Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
Fiatal mezőgazdászok Víz, levegő, élet Minden esztendőben diplomával a kezükben hihetetlen mennyiségű számadattal, elméleti tudással a fejükben mezőgazdasági mérnökök keresnek és tmálnak munkát az ország mezőgazdasági üzemeiben. A frissen végzett fiatalember rendszerint világmegváltó tervekkel indul első munkahelyére, amit gyakran már úgy választ meg, hogy szűkebb körű érdeklődésének későbbi munkája megfeleljen. Szerencsére egyre kevesebb az olyan mezőgazdasági üzem, ahol ne várnák felkészülten őket; a hosszú távú tervek tartalmazzák a szakemberszükségletet, így már jó előre gondoskodnak a legtöbb esetben családjával együtt érkező lakásáról és nem utolsósorban feladatköréről. „Majd meglátjuk, beválik-e vagy sem” — mondják az üzemek vezetői —, hisz többnyire csak felületesen ismerősek —, s a letelepedéssel, munkakezdéssel egy napon kezdődik egymás kóstolgatása. S hogy ízlik-e a falat vagy sem, mindkettőjükön múlik. Mint másiban, ebben az esetben sem lehet általános sémákat felállítani, van, ahol mindkét fél megtalálja a számítását, van, ahol nem. Ha igen, akkor ez eleinte nem a szakmai tudásból, vagy nemtudásból ered. hanem az emberi alkalmazkodóképességből, tapintatból, figyelemből, megértésből. Ha nem. ennek hiányából. Vegyünk egy példát. Az agrármérnök egyetemi előadásokon számtalanszor hallotta, hogy a nővénwédelemmel a levegőbe kell emelkedni, a repülőgépes növényvédelem hatásosabb, nem tesz kárt a kultúrában, s bármikor elvégezhető. Gyakorláti foglalkozásokon bemutatták a módiát, elméleti órákon képleteken keresztül a hatásmechanizmusát. Uj munkahelyén ezt elmagyarázza, s javasolja, hogy ott is próbálják meg. S ha erre úgy reagálnak, hogy egyszerűen letorkolják, már rögtön a legelején egy apró. alig érezhető kis reoedés támad. amit igen nehéz lesz a későbbiek során betömni. Itt van igen nagy szerepe a vezetők felelősségének, megértésének, a mindenáron tenni akaró, merész tervekkel előálló fiatalemberekkel szemben. Rajtuk is múlik, hogy megkeseredett, munkahelyét gyakran változtató elégedetlen szakember válik-e valakiből, vagy éppen sikerül vele olyan emberi kontaktust kialakítani, hogv torvei, elképzelései, tenni akarása mindenkor legyen összhangban a valós helyzettel. a lehetőségekkel, adottságokkal. De a másik oldal sem elhanyagolható. Általános _ tapasztalat, hogy a felsőfokú intézmények tananyaga és a reális helyzet között igen mély a szakadék. Az iskolákban mindig a maximálisan legjobb körülmények szolgáltatják a példát. Holott nem ártana olykor megemlíteni például azt, hogy a termelőszövetkezetekben dolgozó vezetőknek és adminisztratív dolgozóknak alig 15 százaléka rendelkezik egyetemi, főisko- • lai végzettséggel, hogy mennyi a szak- és betanított munkásként foglalkoztatottak aránya, mi a különbség a kedvező és a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gazdálkodása között. De sorolhatnánk még a példákat. És még valami. Tapasztalható, hogy a fiatal mezőgazdászodat úgy engedik ki az egyetemek padjaiból. hogy nem készítik fel Őket arra a pofonegyszerű do• logra, hogy nem főnökként, vezetőként, hanem csaknem minden esetben beosztottként kezdenek dolgozni. Tehát utasítást kapnak és utasítást adnak tovább, s különösen eleinte csupán kisebb dolgokban dönthetnek önállóan. A fiatal szakemberek lelkileg erre nincsenek felkészítve. Azt tanulják ugyan, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie egy üzemágvezetőnek, de azt már nem,, hqyv brigád- vezetőként mi a pontos feladatuk. Nagyon szegényes az emberekkel való bánásmód, a helyes magatartás oktatása. Jaszerint a tanárokon múlik, hogy