Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-18 / 270. szám
\ Emberek, A földrengés sújtotta jugoszláviai városban, Bánj a- 1 ukában éreztem át legelőször, hogy van egy határ, s azt a jóérzés nevében tilos átlépni. A félig rombadőlt város utcáin fényképezőgépekkel újságírók járkáltak, s a télben, a farkasordító hidegben szenvedésükről. rémületükről faggatták a sátrakban vacogó asszonyokat. Fogadkoztam: ezt én nem csinálom, nem vájkálok a sebekben. Ebben a távoli városban megtanultam; vannak helyzetek, amikor nem szabad kérdéseket feltenni, bőven elegendő az, amit az ember lát, viszont azóta is tapasztalom, a tollforgató örökké arra kényszerül, hogy azt kérdezze, amit a „civil” jóérzés jogán tilos kérdezni. Miért? Azért, hogy többel tudjunk a világról, meg ember-magunkról. Viszont éppen ezáltal a mélységeket felfedezni óhajtó embert a va- lóságiszonyban szenvedők nem kedvelik. Magamról tudom, ezért választom azt a megoldást, hogy amit az alábbiakban az emberi létezés iga_ zán megrázó, s megfejthetet- lennek látszó mélységeiről, titkairól el kellene mondani, azt most elhallgatva későbbre ha_ gyom. Hallgatom Szálkán a községi tanács titkárát, s nő bennem a nyomasztó bizonyosság: aki sokat markol, keveset fog, lehetetlen mindennek a végére járni. A dolgok folyton összekuszálódnak, s némelykor megfej thetetlenek. A nyugtalanság fészkéből kitekintve egykedvűen hallgatom a megérteni se könnyű történeteket. Jó lenne elindulni... Elindulni és a végére járni például annak, hogy D. miért mondja, hogy ennek a rendszernek nem dolgozik. Valóban mondja? Lehet. De az Is elképzelhető, hogy nincs kedve dolgozni, a rendszer számára kifogás csupán, alibi a semmittevésre. Gyanítom, nincs olyan rendszer a világon, amelyiknek D. hajlandó lenne dolgozni. A tekergést. a naplopást feltehetően megide- ologizálja. Mindez persze fel- tételezés csupán, a teljes igazságot talán maga D. sem tudja. Állítólag a néphadsereg tartalékos tisztje. Rémület tölt el, ha arra gondolok, bármikor előfordulhat, hogy rendkívüli helyzetben D. élet, halál ura. Nem először jut eszem, be: némelyik ember, emberként már nem az, aki volt tíz esztendeje, húsz esztendeje, el- züllött. kocsmatöltelék, de tiszti rangja, — ha hinni lehet neki — megmaradt. A pénzszagú új házak — házak? — kerülnek szóba. A felsorolásból, abból, hogy melyik kié, a pedagógusok se maradnak ki. Tevelen a falut járva néhány hivalkodóan túlméretezett új lakóházat középületnek néztem. Sietve felvilágosítottak: mindegyik családi ház, pedagógusoké. Kisdorogon ... nem folytatom. Örvendezve látom a biztos jómód „konkrétumait”, azt. ami van, s közben naponta hallok arról, hogy a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése ilyen rossz, meg olyan rossz. Elhiszem, de valamit nem értek. Ássák a kerteket. Ez most a dolog, a halaszthatatlan háztáji munka. A tanácstitkár mezsgyevltákról, szabálysértési ügyekről, a kicsi község eseményeiről beszél. Előző nap Varsádon jártam. Ássák a kerteket, ez most a dolog, a halaszthatatlan háztáji munka. Am ahol emberek élnek, ott ügyek is vannak. Jó lenne egyszer kifogni egy tiszta, szép, tükörfényes napot, egy ügyek nélküli na& tsz már befizetett. Zámbó István, az egyik szövetkezeti gazda megmutatja a járási hivatal 1973. szeptember 10-én kelt határozatát. „Fellebbezésnek helye nincs”. Fizetni kell. „A fentiek szerint határoztam, mivel megállapítást nyert, hogy cím 1972. évben a tsz által biztosított háztáji területről sem írásban, sem szóban nem mondott le. természetbeni vagy pénzbenl juttatás ellenében. Erre vonatkozóan fellebbezésében se hozza fel ezt indokul, de a termelőszövetkezetnél sincs lemondó nyilatkoza. ta.” — mondja a hivatalos indoklás. Szóval megállapítást nyert. De ki által nyert megállapítást, hiszen Zámbó István megmutatja a páncélszekrényben ügyek, pót De ilyen nincs. Delet harangoznak, a szövetkezeti ház udvarán egy kicsi ember a biciklijét pumpálja. A műhelyből lépett ki. öltözéke elárulja. mesterember. — Kovács vagyok, nyugdíjas kovács. — mondja. — Siet? — Dél van, hazamegyek, körülnézek, a jövök vissza. — Jóétvágyat. A kicsi ember