Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
I Mári néni meséi IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: Bocskorbén király és Ludamén császár (Mári néni, Fábián Ágostonná Kakasdon, tudja a legtöbb szép népmesét egész Tolna megyében. Nagyapjától, édesapjától hallotta őket, akik a bukovinai Andrásfalváról ide került székelyek. Mári néni meséi székely népmesék, amelyek közül a legszebbeket lejegyeztük, hogy kis olvasóink is megismerkedhessenek velük.) I Volt egyszer, hol nem volt, • hetedhét országon túl, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egy ember és egy asszony. Olyan fösvények voltak, hogy senkinek sem adtak egy falatot sem ingyen. Inkább a szemét szúrták volna ki, pedig jó nagy gazdák voltak. Egyszer csak a faluba katonák jöttek. Bekvártélyoztak minden házhoz egy-két katonát. A fösvény családhoz is került két ember. Erőst éhesek voltak, de nerh kínálta meg őket az asszony semmivel sem, inkább panaszkodott. Jaj, nincs mit együnk, és ez a háború —' így, meg úgy. A katonák nem is kértek egyebet, csak szállást éjjelre. Egy kamrába egy kis szalmát vittek, oda küldték a két katonát aludni. Egyszer csak alattomban látják ám, hogy az asszony levágott egy nagy libát. Megvárta. hogy a vendégek jó mélyen elaludjanak, és akkor feltette megfőzni. Hogy ne kelljen belőle adni, azért főzte éjjel és nem reggel. Igen, de a katonálc nem aludtak soká az éhségtől és hamarosan megérezték a jó szagot, ahogy főtt a libahús. Az asszony közberí lefeküdt és csalt néha-néha kelt fel megrakni a tüzet, megkavami az ételt. Egyszer csak azt mondja az; egyik katona a másiknak. — Hallod-e, én azt a ludat ellopom.-r Hogy lopnád el? — Meglátod ellopom. Csak várjuk meg, hogy megfőljön. — Az asszony felkelt megkeverni a húst, aztán lefeküdt és úira elaludt. Akkor az egyik katona odasettenkedett a fazékhoz, a fakanállal belenyúlt, és a ludat kihúzta. Beletette a hátizsákjába, vissza feküdt. Azt mondta a barátjárfak: — Hallod-e, én azt a ludat el is loptam.! — Mi lesz, ha felkel az aszszony megint megkeverni? Nem lesz semmi a fazékban és észreveszi! — Igaz, igaz, de mit tegyünk bele? — Tudod mit, ott az ágy alatt az ember bocskora,. tegyük bele azt. Ugv is- lett. A katona felkelt a bocskmi kihúzta az ágy alól és bele- dugta a fazékba. Az asszonv kisvártatva megint felkelt, megkeverte a húst, meg is kopogtatta. Ahogy visszafeküdt, mondta ám az urának: — Nem tudom mi van ezzel a lúdhússal, nemhogy megfőtt volna, de kemény lett és kék a hasa. — Hagyd el. reggelre ménfői, biztosan igen öreg volt. A katonák úgv találták, ió lesz. ha felkelnek és továbbállnak. mielőtt a gazdáék ész- revennék a dolgot. Felkeltek, elkezdtek öltözködni. Azt mondja az ember: — Hová mennek vitéz *urak? Még ki sincs virradva, sötét van. — Muszáj mennünk, .nagy baj történt. — Miféle baj? — Kentek ném is tudják! Bocskorbén király kiűzte országából Ludamén császárt, megyünk: harcolni! — De el tudják ketten intézni Ludamén császár seregét? — aggodalmaskodott a gazda. — Hogyne! Csak legyünk túl a falun. Magát a császárt intézzük el úgy. hogy minden porcikáját darabokra törjük! A gazda tovább nem tartóztatta őket, a katonák megköszönték a szállást, és elmentek. — No, keljünk már fel, felébredtünk! Megetetünk, aztán TÉGLÁSY IMRE VERSEI: ÉLETEM életem is szétoldódik majd furcsa hazugság hull az eső vízelvezető