Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-30 / 254. szám

Közel-Kelet Béke-világkongresszus, Moszkva (Folytatás az 1. oldalról) jón a csatornavidék három nagyvárosának: Szueznek, Isz- mailiának és Port Szaidnak az újjáépítése fölött. Heikal, az A1 Ahram fő- szerkesztője egyik cikkében azzal vádolta az Egyesült Ál­lamokat, hogy Izraelnek át­adott felderítő adatai tették le. hetővé izraeli csapatok átkelé­sét a Szuezi-csatorna nyugati partjára. Heikal emlékeztetett arra, hogy október 13-án két amerikai repülőgép végzett fel­derítő repülést Egyiptom lég­terében. és két nappal később megtörtént az izraeli átkelés. A Tel Aviv-nak átadott ame­rikai .filmfelvételek jelezték a csatorna keleti oldalán lévő egyiptomi erők gyenge pont­jait, ahol az izraeli erőknek si_ került áttörniük. , Miközben az ENSZ béke- fenntartó erői hozzáfogtak fel. adatuk teljesítéséhez Szuezben és Iszmailiában, Kairó élénk diplomáciai tevékenységet fejt ki avégett, hogy érvényt sze­rezzen a Biztonsági Tanács - egymást követő tűzszüneti ha­tározatainak. Egyiptom első és legsürgő­sebb követelése jelenleg az, hogy állítsák helyre a front, vonalakon az október 22-i ál­lapotot. azaz Izrael vonja ki erőit a tűzszünet életbe lépése óta elfoglalt területekről. Iz­rael mindeddig nem mutatott hajlandóságot az erre vonat- .kozó BT-határozat végrehajtó, sara. + Az A1 Ahram kommentár­ban utasítja el Állón izraeli * miniszterelnök-helyettesnek azt az ajánlatát, hogy Izrael ki­vonná a csapatait a Szuezi- csatorna nyugati partjáról, amennyiben Egyiptom ennek ’ fejében visszavonná saját erőit a vízj út keleti partjáról. A negyedik közel-keleti háború katonai eredményei semmi esetre sem korlátozódhatnak holmi területcserére, 'illetve az október 6-át megelőző helyzet visszaállítására — hangsúlyoz, za a kommentár. x, .,u > Iszmail Fahmi egyiptomi ügyvezető külügyminiszter kü­lönleges megbízatással Wa­shingtonba utazott, hogy az amerikai vezetőkkel megvitas­sa a Közel-Kelettel kapcsola­tos BT-határozatok megvaló­sításának lehetőségeit. Mint az A1 Ahram című kairói lap hírül adja, a külügy. Henry Winslon Magyarországra érkezett Áz MSZMP Központi Bizott­ságának meghívására hazánk­ba érkezett Henry Winston, az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának elnöke. A Fe­rihegyi repülőtéren Gyenes András, a KB külügyi osztá­lyának vezetője fogadta. BUDAPEST Hétfőn Szabó István elnök- leiével ülést tartott a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csának elnökségié. Megtárgyal­ta a mezőgazdasági szövetke­zetek területi szövetségeinek tevékenységét és a munka- módszerek fejlesztésével kap­csolatos feladatokat. Határoza­tot hozott rarról, hogy ezt a kérdést a TOT decemberi ülé­se elé terjeszti. Az elnökség összegezte, a tsz-ek gépesítéséé nek hely/zetét is. PRÁGA Hétfon repülőgépen ötnapos baráti látogatásra Prágába ér­kezett dr. Henryk Jablonski professzor, a Lengyel Népköz- társaság államtanácsának el­nöke, a lengyel államfő, Lud- vik Svoboda hadseregtábarnok. köztársasági elnök meghívásá- aak tesz. eleget. miniszter-helyettes Szadat egyiptomi államfő személyes üzenetét viszi- Nixon elnöknek. Washingtoni tartózkodása so­rán Fahmi tárgyal Kissinger amerikai külügyminiszterrel is. Golda Meir izraeli minisz­terelnök a CBS amerikai tfele- vízióhálózatnak adott interjú­jában azt ígérte, hogy orszá­ga „mindent megtesz” a kö­zel-keleti béke helyreállítá­sáért: kész bármikor és bár­hol közvetlen tárgyalásokat folytatni a konfliktus végleges rendezéséről Egyiptommal és Szíriával. A' miniszterelnök