ebben a vonatkozásban adnak-e a hallgatóknak valami pluszt vagy sem. Tény, hogy ez alkat kérdése, de az is biztos, ha tanítják. nem ront, hanem javít a fiatalok,, a kezdők helyzetén, segítségét nyújt beilleszkedésükhöz. A következő sorok egy egyetemi üzemtani jegyzetből valók: „A jó vezető munkáját nemcsak a termelési eredmények dicsérik, hanem a külső megjelenésében is biztonságot, az eredmények megalapozottságát tanúsítja. A vezető legyen türelmes, a hozzá fordulókkal udvarias. Felelősség- teljes, nehéz munkájához jó idegek kellenek, éppen ezért legyen kipihent, mindennapi munkája mellett találjon időt saját továbbképzésére is.” „A kulturált vezető megjelenésének fontos kelléke az alkalomnak megfelelő öltözék. A határjáráshoz fogatos kocsin, vagy terepjáró autón szükséges és hasznos a csizma, a börzéké, de ha a járási párt- bizottságon, vagy tudományos értekezleten vesz részt, saját magának is az ügynek is, amelyet képvisel, csak a társadalmilag elfogadott öltözékben szerezhet becsületet.” Ez így kevés. Többet igényelitek a tudni vágyóik és a gyakorlati hasznát élvező dolgozók, téesztagok, beosztottak. Kár lenne nem figyelni jobban a fiatalok igényeire, s kár lenne nem felkészíteni a gyakorlatban dolgozó tapasztalt szakembereket a velük való helyes foglalkozásra. Ez persze nem megy köny- nven és nem megy ingyen. Nem megy egyszerű írott programokkal, hogy például egy adott esetben milyen magatartásmódén a megfelelő. Sok irányú szakmai, politikai, vezetési felkészülést igényel. Eopen ezért fogadják a mezőgazdasági üzemek vezetői őszinte,örömmel azokat az értelmes tanfolyamokat, előadássorozatokat — többek között a sikerrel beindult vezetőképzőket —, amelyek egymás messzemenő megértését, segítését előmozdítják. Hisz ez tartja meg, vagy taszítja el a kezdő mezőgazdászokat új munkahelyükről. S jól tudjuk: ha valaki egyszer, kétszer gazdát cserél, harmadszorra már könnyebben kéri a munkakönyvét. A fiatal mezőgazdászok többsége nem a jó keresetért, hanem hivatástudatból választotta szakmáját. S bizony az elismerésért éveken keresztül szívósan, fáradhatatlanul meg kell dolgozni. Éppen ezért érdemlik meg már a kezdet kezdetén, hogy bevon iák őket az üzem egész munkájába, óvatosan, hozzáértéssel nyesegessék vadhajtásaikat. Mert csak .alaoosan. okosan felkészülve és felkészítve folytathatják ott, ahol az idősebbek abbahagyták. Az orszógos környezetvédelmi nopokkol egy időben adták hírül az újságok, hogy nagy meny- nyíségű olaj- és vegyi anyagokkal szennyezett víz ömlött a Tiszába! Ugyanakkor a Balatonnál, Széplak partjainál ugyancsak jelentős mennyiségű fűtőolaj került a vízbe! Ez a két — szerencsére gyorsan megszüntetett — szennyeződés is bizonyítja a környezetvédelem fontosságát és sürgősségét, ha úgy tetszik, élet- 'bevágó aktualitását! Természetesen nemcsak ezekben a napokban volt téma a környezetvédelem; a víz, a levegő, a táj, az élet védelme. A gazdaságilag fejlett országokban már öz elmúlt években az emberi környezetet ért károsodások mértéké nem egy esetben meghaladta a természetes közegek öntisztuló képességét, azokat a határértékeket, amelyek az egészséges emberi életfeltételek zavartalanságát biztosítani képesek. Az urbanizáció, a motorizáció és az automatizálás általánossá válásával az emberiség mind nagyobb mértékben idegenül el természetes környezetétől, s teremt magának mesterséges környezetet, amelyben fokozódik a civilizáció nyújtotta előnyök mellett a zsúfoltság, a növekvő zajinger, a termelésből adódó szennyeződés, a füst, a por, a gőz, a hulladék rohamos növekedése, ártalma. A szakemberek szerint az ezredfordulóra a Föld lakosságának több mint a fele