Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
I Egy kevésbé ismert Babits-kép: Babits és Ady 1918 tavaszán. Gyuska téglája Kitűnő szovjet kisregényt olvastam a Nagyvilág novemberi számában: Tyendrjakov Tavaszi tótágas című, elbűvölő kamasztörténetét. Egy tizenhárom éves fiú, Gyuska esz- mélését és bimbózó szerelmét meséli el. Szűkszavúan, egyszerűen, de igen hagy meggyőző erővel és megejtő költői- séggel. Gyuska története nagyon pontos és hiteles apró életmozzanatokból áll össze, élesen exponált pillanatképek felvillantásával, filmszerű montázsával kapunk eleven, érzékletes képet a mai szovjet élet és a szovjet emberek, főleg a gyerekek hétköznapjairól, érzés- és gondolatvilágáról. Jeles alkotás Tyendrjakov kisregénye, de e helyütt nem a művet méltatnám, csupán egyetlen mozzanatára szeretném fölhívni a figyelmet. Ä történetben egyszer Gyusát az igazgató elé citáltatja a tanára, mert téglát találnak a táskájában. Az ügy bonyodalmas, sőt tragikus fordulatot vesz, de számunkra most az a lényeg: kiderül, hogy Gyuska önvédelemből cipeli mindig a táskájában a súlyos téglát, hogy védekezhessék az idősebb, erősebb Szartyka esetleges támadása ellen. Ez a Szanyka csibész kölyök: nagy verekedő, testi erejével terrorizálja gyengébb társait, állítólag bicskát is hord magával, jaj annak, aki netán ellene szegülne. Nemcsak vad, rossz arcú kamasz, de ferde, beteges a lelkivilága is: szadista játékokat eszel ki, kedvét leli macskák, békák kínzásában, stb. Nos, ellene kell a tégla, védekezésül, Gyuska téglája — mint a kisregény sok más mozzanata is — túlmutat önmagán, je1 képes erejű. Különösen kitűnik ez, ha melléállítjuk kiváló, idős írónk Egy nap hordaléka címen az Élet és Irodalom november 3-i számában közölt naplójegyzetét. Az író a többi között azon kesereg, hogy a világ irtózatos összegeket költ fegyverkezésre, s e kiadások szükségességét az önvédelemmel indokolja. Idős mesterünk ehhez fejcsóválva hozzáfűzi: „ ... nem értem, ha mindegyik csak védekezni akar, s egyik sem támadni, akkor ki, mi ellen védekezikt” BARDOSI NÉMETH JÁNOS: EQY ADY-KÉPRE Halottak élén látlak itt, volt érdök kondor ágait az ősz tépázta aszúra, az a szál rózsa oly Jura, szemembe szúrja, hogy a vég már rád nyitotta vad szemét. De romjaiba is ragyog baljós és tüzes csillagod, az a hunyó láng, amelyet annyi bús asszony szeretett, asszír arc, talányos rokon, mint egy ereklyét megfogom. Állj itt az asztalom felett, súgd meg, ha menni kell veled, de addig parázs seb a szám, Lédám, rongy rímem és hazám, őszi virágot hintsetek utamra csók, vágy, istenek. F!óra és Ilonka Tőrök Sophie, Babits felesége azt tervezte, hogy. .regényt ír Majthényi flóráról, a könyvből azonban csak egy rövid (és gyengécske) • fejezet készült el. „Nem tudok nyugodni — mondta a Flóra és Ilonka szerzőjének — míg meg nem ígéred, hogy befejezed.” A leendő szerző megígérte, sőt esküt is tett rá. Tételezzük fel. hogy ez a beszélgetés valóban lezajlott Babitsné és a szerző között; miért is ne? Koháry Sarolta tehát nekifogott a könyvnek — most már eskü is kötelezte rá —, s miközben Flóra adataiból regényt igyekezett szőni, felfedezett valamit, ami a továbbiakban alapvetően megszabta szándékát. Miért is ragaszkodott Török Sophie a Flóra-témához? Azért, mert felismerte sorsuk azonosságát. A feladat tehát nyilvánvaló: két folyton egymásba fonódó sors, más időben, más színtéren, de az élet nagy pillanataiban Ilonka találkozik Flórával, szinte újraéli, ismétli életét. Tekintsük át életük menetét, nézzük meg, hol van az azonosság. Flóra még gyereklány, amikor Szemere Pál biztatására tollat fog. amit a dúsgazdag szülők ösztönzése és büszkesége is segít. Török Sophie kispolgári