Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-04 / 232. szám
A sokadik újrakezdés után o A sokadik újrakezdés után Mizsák Tibort arra kértük, szánjon rá egy délutánt, s ,,értékelje” fordulatokban bővelkedő éveit. Tekintsen vissza az eddig megtett útra. Mizsák Tibor vállalkozott a beszélgetésre, ilyenformán közreadhatjuk egy vállalkozó szellemű ember némiképpen elfogult, de mindenképpen bátor szembenézését önmagával. * — Másodállásban is dolgozik? — Igen. Gépkocsivezető gya. korlati oktató vagyok. — Hát ez hogyan kezdődött? — Nagyon mesziről kellene kezdeni. Szeretem a pedagógiát. — Tudja miért kérdezzük? — Hogyne. — Több minőségben találkoztunk már, MÉK-instruklor, főagronómus, téglagyári vezető, tanácselnök... volt néhány foglalkozása. — Volt, sok. — Azt mondják, aki mindenhez ért, az nem ért semmihez. — Lehet. Nem tudom. — Hogyan lesz egy mező- gazdasági szakemberből a sofőrtanulók oktatója? — Hivatásos jogosítvány kell, és legalább ötéves gép- járművezetői idő. Aki úgy ér. zi. hogy van kellő tapasztalata és szakismerete és egy szigorú bizottság előtt vizsgát tesz, akkor az lehet oktató, gépjárművezetőket oktató személy. A jpgosítványt még termelőszövetkezeti vezető korom, bán szereztem meg. Sokat foglalkozom járművekkel, szere, tem az oktatást is, és ezen az oktatói vizsgán eredményes vizsgát tettem. Közlekedési ismeretekből, járművezetésből. A vizsgabizottság megfelelőnek talált. Nem utolsósorban a gyakorlati oktatást is nézték, ott is eredményesnek tartottak. — A gépjárművezető-képző intézetben hány oktató dolgozik? — Főhivatású? Sok. Néhá- nyan „behívott” oktatók. Mi esetenként és behívás alapján, vállalati hozzájárulással oktatunk. A főhivatású oktatók nem győzik. — Sok mindent csinált, vegyük sorba: milyen foglalkozásokat űzött? — Negyvenkét éves vagyok. Kezdjük az elején. Kertészeti és szőlészeti középiskolát végeztem, Somogy megyében kertészeti előadóként kezdtem. Aztán jött a katonaidő. Ott rádiótávírász voltam. Sehogyan nem vágott össze az eredeti szakképzettségemmel, de nem ment rosszul. Minimum nyolc- vannal-kilencvennel kellett adni- szóval ment jól. Szerettem, azóta a munkásőrségnél foglalkozom ezzel. Leszerelés után a Kertimag Vállalat bajai ki- rendeltségén dolgoztam. Ez a valamikori Monori és Maut'n- ner cég utódja volt. Az utolsó hat hónapban Kiskunhalason voltam katona és tekintettel, hogy Baján végeztem, leszerelés előtt találkoztam a régi bajai ismerősökkel, ők hívtak, hogy mégis ott helyezkedjem el, ahol az iskolám van. Ezt csináltam 1959-ig. A Kertimag Vállalat Tolna megyei felügyelője voltam. Kezdetben négyen csináltuk, végül egyedül maradtam a vállalat körzeti felügyelője. 1959-ben a kajda. esi Igazság Győzelme Termelő- szövetkezetbe kerültem. No, ekkor kezdődött meg a mozNépojság 3 1973. október 4. gásom a szakmámtól más irányba is, mert itt már növénytermesztéssel, állattenyésztéssel is kellett foglalkozni. Más irányú munka is volt. A gazdaság agronómusa lettem, a növénytermesztéstől, a barom, füg minden az én gondom volt. Itt másfél évet töltöttem. Közben jött az átszervezés idp. szaka. A nagy téesz megalakulásakor én a MÉK-hez kerültem. Ma TOLNAKER néven ismert. Ott először főagronómus voltam, később termelési osztályvezetőként dolgoztam. Három évig voltam itt, a termelésszervezés volt a fő feladatom. Három év letelte után a termelőszövetkezeti vezetők és tagok kérésére, vagy fordít, suk meg a