azonban hozzáfűzte, hogy ad­dig is növelni kívánják a fegy­vergyártást és a fegyvervásár­lást, továbbá kijelentette, hogy a palesztin menekültekkel Iz­rael nem tárgyal. Az izraeli kormány a va­sárnap ’ megtartott kabinet­ülésről kiadott közleményben jelentette be, hogy nem enge* Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter részvét- táviratban fejezte ki együttér­zését A. A. Grecsko marsall­nak, a Szovjetunió honvédel­mi miniszterének Szemjon Mihajlovics Bugyonnij mar- •sall. az SZKP Központi Bi­zottságának póttagja, a Szov­Az ágazati minisztériumok, az érintett kutatóintézetek szakembereinek háromnapos, munka- és üzemszervezési ta­pasztalatcseréje kezdődött meg hétfőn reggel — a Munkaügyi Minisztérium rendezésében — a MTESZ székházában. A nagy jelentőségű tanácskozá­son részt vett dr. Tímár Má­tyás. a Minisztertanács elnök- helyettese is. Az eszmecserét Karakas László munkaügyi miniszternek a témára vonat­kozó párt- és kormányhatáro­zatok végrehajtását, és az irányító szervek további fel­adatait elemző előadása vezet­te be, amelyhez dr. Bakos délyezl a 3. egyiptomi hadse­reg kétezer sebesültjének hazaszállítását. Ezt azzal pró­bálta indokolni, hogy az egyiptomi és a szíriai hatósá­gok „mindeddig nem adták át a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottainak az általuk fog­va tartott izraeli hadifoglyok névsorát.” Azt is ürügyként hozta fel, hogy a Vöröskereszt Egyip­tomban és Szíriában tartóz­kodó megbízottai „nem kap­tak engedélyt az izraeli ha­difoglyok meglátogatására”. * Lapzártakor jelentették: Időközben megérkezett a 3. egyiptomi hadseregnek a-Szu­ezi-csatorna keleti partján ál­lomásozó egységeihez az a 25 teherautóból álló konvoj, amely élelmiszert, vizet és gyógyszert vitt az ENSZ-erők ellenőrzése alatt az egyiptomi katonáknak. jetunió Legfelsőbb Tanácsa el­nökségének. tagja, a Szovjet­unió háromszoros hőse halála alkalmából. A temetésre Kálazi József vezérőrnagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes vezetésével magyar katonai küldöttség utazott Moszkvába. Zsigmond könnyűipari, Ka­■ zareczki Ká'mán, mezőgazda­sági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes, dr. Szabó Já­nos. -z építésügyi és városfej­lesztési miniszter első helyet­tese. valamint dr. Trethon Fe­renc, a NIM főosztályvezetője tart ezen a munkanapon kor- referátumot. , Kedden tovább folytatódik az előadások sora, az elhang­zottakat vita, filmvetítés kö­veti, s az esemény alkalmá­ból kiállítás is nyílik a fő té­mával, .továbbá a vezetőkép­zéssel kapcsolatos hazai és külföldi irodalomból. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) Az európai kérdéseikkel fog­lalkozó bizottságban szólalt fel DR. BARTHA TIBOR refor­mátus püspök is. Az európai biztonság katonai és politikai összefüggéseit elemezve kije­lentette. hogy a politikai eny­hülésnek elsődleges a szerepe, mert csakis a bizalom légköré, ben jöhet létre szélesebb körű megegyezés. A magyar delegáció kiegé­szítő javaslatot nyújtott be az európai biztonság állandó szervének létrehozásával kap­csolatosan. A javaslat a kö­vetkező feladatokat tűzi az ál­landó európai szervek elé: 1. a vélemény, és eszmecse­rék állandósítása; 2. információ: 3. folyamatos sokoldalú kon­zultációk; 4. ajánlások kidolgozása; 5. összeurópai értekezletek szükség szerinti összehívása, határozataik végrehajtásának ellenőrzése; 6. az ^európai biztonsági és együttműködési politika meg­valósításának állandó ösztön­zése, végső fokon az euróoai biztonsági és együttműködési rendszer megteremtésének elő­segítése. Az 5. számú