Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-28 / 253. szám

Mit süt, mit főz?

A kamrában, három szál tavalyi kolbászt őriznek, mellette szalonna lóg, hatalmas

füstölt csontok.

Minek a csontot füstölni? Fillérekbe kerül kilója. „Babba” — mondja, és öntelten végignéz a tavalyi hízó maradványain. Hajnalban si- vításra ébred. Nincs napja az évnek, hogy sertésféle ne lenne az ólban. Malacok, hízók, döfködik a vályú alját, hajtják a mindennap ismétlődő munkára. így aztán panaszkodik: „ki se tud mozdulni az ember a jószágtól, se ünnep, se vasárnap”.

Ha meg nem lenne, az volna a baj. A sertés, a jószág: biztonság, tartalék, gazdagság. A teheneket pár esztendeje kipucolták az istállóból. „Sok volt. nem győztem a rengeteg munkát, bajlódtam vele eleget. csinálja most már más is.” Az. ember takarmányom a termelőszövetkezet sertéstelepén, az asszony a házban, a kertben dolgozik. A kertből élnek, húst a baromfiudvarból esznek. bort a pincéből isznak. A fizetésből élelemre, fűszeren, liszten kívül nem köite- ,nek. Közvetve mégis sokat áldoznak rá; pénz a műtrágya, pénz a táp és főleg az idő. A megállás nélkül ismétlődő, mindennapi praktikus elfoglaltság elveszi az idejüket az olvasástól, a szórakozástól, s este már ágyban éri őket a tévéhíradó. „A háztáji munkára szüksége van az államnak” — mondja az ember, kenyérrel kitörli a tányérját, indul a dolgára.

Az ebéd maradékai a tömött falba ivódnak, rá a százéves rétegekre, ajtónyitáskor egy kevés az udvarra böffen, a

többi rárakódik a tegnapi, a tegnapelőtti vastag szagokra és az azelőtti vékonyabbakra. Ha lyukat vernénk a falba, ott találnák az evés évgyűrűit.

Az asszony hatvanéves, nem tudja, hogy a hagymát, amit mindennap kézbe vesz. az egyiptomiak istenségként tisztelték. Talán tudná, ha nem abban az időben születik, mikor még csak a bab- és a krumplifőzeléket ismerték, s ha az imakönyvön és a szakácskönyvön kívül más nyomtatott szöveg is a kezébe kerül. Vékony, foszlott tetejű könyvet kotor elő a szekrényből, újságkivágások, füzetlapra írt süteményreceptek hullanak a kőre.

— Ezekből a receptekből

szoktarp ünnepekre főzni.

— És hétköznapok>i?

— A munka szabja meg a főzést. Ha sok a dolog. nem főzök, ha kevés, összeütök valamit. Nem érek én rá nagyon főzicskézni.

— Mindegy, hogy mit eszik?

— Az éppen nem mindegy, de hát nem járhat örökké az ember a hasa után. Egyebet se lehetne akkor csinálni, mint főzni. Ha meg folyton a konj« hában lebzselnék, nem lenne miből. Az a lényeg, hogy mindig van mit enni, nem éhezünk és amit megkívánunk, azt vagy megvesszük, vagy elkészítem.

— Mit szokott főzni?

— Babot, krumplit, két-há- rom hetenként tyúkot vágunk. Ha van hús. pörköltet csinálok, vagy kirántom. Sütni, főleg fánkot szoktam, rétest, meg pogácsát.

Népújság 7

1973. Október 28.

— Vett már készételt?

— Vagdalt húst elég gyakran. Meg egyszer-egyszer töltött káposztát, székelykáposztát, kolozsvári' káposztát, mert ezeket lehet kapni. Nem lehet mondani, hogy rosszak, csak az a baj. hogy nem lehet folyton káposztát enni. Ki tudja miért, mást nem is csinálnak.

— Szeret főzni?

— Szeretek, ha van miből. A főzőtanfolyamon is mindig megdicsértek.