családból származott, a versírásra nem biztatta senki. Flóra könnyen tanu’t és sokfélét. Sophie nehezen. iskoláit sem végezte el. Flóra az átmenetileg ün- neoelt, de egyébként jelentéktelen Tóth Kálmán felesége lett, akitől néhány évi házasság után elvált; Sophie a távolról sem jelentéktelen Babits felesége volt akitől nem vált el. Flóra élete második felében sokat utazott, hosszú ideig élet Spanyolországban, sőt írt is spanyolul, bár irodalmi jelentősége ennek sincs, Sophie Viszont legföljebb csak alkalmilag járt külföldön, a magyaron kívül más nvelvet valószínűleg nem beszélt. Mi hát sorsukban az azonosság? Semmi. Azonban szerzőnk nem hagyja ennyiben a tényeket, ha nincs, majd lesz, itt van például Flóra gyerekszerelme, Sophienak is volt, egy bizonyos Andor, aki sejtelmesen végigkíséri életét. s .en-ek - a nagy szerelemnek tudható be, hogy „házasságát (ti. Babits-csal) nem érzi bo’dognak”. Persze nemcsak Ilonka volt boldogtalan, „a költészet miatt Flóra. Szendrey Júlia és Fráter Erzsi egyformán szomorú végre jutott”. A költészet miatt? Szendrey Jú'ia énpen a költészet, Petőfi költészete miatt lehetett volna boldog. Fráter Erzsi sorsában pedig sokkal nagyobb szerepet játszott ledér- sége és alkoholizmusa, mint a költészet. Más baj i<j van. Szerzőnk folyton a jól értesültet adja, s olyan meghitt hangon beszél „Mihályról” (Babitsról), vagy Editről (Hoffmann Edit), mintha személyesen ismerte volna őket, pedig Babitsné- val is cs^k élete utolsó éveiben került kapcsolatba. Úgy beszél, mint aki mindent tud, ellenvéleménynek tehát nincs helye. Egyetlen Pélrtg; Ilonka vár Babits előszobájában, verset vitt hozzá. „Mihály fiatal költő barátiával lakik a harmadik emeleten. Az ajtót a barát nyitja ki és ott az előszobában megrohanja őt.” Le- gvt'nk mi is szemérmesek, hallgassuk el a barát nevét, miként a szerző, aki azonban nagyon fontosnak tarthatja ezt a jelenetet (és értesültsé- gét), mert két bekezdéssel alább ismét visszatér rá. „Mit felelne Ilonka, ha megkérdezném? Az emlékezet olvan szubjektiven tárol de az életre lényegeset mégis az rögzíti. Igenis, megrohanta őt a barát.” Elhiszem. Értesültsége azonban csak látszat, tettenérhető. , Például Babits halálának leírásánál. Illyés mesteri emlékezése (1941. augusztus 4.) minden mozzanatot rögzített. szerzőnk azonban valószínűleg nem olvasta ezt. Egyébként nem írna olvasmit. hogy „Mihály egy némettel feküdt együtt, aki időnként kirohant méltatlankodni”. Ilonkát az orvosok „hazazavarják”, de ő visszaszökik, s „megint Mihály ajtója előtt fekszik. így hallgatja nehéz lélegzését”. Mi marad hát Így az egészből? Nem sok. Egy Flóra-vázlat, amit folyton megzavar az erőltetett Ilonka- motívum, s a hiányos visszaemlékezések. Flóra sorsa így érdektelen, a valóban regényes elem is elveszik benne. Az, amit szerzőnk Török Sophie — s közvetve Babits — szándékának tud be. hogy „igazságot” szolgáltasson Majthényi Flórának, meddő dolog, s elképzelhetetlen, hogy Babits erre biztatta volna feleségét. Flóra rossz költő volt. ahogy Török Sophie sikerei is talmi sikerek voltak. Ami azonban é-dekes: a dilettantizmus egzaltációja, a félreértett lobogás, az értékek devalvációja, amire a kor alkalmas volt, hisz ezek voltak azok az évek, mikor Arany szerint „csak a beszédes liba gágog”. Tóth, mint annyi kortársa, nem tudott kilépni a Petőfi- bűvöletből. de ez nem a tisztelet bűvölete, hanem a tehetetlenség kényszere. Flóra az unatkozó, tehát verselő úrilány. s természetes, hogy Tóthtal való szövetségéből nem lett semmi. Babits, jói tudjuk, valóbaji biztatta feleségét a Flóra-regény megírására, 6 azonban nem bírt a témával. Amire első pillanatban gondolt, hogy „igazságot" szolgáltat