Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-03 / 231. szám
r l ájékoztató a kollektiv szerződések végrehajtásáról és módosításáról Nemzetközi állathigiéniai kongresszus Mint ismeretes, a vállalatok minden év első negyedében írásban beszámolnak a dolgozóknak a kollektív szerződés végrehajtásának előz® évi tapasztalatairól, s ha szükséges, a szerződést kisebb-nagyobb mértékben módosítják. Ez az idén is megtörtént, s a Munkaügyi Minisztérium 80 vállalatnál vizsgálta, hogy milyen volt a beszámolók színvonala, milyen főbb tapasztalatokat szereztek a kollektív szerződések végrehajtása során 1972- ben, s milyen módosítások váltak szükségessé. A vizsgálat eredményeiről dr, Nagy László, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője kedden tájékoz, tatta az újságírókat. Elmondotta, hogy a vállalati beszámolók az üzemek egy részében alaposabbak voltak, mint a korábbi esztendőkben. A vállalatoknak mintegy 25— 30 százaléka jóval behatóbban elemezte a szerződések végrehajtásának tapasztalatait, mint az előző években. Sok helyütt azonban még mindig túl általánosak voltak a beszámolók, ami részben az adott vállalatok információs rendszerének gyengeségére enged következtetni, s vannak olyan tapaszta. latok is, hogy egyes vállalatok lebecsülik a dolgozók megfele. 15 tájékoztatásának jelentőségét. Helytelen, hogy egyes helyeken a szerződések végrehajtásának csupán a számszerűségeivel foglalkoztak. Az anyagi ösztönzésről szóló tájékoztatókban többnyire nem vizsgálták például azt, hogy az ösztönzésnek a vállalat különböző részlegeiben milyen ,ha- fásai vannak. — örvendetes, hogy a vállalati kollektív szerződések ma már lényegében nem tartalmaznak törvénysértő rendelkezéseket, elítélendő viszont, hogy az egyébként helyes rendelkezéseket gyakran megszegik, sok helyütt túllépték például a vállalati kollektíva által 'elfogadott túlórakereteket. A szerződésszegéseket általában az idézte elő, hogy nem hajtottak végre különféle szervezési, korszerűsítési terveket, az is előfordult azonhan, hogy megalapozatlanul iktatták a kollektív szerződésbe egyikmásik rendelkezést. Kedv ező jelenség viszont, hogy a vállalatok többségénél nagyobb gondot fordítanak a követelményekre, a munka hatékonyságára, mint korábban. A kollektív szerződések mó. dosítása azt a helyes tendenciát tükrözi, hogy a vállalatok egyre inkább erősíteni akarják törzsgárdájukat, s fokozottan megbecsülik a női dolgozókat. A módosítások során ugyanis a törzsgárdatagok anyagi elismerésének sok új formáját vezették be a jutalmazástól a dolgozók és gyermekeik üdültetéséig. Uj dolgozók felvételekor sok helyütt előnyben részesítik régi dolgozóik családtagjait, megalapozva munkásdinasztiák kialakulását. Egész sor kollektív szerződés 'intézkedik a dolgozók lakásépítésének támogatásáról, s lényegében valamennyi szerződés gondoskodik arról, hogy a gyermekgondozási szabadságról, valamint a sorkatonai szolgáltból visszatérők a távollétük okozta hátrányoktól mentesül, jenek. A kollektív szerződésekről szóló beszámolók és. a módosítások feletti vita azokon a helyeken volt valóban eredményes. ahol a beszámolót jól előkészítették, s a számszerűségen túlmenően a vállalati problémákra is felhívták a figyelmet. Több vállalat szakszervezeti tanácsa dicséretes módon még a vita előtt felkérte az igazgatót, hogy az eredetileg gyenge beszámolót egészítse ki, s azt úgy terjessze a dolgozók elé. A dolgozók többsége továbbra is a saját munkáját közvetlenül érintő kérdé. sekhez szólt hozzá, egyre nagyobb azonban az a réteg, amely a vállalat munkájának egészével kapcsolatban is kifejti véleményét. A vitában részvevőknek mintegy 15—20 százaléka foglalkozott például az egész kollektívát érintő munka- és üzemszervezési kérdésekkel, jóval többen, mint az előző években. A vitákban elhangzott észrevételeknek mintegy 40 százalékát teljes egészében, körülbelül 20 százalékát pedig részben elfogadták a vállalati vezetők, ami szintén előrehaladást jelent. a lényeg természetesen az, hogy az elfogadott javaslatokat mielőbb végrehajtsák. A tapasztalatok összegezése arra mutat, hogy a kollektív szerződésekkel kapcsolatos kérdésekben nem szükséges újabb