A könyvet, amiből sütni- főzni tanult. Kapitán Mária, m. kir. gazd. tanárnő írta 1933-ban. A címe: ötven ebéd. „Háziasszony dolgos keze. nemzetünknek megmentője.” A főzőtanfolyam egy hónapig tartott, a községházán főztek, s minthogy nem volt- olcsó mula'ság., nem mindenki vehetett részt a nagy dirrel-dur- ral behirdetett tanfolyamon- ötven év távlatából kicsit furcsának, mulatságosnak tűnik, hogy főzőtanfolyamon igyekeztek pótolni a fiatal lányok az értelmes munkát, a tanulást, a tudást. Pénzt a.dtak azért, hogy megtanuljanak főzni pedig kénytelen-kelletlen előbb-utóbb mindenki ingven is megtanulja. Hímző-, főző-, varrótanfolyamok — pótszerek, s vajon hány öntudatára ébredt lány szenvedte végig, mert tűhöz, kanálhoz kötötte a neme.

A mostani szakácskönwek is szolgálnak jó tanácsokkal. Az egyikben például a könyv utolsó lapján pev oldalt szentelnek a férfiaknak. „Utószó a férfiakhoz” a fejezet címe. „Ha rövid idő alatt- jó háziasszonyt akarnak faragni a fiatalasszonyból. vegyék dicsérettel körül, még ha nem olyan tökéletes is a főztíe. mint az édesanyjáé volt. Senki se szereti. ha munka közben háborgatják. ha mindéi mozdulatába beleszólnak. Kezdő háziasszonyt mev enveuesen megijeszti, ha ellenőrzik a lépéseit. ha irányítják mozdulatait:

'C'odrászüzlet a megye egyik nagyközségében. A pénztárhelyiséget előszobából. vagy folyosóból alakíthatták ki. három ajtó is nyílik rá. A fogason munkaköpenyek lógnak, a falhoz százesztendős szekrény támaszkodik. A bútorzathoz tartozik még két szék, meg egy egészen kicsi asztal. S. M. ennél az asztal, nál végzi a pénztárosi teendőket. napi nyolc órában, havi ezerkétszáz forintért. Mindebben nem lenne semmi különös, ha nem tudnánk, hogy S. M. egyetemet végzett középiskolai tanárnő. Pontosabban: tanárnő volt tizenkilenc esztendőn keresztül. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudomány-1 egyetemen kapta még 1952- ben. A helyi gimnáziumban kezdett el tanítani. Néhány évvel ezelőtt új igazgatót neveztek ki az iskola élére, S. M._ nek akkor ott kellett hagynia addigi munkahelyét. A könyvtárba került, két évvel később pedig az egyik környékbeli általános iskolába. Itt már csak szerződéssel alkalmazták, és amikor ez lejárt, az iskolát pedig bekörzetesítették. a szerződést a körzeti iskola igazgatója nem hosszabbította meg.

S. M. — akinek húszegynéhány esztendős munkaviszonynyal a háta mögött — közel háromezer forint volt a fizetése — állás nélkül maradt.

Ha ezek után valaki úgy gondolná, hogy az említett két igazgató antihumánusan cselekedett. helytelenül járt el. az téved. Ugyanis S. M.-ról már sok-sok esztendővel ezelőtt ki.1 derült, hogy alkalmatlan a tanításra. tanítványaival képteelveszti kedvét, önállóságát Hagyják tehát kísérletezni, no kuktáskodjanak kéretlenül. Kedves férjek, legvenek tehát megértőek. A türelem, a zokszó nélkül lenyelt, elsózott leves, vagy a dicséret biztosan megteszi hatását: feleségéből

jó háziasszony válik.”

A világnak csak a fele fejlődött; eßv mázsa kukorica megtermelése ötvenhat másodpercbe kerül, egy rendes ebé-j két-három óra, mire elkészül.

Pedig mi már azt is tudjuk, hogy mi a juvenV-s táplálkozás, hogy az indiaiak búzája a kukorica, s hogy az emberek százmillióit a banán táplálja. Élelmet, Italt. ruhát, szerszámot, építőanyagot ad, mindent, ami az élethez szükséges.

V. M.

70 százalék a megyei idények kielégítésére

A Gyulaji Állami Erdő és Fagazdaság csibráki fagyárt- mányüzemének* rövidesen elkezdődő bővítése a befejezés évétől. 1975 decemberétől megoldja a helyi parkettaellátás gondjait. A már megkezdett beruházás támogatására a fagyártmányüzem a Tolna megyei Tanácstól 1,3 millió forintot kapott E támogatás viszonzásaként az üzem évi parkettatermelésének 70 százalékát elsősorban a megyei igények kielégítésére kell, hogy szánja.

