Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
ILLYÉS GYULA: QYŐZTES ÓRA Álltunk Mihállyal a hegyen, a szőllőkben Szekszárd felett, hajunkat hűvös szél dobálta, s elnéztünk a síkság felett, az idő felett, mely alattunk folyt a Dunával, a Sióval, aztán lejöttünk, s mi is folytunk az időkkel és a folyókkal, de az időből egy darab fentmaradt a hegyen örökre, lelkünk jobb része fentmaradt, de a völgybe az sose jött le; mint a hadvezérek a futó ellenség hadai felett álltunk Mihállyal a hegyen, frissen minden folyók felett; lent népek, országok bomolnak, eltajtékoznak nemzetek, szolga telek szennybe csurognak, jön a szabadság-kikelet, mint őrszemek, rendíthetetlen állunk a kőkereszt felett egy ifjú nővel, s kisleánnyal s bajunk már semmi sem lehet. Patriotizmus és internacionalizmus egy kiadatlan Babits-kézirat tükrében Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának Babits- hagyatékában Fond III/l 885/29. szám alatt őrzik Hazám! című, héttételes verses szimfóniájának eredeti kéziratát. Ennek első két tétele („A ház”, és „A város”) szülőházának és szülővárosának megdicsőítése. Ebben írja többek között: „ ... nagyapám háza bizton áll még, s éveimből, e fojtó romokból, hogy révébe menekül- jele, vár még”. Szekszárdról, magáról pedig: „az egész kis város, mint egy árchípelágus vár nyájas völgye közt a tenger akácfának.” Megírása óta kedvenc költeménye ez a magyar ^szavalóművészet mestereinek. Szülőházából kiindulva szülővárosán, hazáján, Európán keresztül a földgömbig szárnyal képzelete, hogy a végén megtegye vallomását sokrétű, emberi, európai és magyar hazájának számára központja: szülőföldje iránt. Eddig rtem volt köztudomású, hogy ennek a hatalmas költeménynek nem az a teljes szövege, amely Babits műveiben és az antológiákban megjelenik, hanem eredeti kézirata, ha nincs is annyira kicsiszolva, mint a nyomtatásban megjelent szöveg, három versszakkal hosszabb. Babits kiadatlan verseinek sajtó alá rendezésén dolgozva a nagy magyar géniusz 90. születésnapjára szülővárosának napilapjában közöljük először ezeket az eddig ismeretlen versszakokat. Egyes sorai csak változatai a megjelent szövegnek, főként az itt közölt első versszak, bár ez is kifejezőbb, mint az eddig ismert; a másik két versszak pedig teljesen új, de mindenképpen érdekes és értékes Önvallomás. A három versszak szövege a következő: Röpülj lelkem, röpüld túl hazámat( Hogy röpültem egykor! Tengert úsztam, várost jártam és Montblancra kúsztam, tornyot hágtam, tornyok szálltak, kóbor szelek habokat ziláltak. Földet-népet láttam akárhányat A kilencven éves Babits mindenütt megtaláltam hazámat. Rómát fiús tisztelettel jártam, mintha őseim várossá volna és Avignon nevetett, mint Tolna, A kortársak szívesen hasonlították Kazinczyhoz, s a szerep talán tőle sem volt egészen idegen, az, hogy feleségének Kazinczyné lánykori nevét adta, legalábbis erre mutat. Pedig más volt a szerepe, s egészen más volt a jelentősége. „Volt egy pillanat Európa történetében, midőn nyugat szelleme elbillent a földrajzi nyugatról, s Magyarország fölé szállt, Babits feje fölé” — Illyés Gyula szavai ezek, s joggal érezzük igazát, hisz Babitsbarf valóban a világirodalom testesült meg. S vele Szekszárd is világirodalmi színtér lett, éppúgy, mint Firenze, vagy Weimar, nemcsak a Halálfiai színtere, hanem egy gazdag élet megújító forrása, állandó ihletője. Az évforduló legméltóbb megünneplése, ha magához Babitshoz fordulunk, műveihez. S ha egyre jobban feltárjuk ezt a kiapadhatatlan életet, mely most is, jó harminc évvel halála után, új meg új meglepetéseket tartogat. Az érdem elsősorban a fáradhatatlan Gál Istváné, a jeles Babits-kutatóé, aki lappangó kéziratokat tesz közkinccsé a még mindig föltáratlan hagyatékból, levelezéseket, ismeretlen adatokat. Meglepetésben pedig bőven van részünk, s elég, ha egyik legutóbbi közleményére utalunk, mely Babits önéletrajzát tartalmazza, amit Szabó Lőrincnek diktált