városlakó lesz. A haladás különösen erős a rohamléptekkel iparosodó országokban, köztük hazánkban is. Szinte lehetetlennek tűnő adat, pedig igaz: 2000-ben hazánk lakosságának több mint 65 százaléka városokban fog élni. Városokban, ahol szinte naponta növekednek az egészséqrontó külső hatások. Nem kell azonban a jövőbe képzelnünk magunkat. Országunkban 1965-ben 3 millió köbméter volt o köztisztasági szervek által begyűjtött hulladéké tavaly ez a mennyiség 4,3 mTió köbméterre emelkedett, s 1975- ben 5,5 millió köbméter lesz. 10 év alatt szinte megduplázódik körülöttünk az egészségrontó szemét. Napjainkban áz országban minden egyes lakos évente mintegy 200—250 kg hulladékot „termel". Nem is olyan régen még csodálkozva néztük a filmhíradók, bán, hogy egyes nyugati országokban ócskavashegyek, autóroncsok tarkítják a nagyvárosok környékét. Most pedig már nálunk sem ritka az útfélen ózó ócska bútor, az eldobált autógumi. Adatok bizonyítják, ho-y ma Budapesten 3500—4000 elhagyott roncsautó rozsdásodik oz útszélen. Kell-e több bizonyíték arra, hogy mennyire szükséges a természet védelme, a víz, a lebegő, a környezet tisztán tartósa? Drámai hangú felhívást in é- zett az emberiséghez az ENSZ környezetvédelmi kiadványa. Egyetlen mondat ebből: ,,A közömbösség, a tudatlanság súlyos és jóvátehetetlen károkat okozhat a földi környezetben, melytől létünk és boldogulásunk füon: viszont teljesebb tudással, bölcs cselekvéssel biztosíthatjuk magunk és utódaink szebb életét, olyan környezetben, amely ez emberi szükségletekkel összhangban van." Közömbösség, tudatlanság. Szerencsére ma már egyik sem jellemző hazánkra. Évekkel ezelőtt megkezdődött a felmérőmunka, tudjuk, hogy Budapest, Miskolc és közvetlen környéke, a Közép-Dunántúl légtere, vize a legszennyezettebb. Tudjuk azt is, hogy vizeink túlnyomó többsége szennyezett, felszíni vizeink 96 százaléka pedig már külföldről szennyezetten érkezik az ország területére. A mezőgazdaságban pedig a mind szélesebb körben alkalmazott növényvédő szerek rontják a talaj állapotát. Mindez együtt évente 5—7 milliárd forintnyi kárt okoz a népgazdaságnak, ami a nemzeti jövedelem mintegy 2 százalékával egyenlő. Ez év nyarán megalakult az Országos Környezetvédelmi Szolgálat. Szakemberei azon munkálkodnak, hogy miként lehet megóvni a levegőt, a vizet és a talajt a szennyeződéstől. A kor- mányzat kötelezte a vállalatokat, hoqy a víz- és légszennyeződés csökkentése érdekében tisztító- berendezéseket alkalmazzanak. A szakemberek a jövőben az Ipartervezéssel egy időben környezetvédelmi berendezéseket is terveznek, előadásokon ismertetik a védekezéssel kapcsolatos tennivalókat, tanácsadó-szolgálatot szerveznek. , és ezzel vajon minden el van intézve? Egyértelmű a válasz: nemi A környezet védelmének feladata nem csupán tudományos szakemberek, állami intézkedések ügye, hanem társadalmi feladat is. A közigazgatásnak minden szinten be kell kapcsolódnia ebbe a munkába és minden állampolgárnak kötelessége segítenie a megelőző védekezésben. Szerencsére ez sem szólam nálunk. Komárom megyében a párt végrehajtó bizottsága az elmúlt napokban Tatabányán tartott ülést, amelyen a megye környezetvédelmi helyzetéről tanácskoztak. Debrecenben, Zalaegerszegen ugyanilyen céllal tanácskoztak a megye vezetői az elmúlt napokban. És a környezet- védelem érdekében tanácskoztak a közelmúltban négy napon át az ország szakembereinek legjobbjai. Mintegy száz előadás hangzott el a, víz, a levegő, a táj és a települések védelmében — vagyis az egészséges emberi élet feltételeinek megteremtése érdekében. E.G* Szubjektív sorok A fogyni vágyó ország N égyéves voltam 1936-ban és bevallom: nem