A már megkezdett beruházás — amelynek teljes költségelőirányzata meghaladja az ötmilliót — az üzemi rész bővítéséből, a szárító, tárolószin építéséből és géoek beszerzéséből, valamint az energiahálózat átépítéséből áll. Az üzem teljes kapacitása évi 100 000 négyzetméter parketta előállítása lesz.

Humanitás ?

len kialakítani a megfelelő kontaktust. Magatartásáról, a vele kapcsolatos diákcsínyekről máig számtalan legenda kering a községben. Csakhogy mindezt soha, senki nem mondta a szemébe, egyetlen kollégája, főnöke sem. „Humánusai?’ voltak vele szemben. (Azért néhány „tanárcsíny” is előfordult!)

A gimnázium mostani igazgatója:

— A minősítéseiből semmi nem derült ki. Tőlünk egyébként a lovagiasság szabályai szerint vált meg, saját kérésére (Akkor, amikor az igazgató közölte vele: munkájáról részletes véleményt kér a szakfelügyelőktől.).

Az általános iskola igazgatója, ahova azt a környékbeli iskolát körzetesítették, melyben S. M. utoljára tanított:

— Sokan megróttak érte, amiért nem alkalmaztam. Most azt mondhatnám, hogy erre azért nem került sor, mert az olyan szakosokkal, mint S. M., nálunk Dunát lehetne rekeszteni. A valódi ok: a gyerekek érdekét néztem, meg azt hiszem, S. M.-ét is. Meg vagyok róla győződve, hogy elsőként éppen azokkal a kollégákkal lett volrta problémája, akik „kiálltak mellette”. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogv S. M.-nék állást ajánlottak fel egy pár száz lelkes faluban de ő nem fogadta el. A lakást, meg a

Jegyzet:

Hol vagytok

Ma is csodálkozom, hogy apai, anyai nagyszüleim lakóház mögötti kiskertjéből évente mi minden került elő tavasztól őszig, és raktározódott a háziasszonyi gondosság révén kamrába, pincébe és padlásra. A kiskert, — mely. nem is volt olyan kicsiny — azonban nemcsak a családi asztalt szolgálta szegényes mivoltában is gazdagon, mert amit az öregek derékfájdító munkájáért cserében kora tavasztól késő őszig adott, abból jutott rendszeresen piacra is. Legkivált anyai nagyanyám volt anrtak mestere, hogy különpéozt szerezzen a csomókba rendezett zöldségből, sárgarépából, újkrumpliból, salátából, főzelékfélékből, paprikából és paradicsomból, majd korai almából, körtéből, kajsziból és szilvából. Piacos napon még föl sem kelt a nap, éppen csak készülődött a reggel, amikor harmattól esatakosan megszedte a piacra szánt salátát. egyebet. A gyümölcs ilyenkorra már kosarakban állt, s indulásra készen a targonca. Kis kerülővel rerfd szerint útba ejtett bennünket is, hogy megverejtákezett kincseinek javából adjon az unokáknak. Mi aludtunk még, de meglátva a konyhaasztalon a gyöngéd vigyázattal kifényesített cigányalmát, vagy a pocakos, csodálatos zamatú nyári körtéket, mindig tudtuk, hogy csak ő járhatott itt. Azt hiszem, soha, sehol, semmilyen tudóskodással megművelt kert rfem termett még olyan sok jó ízű gyümölcsöt, mint az a kert, azok a régi kiskertek.

Igen, van ebben a vallomásban kevés nosztalgia is, megbocsátható visszavágyódás a tiszta örömöket olyan bőven adó gyermekkorba, ifjúkorba. De tulajdonképpen nem ezt akarom mondani. Illetve ezt csak azért, hogy

nagyközséget, ahol több, mint húsz esztendeje él, nem akarja otthagyni. Egyébként furcsa, hogy neki még mindig pedagógus állást ajánlanak, holott minden illetékes tisztában van az előzményekkel.

S. M. munka és fizetés nélkül maradt három hónapig. Most már van munkája, 1200 forintos havi keresete. December 31-ig. Mert itt is csak meghatározott időre, szerződéssel alkalmazták.