sorrendet, a tagok és a vezetők kérésére — visszakerültem, akkor már a nagy téeszbe, az öt és fél ezer holdas téeszbe, főagronómusnok. Növénytermesztés, állattenyésztés. gépesítés. Mindennel foglalkoztam, Tetszett is a munkakör. Ez ismét egy három, éves periódus volt. Nem nevezhető leányálomnak, abban az időben kevés volt a gép, az ember, a műtrágya, az emberek gondolkodása még nem ojyan volt, mint most a közössel kapcsolatban. Sok nehézségbe, álmatlanságba került, hogy a termelés nem állt meg. — Milyen meggondolásból vállalta mégis a főagronómusi megbízást? — Az volt a helyzet, hogy engem minden érdekelt. Amikor három megyére kiterjedőn dolgoztam, figyeltem, tanultam, s amikor Kajdaosra kerültem, úgy éreztem, van annyi ' ta-' pasztalatom, hogy a mezőgazdaság általános irányítását el tudom látni. Aztán, paraszt- szülők gyereke' vagyok, falun nőttem fel... — A pénz befolyásolta? Több lett a fizetése? — Nem volt lényeges kérdés, ugyanis a Kertimagnál jó fizetést kaptunk. Az alapfizetés kevés volt, de elég gyakran volt prémium. Ez nem volt döntő- az volt a döntő, hogy a mezőgazdaságot szerettem, úgy éreztem, hogy nekem való. — Csalódott a téeszben? — Nem. Az emberekben sem. Egyéb okok játszottak közre, ami miatt nem maradtam ott. Családi körülmények, a munkatársak egy része a téeszből elment, hát csalogattak, hogy menjek el egy másik téeszbe. No, itt már közrejátszott, hogy kevesebb munkáért ugyanazt a bért megkaphatom. Engedtem a csábításnak. A kölesdi téesz akkor felfe akkora volt, mint a kaj- dacsi. Abból indultam ki, hogy ha itt fele annyi munkáért mégis annyi pénzt kapok, mint Kajdacson, mégiscsak köny- nyebb lesz. Ez mondjuk befolyásolt abban, hogy Kajda- csot fölváltottam Kölesddel. — Kajdacson mi volt az, amiről érezte, hogy sok? — Maga az a tény, hogy 5,5 ezer holdas területen kb. fele gyenge föld. Ezen olyan termést elérni, mint a Sárközben, ez nem megy. Ahhoz ezek az adottságok és lehetőségek nem voltak meg. Az egyesítés után volt néhány gazdasági félreértés, ez rányomta a bélyegét a téeszre. Ez olyan nehéz anyagi buktatók elé állította, hogy abban az adott helyzetben én úgy láttam, könnyebb lesz a helyzet Kölesden. Persze ezt én csak gondoltam. Nem számítottam rá. hogy a nehézségek ugyanazok, mint Kajdacson. Külsőleg nem látja az ember, hogy egy gazdaságnak ínilyen az anyagi helyzete, milyen az emberek munkához való hozzáállása. — Azt hitte, hogy Kölesden majd könnyebb lesz? — Igen. — Milyen beosztást kapott Kölesden? — Főagronómus voltam ott is. Nem volt különösebb prob, léma. A kölesdi és a kajdacsi emberekkel én meg vagyok elégedve. Munka tekintetében el tudtam érni azt, hogy az aratást idejében befejezzük, ekkor még augusztus huszadi. ka volt a határidő. Az emberek nagy többségével szót tudtam érteni, de akkor még nem az emberek többsége képviselte a közgyűléseken a hangot. — Belefáradt Kölesden is a... — Kölesden voltak egyéb problémák is, Hogy a mezőgazdáságnak hátat fordítottam. Az akkori vezetőség és vezérkar jól állt a gazdaság irányításához, de előttem nem egészen nyolc hónaponként váltották egymást a főagronómu- sok. S csodák csodája, mindig ezekkel volt a hiba. Én észre- vételeztem; nem biztos, hogy mindig az agronómusok a hibásak. Erre a vezetőség egy része ellenem fordult, hogy perspektivikusan nem tudom a feladatomat megoldani, ide nagyobb tudású ember keit, vagy alacsonyabb munkakörbe helyeznek, vagy