felnéz. — Szólt a Bredák? — kérdezi. — A Bredák? Nem ismerem. — A Bredák. Igen-igen dühös. Hát nemcsak a Bredák dühös Varsádon, hanem mások is. Röviden az ügy ennyi: A termelőszövetkezeti tagok háztáji föld helyett mér tavaly is a háztáji területre eső átlagtermést kérték ée kapták kukoricából, természetben. Ilyenformán háztáji földdel' nem rendelkezve az adót a tsz fizeti, illetőleg fizette. És ebből lett az ügy. minthogy a tamási járási hivatal a tagoktól mégiscsak követeli azt az adót, amit végeredményben őrzött lemondó nyilatkozatot, amely a hivatal véleménye szerint — nincs. De ügy van. Egy öreg ember bikát vezet, Megszólít. — Maga szokolyi? — Szekszárdi vagyok — felelem. — A Takler megvan-e még? — A Takler? A név ismerős. — Vele voltam katona. — Együtt katonáskodtak? — Együtt. Tizennégyben, — Hát ez nem tegnap volt Az öreg ember nyolcvan éves, és van egy lezárhatatlan, befej ezhetetlen ügye. Levente fiát negyvennégy őszén a fasiszta parancs elhajtotta és „a gyerek odaveszett”. — Legalább fölesküdött volna, könnyebben viselném. — mondja az öreg ember sírva. Élet. Széles, mély... De mi is? Az öreg ember átkoződik. Bosszút szeretne állni azon, aki a fiát „elvltette”. — Tamásiban. Ott van, Tamásiban. Káromkodik. e o a az a A mázsaház kezelője a tavalyi „flekkes” kukoricát tüzeli, a nénike az irodán tűzifát irat, a járási autó sofőrje sebesen hátratolat, a daráló elé, a lisztesmolnár behajít az autóba két zsák keveréktakarmányt Lehet, hogy most Három személyautó áll szövetkezeti ház udvarán, iroda, a szárító, a daráló, kovácsműhely félkörében. Negyediknek besoroljuk a m>én- ket is. Ebben a szép őszi időben kikerülve az irodát, balra fordulok, oda, ahol dohog a takarmánykeverő, a kovácsműhely előtt lovat patkóinak, s a takarmányszárító partján egy hosszú férfi a vontatóra várakozik. községek kezdődik egy ügy? Utálatosak ezek a mindig úton lévő, beszerzőautók : táppal, almával, baromfival megpakolva térnek haza. Azt hittem, ez a fajta beszerzés rég kiment a divatból. A molnár felvilágosít: a takarmányt blokkra adta. A járásiak befizették az árát De miért Koppányszántón szerzik be? S miért kiküldetés közben? Tamásiban nincs? Megrendülésfélét érzek; még semmit nem tudok a ho6z- szú emberről, de az bizonyos, most nyomban hozzálépek, köszönök, szót váltok vele, s ő be fog avatni életébe, munkájába. megosztja velem érzéseit, gondolatait Ez mindig csodálatos élmény. Néhány nap múlva a megyében mindenütt olvassák, amit ez az ember nekem elmond, s ez any-5 nyl, mintha 50 ezer emberrel közölné érzéseit. Mi ketten most megállítjuk, lefényképezzük az időt, s ha élünk, elővehetjük húsz év múlva, harminc év múlva, ez a félóra nem múlik el többé, fennmarad, megmarad. o Kezdjük. Mondja a nevét: Keszthelyi József vagyok. — Nem tartom föl? — kérdezem. — Amíg nincs vontató, addig nincs dolog. Szemben lakom, a másik oldalon, az udvaromra látok, akár haza te ugorhatok. — Végeznek lassan. — Inkább gyorsan. Az idén nincs panasz. A dolog megvan. de szépen keresek. Forint te van. — Az a jó, ha van. A termelőszövetkezetek lassan kiforrják magukat — Rendbejött a miénk is, Sokáig másfelé dolgoztam, aztán hazajöttem. Megfelel a helyzet, bár mindig voltak és mindig lesznek olyan emberek, akiknek semmi sem elég. Én ritkán szólok, ilyen a természetem. — A régiek nem tesznek szemrehányást, hogy visszajött a készre? — Nem hallok ilyet — Élnek békességben és dolgoznak. — Részemről igen. — Magának gyakran van dolga hivatalos helyeken, mondjuk a tanácsnál. — Nagyon ritkán. — Az idén hányszor hivatták? — Egyszer sem. Magamtól mentem, egyetlen egyszer, adóügyben. Kitöltötték a csekket, a po6tán befizettem az adót. és végeztünk. — Akkor maga nem ügyfél, soha? Nevet Élet Széles, mély. parttalan. De mi te? Sz. P. Szubjektív sorok Népújság 5 1973. november 18. Á „de” ellentétes kötőszó. Már á sejlő agyú gyerek is használja. Azt mondja: „Tudom apuci, de...” a de-vei megkérdőjelez valamit és küzd a kérdőjel klegyenesítéséért, hogy újabb kérdőjelet alkothasson majd. Kiegyenesített kérdőjelek halmazán, újabb kérdőjelekbe kapaszkodva, azok ki- egyenesítéséért küzdve halad előre