részletes irányelveket kibocsátani. Viszont nagyobb módszertani segítséget kell nyújtani a vállalatoknak a beszámolók elkészítéséhez, s ezzel kap. csolatban információs rendsze. rük korszerűsítéséhez. Ehhez a Munkaügyi Minisztérium felhasználja majd a legjobb vállalati tapasztalatokat. Alapelveiben hosszabb tavon is megfelelő a kollektív szerződések jelenlegi rendszere. Rendőrroham a tüntetők ellen Bogotában Cogola, a kolumbiai főváros autóbuszvezetői magasabb bért követelve sztrájkba léptek és tüntető felvonulást tartottak, amelyet a rendőrség gutnibotokkal vert szét. Helyes tehát, ha továbbra is fenntartják a kollektív szerződések ötéves időtartamát és az évenkénti beszámolókat, illetve szükség szerinti módosításokat. Bizonyos részletkérdé. sekben azonban szükség lesz módosításra. A többi között fokozott önállóságot kell adni a kollektív szerződések elkészítéséhez a nagyvállalatok gyáregységeinek, ezenkívül el kell érni, hogy a vállalatok nagyobb felelősséggel hajtsák végre a kollektív szerződések rendelkezéseit. Nem kevésbé fontos, hogy a szerződések jobban összhangban legyenek az adott népgazdasági ágazat céljaival, a vállalat távlati tervei, vei és gazdasági helyzetével. Nemzetközi állathigiéniai kongresszus kezdődött kedden a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol csaknem 200 hazai és külföldi szakember vitatja meg az állattenyésztés egészségügyi kérdéseit. A négynapos tanácskozást dr. Kovács Ferenc, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a Nemzetközi Állathigiéniai Társaság elnöke nyl. tóttá meg. majd dr. Soós Gábor. a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese tartott beszédet. Bevezetőben a miniszter- helyettes elmondotta: szocialista mezőgazdaságunk mind magasabb szinten biztosítja a lakosság élelmiszer-ellátását, Dr. Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere beszédet mondott az ENSZ közgyűlésén. Mint ismeretes, a két német államot a közelmúltban vették fel a világszervezetbe. MOSZKVA Andrej Gromiko szovjet kül. ügyminiszter, aki a szovjet küldöttséget vezette az ENSZ. közgvűlés 28. ülésszakán, kedden New York-ból visszaérkezett Moszkvába. VARSÓ A LEMP Politikai Bizottsága október 11-éré összehívta a párt KB kibővített teljes ülését. A plénum napirendjén a küszöbönálló országos pártértekezlet referátumának megtárgyalása. valamint az állami tervbizottságnak az ötéves terv 1971—73-as feladatainak végrehajtásáról szóló beszámolója szerepel. BEJRÜT A bejrúti A1 Hajjat kedden jelentette, hogy Szíria teljes riadókészültségbe helyezte fegyveres erőit és visszahívta tartalékosait, valamint a nyugalmazott tiszteket is. Az intézkedést egy esetleges izraeli támadás megelőzéséül rendelték el. A lap értesülése szerint a készültségi állapot elrendelésével egyidőben Szíria kapcsolatba lépett több más arab országgal, hogy tájékoztassa őket a Golan-fennsík körzetében tapasztalható izraeli katonai hadmozdulatokról. SYDNEY Több ezer ausztráliai külföldön rekedt, mert sztrájkba léptek a Sydnev-i nemzetközi repülőtér irányítószemélyzeté, nek tagjai, valamint a Mel- bourne-i, Brishbane-i és ho- barti légikikötő technikai alkalmazottai. Ausztrália keleti partján teljesen megbénult a légiközlekedés. BUENOS AIRES Juan Domingo Perón kormánya, első ihtézkedósei egvi- keként hétfőn leváltotta Rodolfo Puiggrosst, a Buenos Aires-i egyetem kommunista rektorát. Buenos Aires diákköreiben nagy ellenérzést keltett a kormány döntése. Az UPI diákkörökre hivatkozva azt jelentette, hogy a hallgatók az előadótermek megszállására és tüntetésekre készülődnek. „Perónisták, radikálisok és kommunisták együtt lépnek majd fe), követelve, hogy tartsák meg Puiggroes rektort tisztségében'’ — mondta egy diákvezető. GENF Genf ben kedden délelőtt újabb tanácskozásra ült össze az európai biztonsági és égyütt- működési értekezlet második szakaszát irányító koordinációs bizottság. Ezzel egyidejűleg külön tanácskozik a bizottság által kijelölt munkacsoport a konferencia további munkameneteléről, az albizottságok ülésezésének rendjéről, ISLAMABAD A kabuli rádió Islamabad- ban lehallgatott jelentése szerint Mohamed Hasim Maivand- val egykori afganisztáni