elmegyek. — Eltanácsolták? — Majdnem így le*»*' mondani. — Fölmondott? ......... — Nem mondtam föl. A főagronómusi munkakörből le. váltottak. Üzemgazdászi munkakört kaptam. Az elnök odaállított, néhány hónapig csináltam, január közepén zajlottak ezek... A közelmúltban látott napvilágot- a Hazafias ' ‘ fíépfront Országos Tanácsa Titkárságának és a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának együttes irányelve a lakó- és utcabizottságok választásáról és működéséről. Az ország több városában már megkezdődött, Szekszárdon pedig a közeli napokban kezdődik meg a választás. Az ezzel kapcsolatos feladatokról, tervekről kérdeztük Lantos Istvánnét. a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat házkezelési csoport- ' jának vezetőjét. Bevezetőben ismertette a szekszárdi lakó- bizottságok eddigi munkáját, a működésükről szerzett tapasztalatokat. Elmondotta, hogy a bizottságok nem úgy végezték munkájukat, ahogy azt kellett volna, s jó néhány bérházban néni is választották meg ezt az érdekképviseleti szervet. Ami a dolgok személyi oldalát illeti, általános tapasztalat volt, hogy a lakóbizottság tagjai megválasztásuk után nem végezték el a rájuk bízott feladatokat, nem tettek eleget társadalmi megbízatásuknak. A lakóbizottsági elnökök magukra maradtak, s így, önmagukban nem feleltek, nem felelhettek meg a követelményeknek. Ezenkívül természetesen más. objektív tényezője is volt annak, hogy a lakóbizottságok nem látták el Az iregszemcsei fontos szerepe A nemzetköz! érdeklődés homlokterébe került újabban az iregszemcsei' székhelyű Tu- karmánytermesztési Kutató Intézet, Dr. Kurnik Ernő aka.- démikus, az intézet igazgatója legutóbb részt 'vett a KGST- államok szakértőinek a bulgáriai P leveli ben tartott tanácskozásán. amelyen „A mező- gazdásági tudomány fejlődésének , előrejelzése' 2000-ig’’ című közös KGST-programot •(Trgyaltá&me^. :Ez á tudományos program tizenkét problémakört ölél fel, köztük az egyik a fehériekutatás prognózisával foglalkozik, amely témakörnek a Magyar Népköztársaság résziéről az iregszemcsei intézet lett a koordinátora. így a magyar kutatóintézet szervezi a nyolc országban folvó fehérjekutatási prognózis készítését. Kurnik Ernő professzor Plevenben beszámolt áz ebben a témakörben végzett eddigi minkéről és á további feladatokat ismertette. Elhatározták, hogy az iregszemcséi intézet A közelmúlt napokban hagy - la jóvá a Tolna megyei Tanács V. B. közel 14 millió forintos költség-előirányzattal a szék. szárúi úttörőház beruházási programját. Korábban sokszor adtunk mar bírt erről a készülődésről, arról is, hogy a létesítmény helye a régi városi kultúrház . területe lesz. Ez idő szerint ez az öreg tféq meglehetősen elhanyagolt állapotú épülete j, városnak egyáltalán nem szolgát díszére, haszna is mind kevesebb. Mint azt az illetékesek elhatározták, a beruházás a jövő év második negyedévében kezdődik és a tervidőszak utolsó évében, 1975-ben ér véget. A létesítmény elkészülte után 2000. szekszárdi úttörő és kisdobos ■ szabad , idejének hasznos eltöltését, okos foglalmegfelelően feladataikat. A . légiontosgb,b- - , tényező volt, • hogy kötelességeik, ■ jogaik nem voltak tisztázna. *• • <Ä közéímúlttinn ! •megjelent közös irányelv pontot tesz e problémák végére. Ebben pontosan megfogalmazódik a lakóbizottságok működésének célja, szervezeti felépítése, és sok más egyéb,, amely nélkül a bizottságok tevékenysége elképzelhetetlen. Melyek