rácsán málladozó fakuló újság. ÍME AZ ERDŐ íme az erdő kisnyui ha bújik róka ha bújik ürge ha ugrik ló ha szalad temetődomb melled után ágyékod nád szőrzete csengők ezüst virágait rázorn sötét fürtjeidbe kisnyui bújik róka bújik ürge ugrik ló szalad nyelved nyelvem vadjának nyárs nyelvem vadjának haragos dárda lerágott csont íme az állat megnézzük azt a libát, megfőtt-e, laztárí megreggelizzük. Ki is mentek, elvégezték a reggeli tennivalót a fösvény gazdáék. Mikor bejönnek, az asszony ki akarja tálalni a ludat. Benyúl a fakanállal, hogy kirakia a tálrs hűlni. Ahogy benyúl, a bocskornak az orra akad a kanálra. Húzza kifelé szijjastól, mindenestől. Azt mondja a gazda: — Hó, hát ezért nem kaptam én reggel a bocskoromat! Hogy került a fazékba? — Baj vart, kend nem tudja mit is mondtak a katonák? Én mindjárt sejtettem! Bocskorbén király kiűzte országából Ludamén császárt. Kiűzte a bocskor a ludat a fazékból ! — Ejnye, ejnye. Látod-e hogy becsaptak, most aztán mehetünk utánuk! Azt mondták, ahogy kiérnek a falu végére, még a porcikáját is összetörik. Megeszik azt az utolsó falatig! Nem is mentek sehová. Még csak el se mondták senkinek, úgy szégyellték. Többet nem voltak fösvények. tártultak az esetből. Ha valaki betért hozzájuk, étellel. itallal kínálták. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. (Alattomban — itt azt jelenti, hogy véletlenül; kaptam = találtam.) A Ml HÁBORÚNK A mi háborúnk, az a legszebb! Krumplitöltések lövészárkai, kapanyél-fegyver a gaz ellen: van itt, ami kell: kukoricacsö-lövedékek, meg tejeskukorica-gránát, A mi háborúnk, ez a legszebb! Irtókapával menetelni az erdőn, hol öreg tölgy, s csemete egymást váltják, és vércsöppel-tqleszórt sombokrocskák fölé hajlik a náp, ez a vén szanitéc. Harckocsink ez a tizenöt kombájn, és mustárgáz helyett búzaszemeket fúvatunk a magtárakba, hogy ez a háború legyen a leggyönyörűbb ... Magunknak így adjuk meg mindennapi, friss kenyerünk, könyörgés, ima nélkül, s csupán ennyit szólunk egy-egy szénabegyűjtés szünetében: süssön a nap, legyen eső, fújjon a jó szél! Ellenség sincs itt a közelben; rögöket győzhetnek le rög-ujjak, csupán szívünkben sziréné~ n gond: — Süt-e a nap? Lesz-e eső? S fújjon a jó szél! Egy-egy jó kasza-él a mi kardunk: levágjuk a lucerna-hadat, szekérre villázzuk a szénát. A mi háborúnk győzedelmes: ebből holnapra kenyerünk lesz. kenyér meg hús élet-adónak, friss pohár tej a gyerekeknek: a mi háborúnk, ez a legszebb! Töprengés a munhásműrelődésről Számok csapdájában Lehet-e számokkal szólni az ember láthatatlan énjéről? Szellemi-lelki gyarapodásáról ? Ésnyegeset mondani, aligha. A számok csunán tájékoztatnak. a művelődés „felszíni” történéseit összegezik — jóllehet a kulturális magvetés mélyrétegi művelés. Üzemi könyvtárak, művelődési házak, egyes' városi és megyei intézmények gyakran adathalmazt zúdítanak a muti- ká'sművelődés iránt érdeklődők nyakába: ennyi ember tanul, olvps, rendezvényekre jár, múzeumot látogat stb. ' De a rendezvények, előadások csak „holt” szavak, ha nein munkálnak tovább a személyiségekben. Aki statisztikával ldlózza a népművelési munkát, könnyen a számok csapdájába kerül. A minőséget — menny-''-'—i mérni? 