bizottságban, amely az ázsiai béke és bizton, ság témájával foglalkozik, fel­szólalt DR. HARS ISTVÁN, az OB alelnöke. DR. BOGNÁR JÓZSEF aka­démikust a fejlődéssel és gaz­dasági függetlenséggel foglal­kozó bizottság alelnökévé vá­lasztották. A 9. számú bizottságban, amely a környezetvédelmi együttműködéssel foglalkozik, felszólalt DR. PERÉNYI IMRE. a Budapesti Műszaki Egyetem rektora. Hangsúlyozta, hogy az az irányzat, amely a környe­zet egyensúlyának helyreállí­tását nesszmisztikusan ítéli meg. társadalmilag veszélyes. A helyesen hangoztatott álta­lános elvek mellett sürgetni kell, hogy p kormányok regio­nális. jellegű két- vagy többol­dalú szerződéseket kössenek a vizek, a levegő, a talaj vé­delme érdekében. DR. SIMÁI MIHÁLY, az ENSZ-társaságok világszövet­sége delegációjának tagjaként a II. számú bizottságban szó­lalt fel. Kiemelte a nemzetkö­zi gazdasági kapcsolatok új normái kialakításának szüksé. gességét, és a kelet—nyugati gazdasági együttműködés nagy politikai fontosságát, majd el­ítélte azokat a törekvéseket, amelyek a gazdasági kapcso­latok fejlesztését politikai fel­tételekhez kötik, eszközül igye. kezvén felhasználni más orszá­gok belügyeibe való beavatko­zásra. DR. PÁL LÉNÁRD akadé­mikus, a magyar delegáció he. lyettes vezetője, a 11. számú bizottság ülésén elhangzott fel. szólalásában a nemzetközi tu­dományos és technikai együtt­működéssel foglalkozott. Bírál­ta azokat a nézeteket, amelyek minden negatív következményt a műszaki és tudományos fór. radalom számlájára írnak. E nézet képviselői szerint a tu­domány jövője — hangoztatta —■ nem választható el annak társadalmi tartalmától. Nem lehet azt állítani, hogy a fel­gyorsult világméretű fejlődés minden következményét pon­tosan értjük, de az új tudo­mányos eredmények segítsé­gével el kell és el is tudjuk kerülni a tudományos-techni­kai forradalom nem kívánatos hatásait. A leszerelési bizottságban RÉTI ERVIN, az OBT tagja szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a békemozgalom sokat tehet a íeszerelés érdekében. Az indokínai kérdésekkel fog­lalkozó bizottságban felszólalt DR. KENDE ISTVÁN, az OBT elnökségének tagja. Elmondta, hogy az indokínai háborúknak rendkívüli befolyásuk volt és van a nemzetközi helyzetre. Ahogyan az 1954-es Dien Bien Phu-i győzelem is kihatott d világ alakulására, a jelenlegi — részben még tartó — indo­kínai háborúk és a szabadság- harcok győzelme is nemzet­közi jelentőségű. / Ha ma nemzetközi enyhü­lésről a békés egymás mellett élés gondolatának fokozódó érvényesüléséről beszélhetünk, ez nem kis mértékben annak is köszönhető, hogy indokínai barátaink hősiesen és győzel­mesen harcoltak és harcolnaik az amerikai imperializmus és szövetségesei ellen. Ennek a gondolatnak megértetése a vi­lágközvéleménnyel fontos kö­telességük a haladó erőknek. A nevelés és kultúra terü­letén való együttműködés kér­déseit tárgyaló albizottságban DR. PESTA LÁSZLÓ, a bu­dapesti népfrontbizottság alel­nöke szólalt fel. Elmondta: A magyar nép hagyományszerű- en szereti a békét, a szocializ­mus éoítése közben mondott le végkéop a sovinizmus, az önzés csődöt mondott fegyve­reiről és ifjakat, felnőtteket egyaránt a népek közötti ba­rátság és együttműködés, va­lamint a béke szeretetére ne­veli. Államunk minden szo­cialista. sok fejlődő és tőkés­országgal élénk kulturális cse­reprogramokat bonyolít le. A békeerők világkongresz- szusának nevelési és kulturá­lis ügyekkel foglalkozó bízott* ságában az egyik felszólaló BOLDIZSÁR IVÁN, az Orszá­gos Béketanács alelnöke volt, összefoglaló beszédében