emlékszem, hogy éheztem volna. Az éhezésre csak hatéves korom óta emlékszem. De bizonyára éhes lehettem már 1936-ban is. Ezt Bálint Györgytől tudom, akinek válogatott, újságokban elszórt miniatűr remekműveit olvasom. Az egyiknek ez a címe: „Budapest fogyókúrája” és 1936. április 30-án jelent meg. Érdemes idézni belőle: „Mi baja lehet Budapestnek? Idült étvágytalanság? A főváros közélelmezési bizottságának új jelentéséből mintha erre lehetne következtetni. Budapest ebben az évben kevesebbet evett, mint tavaly. Pontosan 6,7 százalékkal kevesebbet. Húsból, főzelékből, gyümölcsből és minden egyéb élelmiszerből kevesebbet evett a magyar főváros. Valóban elment volna Budapest étvágya? ' *"ritt értelemben ez talán nem volna csodálatos: történik itt éppen elég, amitől az étvágy elmehetne. De most nem szimbolikus, hanem valódi étvágyról van szó. Itt már más a helyzet. Budapest az idétt sem kevésbé éhes, mint tavaly. Sőt ellenkezőleg, lényegesen éhesebb. Pontosan 6,7 százalékkal éhesebb, mert ennyivel hevesebbet evett. De ez csak az átlag: vannak tömegek, méghozzá százezres tömegek, akik még ennél is erősebben koplalnak az Idén, tehát még ennél is éhesebbek. Nincs megdöbbentőbb jelenség, mint egy dúsan termő agrárország éhező fővárosa. Ki felelős ezért az éhezésért, kinek a bűne, hogy az éhesek nem ehetnek eleget?... Budapest tervszerűen koplal, mintha fogyókúrát tartana. Változnak az idők: az idén úgy látszik, sovány fővárost ír •elő a divat.” 1936-ban sovány fővárost írt elő a „divat”. 1973-ban fogyókúrát tart az ország. A „divatot” 1936-ban a nirtcstelenség diktálta. Most pedig a jólét kényszerít bennünket a fogyókúrára. Hárommillió kövér ember él az országban. ' leghíztak, mert kényelmesen élünk, keveset V. M. mozgunk és sokat eszünk. Annyit eszünk, mintha éhező őseink helyett is nekünk kellene minden dúsan terített asztalt tisztára „söpörnünk”. Orvosok figyelmeztetnek bennünket: váltsuk fel a hagyományos magyar konyhát, ne főzzünk zsírral, sok cukorral, sóik liszttel, mert ettől elhízunk, a kövérség pedig káros az egészségre: szív-érrendszeri, keringési zavarokat okozhat. Meg keli tanulnunk fogyni. És meg is tanítanak. Megalakult a' televízió fogyókúrás mintaklubja, amelynek tagjai között olyart közismert és kedvelt „teltkarcsúak” vannak, mint Lorán Lenke, Fehér Klára. A mintaklub tagjainak összsúlya is közismert: 2975 kiló és a vállalásuk: tizenkét hét alatt, amíg a televízió fogyókúrás „tanfolyama” tart 600 kilót lefogynak. Bizonyára sók nézője lesz ennek a sorozatnak és 'kíváncsian várják: sikerül-e a mintaklub tagjainak hatszáz kilót lefogyniuk. A mintaklubnak orvosa is van. aki konkrét javaslatokat tesz az ország népének, hogyan lehet megszabadulni a felesleges kilóitól. Enni lehet, de nem azt, amit eddig. A rádió is hatrészes „fogyókúrás” sorozatot indít. A lapok is foglalkoznak a kérdéssel. A tömegkommunikációs eszközök tehát Össztüzet zúdítanak a kövérekre, Mindenütt és mindenki arról beszél: „Le kell fogynunk!” Az országban mindenütt fogyókúrás klubok alakulnak. Minden fogyni vágyó kövér klubtag lehet, csak jelentkeznie kell a helyi VöröskeréSzt-szérvezetnél... Éhező országból — fogyni vágyó ország lettünk. 6 Az éhezés borzasztó volt. De lefogyni sem lesz könnyű. Különöseh nem könnyű, ha van pénzünk, ha a kirakatok csalogatnak, ha sok finomság láttán megindul a nyálunk... De mit tehetünk. Hárommillió kövér ember él abban az országban, ahol korábban, nem is olyan rég, hárommillió koldus élt Fogyókúrázik az ország. Szükségből. Nem akarunk a ma hárommillió „jóltáplált” emberből hárommillió későbbi beteg embert Mennyivel más fogyókúra ez, mint az 1936-os volt! SZALAIJÁNOS