eddig nem okozott súlyosabb károkat. MOSZKVA A KGST-országokban az anyagi-műszaki ellátással fog­lalkozó központi szervek ve­zetői tanácskozásra ültek ösz- sze Moszkvában. A tanácsko­záson megvitatják a KGST- országok sokoldalú együtimű- ködését az anyag- és műszaki ellátás területén. KOPPENHÁGA A dán kormány újabb ener­giatakarékossági intézkedése­ket foganatosított. Ezek ér el­mében 25 százalékkal csök­kentik az iparnak és 20 -'-á- zalékkal a közforgalmi jár­műveknek juttatott kőolaj­szállítmányokat.

Next

/
Thumbnails
Contents