Flórának, „felfedezi” az irodalom számára, ahogy például Móricz tette Tolnaival vagy Kemény Zslg- monddal, reménytelen vállalkozás lett volna, mert szegény Flórában nem volt mit felfedezni. Maradt hát a sorsa. a Tóth-komplexumfnal. s» színes spanyol tájaival. De a Tóth-komplexumból Is hiányzott a belső tartás, mert ez az irodalmi ábrándokkal átszőtt szerelem inkább szerepjátszás volt, vagy még az Koháry Sarolta könyve sem: kosztümök, szerep nélkül. Flóra sorsa a dilettantizmus örök tragédiája, semmi több. Török Sophie emberi és kői tői tragédiája több is, más is. Sovány tehetsége egy világszellem vonzáskörébe ke rült, fényétől maga is fény1 kapott, s amikor kialudt a központi tűz, maga is elhamvadt. De míg körülötte kering, föl-föl tűnik pályája amit folyton Babits kölcsön- fénye világít be. S -amiké- napja kihuny, célját veszti, sötét bolygóként járja céltalan útját, s emlékezik az életet adó fényre. Török Sophie emberi tra gédiája, mirt sorsa valóban tragikus volt, ez a bolygó szerep, az örök függés, a reménytelen másodlagosáig r.m' csak a lángész szolgálatában tud föloldódni. S amíg tehette, szívesen tette, hűségesen, mindig a fény felé fordulva. S amikor magára maradt, csak az emlék volt az övé. a féltve és féltékenye őrzött, amivel azonban nem tudott mit kezdeni. A Flóratémának már régen nem volt jelentősége, Babitsról kelleti volna vallania, a vele töltött két évtizedről, szerelemről, munkáról, s arról a megható szerepről, amire a beteg, hal- 'dokló Babits mellett kényszerült. Ha másként nem. hát a beszélgető füzetek kiadásával, a megnémult haldokló búcsúszavaival, de Török Sophie ezekkel is adós maradt. Akire bízta titkát — ha ugyan bízta — tehetetlenül vergődött adatai, félértesültségei között, s a könyv, a Flóra és Ilonka egyik hőséről se mond semmit. „Legalább olyan feladat volt számomra Ilonkának igazságot szolgáltatni, mint Flórának — olvassuk a könyv utolsó soraiban. — Ilonkának, a bolond öregasszonynak, a felelőtlen nőnek, az elfelejtett embernek. Mi az, hogy igazságot szolgáltatni? Meg mutatni, hogy mennyire más is van, mint a látszat. Aztán ítéljen, aki mer!” Nem kell hozzá nagy bátor ság. Koháry Sarolta könyve, ? Fló-a és Ilonka elhibázott, rossz könyv. Nem mondhatunk rá egyebet. CSANYI LÁSZLÓ A kérdés inkább csak szónoki, hiszen a válasz elég kézenfekvő. Aki mégis kételkednék, Tuendf! akov -Halijának sorsa megavőzheti: a Gyuskáknak a tudásra, a szépre és igazra, a Szerelemre szomjas ártatlan, tiszta lelkű kamaszoknak, sajnos, védekezniük kell a macskák és békák kínzásában kedvöket lelő, az erejüket fitogtató, bicskával fenyegetődző, a gyengébbek felett rémuralmat gyakorló csibészek ellen. Nemzetközi méretekben is! Igaz, Gyuska téglája Súlyos, akár egy bikát is letaglózhatni vele. De nem nagyon áll kézre, topa szerszám. Valóban csak ijesztésre, elrettentésre alkalmas, hogy kedvét szegje a Szanykák támadásának, kockázatossá tegye kalandor terveiket. Építésre előkészített anyagaink halmából mi is kénytelenek vagyunk kimarkolni eay- egy masszív, súlyos téglát, önnön véde’münkre. Hogy ne alázhassanak meg, ne félemlíthessenek meg, rfe onthassák esetleg a vérünket is a késsel fenyegetődzők. S a mi gúlánk is súlyos, elrettentő méretű. Gyuska téglája így ad választ kiváló írónk elkeseredett töprengésére és mindazoknak, akik vele együtt ellentmondást vélnek fölfedezhetni a békés egymás mellett élés politikája és ”édelmi erőnk kényszerű fejlesztése közt. Sokan fenntartás nélkül csodálják id's mesterünk ragyogó írásművészetét, elhanyagolhatónak vélve e mellett olykor nagyon is vitatható gondolatait. Elsősorban nekik ajánlom Tyendrjakov kisregényét. Homoródi József 1973. november 25,