le. Az önéletrajz számos olyan elemet tartalmaz, ami alapvetően módosítja a köztudatban élő Babits-képet, Ugyanígy fontosnak tartjuk kis prózai remeklését, a Novembert, amit a Hazám című versciklus ismeretlen variánsaival együtt az évforduló alkalmából közlünk, ugyancsak Gál István jóvoltából. S tőle tudjuk azt is, hogy a Babits-hagyaték még sok meglepetést tartogat, kiadásra várnak levelei, beszélgető füzetei, számos vers és vers-változat ugyancsak a Babits-életművet fogja gazdagítani. Most lenne kilencven éves,' 9 tegyük hozzá: tulajdonképpen élhetne. Talán megtalálNépújság 9 W73. november 25. ná azt, amit életében hiába remélt és keresett, az emberi szót, a megértést. De fölismerné-e a régi várost? Igaz, mint versében, ma is ott a „három kereszt a Bartinán, a régi sziluett”, s a múzeummá változtatott házban is hazatalálna. Könyvei egy részét is meglelné, hisz végre ide kerültek, de azt azért elhallgatnánk előle, hogy milyen keservesen, hisz égy esztendő kellett, amíg a város végre elfogadta a Széchényi Könyvtár ajándékát. S mit mondana ő a városról? Volt rá szava. „A százados erdőség eltűnt, s amerre nézek, mindenütt az Ember szelleme lebeg a táj felett. De nekem annál kedvesebb a természet, mert isten és ember közös munkáját látom benne, s úgy képzelem, hogy, amint hajdan a dönjo- nok és belfryk, gót tornyok és román kastélyok: úgy ma a karcsú és vígan füstölgő gyárkémények vagy a viharágyúk püffögö kürtjei nem sejtett szépségeket lopnak a tájakba. Ne sajnáljátok a régi romantikát: új romantika jön a helyébe, s a vidám és művelt tengeriföldek nem engednek szépségben aS ős mocsaraknak.” 1909-ben írta ezeket a sorokat, melyek ma kapnak igazi értelmet.-i. egy nap alatt egyazon sugárban és egy lélek áradt néptől népig vonva az egész tarka földrészt eleven hálóba Vigyázz, lelkem, el ne hagyd hazámat! Oly mohó vagy, sugarakat álmodsz, S száz antennád, mint megannyi árboc nyúl partján a hideg Óceánnak, Lelkem el nem hagyhatod hazámat! Itt a glóbus, a meleg szigetke Amely fölnevelte plazma-ősöd, itt a lélek, régi ismerősöd, lelked ágya, Európa leiké, mely mag-ősid hajdan megfoganta míg önmagát trágyázva a szent fa lombja, kinőtt Európa lelke. Napsugár, mosolyogj Igazság, formáld éppé Okosság nyugtasd meg Szeretet világítsd meg Isten, forgasd simán, melyben a kicsi nemzet gyötrődik, Kiss Kovács Gyula Babits-szobra, a művelődési központ előtti téren. melyen a kicsi földrész fényeskedik. Közli: GÁL ISTVÁN Babits Mihály t November Olyan lesz az ég, mintha az angyalok becsukták volna a homályüveges ablakokat valami mennyei fürdőszobában, s megeresztenék a zuhany csapjait. Az utcákon nagy tócsák fénylenek, s elgondolom, hogy a kis hegyi ház, ahol a nyáron laktam fény és virágok közt, most egyedül áll, messze a világ végén, bezárva a zápor börtönrácsaival, s a töméntelen sár puszta tengerében. Meztelenül fürdenek most a fák, de ez nem a hús meztelensége, hanem a csontvázé. Mit lehet még szeretni ebben a kietlen hónapban? A föld az ég aléltabb tájaira fordul, s valahol útban már a puhaléptű fehér tigris, a tél. Én ebben a hónapban születtem! November nem hálás nekem és nem mutatja jó anyának magát. Kiszáradt emlőjú anya ő, rőzsegyűjtő öregasszony, de rőzséje is nedves és hideg. Mégis valahogy tudom én szeretni még őt is: valamit ő is ad. Embervoltom örömére ébreszt ő is: milyen dicső dolog is embernek lenni! Nen\ feküdni le a medvékkel téli álomra, meleg és fényes barlangokat építeni, bosszantó fénysugarakat küldeni November náthás orra alá, a beborult égbe, s élni, élvezni, szeretni, s ha már testünk a barlangba szorul, szellemünkkel legalább magasabb csúcsokra kapaszkodni, mint a lomha nyár álmos óráiban ... Ezt szeretném írni November dicsőségére: de ma egy szegény ember bús lakását láttam, hideg tűzhelynél didergő gyermekekkel beszéltem, kóborló hajléktalanokkal találkoztam, — s nem merem többé dicsérni sem Novembert, sem egyáltalában az Embert.