az emberiség. A ml mai forradalmunk a kérdőjelek kiegyenesítésének, a kijelentő mondatok megszerkesztésének, újabb de-k felfedezésének és újabb kérdőjelek megalkotásának a forradalma. Ez pedig azt jelenti, hogy mindig valamiért küzdünk. Kis és nagy dolgokért egyszerre. Mert egyszerre jelentkeznek a napi és a holnapi de-k és kérdőjelek. Soha nem érünk a végére. És ez a szép, ez a jó, ez a küzdelem adja az élet savát-borsát. Az első és alapvető: látni, hogy a mai de-k és kérdőjelek feltételének alapját az új társadalmi rendszerünk, a szocializmus teremtette meg. A de is, a kérdőjelezés is a szocializmus érdekében történik. A szocializmusért, az emberért, mindannyiunkért. Ha azt mondjuk: megrövidítettük a munkaidőt, mindjárt hozzátesszük a de-t is, mert mindenki nem élvezi még a szabad szombat előnyét. De azt akarjuk, hogy mindenki 44 órát dolgozzon. Ehhez viszont meg kell teremteni a feltételeket. Nekünk. Azoknak is, akik már élvezik, azoknak is, akik még nem. Aztán majd újabb kérdőjelet tehetünk. Szocialista gazdaságunk van, de még minden előnyét nem tudjuk kihasználni. Hogyan használhatjuk ki? A kérdést magunk tettük fel, magunknak kell válaszolni rá. Megtanultunk építeni: új, egyre szebb, egyre modernebb épületeket emelünk, egyre több család örül az új lakásnak, de még sokan járnak naponta a tanácsokra — szorgalmazni, figyelni, mikor kerül rájuk a sor. ök is új lakásra vágynak. Hogy mikor lesz új lakásuk? Jövőre? Két év múlva? öt év múlva? Hogy melyik mondatból lesz kijelentő mondat az rajtuk is múlik. Rajtuk is, mert mint minden, ez is mindannyiunk ügye. Ha több lesz a cement, ha több lesz a vas, ha több lesz a könnyűszerkezetes építőelem, ha több lesz az építőgép, ha több lesz a padlószőnyeg, a parketta, a mosdókagyló és fürdőkád, az ablaküveg ... Ezt a többet pedig nekünk kell megtermelnünk. Egyre szebbek, egyre kényelmesebbek, egyre korsze- *’ ’ -'k n T-iráeni* ri°... igen, nem tagadjuk, egyelőre drágák. Sok család évekig gyűjti a pénzt, hogy lakáshoz jusson. D E Tudom, sokait úgy vélik, Hogy nem érdemes erre hivatkozni, én mégis hivatkozom rá. mert enélkül nem látni az elért eredményeket: szüléink, nagyszüleink közül sokan meghaltak anélkül, hogy saját lakásuk lett volna. Egy élet nem volt elég arra, hogy főbérleti lakásuk legyen. Ma a négy-, ötévi várakozást sokalljuk. Sok ez? Sok bizony. De ki rövidítheti le a várakozási időt? Megint csak a válasz: mi. És nemcsak enrfyi ideig kell várni, de ennyi ideig kelt a pénzt is gyűjteni. A pénzgyűjtés idejét is csak mi rövidíthetjük le. A kevesebb fizetésből, a kisebb jövedelemből hosszabb ideig gyűjthetjük össze a szükséges summát. A nagyobb ■ fizetésből, a nagyobb jövedelemből hamarabb. De kin múlik a nagyobb jövedelem elérése? Rajtunk. Ha többet termelünk, ha olcsóbban termelünk, ha korszerűbben termelünk, akkor több lesz a borítékban is, több jut óvodára, bölcsődére is, oktatásunk fejlesztésére, akkor olcsóbb lesz az automata mosógép, ugyanolyan elérhető közelségbe kerül a színes televízió, mint ma a fekete-fenéi... Némelyik kérdőjel könnyen kiegyenesedik, némelyik óriási erőkifejtést követel. Van amelyik csak évek múlva tűnik el a mondat végéről, de eltűnik, mert mi úgy akarjuk. És akkor új de-k, új kérdőjelek születnek. És új generációk új de-ket és kérdőjeleket hozva a tarisznyájukban. És ezeket a kérdőjeleket nekik kell majd feltenniök az általuk választott kérdőmondat végére és nekik is kell pontot tenni munkájukkal, lelkesedésükkel, forradalmiságukkal a mondat végére. Lenin 1921-ben a forradalom győzelmét követő építő- munka lebecsülőiről azt mondta: „Akinek ez a munka .unalmas’, ,nem érdekes’, .érthetetlen’, aki az orrát fintor- gatja vagy pánikba esik, vagy megrészegülve a ,régi lendület’, a ,régi lelkesedés’ stb. hiányáról szaval, azt jobb .felmenteni a munkától’ és irattárba tenni, hogy ne .árthasson’.” Ma is van miért küzdeni, ma is van miért lelkesedni, ma is vannak forradalmi feladatok. Szerencsére egyre kevesebb az olyan ember, akire Lenin szavai ráilleríek.-De vannak ilyenek. Ezek meggyőzése, végső esetben felmentése is forradalrr' f-''--lat. SZALA1 JÁNOS