a lakóbizottságok legfőbb feladatai? A bizottság tagjai munkájukkal elősegítik a szocialista együttélés szabályainak megtartását. Feladatuk az is, hogy hozzájárulnak a helyileg illetékes tanácsi szervekkel és a tanácstagokkal való jó kapcsolat megteremtéséhez, vizsgálják és értékelik a házfelügyelők munkáját. A lakóbizottság elnöke e látja a lakóközösség érdekelnek képviseletét, segít a helyi társadalmi célkitűzések végrehajtásában és közreműködő a társadalmi tulajdon Védelmében. Az elmondottak nem adnak, nem adhatnak teljes képet a lakóbizottságok munkájáról, hiszen hosszú lenne mindazt a sok közérdekű feladatot felsorolni, amelyeknek megoldása a majdani lakóbizottsági elnökökre, tagokra vár. A Szekszárdi Városgazdálkodási Valkutatóintézet a KGST-ben által kiadott és egyeztetett alapelvek szerint, mindegyik részt vevő államban elkészítik a saját országra vonatkozó prognózist, s ebből a nyolc anyagból összeállítják a KGST-szintű előrejelzést. Ennek megtárgyalására még az ! idei őszön Magyarországon — valószínűleg Pécsett, az akadémiai székházban — gyűlnek össze a tagállamok szakértői. A szója nemesítésében bárom évtizede sikeresen munkálkodó iregszemcsei kutató- intézet a koordinátora a KGST-program szójanemesíté- si és -termesztési kutatásainak is. Ezzel kapcsolatosan az NDK-beli Rostockban tartott értekezleten, amelyen az ireg- szemcsei intézetet Mészáros László igazgatóhelyettes képviselte, „A takarmánynövények nemesítése és vetőmag- termesztése” című témakörben egyeztették és kidolgozták a KGST-tagállamok hosszú lejáratú közös kutatási programját. (B. L.) koztatását biztosítja majd. A még nem végleges tervek sze-/ rint a főbejárathoz csatlakozó előcsarnokot a,ula-sZerűen képezik ki, hogy abban 250 ülőhely legyen elhelyezhető, mind emellett alkalmas maradjon kiállítások és‘táncos rendezvények időnkénti megtartására is. Ez a döntés azért hasznos, .mert u így nem lesz szükség külön emeleti nagyterem építésére. A tervezők egyébként úgy akarják' megoldani a földszinten maradó igazgatási, szakköri és egyéb helyiségek megközelítését, hogy a jövésmenés ne zavárja az aulában a rendezvényeket. A szekszárdi úttörőház régóta tervezett megvalósításához a KISZ KB 9 millió, a megyei tanács pedig 5 millió forintot biztosít. lalat házkezelési csoportjának vezetője elmondotta, hogy a megyeszékhelyen jelen pillanatban ötvenhét olyan bérház van. amelyben érdemes a lakóbizottságokat megszervezni, amelyeknek tagsága — a lakóközösség számától függően — három és öt fő között mozog. A városgazdálkodási vállalat házkezelőségén is nagyon várják a lakóbizottságok megalakulását. Ahogy a házkezelési csoport vezetője elmondotta, működésükkel várhatóan megszűnik majd a csoport túlzott terhelése. A lakók panaszaikat először is a bizottságokhoz juttatják el. tehát nem szükséges a személyes utánjárás. A lakóbizottságok választásának megszervezésében jelentős segítséget nyújt a Hazafias Népfront városi bizottsága is, s a lakógyűlések összehívását, lebonyolítását a házkezelési csoporttal közösen végzik el. Hogy mikor kezdik meg munkájukat Szekszárdon a lakóbizottságok? Amint Lantos Istvánná elmondotta, a választásokra ez év utolsó, és a következő év első negyedében kerül sor. Bízunk benne, hogy egy év múlva a közel hatvan szekszárdi lakóbizottság jó munkájáról számolhatunk be — . (Folytatjuk) P. V. Sz. A lakóbizottsági választások előtt Kezdés jövőre, befejezés 1975-ben