9 Azt hiszem, a számok egyeduralma a „mérhetetlen mérésében” logikusan következik abból a népművelői szemléletből, amit úgy nevezünk: rendezvényközpontúság. A népművelő rendezvényt szervez, és számokkal igazolja sikerét, mert felettesei is „konkrétumokban” (számokban) kérik munkája eredményességét. Pedig a művelődésben az egyetlen konkrétum az alkotó befogadás — ami szinte mérhetetlen —, mert itt a magvetés értelme csak a termésben mérhető. A népművelő embereket formál, következésképpen az embereket kell legjobban ismernie. íme egy munkásnő véleménye: „Jobban kéne érintkeznie a munkásokkal, megismerni életüket, időtöltésüket, hogy mit szeretnének látni, hallani, mi a kívánságuk __ így lehetne jobban m egismerni azokat az embereket, akiknek műsorokat szerveznek”. Jogos kérdés, de egyálta'án képes-e erre egy- egv üzemi művelődési intézmény, ahol néhány népművelőnek több ezres, vagy tíz' ezres munkástömeget kell gyámolítania? ... Ezt is tudják a munkások: „...az a pár ember, aki itt is, meg a klubban is van. örül, ha élhet. nemhogy kijárjanak kői zénk”. így igaz. a népművelők is emberek, családjuk, magánéletük van. Bár nemes missziót teljesítenek, nem aszkéta misszionáriusok. Közművelődésünknek szembe kell néznie a tényekkel: míg - ilyen anyagi és személyi feltételekkel dolgozik, aligha töltheti be azt a küldetésé!*, amit a szocialista társadalom elv'-. e A rendezvépyközpontúsáa idegen az alkotó művelődéstől. Egy szerelő említette: ....hakn i társaság jött ide, Én űgv éreztem, mi a csudának ülök most itt? Azért kapom-e ezt a nívót, a műsort, mivél nem becsülnek többre, vagy azért kapom, mert azok a művészek nem képesek többr;?” Nos, a kölcsönös nem-ismerés ilyen népművelést szülhet. De ugyanilyen elidegenítő az. is, ha a közönség műveltségét messze meghaladó műsort hoznak. A- művelődésben tehát elengedhetetlen az emberismeret és a fokozatosság az ismeretnyújtásban. Másként a felfedezés, ráismerés öröme helyett — a „magas ez nekünk’’ elkedvetlenedést eredményezi. A munkásművelődés nem valamiféle kultúraszolgálta- tás, sokkal inkább tevékeny művelődés, önművelés. S ha ezt az* alapelvet elfogadjuk, akkor termetsük meg ennek örömszerző voltát. A fáradozásnak, az önművelésnek és az egyéni érdeklődésnek kézenfogva kell járnia, hogy a személy iséggyaranítás élményét nyújtsa. „Énekkarra járok. 1961-ben jöttem ide akkori munkatársaim rábeszélésé-e. Szeretem, szívesen csinálom ... az esztendők során az életszeretetet úgv kifejlesztette bennem, hogy ha valamikor abba is hagynám, igen nagy űrt jelentene számomra” — vallja egy 48 éves munkás. íme az önművelés, az arratőrködés belső, emberi szépsége, az önmagát kereső — önmagára találása. Ezért tartom teljesen idegennek az önműveléstől azt az „igazoltatást”, amelyet szocia'ista brigádoktól kémek az. értékeléskor. Mert mit nyújt a „bizonyítvány”? Legjobb esef- ben a jelenlét igazolását, rosszabb esetben az „ügyeskedés" jelesét. Egv ifjúsági klubvezető szerint ... .. megvannak azok az év eleji vállalások. Egész évben 'hallga ttak róla( és csak akkor, év végén, értékeléskor megy a fűhöz-fához kapkodás, futnak ide-oda, beszerezni a papírokat, s aláírja nekik mindenki. .. De mögötte nincs munka”. 0 Művelődésről, önművelésről nem lehet mozijegyekkel, aláírásokkal, pecsétekkel elszámolni — ez az ember benső ügye, szellemi-lelkiismereti dolga. S bizonyára megvannak az ehhez méltó emberi „mérőeszközök”, akár egy-egy klubfoglalkozás, akár egy-egy vetélkedő, beszélgetés formájában. BALOGH ÖDÖN Népújság 9 1973. október 7. ✓