miniszterelnök hétfőn öngyilkosságot követett el. Maivandvalt szeptemberben állajnellenes összeesküvésben való részvétel vádjával letartóztatták. A volt miniszterelnök, aki egy időben Afganisztán pakisztáni nagykövete is volt, a hír szerint börtöncellájában felakasztotta magát. KAIRÓ Az egyiptomi kormány teljes riadókészültséget rendelt el a szuezi frontvonal északi és középső zónájában — jelentette kedden a Mena egyiptomi hírügynökség. A jelentés szerint a készültségi, állapotot a Szuezi-csatorna keleti partján folyó izraeli csapatös6zevoná_ sok és csapatmozdulatok tették szükségessé. DAR ES SALAAM Julius Nyerere tanzániai elnök hétfőn bejelentette, hogy az ország belsejében fekvő, jelenleg 20 ezer lakosú Dodoma lesz Tanzánia új fővárosa a tengerparti Dar Es Salaam helyett. Körülbelül tíz évet vesz majd igénybe, amíg a kormányhivatalok és intézmények átköltöznek az új fővárosba. RÓMA Az olasz kormány szombati ülésén elhatározta a benzin és más kőolajtermékek árának emelését. 185 lírára emelte például (az eddigi 162-ről) egv liter szuperbenzin árát. Ezzel egész Európában Olaszországban a legdrágább jelenleg a gépkocsi-üzemanyag. ANKARA , Az állami tulajdonban levő török olajtársaság a bolgár határtól mintegy ötven kilométernyire olajlelőhelyet fedezett fel. Ennek napi hozama mintegy 1200 barrel. ezért a MÉM termelésfejlesz- tési programjában most az állati termék, a tej. és hústermelés fejlesztése a kiemelt feladat. Szarvasmarha-állományunk jelenleg megközelíti a 2 milliót, a sertésállomány pe, dig több mint 7 és fél millió. Az állatállomány nagyobb része nagyüzemi szakosított telepeken növekedik, eddig mintegy 400 szakosított szarvé s- marhatelep készült el. s 300 szakosított sertéstelepen hizlal, ják az állatokat. A nagyüzemi szakosítás új helyzetet te- remte'tt az állathigiénia területén is, az állatbetegségek megelőzésére ma már az állatállomány biológiai igényeit kielégítő, kórokozóktól mente® tartási és takarmányozási módok kialakítása a cél. Az állatállomány egészségének megóvása érdekében a so. ron levő legfontosabb feladat, hogy az állategészségügyi igényeket már a telepek tervezésénél vegyék figyelembe. Ép-; pen ezért az állatorvosok a tervezőmunkától kezdve a te-i lepek üzemeltetésén át a végső fölnevelésig kísérjék figyelemmel, betartják-e az állategészségügyi követelményeket. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében még az idén rendeletet ad ki a MÉM — hangsúlyozta a miniszter- helyettes —. amely a nagyüzemi állattartó telepek állategészségügyi feltételeit szabályozza. A magas színvonalúj eredményes állathigiéniai munkához a jogszabályok csak lehetőséget adnák, ezért ebben az évben megkezdődött az állathigiénikus szakállatorvos, képzés is. A miniszterhelyettes befejezésül elmondotta: különösen fontos, hogy az állattartó üzemek vezetői és dolgozói megértsék az állathigiénia nép- gazdasági jelentőségét és en. nek összefüggéseit az emberi környezettel, az ember egészségével. A miniszterhelyettes után dr. Kovács Ferenc beszélt az állathigiénia szerepéről és jelentőségéről a modern állattartásban. A tanácskozáson tíz témakörben több mint 100 előadás hangzik majd el. Újabb kivégzések Chilében Újabb kivégzéseket hajtott végre Santiagoban a chilei katonai junta. Ezúttal kilenc, „gyanúsítottat” lőttek agyon az egyik munkásnegyed berf, ahol egy katonai őrjárat fegyverek után kutatott. A hír- ügynökségi jelentések szerint a kivégzettek ellenálltak a katonai akciónak. A katonai junta tovább üldözi mindazokat a személyeket, akiknek bármiféle közük volt a népi egység kormányához, illetőleg a haladó, baloldali rendszer helyzetének megerősítéséhez. Hétfőn^ Chiléből Peru fővárosába, Limába érkezett 115 mértékűit, akit a perui hatóságok politikai menedékjogban részesítettek. Köztük van Salvador Allende népi egység kormányának két volt tagja is: Martones mezőgazdaságúg.vi és Suarez belügyminiszter. Sántiagoból érkezett hírek szerint a chilei katonai junta katonai bíróság elé állította Luis Corvalant. a Chilei Kommunista Párt főtitkárát. A katonai vésztörvényszék a santiagói katonai akadémia épületében tartja a tárgyalást. Luis Corvalant halálos ítélet fenyegeti.