rámu­tatott, hogy a művészet, az irodalom és a nevelés ügyei­ben elhangzott fontosabb ja­vaslatok közös nemzetközi program alapjául szolgálnak. Visszatekintett az elmúlt 25 esztendő történetére, majd ar­ról szólt, hogy a wroclawi és párizsi békekonferenciákon a békemozgalom új nyelvet ta­lált a háborúellenes harcban, most pedig a moszkvai világ­kongresszuson az írók, művé­szek és nevelők legfőbb közös .feladata: új nyelvet találni a békés együttélésben. DR. HARASZTI GYÖRGY egyetemi tanár, az OBT el­nökségének tagja a társadal­mi problémákkal és emberi jogokkal foglalkozó 12. számú bizottságban szólalt fel. Töb­bek között az emberi jogok és a béke közötti kettős ösz- szefüggésről beszélt. Arról, hogy egyfelől az emberi jogok a háborúban nem érvényesül­nek, másfelől viszont ezeknek a jogoknak tömeges megsér­tése, például - a dél-afrikai apartheid-politika súlyos ve­szélyt jelent a békére nézve. A béke erőinek feladata — mondotta dr. Haraszti György —, hogy figyelmüket az em­beri jogok tömeges megsértése elleni küzdelemre koncentrál­ják. A közel-keleti bizottság ki­vételével, amely még hétfőn délelőtt is ülésezett, befejez­ték munkájukat a békeerők moszkvai világkongresszusá­nak bizottságai. Hétfőn már a bizottsági záróokmányok szerkesztése folyt szűkebb körben. így a delegátusok többsége számára a rendező­ség szakmai és rétegtalálko­zókat szervezhetett. A magyar küldöttség zöme délelőtt Kállai Gyulának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa elnö­kének a vezetésével Moszkva Kalinyin-kerületébe látogatott el. * A békeerők moszkvai világ- kongresszusán részt vevő kü­lönféle felekezetekhez tartozó egyházi személyiségek hétfőn ellátogattak Zagorszkba, az orosz pravoszláv egyház egyik központjába. Közöttük volt dr. Ijjas József, dr. Káldy Zol­tán, dr. Bartha Tibor és a ma­gyar delegáció tagjaként Moszkvában tartózkodó más egyházi személyiségek is. A bécsi tárgyalások Becsben ma kezdődnek a tárgyalások a közép-euró­pai haderők és fegyverzet csökkentéséről. Ezt az ese­ményt kommentálva a hétfői Pravda a következőket írja: A nemzetközi színtéren végbemenő pozitív változá­sok kedvező feltételeket teremtenek a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentésével foglalkozó tár­gyalások számára. Az enyhülési folyamat elmélyülésé­ben, a béke megszilárdításában és a különböző társa­dalmi rendszerű államok kölcsönösen előnyös együtt­működésének fejlesztésében kiemelkedő szerepet töl­töttek be Leonyid Brezsnyev nyugat-németországi, ame­rikai, franciaországi látogatásai. Az európai helyzet megjavításában fontos tényezővé kell hogy váljanak az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet eredményei. Ennek az értekezlet­nek a második szakasza — mint ismeretes — most 1végzi munkáját Genf ben. A Pravda emlékeztet arra, hogy a bécsi tárgyalásokat megelőzte a komoly előkészítő munka: 19 állam kon­zultációi. amelyeken megvitatták és összehangolták a tárgyalásokkal összefüggő problémákat. „A soron következő viták normális menetének el­engedhetetlenül szükséges’Jeltétele, hogy a tárgyalá­sok valamennyi résztvevője szigorúan teljesítse az elő­készítő konzultációkon hozott döntéseket... A szocia­lista államok véleménye szerint a haderőcsökkentés megoldása útjainak keresése és meghatározása nem lehtrt az európai "katonai politikai szövetségek előjoga” — hangsúlyozza a Pravda. Czinege Lajos vezérezredes részyéttáyirata Bugyonnij marsall halála alkalmából Háromnapos tapasztalatcsere kezdődött a munka* és üzemszervezés időszerű kérdéseiről

Next

/
Thumbnails
Contents