A gimnázium igazgatója, aki az egyetemen csoporttársa volt S. M.-nek, művelt, olvasott embernek tartja, alkalmasnak valamilyen tudományos munkára. Szerinte nagy luxus — márcsak társadalmi szempontokat figyelembe véve is — hogy ezzel a végzettséggel, tudással valaki egy községi fodrászüzletben írja a blokkokat

Pedig S. M. ezt teszi. Ismerősei, volt kollégái is ott nyiratkoznak, csináltatják az ünnepi frizurákat Gyakran előfordul, hogy nem fogadják el tőle a visszajáró két forintot Ismerik S. M. súlyos anyagi helyzetét. Ügy látszik, humánus emberek, azok voltak több, mint húsz esztendőn keresztül. Hiszen soha nem mondták S. M. szemébe, hogy alkalmatlan a pedagóguspályára.

Inkább hagyták, hogy oda jusson1, ahol pillanatnyilag van. S. M. nem értéktelen, „elveszett” ember, csak a megfelelő helyet kell megtalálnia.

'■Ehhez pedig segítségre van szüksége. —■ gy —■

régi kertek?

kérdezhessem, hol vannak azok a régi kertek, melyek megtöltik művelőik kamráját, pincéjét és padlását a legszükségesebbekkel és úgy, hogy jut belőlük másnak is, aki kert híján vásárolni kénytelen az ilyen beszerzések legősibb színterén, a piacon?!

Mondjuk, mondjuk évek óta. hogy a zöldség- és főzelékfélék megkívánt bősége

— ezzel együtt olcsósága is

— majd akkor lesz ismét és végérvényesen honos a piacainkon, ha a mezőgazdaság gépesítette a termelést, a kutatás pedig ezt megelőzően ki tenyésztette azokat a zöldség- és főzelékféléket, amelyek alkalmasak az olcsóbb gépi művelésre, betakarításra.

Mondjuk, hogy addig az ellátásban igen előkelő szerepük vart a falusi háztáji kerteknek és a városi ember ház körüli kertjének. Nem főszerep, de ön- és közellátóként is igen fontos szerep. Túl a szón, amiről tudott, hogy elrepül, tucatnyi kedvezményt ajánlunk, kínálunk, adunk az ellátásból részt kérők segítésére. ösztönzésére, A kiskertek mégsem funkcionálnak úgy, ahogy régen.

Amikor húsellátásunk javítása érdekében a baromfi- nevelésre ösztönöztünk, furcsa módon nem a falun élő emberek kaptak zömmel az igénybe vehető támogatás lehetőségein, hanem a városiak. Pedig a baromfinevelés számára kedvezőbb, ideáli- sabb teret ád a falu, mint a város, ahol manapság az állattartás tilalma mind szélesebb körre kiterjedően érvényesül közegészségügyi, köz- tisztasági és környezetvédelmi meggondolásokból. Ezt ak- . kor sem értettem, most sem értem. Megjegyzem, azt sem értem, miért apadoznak a falusi kertek, hogy lehet az, hogy lassart már a saját szükséglet fedezésére is alkalmatlanná válik egyik-másikuk?

Nem értem. A mai magyar falu foglalkoztatási gondokkal küzd. Nem tud éven át mit kezdeni a női munkaerővel és nem tud a városon élő nyugdíjasokhoz hasonlóan félműszakos foglalkoztatást biztosítani még dolgozni kívánó öregeinek. Szabad munkaerőt képviselő asszonyok, lányok haszrtukat látni, tudni áhító öregek falun régen is voltak, de foglalkoztatásuk gondja nem az állam gondja volt. A maiaké a mi gondunk. Ügy van, a mienk. Ezért is van némi jogunk furcsállani, hogy elárvulnak a kertek, bőségük elapad az évek folyamért, mert az érdeklődés, az akarás a busásabban fizető munkák felé fordult. Pedig változatlanul az lenne a dolguk a kiskerteknek, hogy bedolgozzanak az ellátásba, gazdagítsák az ellátást! Miután a gazdagítás munka nélkül nem megy, munkája is lenne (lehetne úira!) a foglalkoztatás adott lehetőségeiből részben vagy egészben kimaradóknak, vagy éppert a kényelmesebbre igazított tempójú munka alkalmát hiányoló falusi öregeknek. Mondom, lehetne, mert minden kelendő nagyon, ami a piacra a kiskertedből érkezik tavasztól őszig. Pontosabban érkeznie kellene, ha vissza tudnánk adni rangjukat a kiskertekrtek, ház körüli földdarabkáknak, ami városon alig jó többre, mint arra, hogy bennük a városi ember aktívan pihenhessen. A kertek pedig többre érdemesek. Kivált a falusi kertek!

— 6a —